Sziasztok^^

Őszintén megmondom, ez a rész annyira nem nyerte el a tetszésemet. Nem azt mondom, hogy szörnyű lett, de írtam már jobbat is. Viszont, mivel ezt már máshogy képtelen voltam leírni, így ez lett. Azért remélem élvezhetőnek, élvezhető lett^^ És előre írom, hogy ne gondoljátok azt, hogy annyira szeretem kínozni a karaktereket...csak egy kicsit XD Mindenesetre jó szórakozást a részhez !

UI.: Köszönöm szépen a 8K megtekintést és a 900 csillagot^^ Hihetetlenek vagytok, de tényleg :) Minden kedves olvasómnak küldök egy jó nagy ölelést^^  

  -------------------------------------------------------------------------------------------------     

Egy hét telt el Jimin szülinapja óta és minden visszatért a régi kerékvágásba. A fiúkat vagy próbákra vagy pedig egy MV forgatására kísértem. Előreláthatólag November környékén volt esedékes az album megjelenése, amire már minden ARMY nagy izgalommal várt. Már most kellett megbeszélésre járniuk a fiúknak, hogy betervezzék a koncerteket. A japánt leszámítva a koreaikon úgy tűnt, hogy még itt leszek. Egyre többször szántam el magamat arra, hogy bevalljam itt hagyom őket. Valami viszont mindig az utamba állt, mintha az égiek sem akarták volna, hogy kiderüljön. Lehet csak szimplán nemet kellett volna mondanom, de ezt úgy semmiféleképpen sem akartam, hogy nem találkozok előtte a másik zeneszerzővel. Még mindig féltem, de megpróbáltam ezt a lehető legjobban titkolni.

Épp a Run című új számuk forgatása miatt tartózkodtunk egy alagútban és egy széken ülve tanulmányoztam a papírpoharamban lévő meleg kávét, amit ugyan nem igazán szerettem, de a staffosok határozottan kijelentették, hogy nem hoznak nekem semmi hideget, mivel már beléptünk az influenza szezonba és el akarták kerülni, hogy bármelyikünk is lebetegedjen. Kedves gesztusnak találtam, hogy rám is gondoltak, de ezen a reggelen szívesebben ittam volna a szokásos jegeskávémat.

- J-Hope, miért vágsz ilyen képet ? - vette el a púderpamacsot az egyik sminkes lány az említett arcáról és érdeklődve nézte az igazán vicces fejet vágó fiút.

- Hagyjad, csak hapcizni fog - válaszoltam helyette, ugyanis nem igazán tudott semmit sem kinyögni, mivel rögtön prüszkölt is egy nagyot, ami az egész helyen vízhangzott.

- Egészségedre - mosolyodtam el és sóhajtva kiittam a kávém végét.

- Aszta - nézett ránk felváltva a lány - akinek sehogy sem jutott hirtelen eszembe a neve. - Milyen jól kezded őket kiismerni - mosolygott rám.

- Dehogy - ráztam meg a fejemet, ugyanis még elég sok mindent nem tudtam róluk.

- Túl szerény vagy - nevetett fel és a továbbiakban minden figyelmét az előtte ülő Hopera szentelte. Körülnéztem, hátha meglátom valamelyiküket, aki nem volt elfoglalva, de jelenleg egyikük sem mondhatta ezt magáról. J-Hopeot, Jimint és JungKookot épp sminkelték; Tae valahova eltűnt; Sugának és Rap Monsternek épp magyarázott valamit a forgatócsoport vezetője; Jin pedig egy az enyémhez hasonló széken vélhetőleg aludt nem sokkal messzebb tőlem. Sóhajtva nyugtáztam, hogy egy ideig nem lesz társaságom, ezért elővéve a fülhallgatómat követtem volna a mellettem alvó példáját, de ebben valami megakadályozott. Egy baseball sapkát viselő fiú egyensúlyozott pár kávéval, amikor is beleakadt a lába az egyik lámpa vezetékébe, ezzel sikeresen elbukva. Segítettem volna felállni neki, ha éppenséggel nem rám ömlött volna a forró kávé. Már nem igazán fáztam, de reméltem, hogy nem ilyesmik miatt melegszek fel. Mondjuk egy melegebb kabátnak jobban örültem volna.

