Sziasztok^^

Egyáltalán nem mára terveztem a részt, csakhogy egy bizonyos töri tz közbeszólt. Mondtam már, hogy utálom a sulit ? XD Mindegy, elég ramatyul sikerült, de én mindent megtettem... Viszont, most egy olyan hipi-szuper boldog részt hoztam nektek, hogy biztos tetszeni fog. ( Figyelem ! Ez mind-mind tele volt szarkazmussal. ) Ezeket figyelembe véve kezdjetek hozzá az olvasásnak XD Jó szórakozást ! 

  -------------------------------------------------------------------------------------------------   

Átkutattam az egész épületet sőt, még a férfi mosdóba is bementem és ugyan épp volt bent valaki, de gyorsan bekopogtam mindegyik WC fülkébe, majd miután nem jött válasz vörös fejjel kispuriztam onnan. Pár raktárszobába is benéztem, de sehol sem volt. Mintha csak a föld nyelte volna el. A hülye telefonját pedig kikapcsolta, így még elérni se tudtam. Kifutva az épületből próbáltam fogni egy taxit és közben megpróbáltam a fiúkat utolérni, de ők sem vették fel. Végül kénytelen voltam Jint is megcsörgetni, bár egy ideig megint nem terveztem volna vele beszélni, de most félre kellett tennem az érzéseimet. Miközben kicsöngött taxit is próbáltam fogni, de nehezebben ment, mint gondoltam. Az egyik konkrétan majdnem elütött. Már kész ideg voltam, így nem csodálkoztam, hogy utána ordítottam.

- Hülye barom ! - szitkozódtam és túrtam a szabad kezemmel a hajamba.

- Öhm...Kiki ? - szólalt meg félve a vonal túlsó végén Jin. Nem is vettem hirtelen észre, hogy felvette. Most halhatta azt az oldalamat, ami szerencsére csak nagyon ritkán jött elő és nem szándékoztam soha megmutatni senkinek. Ilyen ideg állapotban csak munka közben voltam. Hihetetlen volt, hogy annyira aggódtam J-Hope miatt, hogy már így viselkedtem. Nem ismertem magamra...

- Bocsánat - sóhajtottam fel. - Csak majdnem nekem jött egy taxi - legyintettem, bár azért a szívem jócskán vert.

- Mi ? - akadt ki.

- Nincs semmi bajom. Ami ennél is fontosabb, hogy nyugtass meg Hope már a dormban van - rágtam feszülten az ajkamat és végre beszálltam egy taxiba. Bemondtam neki a címet, majd minden figyelmemet Jinnek szenteltem.

- Nincs. Legalábbis én még nem futottam össze vele, pedig a konyhában vagyok - hallottam a papucsa hangját, úgy tűnt kiment a folyosóra. - Nem, nem jött még haza.

- Aish - estem kétségbe. - Most mit tegyek ? - szólaltam meg egyre gyorsabban véve a levegőt.

- Mi a baj ? Hé, Kiki. Nyugodj le szépen és mond el, hogy mi történt - kért kedvesen, mire nagy levegőt véve megpróbáltam elmagyarázni röviden a helyzetet.

- Eltűnt...Hope eltűnt.

- Ezt mégis hogy érted ? Mi az hogy eltűnt ? - kérdezte összezavarodva.

- Mindent elmagyarázok, ha odaértem hozzátok. El ne menjetek. Meg kell találnunk őt. Ilyen lelkiállapotban nagyon félek, hogy valami hülyeségbe keveredik - magyaráztam gyorsan és kinyomva a telefont idegesen raktam a kezemet a homlokomhoz.

Amilyen gyorsan csak tudtam kipattantam a kocsiból és szinte a sofőrhöz vágva a pénzt futottam a kapu felé és írtam be a kódot. Annyira ideges voltam, hogy elrontottam; ötször. Ezért inkább becsöngettem mielőtt még tönkretettem volna. JungKook jött kaput nyitni és láttam rajta, hogy már tudott a kialakult helyzetről. Ugyan nem látszott rajta annyira, mint rajtam, de a szeme mindent elárult. Kérdezett volna valamit tőlem, de miután meglátta, hogy nem igazán vagyok beszélgetős kedvemben inkább visszanyelte a szavakat.

