Sziasztok^^

A meglepetésemmel meg is érkeztem, amihez túl sok hozzáfűznivalóm nincs is, csak annyi, hogy jó szórakozást hozzá !

U.I.: Megsúgom nektek, hogy a történet felén már túl vagyunk^^

-------------------------------------------------------------------------------------------------

A hallottakon elgondolkozva néztem vagy magam elé vagy pedig a hozzám beszélő igazgatóra, aki miután észrevette, hogy nem igazán figyelek csöndben maradt és megvárta, amíg magamhoz térek. Kellett hozzá pár perc, mire ez végre sikerült.

- Ezt ne említse az apjának, de kérem gondolkozzon el még a végleges döntésen. Látom, hogy mennyire keményen dolgozik és eddig csak dicsérő szavakat hallottam a munkájáról - mondta és fel véltem fedezni egy halvány mosolyt is a szája sarkában, bár lehet, hogy csak beképzeltem. Abban a helyzetben ezen sem csodálkoztam volna.

- Rendben - köszörültem meg a torkomat, majd lassan felálltam és meghajolva kibotorkáltam az ajtón, aminek először neki mentem, ugyanis nem húzni akartam, hanem tolni. Kicsit sem nézett furcsának a főnök, dehogy.

Kilépve a folyosóra megpillantottam Sugát, V-t és Jint, akik mind azonnal megörültek, amint megláttak. Nem vették észre szerencsére, hogy valami nagyon nem volt okés, ugyanis jó kedvet játszva tereltem őket a kocsi felé. Az út végére akár rá is jöhettek, hogy mégsem voltam olyan jól, ugyanis még olyan dolgokon is szakadtam a röhögéstől, amik egyébként baromira nem voltak viccesek. Aztán majdnem hanyatt vágódtam a kocsi kiszállás közben. Ebben Jin akadályozott meg, ugyanis gyorsan elkapta a karomat és visszarántott álló helyzetbe. Zavaromban azt se tudtam merre nézzek és gyorsan előre futottam egészen a fürdőszobáig, majd becsapva magam után az ajtót szép lassan lecsúsztam rajta egészen a földig. Felhúztam a lábaimat és rátéve a térdemre a fejemet néztem ki a fejemből és próbáltam rendbe rakni az érzéseimet és persze a gondolataimat, amik kicsit sem voltak a helyükön.

- Kiki, bejöhetek ? - hallottam meg Sunny hangját, mire lassan felálltam és kinyitottam neki az ajtót, de amint belépett vissza is zártam. Leültem újra a földre és bámultam ki a fejemből. Nem akartam semmire se gondolni és reméltem, hogy majd szőke barátnőm eltereli a figyelmemet valamivel. - Minden rendben ? - foglalt helyet velem szemben és biztatóan rám mosolygott.

- Persze - vágtam rá színtelen hangon.

- Esetleg mondott valamit a Big Hit igazgatója ?

- Talán - válaszoltam egy kis idő múlva. Pedig reménykedtem benne, hogy nem térünk megint vissza.

- Megfenyegetett ? - húzta el a száját.

- Nem, dehogy - ráztam meg a fejemet. - Igazság szerint ez az egész nem is az ő ötlete - kezdtem bele és kifújva a levegőt komolyan belenéztem Sunny szemébe. - Amit most fogsz hallani az szigorúan maradjunk köztünk. Nem akarom, hogy a fiúk is tudjanak róla - mosolyodtam el szomorúan. - Apám azt akarja hogyha végeztünk az albummal, kimenjek Amerikába - lettem egyre halkabb és a tekintetem is fokozatosan elsötétült, de nem sírtam. Egyszerűen elegem volt mindenből és csak azért is megfogattam magamnak, hogy mostantól visszatartom bármennyire is nehéz. Nem akartam, hogy mások aggódjanak értem, főleg a fontos emberek, mint az előttem lefagyott barátnőm. Nem vicceltem, tényleg úgy tűnt, mintha csak egy film jelenetet állítottam volna meg. Nem volt se hang, se reakció. Tátott szájjal bámult a szemeimbe és a végére már azt hittem, hogy a nyála is kifolyik, de ez még pont nem történt meg.

