Sziasztok^^

Egy nap késéssel ugyan, de itt az újabb rész. Bocsánat miatta, csak eléggé későn értem haza tegnap, így már nem igazán volt energiám nagyon semmihez sem. Remélem azért valamennyire ki tudlak engesztelni titeket ezzel a fejezettel :) Most ez egy viszonylag nyugisabb rész lett. Na majd a következők... :D Jó szórakozást a fejezethez !

   -------------------------------------------------------------------------------------------------   

Nem akartam megvárni, amíg újra egyedül hagy minket, így gyorsan megszólaltam nagy meglepetésemre Jinnel együtt.

- Várj ! - kiáltottunk fel egyszerre.

- Ti-ti meg mit...- dadogta zavarba jőve V.

- Ne értsd félre - mondta Jin. - Meg tudjuk magyarázni - tette hozzá és még véletlenül sem nézett rám, de én se rá. Ennél jobban nem éghettem volna, így lehet lassan szükségem lett volna egy tűzoltóra...

- Megtaláltad őket ? - jött még egy hang a távolból - Végre meg vagytok - sóhajtott fel megkönnyebbülten JungKook és Tae mellett bekukucskált az ajtón. - Mi a baj ? - nézett felváltva hármunkra. Én csak óvatosan megráztam a fejemet és a szememmel szinte könyörögtem V-nek, hogy ne mondjon semmi félreérthetőt se. Visszafojtott lélegzettel vártam, hogy mit fog reagálni.

- Öhm...semmi - sóhajtott fel és arrébb ment az ajtóból, hogy mi is ki tudjunk menni. Még mindig az alpakkát szorongattam és vöröslő fejjel haladtam Taehyung mellett. Jinre még csak nézni sem mertem. Féltem, hogy meglátja rajtam a változást és ha közelebb mentem volna, talán még a szívem hangos dobogását is hallhatta volna.

- Végre megvagytok - nézett ránk megnyugodva Rap Monster mikor beléptünk az öltözőbe. Már mind itt voltak.

- Mégis hol a fenében voltál Kiki ? - kérdezte Suga mérgesen.

- Bocsánat - hajoltam meg. - Történt egy s más a koncert ideje alatt, aztán még egy szertárba is bent ragadtam Jinnel.

- Ah - sóhajtott fel Yoongi -, az a lényeg, hogy jól vagy - vált kissé lágyabbá a hangja. - Nyugi, nem haragszunk, csak ne remegj - jött közelebb és óvatosan megfogta a vállamat. Most esett csak le, hogy tényleg nem voltam túl jó bőrben. Az ezelőtti dolog eléggé kiakasztott; olyannyira, hogy az este hátralevő részében nem bírtam megmaradni a fiúk közelében. Valamiért visszafejlődés történt, amit még én magam se értettem. Úgy féltem tőlük megint, mint az elején...

Részemről az este csöndben telt, zene hallgatás és dalszöveg írás keretében. Természetesen a jegeskávé sem maradhatott el. Azt hozzá kell tenni, hogy egyáltalán nem ment, ugyanis állandóan a majdnem csók kettő jutott az eszembe és akaratlanul is kirázott a hideg. Nagyon úgy tűnt, hogy nekem lehetetlen teljes mértékben elfogadni a fiúkat és emiatt dühös voltam magamra. Hogy lehettem ilyen szerencsétlen, az még számomra is rejtély volt, nem is beszélve a kavargó érzésekről, amelyek bennem keringtek. Úgy éreztem, mintha bármelyik pillanatban kitörhettek volna, ezzel lerombolva gondosan felépített falat, amit nem szándékoztam eltüntetni. Nem véletlenül maradt meg bennem még régről és ezt annak ellenére is tudtam, hogy egyes emlékek elvesztek valahogyan. Vagy csak szimplán nem akartam emlékezni rájuk.

- Kiki noona - huppant le a kanapéra mellém JungKook és érdeklődve nézett rám.

- Igen ? - vettem ki a fülest és húzottam arrébb.

- Beszélgessünk.

- Miért ?