- Mégis mi történt ? - kérdezte azonnal Rap Monster amint beléptünk a lakásba. Mindenki indulásra készen fel volt öltözve és csak úgy áradt a levegőből a feszültség.

- Nem szeretném J-Hope helyett elmondani az ő dolga, hogy végül be avat-e titeket vagy nem. Viszont, a lényeg annyi, hogy meg kell találnunk, ugyanis elment valahova és kikapcsolta a telefonját is - szépítettem kicsit a dolgokon, de nem volt jogom elmondani, hogy mi volt vele. Tudtam, hogy úgyis elmondja a fiúknak, de szerettem volna ha ő teszi. Végül is általában a fiúknak elég nagy büszkeségük volt még ilyen helyzetekben is.

- És mégis hol kéne keresnünk ? - tette fel azt a kérdést V, amin mindenki gondolkozott.

- Jól van - sóhajtott fel a leader. - Csapatokra oszlunk és megpróbáljuk így megkeresni. Már küldtem egy üzenetet, hogy később megyünk bizonyos problémák miatt a próbára - mindenki egyetértően bólintott. JungKook, Jimin és Rap Monster, Suga és Jin mentek egymással és én V-vel. Az első csapat a kedvenc kajáldáit nézte meg, a második a szórakozóhelyeket, ahova szeretett járni, míg mi ketten olyan helyeket kerestünk, ahová ilyen állapotban mehetett. Kezdésként a közeli parkot néztük meg, ami sokkal nagyobb volt, mint számítottunk rá. Most még Taenak sem volt kedve hülyéskedni, ami valamilyen szinten meglepett. Még csak beszélni is alig beszélt.

- Túl nagy ez a park - terült el a földön az oldalát fogva.

- Gyerünk Taehyung, folytatnunk kell a keresését - nyújtottam felé a kezemet, amit egy kis habozás után elfogadott és amennyire kitelt tőle olyan fürgén felugrott.

- És most hova ? - álltunk meg egy kis idő után, mivel már majdnem biztosak lehettünk abban, hogy Hope bizony nem itt keresett menedéket.

- A Han folyóhoz - válaszoltam. - Mást egyenlőre nem tudok - mondtam kétségbeesetten. A sírás is jócskán kerülgetett és nem bírtam belegondolni, hogy J-Hopenak milyen lehetett, így is mindig kicsi volt az önbecsülése, de ezek után mit várhatott volna tőle az ember. Teljesen megérthető lett volna, ha magába zuhan; én is ezt tettem volna.

- Hé, Hé - állított meg V és megfogta az arcomat, ezzel rákényszerítve arra, hogy a szemébe nézzek. - Nem lesz semmi baj, megtaláljuk - mosolyodott el halványan.

- De...de ha lesz valami, akkor az az én hibám. Én bátorítottam erre az egészre - csuklott el a hangom, de nem hagytam, hogy egy könnycsepp is kigördüljön a szememből. Muszáj volt erősnek maradnom.

- Nem a te hibád. Ez mind annak a hibája, aki miatt kénytelen volt Hobinak elmenekülnie, értve vagyok ? - passzírozta össze az arcomat.

- Igen - vettem egy mély levegőt.

- Jól van, most pedig keressük meg azt a kis síró babát - fogta meg a karomat és elkezdett velem együtt futni. Eközben az ég is kezdett egyre jobban beborulni és féltem, hogy eső lesz. Még az kellett volna, hogy addig ázzon, amíg meg nem betegszik.