- Úristen ! - futott hozzám egy staffos lány - Minden rendben ? Nem égetett meg sehol ? - szedte le gyorsan rólam a poharakat és állított fel a székemből. Úgy éreztem, hogy a jobb kezemet nem kicsit leforrázta, de az alsó ajkam beharapásával próbáltam elterelni a figyelmemet és ráztam meg óvatosan a fejemet. A fehér pólóm teljesen átázott és a dzsekim ujja is kapott a meleg löttyből, a fekete farmerem jobb fele szintén kávés lett, de ezt félretéve megvoltam. Érdeklődve néztem át a még mindig értem aggódó hosszú, világosbarna hajú lány fölött és néztem meg, hogy a fiú jól volt-e. Nagy nehezen felállt a földről és tágra nyílt szemekkel sietett hozzánk. Eközben még két staffos odajött és zsebkendővel segítettek felitatni a kávét. J-Hope és Jimin szintén felkapták a fejüket és aggódva ugrottak ki a székükből, nyomukban JungKookal.

- Jól vagy ? Annyira sajnálom - hajolt meg előttem a fekete hajú fiú, akinek igazán lányos arca volt, de ezt kiverve a fejemből mosolyogtam rá halványan.

- Semmi baj. Tényleg, ez csak egy kis kávé - bizonygattam, de az itt lévő három staffost nem igazán hatotta meg, ugyanis mérgesen néztek a feltehetőleg újoncra.

- Nem hiszem el, hogy nem lehet egy ilyen egyszerű feladatot rád bízni - magyarázta neki mérgesen az egyik idősebb nő, mire a hanghordozása miatt szegény fiú összerezzent és továbbra is bocsánatot kéregetett.

- Minden rendben ? - szólalt meg egyszerre a három BTS tag.

- Komolyan mondom - sóhajtottam fel gondterhelten. - Jól-va-gyok - szótagoltam, hogy végre mindannyian megértsék. - Ez csak kávé, nincs semmi bajom - mutattam magamra gondosan ügyelve arra, hogy ezt mind a bal kezemmel tegyem. Nem szerettem volna, hogyha szegény srác még jobban kikapott volna ezért, mert még meg is égetett a hülye ital.

- Biztos ? - nézett rám újra a három staffos is.

- Ha nem fejezik be, esküszöm, hogy mérges leszek - nevettem el magamat. - Nincs semmire se szükségem - magyaráztam, majd elgondolkozva inkább változtattam ezen a kijelentésemen. - Vagyis, egy váltás ruha igazán jól jönne.

- Kövess - szólalt meg kicsit nyugodtabban a hosszú, barna hajú lány, én pedig szófogadóan utána mentem, de egy pillanatra megtorpantam és még visszaszóltam az ott maradó két staffosnak, akik nem kicsit néztek villámokat szóró szemekkel az újoncra.

- Kérem, ne bánjanak vele túl keményen. Mindenkivel megeshet, hogy hibázik - hajoltam meg és bíztatóan rámosolyogtam az ijedt fiúra.

Kisétáltunk az alagútból egy lakókocsihoz, amibe belépve máris kellemesebb volt az idő. A staffos lány kiválasztott nekem egy fekete pulcsit és egy sötét kék farmert, majd azokkal egyedül maradva megpróbáltam lehámozni magamról a kávéban tocsogó cuccaimat, amik cuppogó hangot adva váltak el a bőrömtől. Egy kicsit jobban éreztem magamat úgy, hogy már nem ragadt hozzám a ruhám, de még így is éreztem magamon a kávé illatát. Beleraktam egy zacskóba a ruháimat és sóhajtva huppantam le a földre és vettem szemügyre a kezemet. Eléggé piros volt és éreztem, hogy égett, ezért már épp azon gondolkoztam, hogy be kellene vizeznem egy kendőt és rá kéne raknom, amikor is hirtelen kinyitódott a lakókocsi ajtaja és meglepetten néztem a belépő alakra.

