Sziasztok^^

Az előbb, mint Vasárnap egyébként Csütörtököt jelentett, mint ahogy azt láthatjátok is :D Ezt így nem tettem akkor hozzá, gondoltam megleplek titeket^^ És lenne nektek egy fontos közleményem, mint ahogy az a címben is látható :) Szombattól kezdve egészen jövő hét Keddig nem leszek internet közelben, ezért tettem fel ma a részt, mivel holnap meg már időm nem lett volna rá :) Táborban leszek, úgyhogy azt se tudom előre mikor is jön a következő fejezet, de megpróbálok vele sietni. Még egy dolog, mégpedig a suli. Nagy valószínűséggel már nem Vasárnaponként fogom hozni a részeket, bár mostanában sem sikerült sokszor akkor hoznom, de mindegy is :D Az biztos, hogy hetente jönnek majd újabb fejezetek, de elképzelhető, hogy mindig más nap, ezért most már nem igen tudom megmondani, hogy melyiken is. Ennyi lett volna az a fontos dolog, ezért nem is rabolom tovább az időtöket :) Hálás vagyok, hogyha végig olvastátok és jó szórakozást a részhez ! 

  -------------------------------------------------------------------------------------------------     

Arra keltem, hogy valaki bökdösi az arcomat. Abban a tudatban, hogy szőke barátnőm az, ellöktem a kezét és motyogtam neki egy hagyjál féleséget.

- Kiki, ébredj - folytatta tovább a rejtélyes idegen, akinek nagyon nem Sunny hangja volt.

- Hm ? - nyitottam ki résnyire a szememet és megpillantottam Jimin élénken fénylő barna íriszeit - Te meg mit...- kérdeztem volna, de egy gyors mozdulattal befogta a számat a kezével és ajkai elé emelte a mutatóujját.

- Shhhhh -, gyorsan öltözz és siessünk, mert Sunny mindjárt kijön a fürdőből - suttogta és igaza volt, ugyanis épp most zárta el a csapot.

- Miért ? - néztem rá értetlenül, de mindenesetre felvettem a szandálomat és követtem az ajtó felé.

- Majd meglátod - mosolygott rejtélyesen és kitolt az ajtón, majd halkan becsukta azt.

- Várj...bent hagytam a telefonomat - fordultam vissza, de elkapta a karomat és a lift felé kezdett húzni.

- Nem lesz rá szükséged - magyarázta.

- De Sunny aggódni fog, hogy így eltűntem.

- Aish, hogy te nem tudsz nyugton maradni - mérgelődött és még a liftben elkezdett írni valakinek a telefonján. - Küldtem neki egy üzenetet, úgyhogy most már élvezheted az esti kiruccanásunkat.

- Hogy mi ? - lepődtem meg.

Ezután kiderült, hogy Jimin szimplán csak a város esti látképét akarta megmutatni, de ezt csak nagy titokban tehette, ugyanis a menedzserük nem igazán örült annak, ha csak egyedül mászkáltak velem, így nem lett volna túl szerencsés, ha tudomására jut a dolog. J-Hope falazott neki, ezért nem kellett aggódnunk, hogy lebukunk. Én már csak arra lettem volna kíváncsi, hogy vajon Sunny nem leplez-e le minket.

Csendben sétáltunk a part felé és bámultuk a fényes várost. Úgy éreztem, mintha egy színes karnevált figyeltem volna. Gyönyörűek voltak a kivilágított épületek, amik miatt úgy tűnt, mintha nem is egy várost láttam volna. Az autók zaját hallgatva mentünk le a parthoz vezető lépcsőn és minél beljebb kerültünk annál inkább változott át a víz hullámzásának hangjává. Nyugis volt minden és rajtunk kívül nem igazán volt itt senki. Semmivel sem törődve leültem a homokba és a kezemen hátul megtámaszkodva néztem fel az égre. Ha a városi fényeket szépnek találtam, akkor erre nem tudtam mi a megfelelő szó. Ezernyi csillag ragyogott fényesen az égen és a hold sem árválkodott ezért egyedül. Ez az egész mesébe illő volt és ebben a pillanatban szívesen megállítottam volna az időt. Főleg, ha Jin is itt lett volna... Rögtön megráztam a fejem és próbáltam elterelni a gondolataimat erről. Mégis hogyan jutott eszembe egyáltalán pont ő ? Ekkor vettem észre, hogy a nagy sietség közepette nem hoztam magammal a dzsekit, ezért eléggé fáztam, bár próbáltam nem mutatni. Nem akartam, hogy megint egy fiú szánjon meg engem, ezért tartottam magamat.