Egy órán át rohangáltunk a Han folyó partjánál, de sehol sem találtuk, mintha csak felszívódott volna. Eközben a többi csapattal is tettünk több helyzetjelentést, de úgy tűnt ők sem jutottak semmire. Most már mindenki eljutott arra a pontra, ahová nekem fél óra alatt sikerült és egyre többet idegeskedtünk. JungKook fejében, ugyan nem szándékosan, de az is megfordult, hogy mi van, ha olyan kétségbeesett állapotba került, hogy beugrott a Han folyóba. Szegény fejét Jimin és NamJoon is nem túl szépen leordította, hogy erre még csak ne is gondoljon, de én valamiért nem tartottam ettől, hisz nem ilyennek ismertem meg. Sugáék csak annyit mondtak, hogy vagy fél órán keresztül próbáltak utolérni egy alakot, akiről végül kiderült, hogy mégsem Hope volt az. Nekünk meg muszáj volt szintén fél órán át pihennünk, mivel Tae útközben elesett és eléggé úgy tűnt, hogy kificamította a bokáját. Miután egy kicsit jobban lett próbált felállni, de a bal lábával továbbra is bicegett, így felajánlottam, hogy belém kapaszkodva menjünk tovább, amibe bele is egyezett. Az idő sem állt mellettünk, mivel az eső elkezdett szitálni és a szél is elég erősen fújt. Már majd meg fagytam, de próbáltam palástolni az érzelmeimet és tovább keresgéltem V-vel együtt. Párszor még megpróbáltam felhívni Hopeot, de továbbra se válaszolt, így kénytelen voltam hagyni neki pár üzenetet, amiket csak reméltem, hogy látott. " J-Hope, kérlek szépen vedd fel a telefonodat. " " Mind nagyon aggódunk érted. " " Nagyon remélem, hogy minden rendben veled. " " Lehet, hogy Suga írta már, de azt üzeni, hogyha nem tolod hamarosan elő a képedet, akkor egy egész napon keresztül a térdeiden kell ülnöd és hallgatnod az okításait." " Csak hogy tudd, Jimin az egyik, aki baromira aggódik érted. Még soha nem láttam ilyennek. " " Másik érdekesség, hogy én még talán nála is jobban aggódom..." " Hope...adj valami életjelet, bármit. "

Ilyen és ezekhez hasonló üzenetekkel bombáztam és tudtam, hogy a többiek sem tettek másképp. Mind nagyon aggódtunk érte és szerettük volna, ha ezzel tisztában van, hogy mi igenis szerettük és nem kellett volna foglalkoznia holmi MinJunnal. Mert nekünk úgy volt fontos, ahogy van; minden külsőség nélkül.

Már számolni se tudtam, hogy hány órája kerestük, de már jócskán este felé járt az idő és közös megegyezés alapján mind hazamentünk, hogy egy kicsit összeszedjük magunkat és rájöjjünk, hogy hova is mehetett. V-nek segítettem leülni a kanapéra és bemenve a konyhába főztem Jinnel teát mindenkinek. Teljesen ki voltak fáradva ráadásul a tánctanáruk sem repesett a boldogságtól, hogy a mai napot kihagyták. Épp most kezdtek volna bele egy új koreográfiába, de Rap Monster valahogy elintézte végül a dolgot és nem lett nagy vita belőle.

- Még mindig aggódsz ? - szólalt meg mellettem Jin és ebben a szinte fülsüketítő csendben már ez is nagy zajnak számított.

- Nem, már egy kicsit jobb - hazudtam.

- Azt nem hiszem - sóhajtott fel és hirtelen észrevettem, hogy eddig a kezét bele akartam gyömöszölni az egyik bögrébe. - Ugye tisztában vagy vele, hogy az ujjam nem kanál ?

- Bocsánat - engedtem el hirtelen és idegesen megtámaszkodtam a pultban.

- Senki sem hiszi azt, hogy a te hibád lenne, úgyhogy ne legyél ennyire merev. Nem egyedül, hanem közösen kell megoldanunk ezt a problémát. Remélem tudod - mosolyodott el és végig simított a karomon, ami miatt kellemesen kirázott a hideg és kicsit megnyugodott a szívem. Már nem tudtam, hogy a nap alatt hányszor hagyta el sóhaj a számat, de ismét ezt téve megfogtam az egyik tálcát és kivittem a fiúkhoz. Megálltam a kanapé mögött és megtámaszkodva rajta néztem körbe a srácokon. V, Suga és JungKook a kanapén feküdtek egymás vállára döntve a fejüket. Mindhárman közel voltak ahhoz, hogy elaludjanak, hisz nem csakhogy fárasztó napjuk volt, de még az idő is elég lehangoló lett. Az eső még mindig szitált és már a kinti lámpák is felkapcsolódtak; este lett és J-Hope még sehol sem volt. Csöndben figyelte mindenki a telefonját, de az sehogy sem akart megszólalni. Az ablak előtt álldogálva figyeltem az elázott kerti székeket és gondolkoztam még mindig azon, hogy Hope vajon hová is tűnhetett. Aztán hirtelen villámcsapásként ért a felismerés és idegesen túrtam bele a hajamba, hogy mégis hogyan lehettem ilyen idióta. Tudtam, hogy J-Hope hol volt, legalábbis reméltem.