- Mert unatkozok - szomorkodott, mint egy kis gyerek, aki nem kapta meg a választott játékát. Erre csak mosolyogva figyeltem tovább és vártam, hogy adjon is valami ötletet, hogy mivel dobhatnám fel. - Mesélj a múltkori történetről - csillant fel a szeme, nekem meg azonnal összeszorult a gyomrom. Pont ez juthatott csak eszébe ?; gondoltam és a szám szélét rágva próbáltam összeszedni valami érdekes fejleményt, de ebből csak egy volt. Azt meg nem biztos, hogy szívesen osztottam volna meg vele, még ha nem is tudta, hogy rólam szólt az egész "mese".

- Öhm...nem történt túl sok minden - próbáltam terelni a témát, de úgy tűnt még a kis dolgokra is kíváncsi volt. - Izé...a főszereplő lány megint összeveszett az apjával, ugyanis még a szerelmi életébe is bele akart szólni.

- Mi ? - lepődött meg - A lány szerelmes ?

- Nem...vagyis, nem igazán tudom. Nem hinném, hogy az lenne - gondolkoztam el a saját érzéseimen, ugyanis eléggé furcsán hatottak rám Kook szavai.

- Hm...érdekes - folytasd.

- Most a lány szíve eléggé össze zavarodott, ugyanis egy hülye beszólás miatt majdnem megcsókolta az egyik barátja...

- He ? - döbbent le a mellettem ülő tag és próbálta összeszedni a gondolatait, legalábbis nekem nagyon úgy tűnt – Várj ! - Ezek szerint majdnem csókolózott egy olyan fiúval, aki iránt nem is érez semmit. ?

- Igen - bólintottam zavartan és már fogalmam sem volt a saját érzéseimről, de nem hittem, hogy ez az a bizonyos szerelem lett volna. Talán egy fellángolás vagy valami ilyesmi.

- Nem értem - rázta a fejét és közben előre bambult. Mondjuk jó emberrel beszéltem az ilyen dolgokról, hisz ő is ugyanolyan sötét volt e téren, mint én...

- Kiki, ki vagyok ? - fogta le hirtelen valaki a szememet és azonnal kezdett rázni a hideg.

- V, ne szórakozz - mondtam és leszedtem a kezeit, hogy láthassak is valamit.

- Gyere - fogta meg a csuklómat és szinte lerángatott a kanapéról.

- De épp JungKookal beszéltem - tiltakoztam előre félve a beszélgetés kimenetelétől.

- Szerintem ő egy ideig ott fog maradni - magyarázta és egyenesen a fürdőszobába vonszolt, ahová belépve rögtön be is zárta az ajtót.

- Öhm...Taehyung - néztem rá értetlenül. - Te mégis mit csinálsz ? - utaltam arra, hogy bemászott az üres fürdőkádba.

- Itt legalább nem hallhat minket senki - válaszolta teljesen természetesen. Ha szerinte ez a helyzet az volt, akkor nem tudtam elképzelni, hogy vajon mi számított furcsának az ő szemében. - Ülj le mellém - hívott a kényelmetlen helyre és hiába tiltakoztam, végül feladva bemásztam mellé. A távolságot viszont nem igen tudtam tartani, így el kellett viselnem a szorító érzést a torkomban.

- Tudod, már nagyon régóta ismerem Jint és rég nem láttam már úgy nézni egy lányra, mint ahogy a te esetedben - csapott rögtön a közepébe és enyhén kezdtem kényelmetlenül érezni magamat a társaságában. - Viszont, téged nem bírlak kiismerni. Mégis mit akarsz tőle ?

- Ezt meg hogy érted ? - babráltam a pólóm szegélyét és próbáltam elkerülni a szemkontaktust.

- Csak játszadozás céljából húzod előtte a mézes madzagot vagy érzel is iránta valamit ? - kérdezte és éreztem a hangjában egy kis élt. Megértettem, hogy miért foglalkoztatta ennyire ez az egész, hisz olyan volt számára, mint a testvére.

- Én...nem tudom - szorítottam össze a szemeimet várva a reakcióját.

- Ez most mégis mit jelent ?

- Nem értem saját magamat és az érzéseimet. Nem hiszem, hogy szerelem lenne az, amit érzek iránta...

