Sziasztok^^

Itt a várva várt cuki-muki rész... Gondoljátok ti :D Már előre érzem, hogy nagyon utálni fogtok... Se baj XD Majd fogtok szeretni is :D De ne féljetek, nektek nem fog fájni... majd helyette másnak... Ilyen jó kis bevezetés után jó szórakozást azért a részhez !^^

-------------------------------------------------------------------------------------------------   

Mindent nagy odafigyeléssel terveztem meg Jimin szülinapjára és szerencsére a koreográfusukkal is meg tudtam beszélni, hogy a mai napot had hagyja ki a szülinapos. Eleve mindig tovább bent maradt gyakorolni és ezért bőven megérdemelte ezt a kis szünetet. Ez a tegnap estével sem volt másképp, így elég morcos fejjel nézett rám, amikor bementem hozzá és elkezdtem keltegetni. Én már felöltöztem és reggeliztem is, ezért már csak Jiminnek kellett volna elkészülnie, de ő még csak az ágyból sem akart kikelni.

- Jimiiiin - lökdöstem továbbra is.

- Csak még öt percet - motyogta.

- Te akartad, hogy veled töltsem a napot, de úgy látom, hogy mégsem olyan fontos. Ha így van, akkor nem megyek veled sehova - magyaráztam durcás hangon, mire azonnal felült és mosolyogva nézet rám.

- Adj öt percet és mehetünk - kérte és kipattanva az ágyból kitolt a szobájukból, hogy fel tudjon öltözni.

Eközben én próbáltam kiverni az előbbi látványt a fejemből, ugyanis Jimin egy szál bokszerben aludt, ami nekem fel se tűnt egészen addig, míg fel nem állt. Vörös fejjel pakoltam még be pár dolgot a táskámba és dúdolgattam folyamatosan a figyelmem elterelése gyanánt. Már előre mosolyogtam Jimin különböző reakcióin a rá váró dolgok miatt. Elég sokat gondolkoztam az elmúlt napokban és végül egy tökéletes tervet találtam ki. Egészen büszke voltam magamra.

Az öt percből lett harminc, de nem bántam, legalább még tudtam egyeztetni a fiúkkal a meglepetés videóval kapcsolatban, amit már előre vártam. Szerencsére azzal is kezdtünk és Jimin még csak nem is sejtett semmit. Elég vicces fejet vágott, amikor berángattam a moziba és azon belül egy "romantikus" filmre. Csak azon csodálkoztam, hogy nem tűnt fel neki az, hogy rajtunk kívül tulajdonképpen senki sem tartózkodott a teremben. Helyet foglaltunk legelöl és izgatottan néztem felváltva a vászonra és a mellettem ülő fiúra, aki mintha feszengett volna egy kicsit, de nem értettem miért. Aztán elkezdődött a kis videó, amin ő szerepelt, ahogy egyre jobban növekedett és hülyébbnél hülyébb képek is előkerültek, amin mindig elröhögtem magamat. Főleg azon a képen, amin J-Hope egy csomó chipset nyomkodott az alvó fiú szájába, aztán volt egy, amin épp JungKook írta azt a fejére, hogy "manó". Jimin egész végig csak fogta a fejét és zavarában folyton a hajába túrt, bár még így is feltűnt, hogy vörös lett az arca. Aztán a vége felé közeledve beraktunk egy felvételt, amin a fiúk, Sunny és én énekeltük Jiminnek a szokásos boldog születésnapot dalt. Ebben a pillanatban oldalról kezdtek beszállingózni a tagok kezükben egy kicsi tortával és élőben is belekezdtek az éneklésbe, amihez felállva én is csatlakoztam. Jimin csak tágra nyílt szemekkel bámult ránk és azt se tudta mit szóljon. Láttam rajta, hogy egy kicsit meghatódott, de a közbeszólásával próbálta leplezni ezt.

- Rólam csak jó képeket lehetett összeválogatni - nézett elismerően az elsötétült vászonra, ezzel takarva az arcát.

- Nehogy elsírd magad - kezdte el JungKook ütögetni a hátát, amihez gyorsan csatlakoztak a többiek is. Ahogy a kezük csattant a hátán rögtön összerezzentem. Csodáltam, hogy szegény ilyen jól bírta.

- Hihetetlenek vagytok - hordozta végig rajtunk a tekintetét az ünnepelt.