- Le kell ellenőriznem valamit ! - mondtam gyorsan a fiúknak, akik értetlen fejjel nézték ahogy felvettem a cipőmet és az esőkabátomat, majd se szó-se beszéd kirohantam a házból.

- Kiki ! - ordítottak utánam, de már nem álltam meg. Muszáj volt minél hamarabb megtalálnom J-Hopeot. Úgy futottam, mint még életembe soha és a csúszós úton többször is majdnem hanyatt vágódtam, de szerencsére mindig visszaszereztem az egyensúlyomat. Ahogy egyre közelebb értem a fiúk régi dormja közelében található játszótérhez, kezdett egyre jobban esni az eső. Már szinte szakadt és a hajam csapzottan tapadt a fejemhez és lógott néha az arcomba, amit idegesen söpörtem arrébb. Szinte becsúsztam a játszótérre és megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor észrevettem a hintán magányosan üldögélő Hopeot. Éreztem, hogy ő volt az, ehhez nem kellett látnom az arcát. Legszívesebben azonnal rárivalltam volna, de ehelyett félig sírva öleltem meg hátulról. Összerezzenve fordította a fejét felém és tágult a meglepettségtől nagyra a kisírt szeme.

- Idióta ! Mégis hogy mehettél el így ?! - kértem számon az indulatomat visszanyelve, ami azután rögtön el is párolgott miután megláttam a szemeit. - Nagyon aggódtunk érted - gördültek le egymás után az arcomon a könnyeim és már igen közel álltam a zokogáshoz. - Annyhira örülőőők, ho-hogy jóól vagy - bömböltem úgy, min egy öt éves kis gyerek, aki elveszítette az anyját. Hope is velem együtt sírt újra és miután abbahagytam a nyomoromon elnevetve magamat ültem le mellé a hintára és fordultam felé.

- Én...nagyon sajnálom. Nem akartam aggodalmat okozni csak...egyszerűen teljesen hülyének éreztem magamat abban a pillanatban. Nem tudtam volna MinJun szemébe nézni, olyan nyomorult arckifejezéssel biztosan nem. Az egész helyzetet olyan megalázónak éreztem, mintha csak egy műanyag palack lennék, amit bármikor újra lehet hasznosítani és hiába ejted le, esetleg vágod a földhöz, nem sérül. Talán pont ilyennek gondolt MinJun is; egy műanyag palacknak - elgondolkozva azon amit mondott szomorú mosoly költözött ajkaira. - El sem hiszem, hogy egy palackhoz hasonlítottam magamat. Ennél mélyebbre már én sem süllyedhetek - temette arcát a kezébe és mélyeket lélegezve dőlt előre hátra.

- Nem vagy műanyag palack - mosolyodtam el és bátortalanul megsimogattam a hátát. - Te egy erős üvegpalack vagy, amire ha rásüt a napfény akár több színben is játszik és ha ledobják, akkor bizony összetörik, mert vannak érzései, ahogy neked is. Most hiába próbálsz mosolyogni még ebben a helyzetben is; nem muszáj. Senki olyan nincs itt, aki előtt meg kellene játszanod magadat.

- Most komolyan palackokhoz hasonlítjuk magamat ? - nevette el magát kínjában és újra végig gördült egy könnycsepp az arcán, ami végül egybeolvadt az esővel. A fejét az ég felé emelte és így egész arcát eláztatták a lehulló esőcseppek. Úgy tűnt valamennyire megnyugtatta a halk eső zaja és érintése. - Köszönöm - szólalt meg a beállt csönd után. - Azt, hogy idáig eljöttél értem és emlékeztél arra, amit ezzel a hellyel kapcsolatban mondtam... És azt is, hogy nem hagyod, hogy teljesen magamba zuhanjak. Tényleg hálás vagyok - nézett rám, mire csak megvontam a vállamat.

- Az idézőjeles bátyámért bármit.