- Akkor mi ? Egy próba, hogy meg tudd mi is az a szerelem, mivel te nem éreztél ilyet soha ? - gúnyolódott, ami nem kicsit idegesített fel.

- Nem ! - vágtam rá automatikusan és magam is meglepődtem ezen a heves reakciómon.

- Hehe - vigyorodott el hirtelen önelégülten -, tudtam én, hogy kialakulóban van itt valami - karolta át a vállamat és nem is törődött azzal, hogy a szívem majd kiugrott a helyéről. - Bocs, ha esetleg megbántottalak a faggatás közepette, csak le akartalak tesztelni.

- Mé-mégis mi-miért ?

- Nem tudtam biztosra, hogy mik a szándékaid, hisz nem akartam, hogy esetlegesen egy félreértés miatt mindketten sérüljetek.

- Aszta - fakadtam ki mosolyogva -, ez nagyon aranyos volt a részedről.

- Akkor nem haragszol ? - nézett rám kutyakölyök szemmel. Őszintén, ki tudott volna egy kicsit is haragudni rá ?

- Dehogyis -, megértem, hogy miért csináltad.

- Úúúúúgy szejetlek Kiki ! - szorított magához, ezért levegőt is alig kaptam.

- Én is szejetlek - nevettem fel -, de mindjárt megfulladok - ütögettem a karját, hogy végre elengedjen.

- Értem, értem – röhögött. - Segítek neked abban, hogy kideríthesd az érzéseidet. Basszus - húzta el a száját -, ez de lányosan hangzott.

- Nem baaaaj, a szándék a fontos - veregettem meg a vállát és lassan kiszálltam a kényelmetlen kádból. - Én megyek - néztem vissza rá az ajtóból.

- Okés, én még maradok - válaszolta, mire értetlen fejjel bámultam továbbra is. - Tudod, hogy elmélkedhessek meg ilyenek.

- Öhm...okééééé - nevettem fel és kimentem a fürdőből. Szerencsétlenségemre azonnal neki is ütköztem Jinnek. Valaki ott fent nagyon nem kedvelhetett engem. A hajamat a fülem mögé tűrve pillantottam fel rá és nyeltem egy nagyot, mikor találkozott a tekintetünk. Most mindketten elkaptuk a fejünket és arrébb állva utamra engedett én pedig motyogtam egy köszönöm félét és gyorsan elspuriztam. Ez de kínos volt; gondoltam idegesen rágva a szám szélét.

Meglepetten konstatáltam, hogy JungKook még mindig abban a helyzetben ült és ott, ahol hagytam. Meglengettem a kezemet az arca előtt, de még erre se reagált semmit se. Abban, hogy visszahozzam a valóságba, a csengő hangja zavart meg. Nem úgy tűnt, hogy bárki is ki akarná nyitni a kaput, ezért felvettem magamra egy kardigánt és abban sétáltam ki megnézni, hogy ki zavart minket ilyenkor. Meglepetésemre szőke barátnőm állt a kapuban enyhén vacogva. Meg is értettem, ugyanis hűvös szél fújt és mivel megint vihar készülődött az idő is lehűlt, így estére. Ráadásul nagyon úgy tűnt, hogy Sunny a pizsamájában jött ide - vagy futott -, ezt nem igazán tudtam eldönteni, ugyanis eléggé gyorsan vette a levegőt, így csak erre tudtam következtetni.

- Mégis mit...

- Jöttem, hogy beszélhess valakinek a gondjaidról, legalábbis úgy hallottam, hogy furán viselkedsz - vágott közbe.

- Mégis honnan ?

- Háááát - gondolkozott és elkezdett a kezén számolni -, Suga és Rap Monster üzenetet küldtek; miszerint újra előjött a félelmed, Jimin és J-Hope szerint nem mondasz nekik semmit és úgy teszel, mintha minden rendben lenne, Jin elég tömören megírta, hogy valószínűleg jól esne a társaságom. V pedig felhívott és egész végig azt motyogta a telefonba, hogy segítségre szorulsz, mivel ő erre a kis időre sajnos nem lehet lány...ezt mondjuk nem teljesen értettem, de mindegy - magyarázta. - Szóval, itt vagyok - tárta szét a karját és megható lett volna az egész jelenet, ha nem egy rózsaszín Star Warsos pizsiben tette volna mindezt.