- Hát te ? - mosolyogtam Jinre.

- Jöttem megnézni, hogy minden rendben van-e - guggolt le elém, mire rögtön a torkomba ugrott a szívem. Zavartan kaptam el a fejemet és tanulmányoztam a ruhafogasokon lógó különböző cuccokat.

- Mi-miért ne lenne ?

- Talán azért, mert éppenséggel pont láttam, hogy megégette a kezedet a kávé.

- Azt hittem aludtál - fordítottam bizonytalanul vissza a fejemet és sóhajtva nyújtottam felé a jobb kezemet, mivel nem akartam, hogy a tiltakozásom miatt félreérhető helyzetbe kerüljünk, mint mindig.

- Pontosan, csak hitted. Kellene rárakni valamit - forgatta meg egy kicsit a kezemet és felállt nézni valami ruhadarabot. Kis keresgélés után talált egy fehér kendőt és azt bevizezve ásványvízzel újra elém guggolt és óvatosan rákötötte a megégett részre. - Hogy veled mindig történik valami - sóhajtott fel gondterhelten.

- Ilyen a szerencsém - vontam meg a vállam. - Remélem azért nem szidják meg nagyon a fiút.

- Te még most is miatta aggódsz ?

- Miért ne aggódnék ? Ha nem direkt csinálta, akkor nem érdemli meg...

- Hihetetlen vagy - mosolygott rám és óvatosan megtámaszkodott két oldalt mellettem a földön. - Azért örülök, hogy nem lett komolyabb bajod - könnyebbült meg és szinte láttam, ahogy leesett egy kő a szívéről. Engem viszont ez egyszerű mondat is boldogsággal töltött el és még bele se gondoltam hogy mit teszek, de már tártam is ki a karomat és fontam körbe a derekán. Nem érdekelt, hogy hülyének nézett vagy esetleg lelepleztem magamat előtte, egyszerűen szükségem volt a közelségére a sok aggodalmam miatt.

- Kiki...

- Majd egyszer talán elmagyarázom, de most egy kicsit engedd, hogy önző legyek - suttogtam. Meglepetésemre nem szólt semmit csak visszaölelt, ami talán egy kicsit túl erősre sikeredett, így véletlenül teljes súlyommal rádőltem, emiatt pedig elveszítette az egyensúlyát és hanyatt vágódott velem együtt a padlón. Na, pont az ilyen félreérhető szituációkról beszéltem... Teljesen zavarba jőve támaszkodtam meg mellette és néztem vele farkasszemet. Talán túlságosan is elmélyülten bámultam sötét szemeit, amik mindig az éjszakai égre emlékeztettek engem. Egyikünk sem szólt semmit és talán így volt a legjobb. Nem akartam magyarázkodni és az ő szavaira sem voltam kíváncsi. Nem akartam egy okot arra, hogy miért is lenne jó kimennem Amerikába.

Karjai újra megtalálták derekamat és le is húzott magához velük, ami miatt kis híján majdnem megcsókoltam, ehelyett fejemmel ráestem mellkasára, ezzel nem kis fájdalmat okozva neki. Nagyon reménykedtem, hogy senki nem szándékozott benyitni, ugyanis ezt a szituációt még én magam sem tudtam volna megmagyarázni. Próbáltam mocorogni, de nem igen ment, így csak a fülemben doboló vér hangját hallgatva hunytam le a szememet és élveztem a helyzetet, hisz tudtam, hogy ilyenben akkor sem lesz részünk, ha ugyanazt érezte, mint én.