- Mit-mit is mondtál ? Nem értem...ez most ugye csak olyan vicc, mint a nyulaim a Holdon ? - kérdezte összezavarodva, de válaszképpen csak lassan megráztam a fejemet. - Ezt nem hiszem el...miért teszi mindig ezt az apád ? Miért veszi el mindig a legjobb barátnőmet ? - csuklott el a hangja és idegesen megtörölte a szemét. - Beszélni fogok vele, ez így nem mehet tovább. Mi az, hogy mindig irányítani akarja az életedet ? És különben is, te miért hagyod ? - hadarta én pedig döbbenten néztem rá és a kirohanására. Rég láttam ilyennek, ellenben az utolsó dologgal igazán tisztában lehetett volna.

- Mert gyáva vagyok, oké ? - akadtam ki és idegesen a hajamba túrtam. Felnézve Sunny döbbent szemeit pillantottam meg és azonnal megbántam, hogy így rákiabáltam. - Bocsánat - sóhajtottam és felállva inkább elmenekültem a további kérdések elől. Mindenki a nappaliban volt és valakire vártak, gondolom rám, de ezt figyelmen kívül hagyva siettem az ajtóhoz és nyomtam le a kilincset, amikor is valaki megérintette a vállamat.

- Mi a baj ? - szólalt meg Jimin aggódva.

- Semmi - válaszoltam rutinosan. - Csak...egyedül szeretnék lenni - azzal kiléptem a délutáni hűvösbe és lassan a kapu felé sétáltam. Nem akartam senkit sem a közelemben, egyedüllétre vágytam, hogy gondolkozhassak.

Egy parkban kerestem magamnak egy nyugodt helyet, ami egy árnyékban álló pad lett. Sóhajtva leültem és homlokomra téve a kézfejemet, lehunytam a szememet és próbáltam kikapcsolni és lenyugodni. Nagyon ritka volt, ha én ennyire kiakadtam, de egyszerűen már sok volt ez az egész és hiába mondtam azt magamnak, hogy majd szembeszállok az apámmal tudtam, hogy ez lehetetlen. Mert gyenge voltam hozzá. Eléggé mélyre süllyedtem a saját önbecsülésem csökkentésében, amikor is valaki lehuppant mellém és megbökte az arcomat. Fáradtan oldalra fordítottam a fejemet és meglepetten néztem a mellettem ücsörgő V-re.

- Te meg... - kérdeztem volna, amikor is megfogta a szám két sarkát és egy mosolyra húzta, ami a beszédem miatt inkább vicsorgás volt.

- Így sokkal jobban festesz - mondta elégedetten.

- Így ? - mutattam magamra.

- Na jó, nem pont így, de ha természetesen is mosolyognál akkor nem kéne ezt tennem, nem gondolod ? - húzta fel a szemöldökét ciccegve.

- Már jó ? - mosolyodtam el erőltetetten.

- Inkább ne csináld - rázta meg a fejét. - Mesélj, mi nyomja a kicsi szívedet. Kim Tae Hyung bácsi szívesen meghallgatja a panaszaidat - kacsintott, mire akaratlanul is halvány mosoly kúszott ajkaimra. - Végre, haladunk - karolta át a vállamat és magához húzott. - Mesélj csak kicsi húgocskám.

- Nincs se...

- Csitt - rakta számra mutatóujját. - Ezt már párszor hallottam az életemben és az esetek 99,9%-ban nem így volt. Csak az igazságra vagyok kíváncsi.

- És ha nincs olyan ? Különben is honnan veszed, hogy nem hazudok ?

- Megérzem - vonta meg a vállát.

- Nem szeretnék róla beszélni - sóhajtottam.

- Ezt is abbahagyhatnád, a végén még öregnénike lesz belőled annyit sóhajtozol. Ráadásul én a legjobb barátod vagyok, úgyhogy előttem lehetsz teljesen nyitott is.

- Mióta vagy te a legjobb barátom ? - néztem rá összehúzott szemöldökkel.

- Most dobtál ? - hüledezett a fejemet eltolva. Úgy tűnt a résnyire szűkült szemeimmel is gondja volt.

- Nem, csak szimplán kimaradt az a pillanat, amikor te lettél a legjobb barátom.

- Most, hogy már emlékeztettelek rá; térjünk vissza a lényeghez.

- Pedig azt hittem, hogy már megfeledkeztél róla - motyogtam.