- Nagyon cuki vagy - mosolyodtam el és kinyitottam a kaput -, de azért átöltözhettél volna.

- Basszus - nézett magára -, észre se vettem. Figyi, szerintem sétáljunk. Nem biztos, hogy szívesen mutatkoznék ilyen cuccban a fiúk előtt - nevetett fel és kihúzott a kapuból, majd azt gyorsan becsukva magam után, belekaroltam barátnőmbe és meg is kezdtük a beszélgetős utunkat.

- Na mesélj - kezdett bele. - Mi nyomja a kicsi szívedet ?

- Hm, ma történt egy elég érdekes dolog. Apámat már nem is említem - sóhajtottam fel, de erre is kíváncsi volt, ezért inkább ezzel kezdtem. - Röviden; bele akart szólni a magánéletembe, pontosítva a szerelmi életembe, ezután gondolhatod mennyire kiakadtam, így szó nélkül eltűntem és a fiúk aggódtak, ezért a keresésemre indultak. Végül én is visszamentem, amiből annyi lett, hogy bent ragadtam Jinnel egy szertárban.

- Mit kerestetek egyáltalán ott ?

- Az most nem lényeges – legyintettem. - Elkezdtünk beszélgetni és szóba került egy dolog, amit azóta se említettem, mivel nem tartottam fontosnak - nyeltem egy nagyot és gyorsan elhadartam a végét. - Amikor az egyik este elment az áram és kerestetek minket, akkor mint tudod Jin segített megnyugodni, de közben majdnem elcsattant egy csók is...

- Hogy mi ?! - torpant meg és elém lépve megfogta a vállamat és úgy nézett a szemembe - Te komolyan nem említettél egy ilyen fontos dolgot ? Még hogy lényegtelen. Szerintem ez minden csak az nem - rázta a fejét hitetlenkedve és eléggé úgy tűnt, hogy lesokkolta a hír, miszerint majdnem meg volt az első csókom.

- Nyugi, lesz ennél jobb is - mondtam zavartan. - Öhm...szóval, szóba került ez a majdnem csókos incidens, mire zavarba jöttem és hülyeségeken kezdtem el gondolkozni és véletlenül kimondtam azt, amire épp gondoltam; mégpedig, hogy próbáljuk meg a csókot...

- Te...te mondtál ilyet ? - lepődött meg - Mégis mi történt veled ?

- Nem tudom, csak úgy kimondtam, még bele se gondoltam rendesen, de meglepetten tapasztaltam, hogy Jint nem zavarta ez a kijelentésem és bele is ment...aztán...

- Aztán ? - nézett rám várakozóan és egyben izgatottan.

- V megzavart minket - böktem ki.

- Ezt nem hiszem el - csapott a homlokára.

- Te ne mondj semmit - raktam keresztbe a karomat. - Az első majdnem csókot te zavartad meg.

- Upsz...várj - ráncolta a homlokát. - Te akartad a csókot ? - vigyorgott rám.

- Nem...vagyis nem tudom. A szertárban igen, de fogalmam sincsen, hogy mégis mit érzek vagy hogy mi van velem - borzoltam össze a hajamat idegesen.

- Óóóóó, akkor még van időd, hogy rájöjj mi is van veled, bár én sejtem - motyogta, majd terelve a témát az út további része a hétvégéről szólt és nagyon úgy tűnt, hogy nem csak én vártam.

