Sziasztok^^

Ahogy előre megmondtam előbb vissza tudtam térni :D Egy igen élménydús résszel méghozzá, amiben kiderül egy s más... Hihi~ Nagyon jó szórakozást a részhez és remélem nem áll szándékotokban majd megölni XD Előre jelzem, hogy ez igen sokszor elő fog fordulni a jövőben...

   -------------------------------------------------------------------------------------------------     

Idegesen és kicsit fészkelődve ültünk Jiminnel a székünkben és néztünk farkasszemet a Big Hit igazgatójával, akinek az arca kicsit sem volt boldog. Hát igen, mondanom sem kell, hogy a Lotte World-ben történt incidensből pletykák kaptak szárnyra és sok ARMY szomorkodott amiatt, hogy az egyik BTS tagnak barátnője lett. Aha, csak hogy ez egyáltalán nem volt igaz és most épp azon voltunk, hogy ezt másokkal is megértessük.

- Szóval azt mondják, hogy tényleg nincs semmi közöttük ? - ráncolta a szemöldökét az igazgató, mi pedig hevesen bólogattunk - Akkor mégis miért voltak kettesben ?

- Minden az én hibám - szólaltam meg gyorsan mielőtt még Jimin bármit is mondhatott volna. - Megkértem, hogy jöjjön el velem szórakozni, de csak mint barát. Egyik tag iránt sem érzek többet barátságnál és ez így is fog maradni - biztosítottam a férfit, aki nem igazán akart nekem hinni.

- Ah - sóhajtott fel az orrnyergét dörzsölve -, most az egyszer hiszek maguknak, de aztán nehogy kiderüljön az ellenkezője, mert annak sokkal nagyobb következményei lesznek - mondta komolyan és bólintva jeleztük, hogy megértettük. Ezután meghajoltunk és elhagytuk a helyiséget. Kilépve a szobából mindketten megnyugodva sóhajtottunk fel és mentünk a lifthez.

- Sajnálom - kértem bocsánatot az okozott gondokért, mikor bezáródott a lift ajtaja.

- Teljes mértékben a mi hibánk, hisz mi rángattunk bele ebbe az egészbe és látod mi lett az eredménye.

- Akkor inkább fogjunk mindent az ismeretlen lányra.

- Lehet azt kéne - mosolyodott el halványan.

Mind kettőnket eléggé lefárasztottak a firkászok és még a saját barátaink is, akik szintén kételkedve néztek ránk, amíg el nem magyarázta nekik Hope és V a helyzetet. A rajongókról ne is beszéljünk; engem az ARMYk szidtak, míg Jimint az én rajongóim, aztán volt az a csoport, aki shippelt minket. Ez sem volt sokkal jobb, de legalább ők nem láttak el minket szebbnél szebb szavakkal.

Visszaérkezve a dormhoz mindenki a nappaliban várt minket és aggódva kapták fel a fejüket mikor beléptünk az ajtón.

- Miért néztek így ? - kérdezte Jimin egy mosolyt erőltetve a fejére.

- Temetünk valakit vagy mi ? - tettem hozzá zavartan nevetve.

- Mi volt ? - nézett ránk Rap Monster.

- A szokásos, először nem hitt nekünk, de aztán csak meggyőztük - válaszolta helyettem a mellettem álló fiú.

- És most, hogy ez meg van - kezdett bele V. - Avass már be minket is, hogy mégis mi volt az aznapi dolog - kérte J-Hopet, aki megköszörülve a torkát nagy nehezen belekezdett.

- Az a lány, akivel találkoztam nem a barátnőm - szögezte le előre. - Kim Min Jun a neve és kezdő modell. Egy fotózáson találkoztam vele és összebarátkoztunk.

- Akkor mégis miért viselkedtetek úgy, mint egy szerelmespár ? - csodálkoztam.

- Még nem fejeztem be a mesélést – mondta. - Szóval, pár hete elkezdett zaklatni a volt barátnőm és mivel véglegesen is rájöttem, hogy már nem szeretem, így visszautasítottam, de mivel nem értett a szép szóból megpróbáltam elhitetni vele, hogy van egy új barátnőm. Sajnos ez nem úgy sült el, mint ahogyan azt én elterveztem - nézett ránk bocsánatkérően.