- Ez főleg Kiki érdeme - szólt közbe Rap Monster és büszkén átkarolta a vállamat.

- Köszönöm...tényleg - nézett mélyen a szemembe és hirtelen megcsillant valami fény az övéiben, de lehet, hogy csak beképzeltem.

- Vágjuk fel a tortát - vett elő egy kést a leader, mire mindenki - rajtam kívül - ijedten kapott a keze után.

- Ne ! - kiáltottak rá.

- Inkább hagyd valaki kevésbé életveszélyesre, rendben ? - kérte Suga és rábízta V-re az éles tárgyat.

- Tudjátok, néha igazán lelombozzátok az embert - magyarázta kicsit sértetten NamJoon.

- Nyugi - lépett mellé J-Hope és a vállára rakta a kezét. - Csak féltik az életüket, hidd el a helyükben te is ezt tetted volna - vigyorodott el a végére és menekülőre fogta, miután a leader elkezdett visszafelé számolni.

- Hé srácok - jött vissza valahonnan Jin, kezében egy zacskó popcornal és üdítővel -, ki kér még nasit ? - nyújtotta felénk a popcornt, mire én csak értetlenül megráztam a fejemet és figyeltem, ahogy Tae egyik kezével belemarkolt a felé nyújtott kajába, másik kezével pedig épp egy tortaszelet gyömöszölt a szájába.

- Kiki - lépett elém Kook és felém nyújtott egy kis popcornt.

- Nem kérek - ráztam meg a fejemet mosolyogva.

- Nem is azért nyújtottam - válaszolta a maknae enyhén kínos helyzetbe hozva engem.

- Ááá, értem - nevettem fel erőltetetten -, akkor mit is szeretnél vele ?

- Dobd a számba - kérte gyerekes csillogással a szemében, amin rögtön elmosolyodtam. Megfogtam pár szemet és egyet felé hajítottam, ami a homlokán landolt. Ezután még egyel próbálkoztam, de az meg kiesett a szájából. Az utolsót megpróbáltam jól dobni, amit végül el is tudott kapni, de eközben felbukott a lépcsőkben. Ijedten szaladtam hozzá és néztem meg, hogy jól van-e. Ugyan azt mondta, hogy kettőt lát belőlem, de még is úgy állapította meg, hogy ettől függetlenül jó érzi magát. Nehezen hittem el neki, de V odalépve hozzánk közelről belenézett a szemébe és oldalra döntötte a fejét, majd a homlokát is megfogta és úgy állapította meg, hogy egészséges. Mindketten csak összevont szemöldökkel néztünk az orvosnak állt barátunk után, majd nem sokkal ezután egymásra nevettünk. Taehyungból nagyon jó orvos vált volna, nem is értettük, hogy miért nem ezt a szakmát választotta...

A társaságunk kezdett egyre hangosabb és rendetlenebb lenni, így nem is csodálkoztam, amikor bejött egy itt dolgozó és ránk szólt, hogy lassan mehetnénk. Lehajtott fejjel és visszafojtott nevetéssel hagytuk el a termet, de azon nyomban kitört belőlünk a röhögés, miután meghallottuk a férfi nem túl halk szitkozódásait. Egy kicsit nagy rumlit hagytunk magunk után, ami miatt teljesen megértettem a reakcióját. Ezután Rap Monster és Jin kért bocsánatot a tortamaradék, szétszórt popocorn és kiköpött ital maradványok miatt. Az utolsó V hülyéskedése következménye, ugyanis Suga kért Jin italából és miközben nyugodtan iszogatott, addig Tae hátulról ráugrott, így ráhozva a frászt az idősebbikre. Kapott is érte a fejére, de Taehyung csak tovább nevetett, nagyon úgy tűnt, hogy ő ezek ellenére is élvezte. Végig néztem mind a hetükön és hirtelen fájdalom nyílalt a szívembe. Még nem akartam elmenni, még velük szerettem volna maradni. Túlságosan megszerettem ezt a hét bolondot ahhoz, hogy ilyen gyorsan itt hagyjam őket. Aztán megakadt a tekintetem Jinen, aki szintén engem nézett. Oldalra döntötte a fejét és mosolyogva intett felém; én is ezt tettem. Beharapva az alsó ajkamat fordítottam gyorsan el a tekintetemet és sóhajtottam egy szívből jövőt. Fogalmam sem volt róla, hogy mégis hogyan kellett volna tálalnom nekik az igazságot.