- Ugye hogy milyen gyönyörű ? - foglalt helyet mellettem Jimin.

- Igen...nagyon - válaszoltam elmosolyodva és ránéztem, ezért észre is vettem, hogy ő nem az eget bámulta, hanem engem.

- Én rólad beszéltem - tette hozzá csak úgy mellékesen, mire kihagyott egy ütemet a szívem és kitágult szemmel figyeltem a szemeit, amik...mosolyogtak. - Nyugi, csak vicceltem - nevetett fel én pedig mérgesen ütöttem bele a vállába.

- Ne hülyéskedj ilyenekkel. Megijesztettél, azt hittem, hogy lázas vagy. Vagy ilyenek, hogy hülyeségeket beszélsz - mondtam zavartan.

- Most miért ? - Szerintem vicces volt, főleg a reakciód - magyarázta még mindig nevetve és elutánozta az előbbi arckifejezésemet.

- Hülye - ráztam meg a fejemet halványan elmosolyodva.

- Óóóó, csak nem egy mosolyt láttam ? - mutatott az arcomra.

- Miről beszélsz ? - fordultam el.

- Nézz csak ide - fogta meg a fejemet és maga felé fordította azt. - Mondtam, hogy mosolyogsz - vigyorgott elégedetten.

- Jól van Mr. Egomán, ennyi elég lesz - adtam meg magamat és felnevettem, majd ezután tüsszentettem egyet.

- Fázol ? - engedte el a füle mellett a beszólásomat.

- Nem - vágtam rá; talán túlságosan gyorsan.

- Hazug - kötött belém és levette magáról a pulcsiját, majd felém nyújtotta.

- Nem kell - toltam vissza, de csak azért sem akarta hagyni magát.

- Szinte reszketsz és hacsak nem újra előjött a félelmed, akkor most azonnal vedd fel.

- Mondom, hogy meg vagyok.

- Aish, de nehéz eset vagy - ráncolta össze a homlokát és elém guggolva megfogta a pulcsit és megpróbálta rám adni, de nem akartam engedni még mindig, ezért a kezeimmel próbáltam eltolni nem sok sikerrel. Ebből annyi lett a végeredmény, hogy ugyan nagy nehezen rám húzta a pulcsiját, de mivel nem bírtam tovább tartani magamat, így hátra dőltem és véletlenül Jimint is magammal húztam. Szerencsére a két kezével még éppen meg tudta tartani magát a fejem mellett és így nem lapított ki. Bár lehet az jobb lett volna, ugyanis ettől a szituációtól eléggé zavarba jöttem és dadogva próbáltam valami értelmeset kinyögni.

- Bocs - suttogta a szemeimbe mélyedve és nem úgy tűnt, hogy észrevette volna, hogy mennyire kényelmetlenül éreztem így magamat. Kezdett egyre közelebb hajolni, így reflexszerűen oldalra fordítottam a fejemet, ezért megállt pár centire a fülemtől és újra megszólalt. - Hazudtam - szólalt meg és ilyen közelségtől hirtelen kirázott a hideg, ráadásul a leheletét is éreztem és még inkább kezdtem zavarba jönni. Attól még inkább, amit ezután tett... Mielőtt leszállt volna rólam a nyakamhoz hajolt és megpuszilta azt, amitől pipacspirossá változott az arcszínem és a szívem sokkal gyorsabban kezdett el verni, mint eddig. A szemébe nézve, csak huncut csillogást véltem felfedezni és a képéről le nem lehetett kaparni a vigyort. Ekkor megszólalt a telefonja, ezért gyorsan leszállva rólam felvette és egy kicsit arrébb sétált.