- Kösz hugi - jött közelebb a hintával együtt és átkarolta a vállamat. - Miért sejtem azt, hogy lesz mit a srácoknak megmagyaráznom és az est folyamán a bocsánat és a köszönöm szavak még egy párszor elhagyják a számat ?

- Fogalmam sincsen - válaszoltam olyan komolyan, mint ahogyan ő kérdezte. Nem sokkal ezután egyszerre nevettünk fel és nem is hagytuk abba egy jó darabig. A környék a mi nevetésünk hangjával lett zajos, de nem bántam; legalább valahogy tudtam enyhíteni J-Hope fájdalmán, amin úgy gondoltam, hogy nem lesz egyszerű túltennie magát. Még bőven volt olyan dolog, ami ugyan nem hangzott el, de ott volt a levegőben és tudtam, hogyha még egy ilyen fájdalom éri, akkor a felszínre fog törni és én ezt mindennél jobban el akartam kerülni. J-Hope érdekében...

Hazafelé sétáltunk az esőben, síri csöndben és végig a következményeken járt a fejem. Már előre hallottam a fejmosást, amit Hope kapni fog, és talán én is a szó nélküli elrohanásom miatt. A legrosszabb az egészben az volt, hogy még csak a telefonomat sem hoztam magammal.

Bíztatóan fogtam meg Hope kezét, aki nagyot nyelve torpant meg a bejárati ajtó előtt és láttam a szemében a megfutamodást, de ezt most semmiféleképpen sem tehette. Lassan lenyomtam a kilincset és beléptem vele az előszobába. Túl nagy volt a csend, de látni lehetett, hogy a nappaliban égett a villany, így tudtuk, hogy még fent voltak. Levettük a cipőinket, amik tocsogtak a vízben, mint mi magunk és csak most jöttünk rá, hogy a ruháinkból szinte csavarni lehetett a vizet. Nekem csak annyiból volt szerencsém, hogy eső kabát volt rajtam, így legalább a pulcsim száraz maradt. A nadrágomról már nem mondhattam ugyanezt el, na meg persze a hajamról se. Csak gondoltam, de körülbelül úgy nézhetett ki, mint egy szénakazal. Hope előttem lépdelt a nappali felé, míg én szorosan követtem. Rögtön meg is állt, ami miatt nekimentem és kénytelen voltam mögüle kinézni, hogy mégis mi történt. Lassan, mosolyogva a szája elé rakta az ujját ezzel jelezve, hogy legyünk halkak. Valóban így kellett tennünk, ugyanis egy igazán aranyos és szívet melengető látvány fogadott minket. A kanapén továbbra is V, Suga és JungKook feküdt egymásnak dőlve, míg az egyik karfán Jin ült enyhén a háttámlának támaszkodva és aludt karba tett kézzel. Rap Monster egy konyhai széket hozott be valamikor és a kisasztalra rakva a lábát aludt szintén karba tett kézzel. Jimin pedig a kanapén félig fekvő fiúk lábának támaszkodott neki és aludta az igazak álmát. Egy viszont közös volt mindannyiukban; az ölükben ott pihentek a telefonjaik várva a hívásunkat.

Nem lett volna szívünk felébreszteni őket, ezért behoztunk mindketten egy-egy széket és azokon helyet foglalva pihentünk mi is egy kicsit. Így nyolcan aludtunk el a nappaliban és ugyan lett volna jobb hely is, vagy akár felmehetett volna mindenki a szobájába, hogy ott várjon meg; mégsem tették. Egy igazán családias hangulata lett az egész szobának és nem bántam, hogy egy kényelmetlen széken kellett aludnom, mert legalább velük lehettem.

Másnap én voltam az első, aki felkelt és nem is csodáltam, ugyanis teljesen elaludtam a nyakamat és már igazán fájt, ezért fáradtan és halkan, hogy nehogy felébresszem a többieket ballagtam ki a konyhába csinálni mindenkinek egy kis frissítő zöldteát. Minden percben akkorát ásítottam, mint egy víziló és fájdalmas grimasszal az arcomon döntöttem oldalra a fejemet és próbáltam megmasszírozni a nyakamat viszont ez így egyedül elég nehezen ment.

- Fáj a nyakad ? - szólalt meg mögöttem Jimin.