Ezek után a többieknek menniük kellett, ezért ismét egyedül maradtam Jiminnel. Mind a ketten eléggé megéheztünk, ezért beültünk egy étterembe. Helyet foglaltunk egymás előtt a földön és összevont szemöldökkel kezdtük el tanulmányozni az étlapot. Én kalbit kértem rizzsel és kimchivel, Jimin pedig bulgogit szintén rizzsel és kimchivel. Amíg az ételekre várakoztunk, felhívtam egy titkos valakit a telefonomról és Jimin kezébe nyomtam. Ő csak értetlenül nézett rám, de biztatva, hogy szóljon bele, minden figyelmét a vonal utolsó végén lévő személynek szentelte. Miután feltehetőleg beleszólt, tágra nyílt szemekkel nézett rám, mire csak mosolyogva megvontam a vállamat.

- Anya ? - lepődött meg és úgy vigyorgott a továbbiakban, mint akár a vadalma.

Egészen addig beszélgettek, míg ki nem hozták az ételeket, sőt az apukájával és öccsével még utána is tovább folytatta volna a diskurálást, ha észre nem veszi, hogy én a saját kajám felét már el is fogyasztottam. A maszkját levéve kettészedte a pálcikáját és egy darabig csöndben evett és bámulta az elsötétült telefonom kijelzőjét, majd nagy levegőt véve rám emelte tekintetét. Olyan hálásan és boldogan nézett rám barna szemeivel, hogy nem bírtam megállni a mosolygást.

- Én...köszönöm...ez...

- Stop ! - emeltem fel a kezemet belé fojtva a szót. - A nap végén majd elmondhatod, hogy mit gondolsz vagy érzel, de most egyél - utasítottam.

Tudtam, hogy elég sokszor elmondta volna még a nap folyamán, hogy köszöni, de mivel én nem vágytam arra, hogy állandóan hálálkodjon, inkább megakadályoztam a kitörésében. Már csak a tekintetéből kitudtam mindent olvasni, nem kellett hozzá megszólalnia se. Itt is viszonylag gyorsan végeztünk, így mehettünk a következő helyre. Ami egy fényképes bódé lett. Lehet átlagosnak tűnt, de Jimin mostanában mindig ezzel rágta a fülünket és ugyan a többiek nem szerepelhettek rajta, de azért reméltem, hogy így is megfelelt neki. Beléptünk a kis helységbe és megigazítva a hajunkat beálltunk a képhez. Az elsőn Jimin átkarolta a vállamat és fejét szorosan az enyémhez nyomta, így ez egy igazán vigyorgós kép lett. A másodikon elkezdte csikizni az oldalamat, így én eléggé hülye fejet vágtam. A harmadiknál nyuszi fület mutattunk egymásnak. A negyediknél úgy tett mintha meg akarta volna puszilni az arcomat. Az ötödiknél tényleg kísérletet tett rá, de én próbáltam ellenkezni azzal, hogy elnyomtam az arcát, amit nem igazán akart hagyni. A hatodiknál hirtelen valóban egy apró puszit nyomott az arcomra úgy, hogy előtte azt bizonygatta nem tesz ilyet. Ha lett volna hetedik kép, akkor az látszódhatott volna, hogy mérgesen nézek rá és elkezdem összeborzolni a haját. Tudtam, hogy ezt utálja a legjobban. Miután lenyugodtam minden figyelmemet az előttünk lévő gépnek szenteltem és kiválasztottuk a matricákat, amik rákerültek és esetleg kereteket, bár végül mindketten úgy láttuk a legjobbnak, ha nem cicomázzuk túl a képeket. Izgatottan léptem ki a bódéból és lelkesen vártam a kis képes matricáinkra. Kivéve őket, az egyiket Jimin kezébe nyomtam, míg a másikat nagyban nézegetni kezdtem. Nagyon aranyos képek lettek és szerettem volna, hogyha abban a kis időben, amíg itt vagyok még készíthetnék a többiekkel is.

- Mi ez a szomorú fej ? - csípett bele az arcomba Jimin.

- Yah ! - néztem rá szúrós szemekkel.