- P-Park J-Jimin - dadogtam a hajamba túrva -, hogy a fenébe hagyhattam, hogy ennyire zavarba hozz ? - motyogtam, majd bevillant Jin arca és belegondoltam, hogy akkor mi lett volna velem, ha ő tett volna ilyet. Már megint miért gondoltam rá ? Nem értettem saját magamat; teljesen össze voltam zavarodva. - De mégis miről hazudtál ? - néztem a nagyban telefonáló fiúra és elgondolkozva latolgattam a válaszokat, de őszintén, fogalmam sem volt...

- Sunny szemszöge -

Bell már négy órája aludt és nem úgy tűnt, mint aki fel akart volna ébredni, bár valahol megértettem, hisz neki sem lehetett könnyű. Végül amellett döntöttem, hogy lezuhanyozok és lemegyek a játékterembe egy kicsit, hogy legalább elfoglaljam valamivel magamat. Húsz percet áztattam magamat a víz alatt, majd a fejemre tekert törülközővel kisétáltam a fürdőből a hajszárítómért. Leguggoltam a bőröndöm mellé és kutakodtam benne egy ideig, de hirtelen úgy éreztem, hogy valami megváltozott a szobában, így megfordultam, hogy szemügyre vehessem mégis mi az: Bell eltűnt. Ijedten szaladtam az ágya mellé és néztem be alá, hátha csak megszívatott, de nem volt ott csak a bőröndje. A függöny mögött is megnéztem, de sehol nem találtam. Már épp hívtam volna fel, amikor is észrevettem az asztalon heverő mobilját. És még ő mondta, hogy minek van a telefonom, amikor ő is ugyanolyan felelőtlen volt, mint én. Ledobtam a fejemről a törölközőt és felvéve a sportcipőmet, megfogva a kardigánomat, nyitottam ki az ajtót és mentem volna ki rajta, hogy megkeressem, amikor is beleütköztem valamibe, akarom mondani valakibe.

- Hova-hova ? - kérdezte Taehyung meglepetten.

- Bell eltűnt - válaszoltam sietve, de nem hagyta, hogy a dolgomra menjek, ugyanis a vállamnál fogva visszatolt a szobába és becsukta maga mögött az ajtót.

- Ülj le szépen és nyugodj meg. Nincs semmi baja csak elment sétálni egy kicsit - magyarázta körülnézve a szobában.

- Este nyolckor ? - kételkedtem, ugyanis ő lett volna az utolsó élőlény a földön, aki ilyen időben kitette volna a lakásból a lábát.

- Igen, ezért inkább foglald el magad velem - magyarázta a szemembe nézve, mire rögtön zavarba jöttem az eléggé félreérthető mondatától. - Mármint - esett le neki is és össze-vissza kezdett hadonászni -, menjünk le a játékterembe.

- Ööö, oké - válaszoltam még mindig zavartan. Most akkor hova is ment pontosan Bell ? Megvonva a vállamat mentem ki végül az ajtón követve V-t. Biztos elment szórakozni nélkülem; gondoltam és kicsit megsértve éreztem magamat emiatt, de reménykedve benne, hogy Jinnel ment inkább az előttem sétáló fiút figyeltem, aki arról kezdett el magyarázni, hogy mindenben szuper, így ne sírjak, ha esetleg veszítek. Erre csak kinevettem és magabiztosan léptem be a játékterembe.

- Hé - fogta meg a karomat hirtelen -, miért vizes hajjal jöttél ?

- Óóóó és tényleg - fogtam meg a fejemet. - Mindegy, majd megszárad - legyintettem és már tudtam, hogy miért bámultak engem az emberek, bár lehet ennek a mellettem álló Taehyung is az oka volt, ugyanis kicsit sem volt fura egy maszkkal és kalappal a fején. Viszont arra kíváncsi lettem volna, hogy miért pont velem akart szórakozni, hisz nem kicsit kellett arra ügyelnie, hogy ne ismerjék fel, de megint csak megvontam a vállam végül is ő döntött így. Körülnéztem és rögtön megtetszett a hely. A falak vörösek voltak, az egyik sarokban egy hangszórót rögzítettek, amiből épp a Kara - Mister című száma szólt. Nem voltak olyan sokan, de akik itt tartózkodtak, azok inkább a bejárat melletti italos pultnál üldögéltek és beszélgettek. Aztán egy-két ember a falra felszerelt tévét bámulta és nézte az épp adásban lévő kosármeccset.