- Tessék ? - rakta füléhez a kezét.

- Semmi, semmi - legyintettem.

- Na akkor, mi a gond ? Szívügyi problémák ?

- Most, hogy mondod, azok is vannak - rökönyödtem meg és ismét eszembe jutott a reggeli incidens, amikor is Jin valamit mondani akart.

- Akkor kezd először azzal bemelegítés céljából és utána mesélj a mostani problémádról - ajánlotta, mire sóhajtva szedtem össze a gondolataimat.

- Nem tudom mi van köztem és Jin között és ez teljesen kikészít...

- Figyelj - köszörülte meg a torkát -, én nagyon sok dolgot tudok, de még nem árulhatok el semmit.

- Ezt most muszáj volt mondanod ? Így még kíváncsibb lettem... - durcáskodtam, mire nevetve összeborzolta a hajamat.

- Próbáld kibírni.

- Kösz.

- És mi a másik dolog, ami zavar ? - tért át a mostani problémára nekem pedig összeszorult a szívem és a légzésem sokkal lassabb lett, mint eddig volt.

- Kimegyek Amerikába - böktem ki tömören.

- Ennek nem örülnöd kéne ? - ráncolta össze a szemöldökét, majd a bánatos arcomat látva neki is leesett, hogy ez korántsem volt olyan boldog tény. - Mi ? Most ? Miért ? - rázott meg kétségbeesetten és összezavarodva.

Nem bírtam neki semmi mást sem mondani egy jó darabig, aztán mégis neki kezdtem a mesélésnek és ő csak némán hallgatva figyelt. A végére a reakciója a teljesen zavart tekintet volt, aztán mikor már rendesen is felfogta, csak arra kért, hogy mondjam azt, vicceltem, de nem tehettem. Sokáig tartott neki, míg valamennyire eltudta az egészet fogadni, de hiába állította azt, hogy végig mellettem fog állni láttam rajta, hogy nem tetszett neki, hogy nem ellenkeztem az apám terve ellen. Mégis elmosolyodva húzott magához és biztosított afelől, hogy majd minden megoldódik. Nem utolsósorban pedig rávett, hogy egy ideig ne foglalkozzak vele, hanem élvezzem ki a többi szebb pillanatot. Az biztos, hogy nagy szükségem volt rá.

Visszaérkezve a dormhoz mindketten boldogan léptünk be a házba, hogy még véletlenül se sejtsenek semmit a többiek. Pedig ha tudták volna, hogy előtte milyen lelkizésen voltunk túl...hát, talán V-t lánynak titulálták volna. Viszont abban a pillanatban tényleg emlékeztetett engem Sunnyra... Tőle is bocsánatot kértem, mire csak mosolyogva átölelt és ebben az ölelésben minden benne volt, amire most szükségem volt.

Este a szokásosan sokáig fent voltunk a srácokkal és dolgoztunk az új dalokon. Ebben Bang PD is segített videó hívásnak köszönhetően. Éjjel három környékén mondtuk azt, hogy oké ennyi elég lesz és mindenki ment a maga útjára. Ugyan Suga párszor beszélni akart volna velem, de végül mindig csak annyit mondott, hogy nem lényeges. Gondolom látta rajtam, hogy egy kicsit szétszórt voltam és segíteni akart, de nem ment neki. YoonGinak eleve nehezen ment az érzelmei kifejezése, így nem tudtam pontosan megmondani, hogy mit is akarhatott.

A konyhában ücsörögtem a pulton és gondolkoztam az elmúlt időszakon, mint megannyiszor ebben az időben. Mikor valaki bejött és felkapcsolta a villanyt, gyorsan leugrottam eddigi helyemről és csodálkozva néztem Jinre, aki szintén így bámult én rám.

- Te még fent vagy ? - szólaltunk meg egyszerre, mire elmosolyodva mentem felé.

- Akkor én megyek is - tűrtem zavartan a hajamat a fülem mögé és elsétáltam volna mellette, amikor is megállított.

- Kiki - hallottam meg a nevemet és hevesen dobogó szívvel megfordultam.

- I-igen ? - dadogtam kerülve a szemkontaktust.