- Nem zavar, hogy most én vagyok önző ? - szólalt meg kicsit rekedtes hangon.

- Nem - mosolyodtam el halványan.

Éreztem, ahogy mellkasa egyre gyorsabban emelkedett fel-le és egyszer csak fogta magát és a vállamnál fogva felült velem együtt. Nagyokat pislogva néztem rá, vagyis próbáltam, mivel az arcát egyáltalán nem láttam. Megint elfordította a fejét és a tarkóját fogta. Ezt a kissé kínos pillanatunkat az ajtón kopogtató személy zavarta meg, akinek most az egyszer kicsit hálás is voltam. Nem tudtam, hogyha esetleg meg is beszéltük volna a dolgot, akkor mi sült volna ki belőle.

- Elnézést - lépett be a kávés fiú. - Zavarok ? - kérdezte bizonytalanul nézve ránk. Én még ugyan a földön ücsörögtem viszont Jin már indulásra készen állt és sétált mosolyogva az ajtóhoz.

- Nem dehogy - mondta és vissza se nézve kilépett a lakókocsiból. Összezavarodva álltam fel és néztem az engem figyelő fiúra. Egy helyiségbe kerültem ugyan vele, de valamiért nem rázott ki a hideg csak egy kicsit szorongtam a közelében, de nem egészen értettem, hogy miért. A fiúktól való félelmem egész biztos, hogy nem múlt el csak mert héttel már megbarátkoztam. Ők mások voltak, magam sem értettem tisztán miért, de egyszerűen mások. Viszont itt állt előttem egy nálam kicsit alacsonyabb, fekete hajú, koptatott farmert és egy egyszerű fehér pólót viselő fiú, aki nem mellesleg engem figyelt pislogás nélkül és mégsem remegett semmim. Ez csak egy valami miatt lehetett, bár nem voltam teljesen biztos benne.

- Mit szeretnél ? - néztem rá barátságosan és lassan felálltam eddigi helyemről.

- Csak...csak szerettem volna bocsánatot kérni - mondta a kardigánja ujját húzogatva. Na, ilyet a fiúk nem igazán csináltak...

- Semmi baj. Látod, még élek, nem ? - léptem közelebb, mire lehajtotta a fejét.

- Csak olyan rosszul éreztem magamat és...tudod nekem ez a munka nagyon fontos. Végre azt csinálhatom, amit akarok, habár még csak kávékat osztogatok, de megígérték, hogy a következő jelenet forgatásánál már segíthetek a srácok sminkjében - mesélte izgatottan megfeledkezve mindenről. Csak mosolyogni tudtam az őszinte csodálat miatt a szemében, amit a munka iránt érzett. Szóval ő volt az új sminkes.

- Lehet, hogy ez faragatlanul fog hangzani - mondtam a szám szélét harapdálva -, de te lány vagy, ugye ? - néztem zavartan rá és reméltem, hogy tényleg az, mert itt süllyedtem volna el szégyenemben, ha mégsem. Egy ideig csak előre-hátra billegett a lábán, mint egy kis gyerek, de nem túl határozottan felemelte a fejét és lassan a sapkájához nyúlt, hogy levegye azt. Miután ezt megtette válla fölé pár centivel lehullott sötét haja és most már megnyugodva sóhajtottam fel.

- Hála istennek - fújtam ki eddig bent tartott levegőmet és az előbbi szorongásom is kezdett alábbhagyni. - Már azt hittem, hogy tévedtem. Őszintén megmondva kicsit zavarba ejtő lett volna - nevettem fel kínosan. - Bocsánat, hogy fiúnak néztelek - hajtottam meg a fejemet.

- Se-semmi baj. Tulajdonképpen az emberek 90%-a fiúnak néz, de nincs merszem kijavítani őket - magyarázta halkan.

- De hát miért ? - lepődtem meg.