Megálltunk a szabad biliárdasztal mellett és mielőtt még neki kezdtünk volna azért figyelmeztettem egy s másra V-t.

- Ne engem hibáztass, ha a golyó nem mindig marad majd az asztalon.

- Ne engem hibáztass, ha kinyomom a szemed a dákóval - nézett rám komolyan, mire elröhögtem magamat.

- Megnyugtató, hogy nem csak én vagyok életveszélyes ebben a játékban.

- Tudod, egy igazi élet-halál próbába vágtál bele velem ebben a játékteremben, még megfordulhatsz.

- Hm, azt hiszem már hozzászoktam, hisz saját magammal élni is veszélyes.

- Oké - csapta össze a kezét ördögien nevetve. - A mini bajnokságunk előtt döntsünk a vesztes büntetéséről.

- Milyen büntetés ? - kérdeztem félve, ugyanis semmi jót nem ígért az ábrázata.

- Mit szólnál egy üveg soju megivásához ?

- Ugye tudod, hogy legutóbb sem bírtam túl jól... Vagy te azt akarod, hogy megint berúgjak ?

- Miért ? Bárki bármit mond szerintem aranyosak voltatok - válaszolta szemrebbenés nélkül. Nem tudom ő mit érzett mikor kimondta, de rám elég furcsa hatással volt, hisz rég volt már, hogy a szüleimen kívül ezt mondták volna nekem. Jó, nem csak nekem szólt, de ez lényegtelen. Kínosan elnevettem magam és megfogva a felém nyújtott kezet, megkötöttük ezt az igen veszélyes alkut. A biliárdot már az elején elveszítettem, ugyanis Taehyung végig hátráltatott engem a különböző értelmetlen beszólásaival, amiken én egész jót nevettem, de ezzel csak magamnak ártottam, ugyanis véletlenül egy piros golyóval belőttem a feketét és hiába próbáltam arrébb dönteni az asztalt, hogy megváltoztassam az útját, sajnos ez több okból sem sikerült. Talán a legnagyobb az volt, hogy rögzítve volt a földhöz. Biztosították, hogy nehogy ellopják, arra viszont úgy tűnt nem gondoltak, hogy valakinek a józansága ezen múlt.

- Nyertem, nyertem, nyertem ! - ujjongott táncolva V, ha azt egyáltalán annak lehetett nevezni.

- Ez még csak a kezdet - motyogtam egy tincsemet a fülem mögé tűrve és választottam egy újabb játékot; ami a csocsó lett.

Beálltunk két oldalra és minden figyelmemet a játéknak szenteltem és közben észre se vettem az engem figyelő tekintetet. Majdnem kitörtem a kezemet úgy koncentráltam, ráadásul éreztem, hogy az ujjaim eléggé elzsibbadtak. Viszont ennek ellenére nyertem. Szinte nem is hittem a szememnek és sikítozva ugrottam Taehyung nyakába és mutogattam a pontokra.

- Én győztem és nem te bibibí - böktem bele a mellkasába és vigyorogva néztem fel rá. Ugyan a száját nem láttam, de a szeme mosolygott, amit nem tudtam hova tenni, hiszen épp az előbb veszítette el ezt a kört. Mégis kevésbé volt kiakadva, mint én a biliárdnál.

- Ügyes vagy - borzolta össze a hajamat és elsétált a darts tábla felé. Még mindig boldogan szinte ugrálva szökkentem utána és fogtam meg a három nyilat. Előre felkészítettem a mellettem ácsorgó fiút, hogy most márpedig én nyerek és ő fog sojut inni. Igazán örültem volna, ha látom közben az arcát, de a szeméből nem sok mindent tudtam megállapítani.