- Mindegy - mentem hozzá. - Semmi gond, majd csak elfelejtik az emberek - mosolyodtam el biztatóan és örültem volna, ha én is elhiszem a saját szavaimat.

- De...

- Nyugi - passzíroztam össze az arcát a kezeimmel, így úgy nézett ki, mint egy hal. - Éltem már meg rosszabbat is és szerintem Jimin is, úgyhogy ne aggódj. - Na akkor, ki akar pizzát enni ? Én fizetem - tereltem a témát, mire mindenki egyetértően kiáltotta, hogy "én". Megrendeltem a pizzákat és bementem a konyhába, hogy egy kicsit egyedül lehessek. Leültem a hideg kőre és a fejemet a pultnak támasztva próbáltam erőt gyűjteni valahonnan. Mindig is nagy hatással voltak rám a kritikák és most még a saját rajongóim és azt érezték, hogy elárultam őket...

- Bell ? - szólalt meg mellettem Sunny.

- Hello - intettem felé és helyet foglalt mellettem a földön.

- Tudod, nekem elmondhatod, ha bánt valami - kezdett bele.

- Ha mindent kibeszélnék magamból, akkor még holnap is itt ülnénk - válaszoltam szomorúan mosolyogva és éreztem, hogyha tovább beszélek, akkor pár könnycsepp is kigördül a szememből.

- Miattad simán itt maradnék - mosolyodott el -, hisz te vagy a legjobb barátnőm és ennyit te is megtennél értem, nem ? - fordította felém a fejét.

- Én...- mosolyogtam volna tovább és tereltem volna a témát, de már nem voltam rá képes. A szám folyton lefelé görbült és éreztem, hogy könnycseppek gördültek végig az arcomon. Sunny vállába fúrtam a fejemet és kezdtem el sírni, ő pedig csak a fejemet simogatta és végig azt mondogatta, hogy minden rendben lesz. Én is ebben bíztam.

- Jimin szemszöge -

Eltelt pár nap Lotte Wold óta, de még mindig jöttek a szitkozódások és egyéb kedves dolgok. Ugyan engem is zavart, de megpróbáltam a feszültséget levezetni gyakorlással, ezért tovább bent maradtam a napokban a táncteremben, mint a többiek és addig táncoltam, míg össze nem estem. Ezzel is legalább elterelődött a figyelmem és nem gondoltam hülyeségekre. A legjobban Kikire volt hatással ez az egész és baromi szarul éreztem magamat, hogy nem tudtam semmit se tenni érte. Ugyan vele voltam egy csomót és Hopeal megpróbáltuk felvidítani és talán nevetett, de a szeme nem. Láttam rajta, mivel régebben sokat voltam én is ilyen. Emellett az is zavart, hogy teljesen őszintén kimondta, hogy mi csak barátok vagyunk és nem érez irántam mást. Nem tudtam semmit sem tenni csak hitelesen bólogatni, pedig én egyáltalán nem ezt gondoltam. Már egy ideje magamban vívódtam, hogy vajon miért éreztem másképp magamat, amikor a társaságában voltam. Még mindig nem igazán vallottam be, hogy lehet mást érzek iránta, mint ő irántam. Ezen gondolatok miatt véletlenül félreléptem és hanyatt vágódtam a padlón. Nem kicsit fájt, de mivel eltörni semmimet sem törtem el, így nem igazán vettem figyelembe a fájó pontokat, hisz én voltam a hülye, hogy pont tánc közben gondolkoztam ezeken. Soha nem lett ennek jó vége; ennyi év után már tudhattam volna.

Kifáradva vettem egyre gyorsabban a levegőt és csuktam le a szememet. Most pont nem akartam semmire se gondolni, de ez nem úgy sikerült, mint ahogy akartam. Hiába próbáltam elterelni a gondolataimat más felé, Kiki arca mégis megjelent előttem és ettől csak még zaklatottabbá váltam. Léptek hangjára lettem figyelmes és fél szememet kinyitva néztem az ajtóra ami, mint előre sejtettem ki is nyitódott és J-Hope lépett be rajta vidáman. Nem tudtam elképzelni még mindig, hogy vajon hogyan volt erre képes. Tudtam, hogy nem látszott rajta, ha fájt neki valami, csak magába fojtotta, mint a problémáit. Talán kímélni akart minket, de ez sokkal szarabb volt, hogy később jöttem rá csak a dolgokra. Még azt is egy kis fáziskéséssel vettem észre, hogy valaki üzeneteket küldözgetett neki és fogadni mertem volna rá, hogy még ezer más dolgot nem mutatott.