- Ebben a szakmában mindegy, hogy milyen nemű vagy, így nem érdekel. Én csak azt szeretném csinálni, amit őszintén szeretek. Meg hát, vannak egyes emberek, akik már ezt is visszabeszélésnek veszik, így inkább nem szólok semmit - vallotta be és miután belegondolt, hogy mit mondott ijedten a szájához kapott. - Kérlek ne áruld el senkinek, hogy ilyet mondtam - rakta össze két kezét és hajolt meg.

- Nem fogom - mosolyogtam rá, mire meglepetten elkezdett méregetni és visszarakva a fejére a sapkát lassan az ajtó felé sétált.

- Hé, még nem... - szóltam utána, de valószínűleg nem hallott meg, így már csak hűlt helyét nézhettem - ...kérdeztem meg a nevedet - fejeztem be sóhajtva. Már most kifárasztott a nap és ez mind Jin miatt volt. Hülye én és az érzéseim, bár ne lettek volna...

A nap további részében végig azt figyeltem, hogy még hányan is nézték fiúnak a titokzatos lányt, de úgy tűnt, hogy a fősminkesen kívül mind így hitték. Szomorúan vettem észre, hogy még a Bangtan fiúk is. Igaz, hogy nem öltözködött olyan lányosan, de ezt félretéve egyáltalán nem volt fiú alkat, talán ezért voltam már vele kapcsolatban az elejétől kezdve bizonytalan.

Hat óra körül értünk haza és azonnal le is vágtam magamat a kanapéra. Nagy bánatomra Hope nem akarta nekem hagyni, hogy egy picit is lehunyjam a szememet, mivel mellém jött és elkezdte az állam alatti részt csiklandozni és közben valami idióta dalt énekelgetett. Rám nem jellemző módon néztem rá morcosan és próbáltam elhajkurászni a kezemmel, de sajnos nem sikerült, ezért sóhajtva tornáztam magamat törökülésbe és néztem rá résnyire szűkített szemekkel.

- Remélem jó okod van rá, hogy zavarsz. Kérlek Hope, mond, hogy igen, mivel egy óra és mennünk kell tovább a próbátokra, ahol nekem is folytatnom kell a dalokon való ötletelést - mondtam kissé nyűgösen.

- Hihetetlen, hogy megfeledkeztél róla - ciccegett, mire csak egy értetlen arc volt a reakcióm, de ez kb. fél perc alatt megváltozott.

- Úúú, sajnálom. Teljesen kiment a fejemből - néztem rá bocsánatkérően.

- Végül is csak arról van szó, hogy végre bevallom az érzéseimet a lánynak, akit szeretek, de mindegy is - magyarázta sértetten és hogy még hatásosabb legyen szomorúan felnyüszített.

- Jól van na, inkább menjünk mielőtt még átváltoznál kutyává - álltam fel fáradtan.

- Nem vagyok én farkasember... - Vagy igen ? - gondolkozott el.

- J-Hope - szóltam rá szórakozottan. - Amíg nem vonyítasz a Holdra éjjel, addig minden rendben van.

- Hová-hová ? - nézett ránk felhúzott szemöldökkel Rap Monster.

- Randira - rántott magához Hope, mire a közben itt sétáló Suga megtorpant egy pillanatra és érdeklődve nézett felénk.

- Hülye - ráztam meg a fejemet zavarba jőve. - Van egy kis dolgunk, de időben visszaérünk - találtam meg a normális hangomat és nyugtattam meg a két lesokkolt fiút.

Azt nem tudtam biztosra, hogy eljutott a tudatukig amit mondtam, de azért reménykedtem benne, hogy mire hazaérünk addigra változtatnak a pozíciójukon és nem ugyanígy ledermedve találunk rájuk. Azért elég vicces lett volna...