Az elején folyton mellé dobtam, sőt egyszer túl korán kezdtem bele, ezért majdnem eltaláltam Taehyungot, aki a szívét fogva és enyhén túlreagálva a dolgot szajkózta végig, hogy látta leperegni a szeme előtt az egész életét. Még ki is akarta használni az aggódásomat és mondta, hogyha feladom, akkor megbocsát nekem, erre csak az arcába röhögtem és arrébb toltam az útból. Mivel ez a terve nem jött be, így folytonosan belém csimpaszkodott, ami eléggé sokszor elterelte a figyelmemet. Ugyanis túl sokszor ölelt meg hátulról vagy fogta meg a kezemet, hogy "megmutassa" hogyan kell véghez vinni a "tökéletes" dobást. A végére már csak az a reményem maradt, hogy az összes dobását elrontja és így még marad egy esélyem a győzelemre, de mivel ebben erősen kételkedtem inkább feladva leguggoltam a földre és szomorúan néztem a végső dobást. Aztán hirtelen sokkal jobb kedvem lett, ugyanis mindegyik dobását elrontotta és feltüzelve álltam neki bedobni azt a nyamvadt három pontot és csodák-csodájára sikerült. Tapsikolva kezdtem el ugrálni és végig azt vágtam V fejéhez, hogy most ő fog berúgni és nem én.

- Majd meglátjuk te milyen aranyos leszel - nevettem ki, mire hirtelen közelebb hajolt pár centire az arcomtól.

- Szerintem azt fogod kívánni, hogy bár te lettél volna az, aki veszít - suttogta és felegyenesedve a kijárat felé sétált, én pedig nagyokat pislogva lassan utána futottam.

- Várj, ezt mégis hogy értetted ? - fogtam meg a pólóját jelezve, hogy lassíthatna is egy kicsit.

- Ti-tok - válaszolta, mire tovább nyaggattam mindhiába. Nem úgy tűnt, mint aki bármit is elakart mondani.

- Nyaaaa~ - álltam meg gyorsan az ajtónk előtt, ezzel elállva az útját -, ha nem árulod el, nem engedlek be.

- Hát, akkor a további idődet egyedül kell töltened. Szerintem neked rosszabb lenne.

- Utállak - néztem rá összeszűkített szemekkel.

- Tudom - vigyorgott, ugyanis mostanra már levette magáról a maszkot, de a kalap még mindig rajta maradt.

- Sunny ! - jött sietve felénk Jin.

- Mit szeretnél ? Mi a baj ? Te futottál ? - néztem rá meglepetten, ugyanis nagyon úgy tűnt, hogy sietett csak azt nem tudtam ehhez nekem mi közöm. Egyáltalán miért nem Bellel volt ? Ha ő nem vele, akkor kivel szórakozott ?

- Engedj be, le kell ellenőriznem valamit - mondta sietősen. Gyorsan kinyitottam az ajtót és bementem a két fiúval együtt.

- Asszem ez nem volt túl jó ötlet - suttogta nekem V idegesen.

Jin egy ideig össze-vissza járkált, de hirtelen megtorpanva a kezébe vette a kanapén heverő rózsaszín dzsekit. Akkorát sóhajtott, hogy el nem tudtam képzelni vajon mi baja lehetett, de valamiért úgy sejtettem, hogy Tae tudott erről egy s mást.

- Kiki hol van ? - nézett rám kérdőn, mire automatikusan V-re kaptam a fejem.

- Most miért rám nézel ? - kérdezte kétségbeesetten.

- Hát jó - nyújtotta el a szavakat a legidősebb és elővéve a telefonját felhívott valakit. - Jimin, add egy percre Kikit.

Nagyot nyelve néztem óvatosan Taehyungra és rájöttem, hogy ő pontosan tudta hol volt Bell. Kicsit csalódottnak éreztem magamat, hogy nekem nem árulta el és nem értettem, hogy ennek mi oka volt.

- Kiki - szólalt meg újból Jin -, nem azért adtam oda a dzsekimet, hogy aztán megint e nélkül menj el a hűvös éjszakába - magyarázta semleges hangon és én mégis hallottam egy kis szomorúságot is. Nem csak beképzeltem, eben teljesen biztos voltam. Ezután nem mondott mást, csak kinyomta a telefont és megint sóhajtva felénk nézett.