- Hellóka - ült le mellém és tükörbe nézve figyelt engem.

- Szia, mit csinálsz te itt ?

- Hm...beszélni szeretnék veled, na meg nem akartam, hogy a halálodig táncolj, bár lehet ezzel már elkéstem.

- Dehogy, még bírom, csak épp pihenőt tartok - magyaráztam.

- Még egy haldokló ember is élénkebb, mint te - vágta rá. - Hogy bírod ?

- Mit ?

- Sok mindent, bár most épp az emberek reakciójára gondoltam.

- Egész jól, inkább Kikiért aggódok...

- Figyelj - sóhajtott fel elgondolkozva. - Észre vetted, hogy egy nap vagy ezerszer említed a nevét ?

- Nem tűnt fel - ráztam meg a fejem és visszaemlékeztem a mai napra, aztán rájöttem, hogy valamilyen szinten igaza volt. - Vagy mégis, és mi ezzel a baj ?

- Semmi - mondta védekezően. - Csak nekem nagyon úgy tűnik, hogy belezúgtál - vigyorodott el, mire idegesen ültem fel és fordultam felé.

- Egyáltalán nem tetszik - tiltakoztam, de még magamat se tudtam becsapni, nemhogy őt.

- Ne hazudj itt nekem. A nap huszonnégy órájában róla beszélsz vagy rá gondolsz, mindig őt figyeled, az egomán éned még jobban előjön mikor a közelben van, csak úgy spontán hecceled, a seggét stírölöd és még ha csak azt...

- Elég ! - vágtam közbe gyorsan és idegesen a hajamba túrtam a plafont bámulva. Jelen pillanatban örültem volna, ha leszakad.

- És még egy - folytatta, mire a kezembe temettem az arcomat. - Rohadt gyerekesen viselkedsz, ha nem csak veled foglalkozik. Csodálom, hogy ő még nem vette észre ezeket a dolgokat -, bár ahogy elnézem, ilyen téren olyan sötét, mint JungKookie.

- Hé - mordultam fel a sötét szó hallatán.

- Most elgondolkoztattál; vagy miatta akadtál ki így vagy Kookie miatt, ezt most nem tudom eldönteni

- Aish - néztem rá dühösen,

- Óóóóó - tette a szája elé a kezét -, Chim Chim ideges - állt fel és elkezdett futkározni, közben pedig azon az idegesítő hangon röhögött, amivel mindig meg tudott nevettetni. Bármennyire is zavart, hogy ilyen egyszerűen átlátott rajtam mosolyogva figyeltem és hogy végre lenyugodjon hozzávágtam a cipőmet.

- Csak hogy ne én legyek az egyedüli, aki ég, nekem is lenne hozzád egy kérdésem - néztem rá önelégülten vigyorogva; már előre láttam a reakcióját és szórakoztatónak ígérkezett.

- Hallgatlak - állt meg velem szembe.

- Mond már meg nekem, hogy mégis miért nyomkodod még mindig állandóan a telefonodat és nézegeted folyton, hogy jött-e új üzeneted ? - kérdeztem csak úgy és rögtön zavartan kezdett el nevetni.

- Nem tudom mire gondolsz - térített, de nem hagytam neki.

- Mondjuk egy lányra, akinek a becses neve: Kim-Min-Jun - rajzoltam a levegőbe a nevét, mire még jobban zavarba jött és folytatta az ideges röhögését.

- Csak barátok vagyunk, de ezt már mondtam - nézett rám komoly tekintettel, de most nem rejthette minden érzelmét a mosolya mögé.

- Persze, most szerintem olyan vagy, mint én Kikinél.

- Szóval bevallod, hogy bejön ? - vigyorgott elégedetten.

- És te, hogy tetszik MinJun ? - húztam fel a szemöldökömet kérdőn.

- Khm...jó, rendben, bevallom, baromira tetszik. Most örülsz ? - tárta szét a karját.

- Nagyon.

- De neked is Kiki - vágta rá.