- Nem, csak... - próbáltam tiltakozni még mindig háttal állva neki, de nem jutott semmi értelmes indok arra, hogy mégis miért fogdostam a nyakamat. Erre nem is volt különösebben lehetőségem se, ugyanis amíg gondolkoztam megéreztem a nyakamon Jinim érintését, amitől rögtön kirázott a hideg. - Jimin, tényleg nem szükséges. Jól vagyok - motyogtam lecsukott szemmel, de a végére már nem voltam biztos abban, amit az imént mondtam. Kész megkönnyebbülés volt ez a kis masszázs.

- Mit is mondtál ? - nevetett fel.

- Semmit - legyintettem és elégedetten elmosolyodtam.

- Már jobban van Hobi ? - sóhajtott fel aggódva.

- Talán, bár valószínűleg, ha beszél veletek és eltelik egy kis idő, akkor jobb lesz. Viszont...tudom, hogy hülyeséget csinált, de ne nagyon szidjátok le. Elég rossz passzban volt tegnap este és nem igazán tenne jót neki a kioktatás, még ha ő miatta teszitek is.

- Majd megpróbálom visszafogni magamat - ígérte, de ezt követően meghallottuk Rap Monster és Suga hangját is, amik nem csengtek túl jól. Hátrafordultam és Jiminnel együtt félve az ajtóhoz sétáltunk és onnan kukucskáltunk ki meglesni, hogy mi is történt pontosan.

- Hogy lehettél ilyen felelőtlen ? - kérdezte ingerülten Suga a megszeppent J-Hopetól, aki még most is próbált halvány mosolyt erőltetni az arcára. Összeszorult a szívem a látványától.

- Én...sajnálom - hajolt meg Hope és gyanítottam, hogy nem ez volt az első, hogy ezt tette.

- Sajnálod ? - vonta fel a szemöldökét az egyre idegesebb Suga. - Ha tényleg annyira sajnálod, akkor nem kellett volna ezt tenned !

- YoonGi - szólt rá Rap Monster. - Igazad van, de azért egy kicsit nyugodj meg - fogta meg a vállát, de az idősebbik rögtön le is rázta magáról.

- Nyugodjak meg ? Mégis hogyan tudnék megnyugodni ? Halálra aggódtuk miatta magunkat és még arra sem volt képes, hogy felvegye azt a kurva telefont ! - lépett szorosan Hope felé és megragadta a pólóját.

- Suga, engedd el. Már érti, úgyhogy elég legyen - lépett közéjük Jin és megpróbálta lefejteni a kezeit J-Hope ruhájáról.

- Mit tettünk volna, ha valami lesz veled ? Ha ?!

- Sajnálom - suttogta Hope.

Én már képtelen voltam tovább nézni ezt, úgyhogy Jiminnel a nyomomban megindultam feléjük. J-hope karjába kapaszkodva próbáltam Sugával szemkontaktust kialakítani, amíg Jin, Jimin és Rap Monster azon volt, hogy leszedjék őt Hoperól. JungKook a kanapén ülve figyelte idegesen a fejleményeket, de úgy állapította meg, hogy veszélyes lenne közbeavatkozni, így csak ülve maradt V-vel együtt, aki pedig a bokája miatt nem igazán tudott felállni.

- Suga-shi - szólaltam meg és próbáltam palástolni az egyre jobban kialakulni készülő félelmemet. – Kérlek, hallgasd meg J-Hopeot és utána alkoss véleményt. Ő is tudja, hogy rosszat tett, de a helyében valószínűleg én sem cselekedtem volna másképp. Megértem, hogy az egyedüllétet választotta helyettünk - magyaráztam és közben a remegő kezemet ökölbe szorítottam, hogy elmúljon.

- Én is haragszom Hobira, ahogy mi mind, de semmit sem érnél el, ha bevernéd a képét - szólalt meg Jimin is.

- Most pedig szállj le róla Suga, ülj le, nyugodj meg és hallgasd végig Hopeot ! - szólt rá határozottan Jin. YoonGi még egy ideig dühös tekintettel meredt az előtte álló rémült fiúra, de szorosan lehunyta a szemét és nagyot sóhajtva lazított a szorításán, majd távolabb lépet és Jinre emelte most már kissé nyugodtabb tekintetét.