Erre nem szólt semmit csak elgondolkozva nézett rám, majd egyet közelebb lépett és gyorsan magához húzva megölelt. Nem is tudtam, hogy mit tegyek vagy egyáltalán mire gondoljak. A fejemből minden negatív gondolat elszállt és csak a rózsaszín köd maradt helyette, de igazán örültem neki. Nem is tudta, hogy mennyire segített ezzel az öleléssel. Felemeltem a kezemet és visszaölelve bújtam az eddiginél is közelebb hozzá, ha egyáltalán ez lehetséges volt. A mellkasába fúrtam a fejemet és élveztem az édes illatot, amit amikor máshol is éreztem, őt jutatta eszembe.

- Köszönöm - motyogtam a pólójába és meglepetten vettem észre, hogy a szíve ugyanolyan sebességgel vert, mint az enyém. Teljesen lenyugodtam és ugyan zavarba voltam, de mégis örültem, hogy ezt tette és nem hagyott elmenni.

- Mit ? - suttogta rekedtes hangján.

- Mindent - válaszoltam elmosolyodva.

Ezután rögtön eltolt magától, amitől meglepetten és értetlenül néztem rá. Ám nem láthattam az arcát, mivel oldalra nézve fogta a tarkóját és nyelt egy nagyot.

- Menj aludni, hisz holnap is fárasztó napod lesz - magyarázta, mire enyhén vörös fejjel bólintottam és spuriztam el mellette. Nem tudom mi üthetett belé, de így utólag belegondolva, hogy mit is tettem, teljesen zavarba jöttem és kipirult arccal dőltem le a kanapéra és néztem a plafont. Eltelt egy kis idő, amikor is hangokat hallottam a lépcső felől, ezért gyorsan lehunytam a szememet, mintha csak aludnék és békés szuszogást tettetve vártam, hogy újra egyedül legyek. Ez a valaki elsétált az ágyamhoz és megállt egy kis időre. Éreztem, hogy megmozdult, amikor is nem azt tette, amire számítottam. Lehajolt és apró puszit nyomott a homlokomra, majd eltűrve egy tincset az arcomból, kiegyenesedett és elsétált, vissza az emeletre. Azonnal kipattantak a szemeim és próbáltam felfogni az előbb történtet. Nem Jin volt az, ugyanis ő még mindig a konyhában csinált valamit, de ha nem ő volt, akkor ki ?

Reggel kómás fejjel nyitottam ki a szememet és néztem farkasszemet egy szinte fekete szempárral. Amíg nem voltam képes normálisan realizálni a helyzetet, egész nyugodtan túrtam a hajamba, aztán mikor leesett, hogy J-Hope túlságosan is belemászott az aurámba egy halk sikoly kíséretében visszabújtam a takaróm alá.

- Jól vagy Kiki ? - húzta le rólam a menedékemet és érdeklődve nézett tovább.

- Nem igazán - ráztam meg a fejemet hevesen dobogó szívvel. - Néha elgondolkozom rajta, hogy ti megakartok-e ölni ? Vagy szimplán élvezitek, ha megijeszthettek...

- A második opció ugyan tényleg szórakoztató - nevetett fel -, de nem áll szándékunkban megölni.

- Akkor minek köszönhetem ezt az igazán felemelő ébresztést ? - sóhajtottam.

- Elviszlek egy kicsit magammal, ugyanis neki kell fognunk a tervünk megbeszélésének és mivel itt még a falnak is füle van, így egy biztonságosabb helyre kell mennünk - magyarázta, mire én csak értetlenül néztem rá.

- Milyen terv ?

- Tudod...a barátnős - suttogta, nekem meg végre eszembe jutott az ígéretem.

- Óóó, hogy az. Adj tíz percet és elkészülök - keltem fel a kanapéról és lassan a fürdőszoba felé sétáltam, ahol épp Jimin mosta a fogát és amint meglátott mosolyogva próbált valószínűleg köszönni, de nem igazán értettem.

- Öhm...neked is jó reggelt - léptem mellé és a csaphoz hajolva elkezdtem mosni az arcomat, amikor is megéreztem egy kéz érintését a nyakamon és összerezzenve néztem a tükörben Jiminre, aki felfogta a hajamat, hogy ne legyen vizes. - Köszönöm.