- Túlságosan is túlragyoglak a képeken ? Sajnos megesik az ilyen - magyarázta, mire olyan értetlen és valószínűleg kicsit sem nőies fejet vágtam, hogy azonnal kitört az egomán srácból a nevetés.

- Néha olyan...olyan...

- Csodálatos vagyok ? - kacsintott rám.

- Szerényt akartam mondani, de ez is megteszi - sóhajtottam fel mosolyogva.

A matricákat elrakva indultunk el a buszhoz és sétáltunk vagy fél órát a Namsan toronyhoz. Mire felértünk a kilátó tetejéhez egy kicsit már kifáradtam, ezért azonnal lefoglaltam az első szembejövő padot, ami tulajdonképpen a renget lakattal telerakosgatott helyet jelentette. Láttam már ugyan képeket róla, de így élőben sokkal meghökkentőbb volt ez a sok színes tárgy egymás hegyén-hátán. Mosolyogva olvasgattam párat, amíg várakoztam Jiminre, aki valamiért eltűnt egy ideig.

- Itt is vagyok - lépett elém vidáman kezében egy hasonló lakattal, mint az itt lévők.

- Jimin, ugye azzal tisztában vagy, hogy ilyeneket általában a szerelmespárok raknak fel ?- mutattam körbe a rengeteg tárgyon és az épp itt lévő párokon.

- Nem baj, nekünk ez az örök barátságot fogja jelenteni - guggolt le mellém és felírta a saját nevét a fehér négyzet alakú tárgyra. Sóhajtva én is leszálltam a padról és melléhajolva figyeltem, hogy mégis mit irkált.

- "Kiki és Jimin Forever Best Friend" ? - nevettem el magamat és írtam a fiú utasítására előre a nevemet.

- Pontosan - bólogatott elégedetten. - Hát nem cuki ?

- De, az - mosolyogtam továbbra is rá.

- Na akkor - állt fel és megfogva a lakatot elkezdtünk keresni egy szabadabb helyet neki. - Itt jó lesz ? - mutatott egy kevésbé teletömött részre, mire csak bólogatva jeleztem, hogy tökéletes. Láttam, hogy még valamit irkált a hátuljára, de hiába próbáltam meglesni, eltakarta a testével.

- Mivel egészítetted még ki ? - kérdeztem a kilátó bejárata felé tartva és közben vissza-vissza lestem.

- Ja, csak ráírtam a dátumot - mondta zavartan a hajába túrva, de mivel nem hittem, hogy bármi miatt hazudna erről, így elfogadtam a tényt, hogy semmi egyéb nem került rá. Végül is a dátum valóban lemaradt...

Még épp hogy elértük a liftet, de talán jobb lett volna, ha még egyet várunk, ugyanis beszorultam két fiú mellé, akik mellett ugyan ott volt a barátnőjük, de ez kicsit sem nyugtatott meg, hisz ettől függetlenül megint kezdett úrrá lenni rajtam a félelem, amit Jimin még épp idejében észlelt is. Ezután a kissé zavarba ejtő helyzet után nem tudtam eldönteni, hogy inkább választottam volna a remegést, a vörös arcom helyett, de akkor még nem tudtam, hogy a szorosan előttem ácsorgó fiú mire készült. Miután látta rajtam, hogy kezdek pánikolni fogta magát és ott, mindenki előtt szorosan magához húzott. Nem tudtam mit kezdjek a helyzettel, ezért hagytam, hogy a karjai védő pajzsként fonódjanak körém, ezzel elterelve a figyelmemet a mellettem ácsorgó fiúkról. Nem mertem még csak fel sem emelni a fejemet, mert féltem, hogy milyen tekinteteket pillantok meg. A liftet mi hagytuk el utoljára és Jimin szemébe sem nézve motyogtam egy köszönömöt, majd siettem a korláthoz. Megkapaszkodva benne nyitottam ki a szememet és néztem a gyönyörű Szöult, ami valamennyire enyhített a piros színben játszó arcomon. A hűvös szellő jól esett a kipirult arcomnak és összehúzva magamon a dzsekimet hajtottam a fejemet a korláton pihenő karomra. Oldalra nézve megpillantottam Jimint, aki a kilátásban gyönyörködött, mint az imént én is. Nem értettem, hogy hogyan csinálhatott ilyen zavarba ejtő dolgot úgy, hogy utána semmi jelét nem mutatta annak, hogy kicsit is megviselte. Lehet nagyon jól titkolta, vagy csak szimplán természetes dolognak tartotta, ha egy lányt megölelt. Úgy, mint ahogy Jin tartotta ezt a csókkal kapcsolatban. Ebbe belegondolva megint zavarba jöttem és elkezdtem a fejemet a korlátba ütögetni, hátha így minden felrémlett kép kiesik a fejemből. Ugyan ebben bíztam, de mégsem ment.