- Mi ez a meglepett tekintet ? - kérdezte halványan mosolyogva.

- Te tényleg érzel valamit iránta ? - lepődött meg V és tette fel azt a kérdést, amire én is gondoltam.

- Kiki szemszöge -

Jimin telefonálása szimplán igen-nem feleletekből állt és a végén még hozzá tette egy sziát, majd leült mellém. Sokáig csak síri csendben üldögéltünk és hallgattuk a tenger hangját. Kicsit kínosan éreztem magamat, főleg az előbbiek miatt, amit még mindig nem tudtam hova tenni, de rákérdezni mégsem mertem. Eléggé hülyén jött volna ki.

- Mi-milyen voltál kis gyerekként ? - szólaltam meg végül.

- Miért érdekel ?

- Kíváncsi vagyok a gyerekkorodra, cserébe te is kérdezhetsz tőlem.

- Hm...hiperaktív és néha igen akaratos gyerek voltam. Emlékszem, hogy egyszer annyira megirigyeltem az öcsém fagyiját, hogy kivettem a kezéből és elfutottam vele, hogy megehessem, de véletlenül elestem és az egész arcom fagyis lett - mesélte mosolyogva én pedig elképzelve a kis Jimint, ahogy futott az édességgel, majd elesett...rögtön elnevettem magamat és a hasamat fogva mutogattam a mellettem ülőnek, hogy pár perc és jól leszek.

- Nem ér nevetni - durcáskodott.

- Hogy kiengeszteljelek én is mondok egy történetet. Tíz éves lehettem, amikor apám rendezett egy partit, ahová minden jelentősebb munkatársát meghívta. Én is jelen voltam egy rózsaszín pöttyös fehér nyári ruhában, amiben mondjuk meg őszintén majd szét fagytam. Valamiért bedurciztam és puffogva leültem a kertünkben és apa hiába akart bevinni és kérlelt szépen, én nem hallgattam rá, ezért levett az asztalról egy pohár vizet és lenyugtatás céljából az arcomba öntötte. Eléggé meglepődtem és mivel megharagudtam rá, így én is megfogtam az első kezembe eső italt, ami történetesen vörösbor volt. Csakhogy én nem értem fel apa arcáig, így az ingét öntöttem le és ezért úgy nézett ki, mint aki harci sérülést szerzett. Természetesen ezt mind végignézte a főnöke is, gondolhatod, hogy kikaptam utána tőle.

- El tudom képzelni apukád arcát - nevetett fel -, de hé, ez nem is neked volt kínos.

- Nem mondtam egy szóval sem, hogy számomra lesz az.

- Ez gonosz volt, én meg leégettem magamat előtted.

- Így jártál - tártam szét a karomat nevetve.

- Ezért most kénytelen vagy mesélni még pár dolgot a gyerekkorodból.

- Legyen - sóhajtottam fel. - Szerintem erre te is rájöttél, de én nem voltam igazán társasági ember. Sokat voltam egyedül és ezért sokan tartottak furcsának. Meg is lehetett érteni, hisz nem voltam olyan, mint Ők és általában az ilyeneket kiközösítették. Ez velem sem volt másképp... Egyik nap egy kórházban ébredtem és nem emlékeztem semmire sem. Sokáig a szüleimet se ismertem fel, akkor láttam először apámat sírni és talán utána változott meg a kapcsolatunk is...és a legfontosabb, hogy ezután kezdtem el félni a fiúktól. Máig sem tudom, hogy mi történt akkor, de nem is vagyok rá kíváncsi, mivel úgy gondolom, hogy a múltat jobb nem bolygatni - meséltem és összeszorult torokkal nyeltem egy nagyot és sóhajtottam fel lassan, szaggatottan. - Ez volt tizenkét éves koromban és rá pár napra megismertem Sunnyt, akkor ő a megmentőm volt a szememben és mái napig így érzem - fejeztem be és elcsöndesülve vártam valami reakcióra, bár megértettem, hogy nem volt egyszerű megemészteni a hallottakat. Talán, ami nehezebbnek számított; ezekkel együtt élni...