Megrázta a fejét és felettem átnyúlva elkezdett valamit keresgélni a neszeszeres táskámban. Érdeklődve figyeltem, hogy mégis mit akarhatott, aztán miután előkerült az egyik hajgumim már mindent értettem. Viszont eléggé félve vártam, hogy összekösse a hajamat, ugyanis az eddigi tapasztalataim alapján nekem senki sem tudta anélkül felkötni, hogy ne ölte volna meg a hajhagymáimat közben. Ellenben a mögöttem álló fiú olyan ügyesen csinálta, hogy észre se vettem mikor végzett, csak arra lettem figyelmes, hogy elkezdett hümmögni és a vállamat bökdöste. Fél szememet kinyitva néztem rá és állapítottam meg, hogy már végzett.

- Valld csak be, hogy már másnak is csináltad - mosolyodtam el, mire vidáman megvonta a vállát és arrébb tolva befejezte a fogmosást.

- Mellékállásban fodrász vagyok, nem is tudtad ? - vigyorgott rám, mire nevetve ráztam meg a fejemet.

- Most már igen. Köszi még egyszer.

- Nincs mit - mondta és szorosan elém lépve megfogta az arcomat és belecsípett.

- Yah ! - fogtam meg a fájó pontot és mérgesen néztem a röhögő Jiminre, aki eközben menekülve ment ki az ajtón.

Hitetlenkedve ráztam meg a fejemet és sétáltam ki a bőröndömhöz, hogy kivehessek valami ruhát. Végül egy fehér farmer és rózsaszín vékony pulcsi mellett döntöttem a kék conversemmel, ugyanis mostanában eléggé kezdett lehűlni a levegő, pedig még csak Szeptember közepénél jártunk. Előre féltem, hogy télen mekkora mínuszok fognak repkedni.

- Mehetünk - mentem a konyhába J-Hopehoz, aki épp Jinnel diskurált valamiről.

- Jó a pulcsid - mosolygott rám Jin, mire kihagyott egy ütemet a szívem és zavartan köszöntem meg a bókját, ami tulajdonképpen nem is nekem szólt, hanem a ruhadarabnak, de mindegy. Kezdtem teljesen a szavai hatása alá kerülni és ez enyhén frusztrált.

- Oké - jött mellém Hope és átkarolva a vállamat kihúzott a helyiségből.

Röviden; buszoztunk, metróztunk és vagy negyed órát sétáltunk, mikor is egy ismerős környékre tévedtünk. Nem tudtam Hope miért hozott az előző dormjuk közelébe, de úgy gondoltam egyszer majd csak kiderül. Így is lett, mivel meglepetésemre megálltunk, de nem akárhol. Utunk egy játszótérhez vezetett, ahol egy homokozón, egy padon és két hintán kívül tulajdonképpen nem volt semmi.

- Miért is jöttünk ide ? - ültem le bizonytalanul az egyik hintára.

- Milyen kis kíváncsi vagy - mondta azon a tipikus Hopeos hangján.

- Van rá okom, hogy ne legyek az ?

- Igaz - mosolyodott el. - Tulajdonképpen sok emlék fűz ide, ezért választottam ezt a helyet a tervünk kiötléséhez.

- Mégis milyen emlékek ? - hitetlenkedtem és mutattam körbe, hogy biztosra menjek ő is erről a helyről beszélt.

- Sokat jöttem ide gondolkozni és itt próbáltam erőt is gyűjteni, ha már nem volt. Én vagyok a remény a csapatban és mégis, hogy nézet volna ki, ha látják ugyanúgy ki vagyok, mint ők hatan ? Nem szeretem, ha aggódnak értem, így mikor nagyon mélyponton voltam gyakran hintáztam itt, mivel mint láthatod nem igazán jönnek ide mások.

- Szóval ez a te kis titkos helyed - szólaltam meg halkan elgondolkozva a hallottakon. Szomorúnak tartottam, hogy mindig idejárt, ha maga alatt volt. Tapasztalatból tudtam, hogy az egyedüllét ilyen esetekben nem mindig volt megfelelő döntés; én például csak még jobban elkeseredtem.

- Mondhatjuk - mosolyodott el -, de hé, ne vágj ilyen arcot - nézett rám meglepetten. - Megváltoztam, most már többször beszélek a problémáimról, úgyhogy légy vidámabb, mint én - rakta arca oldalához a két kezét és elkezdte vigyorogva a szemét rebegtetni.