- Nagyon jó érzés lehet - szólalt meg Jimin és mosolyogva nézett rám, szintén karjára helyezett fejjel.

- Az is - értettem egyet és visszatértem eredeti pozíciómba.

- Mit akartál ennyire kiverni a fejedből ? Csak nem a liftben történteket ?

- Most hogy mondod, azt is - sóhajtottam fel és a várost bámulva folytattam a beszélgetést a közelebb húzódó fiúval.

- Nem tudtam mi mást tegyek. Jobban örültél volna, ha a falhoz nyomlak, így választva el a többi embertől ?

- N-nem, dehogy. Ha ezt tetted volna, szerintem meghaltam volna szívleállásban.

- Ennyire tetszett volna ? - nevette el magát.

- Csak is - ráztam meg a fejemet és lehunytam a szememet, hogy úgy élvezzem továbbra is a kellemes szellőt, ami néha még a dzsekim alá is beférkőzött, ezzel libabőrössé téve engem.

- Gondolkodtál már a jövőn ? - szólalt meg komolyabb hangon és rögtön össze is szorult a szívem, ha belegondoltam.

- Állandóan azon szoktam...sajnos.

- Ennyire rossz dolgok várnának rád az én szerény személyemben ?

- Nem...csak...olyan dolgokat kell csinálnom, amiket mások várnak el tőlem és nincs ahhoz merszem, hogy ellent mondjak.

- Ezzel azt mondod gyenge vagy ?

- Igen - vallottam be feszengve.

- Szerintem az elejéhez képest nagyon sokat erősödtél, így semmiféleképpen nem mondhatod azt, hogy gyenge vagy. Én azt mondanám, hogy félsz - állapította meg, mire elgondolkozva sóhajtottam fel. Rájött. Hihetetlen, hogy erre is rá tudott jönni. Eddig az embereknek mindig azt mondtam, hogy gyenge vagyok sőt, még magamnak is, de mélyen legbelül tudtam, hogy nem erről volt szó. Egyszerűen csak rettenetesen féltem és azzal álcáztam mindent, mintha nem is lennék képes rá, pedig sejtettem, hogy ez nem igaz. El kellett ismernem, hogy sokat fejlődtem és már jobban ki tudtam volna állni magamért, mégsem tettem meg. Ennek az oka szimplán csak a félelem volt, semmi más. A többi csak olcsó kifogásnak számított, hogy leplezzem a valós dolgokat.

- Miért vagy ilyen...

- Okos ? - fejezte be helyettem. - Hát, sokan mondják, úgyhogy már meg sem lep.

- Még mindig kifejezetten szerény vagy.

- Hagyjál, mindjárt elpirulok - bokszolt bele a vállamba finoman.

- És te szoktál gondolkozni a jövőn ? - kérdeztem meg, ugyanis valószínűleg mondani akart ezzel kapcsolatban valamit, ha már felhozta a témát.

- Néha, de legfőképp egy kapcsolatomon egy bizonyos valakivel.

- Csak nem találtál egy lányt ? - nyitottam ki azonnal a szememet és fordítottam felé a fejemet. - Mesélj - kértem izgatottan, de mintha egy pillanatra szomorúan elmosolyodott volna, majd végül átváltott egy titokzatosabb kifejezésbe.

- Mondhatjuk, de mindegy. Ma mindent lezártam magamban vele kapcsolatban.

- Várjunk - néztem rá elgondolkozva, mire meglepetten nyílt résnyire a szája.

- Te...

- Akkor ezért kellett valaki, akivel együtt tölthetsz egy napot ?

- Mi ? - nézett rám zavartan és egyszer csak elkezdett röhögni, de vagy öt percen keresztül ezt csinálta. Páran felénk nézegettek és összesúgtak, de most jelenleg ez volt a legkisebb gond. Nem értettem, hogy Jiminbe mégis mi ütött; most vagy én mondtam valami irtó vicceset vagy csak szimplán megőrült. A vége felé miután többször átgondoltam azt amit mondtam, a másodikra tippeltem.