Egy nap maradt péntekig és hirtelen ötlettől vezérelve eldöntöttem, hogy meglátogatom anyut. Apuval még véletlenül sem akartam találkozni, ezért egy olyan időpontot választottam, amikor biztos, hogy nem volt otthon. A fiúk kedvesek voltak és kidobtak a ház előtt én pedig nagy levegőt véve léptem be a kapun, amit már ideje lett volna megolajozni, ugyanis úgy nyikorgott, mintha bármelyik másodpercben széteshetne. Körül néztem az udvaron, hogy minden úgy volt-e még, ahogy hagytam, de úgy tűnt semmi se változott. A fű szokásosan le volt nyírva és a teraszt is még épségben volt. A ház pedig maradt fehér, hogy ez miért is volt fontos nekem ? Mivel legutóbb, mikor ilyen hosszú ideig nem látogattam haza, eléggé megváltozott sok minden. A fű akkora volt, hogy akár egy spontán dzsungelezést is lehetett volna tartani, a ház színe pedig megváltozott fehérből sárgára. Ez mind apám hibája volt, ugyanis a hiányom miatt nem figyelmeztette senki sem, hogy vágja a füvet és ne merje más színűre festetni a falat, ugyanis apunak valamiért nem jött be a fehér. Mondjuk még mindig nem értettem, hogy a sárga miben volt másabb, hisz ha nagyon hunyorogva vagy csak távolról néztem, akkor fehérnek látszott. Ezt félre téve, most úgy tűnt minden rendben volt. Be is mentem volna a házba, ha meg nem látom anyát a hintaágyon ülve, egy könyvet olvasva. Halkan odasettenkedtem és szorosan lehuppantam mellé.

- Te jó...- ejtette ki a kezéből a könyvet és nézett rám ijedten.

- Szia - mosolyogtam rá és adtam két puszit az arcára.

- Kislányom - sóhajtott fel meglepetten -, ne hozd rám a frászt még egyszer, azt hittem menten leáll a szívem.

- Visszaadtam a pár hónappal ezelőttit - vigyorogtam rá.

- Christabelle - nézett rám mérgesen.

- Hoztam sütit - emeltem fel az ölemben lévő zacskót. Útközben gyorsan beugortunk egy cukrászdába, ahová eredetileg egyedül akartam menni, de végül a BTS tagok is követtek és szinte felvásárolták az egész süti kínálatot. Bár nem hittem, hogy ezt szabadhatott volna nekik, de végig azt bizonygatták, hogy ez semmiség. Hát, ha nekik az volt, akkor jó...

- Te most megvesztegetsz ? - húzta fel a szemöldökét.

- Áááá, dehogy – legyintettem. - Csak szeretnék egy jó hosszú anya-lánya beszélgetést.

- Miért ? Történt valami ? Jól vagy ? Valamelyik tag bántott téged ? Miért nem ezzel kezdted ? - árasztott el rögtön kérdésekkel, mire fájdalom nyílalt a szívembe. Most jöttem csak rá, hogy mennyire is hiányzott.

- Nem, ne aggódj - ráztam meg a fejemet mosolyogva -, de mielőtt belekezdenék, menjünk be, jó ? - erre csak bólintott és kissé felengedve jött velem a házba. Elővettem két tányért és villát, majd leültem anyu mellé a kanapéra és amíg ő válogatott a sütik közül, addig én azon gondolkoztam mivel is kezdjem. Édesség evés közben egészen Sunny érkezésétől a koncert napjáig mindent elmeséltem neki, ő pedig érdeklődve hallgatott és nem is szólt semmit sem egészen a monológom végéig. Letéve a kisasztalra a tányérját, fordult felém és fogta meg a kezemet.

- Jó sok minden történt veled - mosolyodott el szomorúan -, és én ezekről jól lemaradtam. Ezt nem szeretem a munkádban - vallotta be. - Szóval végül te is szerelmes lettél, mi ?

- Azt nem mondanám - néztem félre.

- Ezt meg hogy érted ?

- Hogy én mennyiszer hallottam ezt a kérdést mostanában... Még nem tudom mi van velem. Jelenleg azon vagyok, hogy rájöjjek, bár ebben eléggé megnehezít az, hogy nem tudok a szemébe nézni remegés nélkül, ráadásul azóta nem is beszéltünk.

- Óóó, a fiatalság, milyen szép dolog is. Ne aggódj, rá fogsz jönni előbb-utóbb, hogy mit érzel, de ezt a tanácsomat fogadd meg - komolyodott el. - Ne játszadozz a szívével és a tiéddel sem, ha nem érzel iránta semmit, akkor azt mond is meg neki.

- Rendben - sóhajtottam fel. - Köszönöm a tanácsot és hogy végig hallgattál - öleltem meg és sokkal nyugodtabb lettem, így hogy itt volt mellettem.

- Az anyád vagyok, természetes, hogy végighallgatlak - nevetett fel.