- Talán - válaszoltam sejtelmesen.

- Ne mááááááár - nézett rám hitetlenkedve és leguggolva elém elkezdte bökdösni a fejemet. - Olyan gonosz vaaaaaagy - folytatta továbbra is, mire nevetve ráztam meg a fejem és próbáltam eltolni, de nem sikerült sőt, szeretethiányos barátom egyszer csak rám ugrott és továbbra is piszkált. Igazán élvezetes volt, de hát már megszoktam ilyennek és semmi pénzért sem akartam, hogy megváltozzon.

- Kiki szemszöge -

Még volt egy hét, amíg Sunnynak nem kellett egyetemre mennie és ezt megpróbálta kiélvezni. Én a fiúkkal végig fotózásokra és próbákra jártam. Ugyan az elején mindenki furcsán nézett rám, de végül rájöttek, hogy minden csak pletyka volt. A fiúk nagyban készültek egy nagy koncertre, ahol bejelentik, majd az új számot és fotóalbumot is. Ami miatt még Busanba is kellett mennünk a hétvégén. Én előre vártam, ugyanis még soha nem voltam ott, de egy párszor jártam a közelében és sok jót is hallottam róla. Ezzel kapcsolatban pár bíztató hírt is közöltek velünk, ugyanis a szervezők fülét folyton rágtuk azért, hogy esetleg valahogy Sunny is velünk jöhessen és végül sikerült ezt elérnünk. Ami csak annyival járt, hogy nem szabadott nagy feltűnést okoznia és a fotózásokra sem jöhetett. Ez mindenkinek tetszett, így még jobbal vártam a hétvégét, ahol végre nem csak fiúkkal voltam összezárva. Na, de előtte még itt volt az a bizonyos koncert, ahol szintén történtek érdekes dolgok.

Este felé kezdődött az egész és mindenki nagyban készülődött. A váróteremben volt olyan tag, aki énekelt, mások táncoltak. Sőt, volt aki a kettőt egyszerre csinálta. Most még csak hülyéskedni sem volt idejük, ugyanis gyorsan eltelt az a pár óra és kezdetét vette a koncert. Felmentek a színpadra én pedig a lépcsők mellől, a szokásos helyemről szurkoltam nekik. Egy saját ARMY bombal a kezemben, ugyanis végre valahára beszereztem egyet. Énekeltem, táncoltam, ugráltam és minden mást csináltam; egy szóval élveztem a koncertet. Posztoltam pár képet is és helyzetjelentést is írtam. Még volt vagy félóra a végéig, amikor is egy staffos kihívott mondván, valaki keresett engem. Kimentem az előtérbe és már csak a hátáról megismertem, hogy ki volt az.

- Apa ? - lepődtem meg, ugyanis rá aztán tényleg nem számítottam.

- A helyedben nekem az első szavam a "nagyon sajnálom" lett volna, de akár ezzel is kezdheted - vonta meg a vállát.

- Mi ? - fagytam le, ugyanis fogalmam sem volt, hogy vajon megint mit tehettem.

- Tudod te, hogy mi a bajom, úgyhogy ne legyél ennyire meglepődve.

- Még mindig nem értelek - mondtam halkan.

- Park Jimin, érdekes fiú, de nem hinném, hogy annyira illene hozzád - kezdett bele és már tudtam, hogy miről volt szó.

- Már mondtuk, hogy csak egy félreértés volt. Ráadásul már vagy egy hete történt ez az egész és te csak most jöttél fejmosást adni ? Nem gondolod, hogy egy kicsit elkéstél vele ?

- Egyszer úgyis eljön az ideje, hogy szerelmes leszel, így úgy gondoltam mindegy, hogy akkor vagy most világosítalak fel.

- Te ? Felvilágosítani engem ? - akadtam ki - Köszi, de azt hiszem nem kérek az apai tanácsaidból, ha egyáltalán ezek azok lennének.

- Nagyon el vagy tévedve kislányom, ha te ezt most tanácsnak fogod majd fel. - Inkább kérés - gondolkozott el.

- Mi van ?

- Ha csöndbe maradsz, akkor kezdeném is. Tehát, röviden annyi lenne, hogyha szándékodban áll szerelembe esni előtte azért közöld velem, hogy mégis ki az, hogy rendesen utána tudjak nézni - magyarázta, nekem meg tátva maradt a szám a döbbenettől.