- Khm...nem tudtam, hogy ilyesmik történtek veled - szólalt meg halkan és óvatosan megsimogatta a hátamat.

- Jól vagyok - nyújtózkodtam ki mosolyogva. - Már nem is emlékszem rendesen, így nem számít. Most mesélj te egy kicsit - néztem rá várakozóan.

- Hát - fogta meg a tarkóját és közben az eget kémlelte -, nem volt hű de nagyon érdekes gyerekkorom. Barátkoztam, szórakoztam, sokat voltam az öcsémmel...és ennyi. Aztán pedig gyakornok lettem a Big Hitnél, ami az elején nagyon fárasztó volt és ha nem lettek volna a többiek, talán fel is adtam volna. A legnagyobb változás a testemen történt, ugyanis muszáj volt fogynom és ezért voltak napok, mikor csak egyszer ettem. Mindenki aggódott miattam, mivel már a próbáink is elég megerőltetőek voltak és így nem pótoltam mivel az energiámat. Ezután jött Jin és jó hosszasan elbeszélgetett velem erről az egészről és még azt is hozzá tette, hogy nagyon aggódik az egészségem miatt és már szinte látja maga előtt, ahogy összeesek az éhségtől - magyarázta és halványan elmosolyodott. - Örülök, hogy ilyen hyungjaim vannak.

- Igen - válaszoltam nagyot nyelve. - Igazán törődőek.

- Szeretném egyszer valahogy visszaadni nekik azokat a dolgokat, amiket már megtettek értem/értünk.

- Lesz még rá lehetőséged.

- Most jut eszembe - gondolkozott el Jimin. - Mindjárt itt van Kook szülinapja.

- Miért, mikor van ?

- Szeptember elsején, azaz hétfőn. Nem gondolod, hogy kéne holnap este tartani neki egy meglepetés partit itt a parton ? - villanyozódott fel, de én csak értetlenül néztem rá.

- Itt ? Miért pont a parton ?

- Miért, nem lenne jó buli ? - húzta fel a szemöldökét érdeklődve.

- Ha te mondod...

- Mi ez a válasz ?

- Semmi - legyintettem mosolyogva, most végre én húzhattam az ő agyát.

- Hé...te most...- fejezte volna be a mondatát, amikor is megcsörrent a telefonja.

Gyorsan felvette és még mindig gonoszul nézve rám beleszólt, majd nem sokkal ezután a kezembe nyomta a telefont.

- Téged keresnek - mutatott a készülékre. Értetlen fejjel szóltam bele a telefonba és vártam érdeklődve, hogy mégis ki volt az. Egy ideig nem szólt bele senki, aztán mégis meghallottam egy túlságosan ismerős hangot.

- Kiki - hallottam meg a nevemet Jin szájából és amiatt ahogy mondta, hirtelen összeszorult a szívem -, nem azért adtam oda a dzsekimet, hogy aztán megint e nélkül menj el a hűvös éjszakába - mondta én pedig szorosan lehunyt szemmel vártam a továbbiakat, de csak a telefon csipogása jelezte, hogy lerakta. Néztem egy darabig az elsötétedett képernyőt és bűntudattal telve - amit fogalmam sem volt, hogy miért éreztem - álltam fel gyorsan és poroltam le magamat. Lerángattam a kapott pulcsit és a telefonnal együtt Jimin ölébe ejtettem, aki elképedve figyelte, a kirohanásomat.

- Te mégis mit...- kérdezte volna, de félbeszakítottam.

- Sajnálom Jimin...nekem-nekem mennem kell. Köszönöm, hogy megmutattad ezt a gyönyörű eget és nagyon jól éreztem magamat - mosolyodtam el halványan. - Jó éjt - tettem hozzá gyorsan és futásnak eredtem. Nem értettem, hogy miért lettek az érzéseim hirtelen ilyen feldúltak, de tudtam most csak annyit tehetek, hogy gyorsan visszamegyek és megpróbálom helyrehozni ezt az elszúrt barátságot Jinnel, ha még egyáltalán lehetséges.