- Rendben - lett egy kicsit jobb kedvem. - Ne merj hazudni - húztam résnyire a szemeimet.

- Nem fogok, ígérem - rakta össze két kezét.

- Szavadon foglak - figyelmeztettem, mire felnevetett. Tudtam, hogy nem voltam túl fenyegető látvány, de na; azért próbálkoztam.

- Oké, oké. Na akkor, térjünk is a lényegre - ült keresztbe a hintán, hogy rám tudjon nézni.

- Van valami terved ? - kérdeztük egyszerre.

- Komolyan minden terv nélkül jöttünk ide ? - néztem rá hitetlenkedve.

- Jól van na, egyszerűen nem volt rá időm - hazudta.

- Na persze, még én is gondolkoztam rajtam és Ji... - fejeztem volna be a mondatomat, de még időben megálltam és vöröslő fejjel kezdtem el tanulmányozni a hinta láncát. - Akarom mondani...

- Hagyd, mindent értek - mosolyodott el -, de komolyan nem tudom felfogni hogyan is lehettek ilyen szerencsétlenek - rázta a fejét mindentudóan.

- Ne tereld a témát - szóltam rá.

- De most tényleg. Annyira látszik, hogy szereted. Csoda, hogy neki nem tűnt fel...

- És akkor mi lenne, nem mintha akarna is tőlem valamit - mondtam szomorúan.

- Na pont erről beszéltem - tárta szét a karját.

- Mindegy - sóhajtottam, hisz már úgysem leszek sokat a közelében...

- Akkor mi legyen a terv ? - jött vissza J-Hope, aki időközben elfutott az egyik fa alá és nagyban keresgélt valamit. Valószínűleg egy botot, ugyanis azzal kezdett el a homokba rajzolni.

- Először is, ki kellene deríteni, hogy ő mit érez - gondolkoztam el rajta.

- Oké - rajzolta MinJun nevét a földre és felé egy kérdőjelet.

- Hány százalék az esélye, hogy kedvel ?

- Hm...mondjuk olyan nyolvcan....

- Valahogy kellene egy kis jel az ő részéről is.

- Hát...igazság szerint - vakarta a tarkóját zavarában. - Múlt héten mikor találkoztunk az egyik fotózásán, akkor azután beültünk egy kávézóba és elég sokat babrált a kezemmel, miközben beszélt. Plusz mindig szorosan hozzám bújik, ha megölel.

- Aszta, ezek már nem jelek, hanem kész célzások - dolgoztam fel a hallottakat és hirtelen eszembe jutott valami. - Azt hiszem van egy ötletem - mosolyodtam el. - Szervezz egy hármas találkozót vele és én megpróbálom kipuhatolni, hogy tulajdonképpen mit is akar tőled - magyaráztam miközben Hope teljes beleéléssel rajzolt minden félét a homokba.

- Tökéletes tervet alkottam - ütögette elégedetten a mellkasát, de arcom láttán még hozzátette. - Te is ügyes voltál.

- Gyerekes vagy - nevettem fel.

- Te meg pukkaszkodó - vigyorgott rám és összeborzolta a hajamat, majd felállva mögém jött és elkezdett lökni a hintával.

- Kja ! - sikítottam fel ijedtemben. - Jung Ho Seok, azonnal állj le ! - kapaszkodtam görcsösen a láncokba, ami szinte már fájt.

- Nyugi - röhögött ki -, vigyázok rád - ígérte, de először nem igazán tudtam bízni benne. Aztán szép lassacskán mégis sikerült egyre jobban felengednem és előre nézve bámultam a néha feltűnő távoli tájat.

- Oké - szólaltam meg, ugyanis már vagy tíz perce lökött. - Kezdek rosszul lenni - mondtam émelyegve.

- Mi ? - állított meg, aztán érdeklődve elém lépett. - Aszta, tényleg nem festesz túl jól - húzta el a száját és felém nyújtva a kezét segített felállni. - Milyen ember lesz rosszul a hintázástól ? - rázta a fejét hitetlenkedve és átdobva a karomat a válla felett, segített elindulni.

- Az ilyen - mutattam magamra, de tényleg émelygett a gyomrom, pedig szinte nem is ettem semmit ma. Lehet ez is baj volt.