- Jimin, most már ideje lenne abbahagynod - rángattam a karjánál fogva, de azonnal lefagytam miután megláttam a szemeit. Könnyesek voltak. - Minden rendben ? - kérdeztem óvatosan, mire elfordult tőlem és a lift felé kezdett ballagni. - Mi a baj ? Miért sírsz ? Valami belement a szemedbe ? - aggódtam továbbra is és beszállva vele a liftbe megpróbáltam jobban szemügyre venni az arcát, de elfordulva nem hagyta, hogy bármit is kiderítsek.

- Nyugi - simogatta meg a fejemet és ahogy felé pillantottam újra a mindig mosolygós Jimin nézett velem farkasszemet. Nyoma sem maradt az előbbi hangulatváltozásának. - Minden rendben...csak a röhögéstől sírtam - nevetett fel. Mindvégig ezt bizonygatta és a továbbiakban visszatért belé az élet, de akkor én miért nem voltam képes mégis hinni neki ?

A legutolsó helyszín a Han folyó lett. Letelepedtünk a füvön egy kiterített plédre és kipakoltam a dobozokba csomagolt kajákat. Nem egyedül csináltam, hanem Jin segítségével, aki boldogan segített nekem és megakadályozott abban, hogy sérülést okozzak magamnak. Végre úgy tudtunk egymás közelében időt tölteni, hogy közben normálisan el tudtunk beszélgetni és nem kerültünk félreérthető helyzetbe. Végig zavarban éreztem magamat a közelében, de ugyanakkor mintha ezen segíteni akart volna az állandó beszédével. Mindenesetre nagyon hálás voltam neki.

- Ugye nem halok bele, ha most ezeket megeszem ? - nézett félve az ételekre, mire sértetten belebokszoltam a karjába.

- Jinnel csináltam, úgyhogy ne aggódj ehető.

- Hm... - gondolkozott el valamin és a pálcájával bekapott egy kis darab sült marhahúst, mellé pedig megkóstolta az enyhén fűszeres rizst is. - Egész jó - mosolygott rám.

- Nem számítottam nagyobb bókra tőled - nevettem fel.

Elégedetten falatoztunk és beszélgettünk a naplementét bámulva. Jimin bevallotta nekem, hogy már régóta szeretett volna egy kicsit ilyen szinten kikapcsolódni, ugyanis imádja az ARMYkat, de úgy gondolta, hogy nem csak ő, de a többiek is kevesebb figyelmet fordítottak mostanában saját magukra és jól esett ez a kis szabadság neki. Szeretett volna a jövőben a többiekkel is elmenni egy közös kirándulásra, ezzel pihenni egy kicsit. Viszont tudta, hogy ez egyelőre lehetetlen. Ezután bátorkodtam rákérdezni egy régen foglalkoztató dologra is. Emlékeztem, hogy mesélt arról, hogy éheztette magát, viszont máig nem értettem, hogy mégis miért nem volt magával megelégedve. Megint felhozta, hogy a legtöbb mindent a cég miatt tette, de nem hittem neki. Nagy nehezen kiszedtem belőle, hogy tulajdonképpen azután is folytatta ezt az egészet miután már nem várták el tőle. Attól kezdve ő maga volt az, aki változni akart, bár ezek után sem értettem meg teljesen, hogy mégis miért nem volt elégedett az akkori önmagával. Talán csak akkor lettem volna képes teljes mértékben megérteni, ha én is átestem volna ilyeneken. Belegondolni is szörnyű volt, hogy a társadalom mire nem kényszerítette Jimint és tudtam, hogy a többiekkel is voltak hasonlók...

Terítékre kerültek ismét a gyerekkori emlékek, amik mesélését most én kezdtem. Megosztottam vele az egyik legfontosabb darabot is az éltemből, ami ugyan másnak biztos még csak meg sem maradt volna, de nekem ez egy volt azon emlékeim közül, amelyeknek közük volt az apámhoz és öröm volt rájuk visszagondolnom. Ez nem más volt, mint amikor biciklizni tanított engem és ezen nem csak én, hanem Jimin is jót szórakozott, hisz nem volt mindennapi látvány, ahogy az apám egy rózsaszín kisbiciklin mutatta be, hogy mit hogy kell. Még most is felcsendültek a fülemben a nevetésem és az ő mély, de törődő hangja.