Húsz perc alatt megérkeztünk MinJun fotózásának a helyszínére, ami a cégének az épületében volt. Inkognitóban jöttünk, ezért mind a ketten eltakartuk valamivel az arcunkat. Hope egy maszkot és sapkát viselt, míg én egy lencse nélküli fekete keretes szemüveget és egy vékony fehér sálat, ami eltakarta az arcom egy részét. J-Hopeból csakúgy áradt a feszültség és egész végig az úton biztató szavakat kellett neki mondanom, hogy nehogy elájuljon. Belépve a nagy terembe, ahol a fotózást tartották még nem láttuk a lányt, ezért inkább kimentünk, hogy ne legyünk útban. Leültünk két székre és amíg én zavaromban ide-oda nézelődtem, addig a mellettem ülő fiú idegesen dobolt a combján.

- Ez nem fog menni. Mi lenne, ha egy másik nap jönnénk el ? - ajánlotta és már pattant is fel a helyéről, de én visszarántottam.

- Ne legyél nyuszi - fordítottam magam felé az arcát és csíptem bele.

- Áu ! Áu ! Kiki, ez már fáj - kérlelt továbbra is, hogy eresszem el.

- Már jobban vagy ?

- Igen...

- Ez a beszéd - mosolyodtam el és végre elengedtem az arcát.

- Majd, ha te akarod bevallani Jinnek, akkor meglátom, hogy mennyire leszel nyugodt - magyarázta az arcát fogdosva és újra előkerült az az idegesítő mindent tudó mosolya.

- Ne-ne mondj ilyeneket - motyogtam és ha már csak belegondoltam kiugrott a szívem a helyéről.

- Látod ? Nem ilyen egyszerű.

- Jól van, értem én. Csak nekem lett ilyen melegem ? - kezdtem el legyezni magamat, ezzel jól mulattatva Hopeot. - Aish - álltam fel. - Megyek veszek magamnak vizet, az előbb láttam egy automatát. Neked hozzak valamit ? - fordultam felé, de mivel még mindig röhögött, így a szememet forgatva kénytelen voltam ott hagyni. Egy kicsit kellett keresgélnem mire végre megtaláltam az automatát, amit talán nem kellett volna. Befordultam azon a folyosón, ami közepén legutóbb láttam és hirtelen megpillantottam egy csókolózó párt, akik pont előtte álltak. Már csak a látványtól zavarba jöttem és fordultam volna vissza, amikor is megütötte a fülemet egy ismerős hang.

- Ch...még hogy nem tudok jól csókolni - nevetett fel a végén a hang tulajdonosa és hiába nem akartam, de muszáj volt egy picit leskelődnöm ahhoz, hogy megbizonyosodjak a dolgokról. Lassan kikukucskáltam a sarkon és hevesen dobogó szívvel skandáltam magamban, hogy ne ő legyen az, hogy csak tévedés legyen az egész, de nem az volt. A lány, aki épp egy másik srác karjaiban enyelgett; valóban MinJun volt. Lesütött szemmel és a számban valami keserű ízzel húzódtam vissza az engem takaró fal mögé és dőltem neki. Eszembe jutott J-Hope ideges, de egyben mégis izgatott arca és a képzelgései arról, hogy mi lesz, ha végre ténylegesen együtt lehetnek. Mégis hogy kellett volna elmondanom Hopenak az igazat ? Hogy a lány, aki miatt úgy dobogott a szíve és aki miatt ennyire izgult tulajdonképpen végig csak kihasználta ? Teljesen kétségbeestem, de nem mertem továbbmaradni vagy féltem, hogy elbőgöm magamat. Erőt véve arra, hogy végre megbírjak mozdulni fordultam abba az irányba ahonnan jöttem, amikor is megpillantottam J-Hopeot, aki amint meglátott szélesen elmosolyodott. Ne, ne, ne gyere ide; üzentem a szememmel, de sajnos nem kapcsolt. Boldogan állt meg előttem és nézett összevont szemöldökkel a kezemre.