- Tényleg - toltam el magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni -, ugye nem erőlteted meg magad ?

- Nyugodj meg, vigyázok magamra.

- Remélem is, nem szeretném, ha az aggódástól, a munkádtól vagy esetleg apu miatt kórházba kerülnél.

- Nem lesz semmi ilyen - mosolygott rám.

- Bízom benne, úgyhogy ne merj hazudni - szűkítettem össze a szemeimet és újra megöleltem. - Szerintem én nem sokára megyek - néztem meg az időt. - Nem szeretnék összefutni apával - épp mikor ezt kimondtam csöngettek, én pedig érdeklődve mentem az ajtóhoz és nyitottam ki. Meglepetésemre a hét BTS tag állt az ajtóban és mindegyikőjük kezében egy-egy szál virág volt.

- Ti meg mit kerestek itt ? - néztem végig rajtuk.

- Érted jöttünk és ha már itt vagyunk, úgy gondoltuk, hogy köszönünk az anyukádnak - magyarázta Rap Monster.

- Öhm...hát oké, gyertek beljebb - álltam arrébb, hogy be tudjanak jönni. Csak remélni tudtam, hogy nem hozzák anyura a frászt. Túlságosan is energikusak voltak...

- Jó napot ! - köszöntek egyszerre és meghajoltak a ledöbbent anyám előtt.

- Sziasztok - váltott át koreaira és magamban csak mosolyogni tudtam a tört beszédén. Még Sunnynak is jobban ment, pedig az nagy szónak számított.

Ezek után nagyban elkezdődtek a bemutatkozások és visszatartott nevetéssel néztem anya egyre kétségbeesettebb arcát. Alapból nehezen ment neki arcokhoz a nevek társítása, de így hogy rögtön hét névre is emlékeznie kellett kicsit megsajnáltam. Mikor Jin is elé lépett és odaadta a virágot, majd megmondta a nevét, nem túl feltűnően, de az anyám sokat sejtetően rám emelte kék színű szemeit és sejtelmesen elmosolyodott. Óvatosan megráztam a fejemet, hogy hagyja abba és szerencsére hallgatott rám. A hét fiú mellett egész fiatalosnak tűnt, bár én soha nem mondtam volna meg róla, hogy még csak negyven. Ugyanolyan sötét barna haja volt, mint nekem, csak annyiban különbözött, hogy neki a válláig értek göndör fürtjei, velem ellentétben, ugyanis nekem majdnem a hátam közepéig ért, valamint egyedül még a szemünk színe különbözött. Az enyémek szürkés-kékek voltak, amit nem tudtam, hogy kitől örököltem, ugyanis az apámnak meg zöld volt, így ez egy örök rejtély maradt számomra.

Maradtunk egy fél óráig, majd indulnunk kellett, mivel a fiúk még próbára is mentek. Elköszöntünk és nyitottam az ajtót, amikor is apa állt közvetlenül előttem. Fekete hajkoronája tetejére tolta a napszemüvegét és zöld íriszeivel csodálkozva nézett rám, majd mögém. Zavaromban a szám szélét rágtam és halkan köszönve neki kikerültem. Még mindig haragudtam rá és féltem, ha tovább nézem, akkor valami olyat vágtam volna a fejéhez, amit nem gondolok komolyan. A kapuban mégis megálltam, ugyanis a nevemet kiáltva fordult meg a bejáratnál. A srácok kimentek és eközben beszálltak a furgonba, de tudtam, hogy erősen azon voltak, hogy minél feltűnésmentesebben hallgatózzanak.

- Khm - köszörülte meg a torkát és kissé hezitálva folytatta -, én....csak annyit akarok mondani, hogy...sajnálom - fejezte be úgy, mint aki karót nyelt, majd meg sem várva a reakciómat bement a házba. Még ha halkan, angolul és nyögve nyelősen is bökte ki, én megértettem azt az egy szót, amit évek óta nem hallottam tőle és sokkal többet jelentett, mint bárki mástól. Ha egy kicsit is, de úgy éreztem, hogy a dühöm kezdett alábbhagyni és a csodálkozás, egyben a melegség érzése váltotta fel.