- Szóval nem mindig volt ilyen szőrös szívű - állapította meg Jimin.

- Nem, sőt...egy nagyon jó apa volt. Talán, ha tizenkét évesen nincsen az a balesetem most minden másképp lenne. Voltaképp viszont örülök, hogy ilyen, mivel így találkozhattam veletek - mosolyodtam el és elbambulva figyeltem a vízen tükröződő Hold képét. Kezdett hűvös lenni, így készülődni kezdtünk a hazamenetelre, amikor is eszembe jutott, hogy az ajándékot még oda se adtam. Izgatottan húztam vissza Jimint a plédre és toltam elé a becsomagolt pulcsit.

- A feliratot közös megegyezés alapján írattuk rá - fojtottam el a feltörő nevetésemet és várakozóan néztem Jimin reakcióját. Mire végre kibontotta a csomagolásból öregedtem vagy tíz évet, de a reakciójáért megérte. Először csak azt nézegette mosolyogva, hogy milyen puha, majd megakadt a tekintete a feliraton. Összevont szemöldökkel nézett felváltra hol rám, hol pedig a ruhadarabra. Többször is szólásra nyitotta a száját, de nem tudott semmit sem mondani.

- Tuti te voltál a fő ötletadó - mosolyodott el hitetlenkedve. - Komolyan ? Mr.Egomanó ? És ti elvárjátok, hogy ebben járkáljak az utcán ? - rázta a fejét röhögve.

- Azért tetszik ? - kérdeztem óvatosan, ugyanis eddig semmi jelét nem mutatta, hogy igen.

- Nagyon - sóhajtott fel. - Még nem igazán kaptam senkitől sem ilyen ajándékot - nevette el magát újra, majd egy kicsit komolyabbá vált az arca. - És ezt most az egész napra is értettem. Köszönök szépen minden apró dolgot. Szerintem nagyon sokáig emlékezni fogok rá - mosolygott rám, mire viszonoztam a gesztust.

- Sok ötletet adtak a fiúk is - rántottam meg a vállam és lassan elkezdtünk készülődni. Elpakoltunk mindent és még Jimin kérésére csináltunk egy képet a folyóval a hátterünkben.

- Ne üss meg azért, amit most csinálni fogok - szólalt meg lehajtott fejjel és fel sem tudtam még fogni, de megfogva a karomat magához rántott és állát a vállamra rakva szorított magához.

- Jimin, mi a...

- Egy kicsit maradj csöndben - suttogta. - Köszönöm, hogy ma velem voltál és segítettél egy kicsit lezárni azzal a bizonyos lánnyal az érzéseimet. Még nem egészen, de megpróbálok szépen lassan túl lenni rajta - magyarázta és kiéreztem a hangjából a szomorúságot. Nem tudtam ugyan, hogy miért kellett lemondania a lányról, de éreztem, hogy fontos oka volt rá. - Lehet még egy utolsó kérdésem ? - És most már abbahagyom ezt a túl érzelgősséget. Csak rontja az imidzsemet.

- Persze - mosolyodtam el az utolsó mondatán. Nem is Jimin lett volna, ha ezt még nem teszi hozzá.

- Neked...tetszik Jin ? - bökte ki mielőtt még meggondolta volna magát. Nagyot nyelve jöttem egyből zavarba és akár hazudhattam is volna, de miért kellett volna pont előtte. Egész nap őszinte volt velem, nekem miért kellett volna hazudnom ? Nem volt rá semmi okom.

- Igen...

- Értem - sóhajtott fel szaggatottan. - Köszönöm, hogy őszinte voltál - tolt el magától és mélyen belenézett a szemembe. Pislogni is elfelejtettem miután hátat fordított nekem és pár zacskót kivett a kezemből. Egész végig az a szomorúsággal teli sötét szempárja járt a fejemben. Nem tudtam magam sem, de könnybe lábadt miatta a szemem. Megrázva a fejemet követtem őt és próbáltam kiverni minden furcsa gondolatot a fejemből, ami ezek után bennem motoszkált és nem hagyott nyugodni. Mert az lehetetlen, hogy én vagyok az a lány, ugye ?