- Végül nem hoztál semmit ? - csodálkozott. Bár ez lenne a legnagyobb probléma...

- Nem - nyögtem ki nagy nehezen.

- Miért ? Nem volt elég won nálad ? Mert, ha erről van szó, akkor nálam van egész sok apró.

- Nem baj, már nem is vagyok annyira szomjas - hazudtam és megpróbáltam teljes mértékben elállni az útját.

- Én viszont igen. Egész megszomjaztam a várakozásban - nem engedhetem oda...

- Nem jó az automata - vágtam rá és éreztem, hogy minden izmom megfeszült. Nem akartam szomorúnak látni, főleg egy olyan lány miatt, mint MinJun.

- Lehet, hogy csak beragadt egy kis pénz. Ilyenkor a srácokkal mindig megdöntjük egy kicsit - mondta és kikerülve engem be akart fordulni a folyosón, de gyorsan megfogva a karját megállítottam.

- Kérlek...ne itt vegyünk vizet - néztem rá szinte esdeklő tekintettel

- Miért ? - mosolyodott el és megborzolta a hajamat. - Valami megijesztett vagy... - torpant meg hirtelen és tudtam, hogy miért. Félig már befordult a sarkon és így tökéletes rálátása volt arra, amit nem akartam, hogy lásson. Amitől meg akartam védeni. Az arcáról azonnal lelohadt a mosoly és minden erő kiszállt a karjából, úgy hullott ki a kezeim közül, mint egy darab papír. Lassan felemelte a kezét és megdörzsölte a szemét, majd miután rájött, hogy jól látta - a valószínűleg hasonló jelenetet, mint én - kényszeredetten felnevetett. Összeszorult a szívem a tekintete miatt.

- Szóval nem fértél oda ? Hahaha...így már minden világos - mondta ködös tekintettel. Ne nézd őket ! Ne kínozd magadat ! Kérlek J-Hope ne vágj ilyen szomorú arcot...

- Hope... - fogtam meg a karját, de egy mozdulattal lerázta magáról.

- Oppa... - halottam meg MinJun elhaló hangját.

- Szerintem menjünk vissza, hisz nem sokára próba - magyarázta alig érthetően, mivel össze-vissza beszélt és miközben megpróbált volna kikerülni valahogy úgy ment nekem, hogy hasra esett. A szám elé kapva a kezemet mentem mellé, hogy segítsek neki felállni, de nem hagyta. Egy pillanatra még találkozott a tekintetem vele és csüggedten engedtem le a felé nyújtott karomat. Olyan mérhetetlen bánat, csalódottság és düh keveredett a szemében, hogy eddig azt se hittem volna, hogy ilyen lehetséges. Meg sem várva semmi választ futásnak eredt. Közben mögöttem MinJun is megjelent, aki követte volna, de én megállítottam a karjánál fogva.

- Ne merészelj után menni - meredtem rá fagyos tekintettel és úgy beszéltem, mint még soha. Eddig nem is tudtam, hogy én ilyen is tudok lenni.

- Ne szólj bele ! - förmedt rám.

- Na idefigyelj - kerültem meg, hogy elé állhassak. - Engem baromira nem érdekel, hogy kivel hogy csalod meg az embereket, de ne merd még egyszer J-Hopeot is belekeverni a kis játékaidba. Ő sokkal többet ér annál, minthogy így bánjanak vele - bámultam indulatosan a szemébe és közben egész testemben remegtem. Nem csak a dühtől, hanem a félelemtől is, hisz kitudja mit csinálhatott volna velem emiatt a mellette álló barátja, de ez most nem érdekelt. Nem tudtam másképp beszélni egy olyan lánnyal, mint amilyen ő volt. Meg sem várva a válaszát sarkon fordultam és megpróbáltam megkeresni Hopeot, de sehol sem találtam. A telefonját sem vette fel és már kezdtem teljesen kétségbeesni. Mégis hová tűntél J-Hope ?