- Túl sok parancs egyszerre anyu - forgatta meg a szemét és leült a kanapéra Kook mellé.

Egy ideig még őket bámultam, de egymásra néztünk Jiminnel és lassan visszasétáltunk a konyhába az italokért.

- Mégis mi történt ? - suttogta, miközben tálcára raktuk a bögréket.

- Nem sokára hallani fogod - válaszoltam én is halkan.

Visszatérve mi is helyet foglaltunk a szabad székeken és érdeklődve néztünk az egyik lábáról a másikra álldogáló Hopeot, aki próbálta összeszedni a gondolatait. Kellett pár perc mire bele tudott kezdeni, de aztán egy jó darabig nem is hagyta abba. A reakciók elég változatosak voltak. JungKook és V képtelenek voltak felfogni, hogy valóban léteznek ilyen lányok és megértően paskolták meg Hope vállát és álldogáltak a továbbiakban mellette, bár V a nyakába kapaszkodott, hogy még véletlenül se essen el. Rap Monster és Jin sóhajtva magyarázták neki, hogy jobb lett volna, ha őket is beavatja és így talán előbb rájöhettek volna MinJun valódi kilétére, de valamilyen szinten mégis megértették, hogy miért tette az egészet. Jin még azt is felajánlotta, hogy a mai koreográfiát olyan gyorsan fogja megtanulni, hogy J-Hopenak ne kelljen vele vesződnie, amin a fekete hajú fiú végre szívből jövőt mosolygott. Jimin és Suga reakciója lett a legmeglepőbb és Hope számára szívmelengetőbb, ugyanis a két fiú amint meghallották a lány nevét már indultak volna megkeresni. Sőt YoonGi nem túl szép szavakkal illette a lány, amit Jimin nem olyan határozottan ugyan, de elismételt. Ők lettek talán a legidegesebbek az egésztől és kellett hozzá idő, hogy egy kicsit lenyugodjanak. Az egész végén mind Hope köré gyűltünk és közösen megöleltük. Én valahol középen helyezkedtem el JungKook előtt, aki végig arról kérdezgetett, hogy biztos jól vagyok-e és hogy nyugodtan szóljak, ha húzódjon el, mert elkezdenék félni. Csak mosolyogni tudtam az aggodalmán és biztosítottam afelől, hogy minden a legnagyobb rendben.

Miután végeztünk az érzelgőséggel mindenki elment készülődni viszont én a szám szélét rágva álltam meg V mellett, akinek a bokája enyhén bedagadt, ezért kicseréltem a rajta lévő félig elolvadt jeget egy hidegebbre és aggódva leültem mellé.

- Saj...

- Nehogy te is elkezd - fojtotta belém a szót mosolyogva. - Hobitól már párszor hallottam és kezdem unni - rázta a fejét drámaian a plafon felé emelt tekintettel.

- De akkor is... Jobban kellett volna vigyáznunk, hisz nem sokára itt a visszatérésetek és neked még ez is történt a lábaddal. Bár velem történt volna, én kevésbé vagyok fontos, mint te - sóhajtottam és szomorúan néztem Taehyung sötét szemeibe.

- Aigooo - borzolta össze a hajamat. - Ne légy ilyen cuki, még miattad szívgondjaim lesznek - mosolygott rám.

- Oké, oké, de akkor legalább azt engedd meg, hogy itthon maradjak veled. Semelyikünk sem szeretne egyedül hagyni téged.

- Ne ! - kiáltott fel, ami miatt ijedten rezzentem össze. - Mármint, nem szükséges. Tényleg - hangsúlyozta ki feltűnően a végét, mire összevont szemöldökkel kezdtem el méregetni. - Ne nézz így - rakta fel védekezően a kezeit. - Csak úgyis unatkoznál meg minden és a nap legnagyobb részében aludni fogok meg ilyenek...

- Meg ilyenek... - emésztgettem a hallottakat és valami nagyon nem stimmelt, de nagy nehezen beadtam a derekamat és minden szükséges holmit kihoztam neki, majd bementem a fürdőbe letusolni, ugyanis még mindig a tegnapi már csak enyhén nedves ruhák voltak rajtam. Csak remélni tudtam, hogy sem J-Hope, sem pedig én nem fáztunk meg.