- Már bocsánat, de jó hogy nem majd számon kéred tőlem, hogy miket csinálok vele - mondtam mérgesen.

- Most hogy mondod...

- Ezt nem hiszem el - néztem rá hitetlenkedve és szó nélkül faképnél hagytam, majd elmentem a lépcsőkhöz és felsétáltam egészen a tetőig, ahova ugyan nem tudtam kimenni, de legalább itt nem zavarhatott senki. Leültem a földre és mérgesen nyomkodtam a telefonomat, ami eléggé merülőben volt, de most ez sem zavart. Beraktam egy - a hangulatomhoz illő számot és azt dúdolva néztem a földet.

Egészen a koncert végéig itt voltam. Sőt, tovább, ugyanis arra lettem figyelmes, hogy a telefonom kikapcsolt és amiatt az egyetlen fényforrás is megszűnt és mivel elég ijesztő volt így itt fent egyedül, úgy döntöttem, hogy lemegyek. Lassan lebotorkáltam és szerencsére a nyakamat se törtem ki. Egy kissé elhagyatott folyosón sétáltam, amikor is az egyik ajtó felől kaparászást hallottam. Ijedten álltam meg és néztem oda. Nagyot nyelve közelebb mentem és reméltem, hogy ha kinyitom az ajtót, akkor nem ugrik rám semmi, mint a horror filmekben. Megfogtam a kilincset és óvatosan kinyitottam az ajtót. Meglepetten vettem észre, hogy Jin ült a földön egy alpakkát szorongatva és hirtelen fel se tűnt neki, hogy beléptem, ezért közelebb mentem és lehajoltam hozzá.

- Öhm...Jin - szólaltam meg, mire meglepetten kapta fel a fejét.

- Kiki, mégis hol... Várj, fogd meg az ajtót ! - kiáltotta, de késő volt, ugyanis már becsukódott mögöttem.

- Most miért akadtál ki ennyire ? - néztem rám furcsán és megfogtam a gombkilincset, de hiába toltam az ajtót, nem nyitódott ki - Óóóó, most már értem - néztem rá zavartan.

- Mond, hogy van nálad telefon - nézett rám reménykedve.

- Van - kezdtem bele -, csak lemerült - tettem hozzá, mire a fiú arca még kétségbeesettebbé vált.

- Akkor most már ketten ragadtunk be - állapította meg.

- De te mégis mit kerestél idebent ? - ültem le vele szembe és megpróbáltam elrejteni, hogy újfent remegtem. Ráadásul a kis helyekkel sem voltam túl nagy barátságban.

- Téged kerestelek - mondta a szemembe nézve. - Csak úgy hirtelen eltűntél, így mindannyian aggódtunk és kerestünk. A többiek még mindig.

- Már értem. Bocsánat.

- Nem kell...szóval, miért is tűntél el csak úgy a koncert közepén ? - kérdezte érdeklődve.

- Hát az úgy volt... - mondtam zavartan. - Hé, te honnan tudod, hogy már akkor elmentem ? - lepődtem meg.

- Öhm...amikor arra néztem nem láttalak - magyarázta a tarkóját fogva és láttam rajta, hogy zavarban volt, csak azt nem tudtam, hogy miért.

- Hm, é-értem - dadogtam, majd ezután egyikőnk se szólt egy szót sem. Már pár perce csöndben üldögéltünk, amikor is Jin nagy levegőt véve megtörte azt.

- Szóval, akkor tényleg nincsen semmi közted meg Jimin között ? - kérdezte - Mert ha te érzel iránta valamit, akkor segíthetek.

- Nem, én tényleg nem érzek semmi mást iránta csak barátságot - tiltakoztam és fájdalom nyílalt a szívembe azok után amiket mondott.

- Tényleg ? - lepődött meg.

- Igen - mosolyodtam el halványan.

- Értem - mosolygott ő is. - És még valami. Emlékszel arra az estére, amikor elment az áram ? - kérdezte, de közben nem nézett a szemembe, aminek örültem, ugyanis akkor észrevehette volna a vörös fejemet is.

- I-igen...

- Ami akkor történt az...igazából nem tudom mi akart lenni - vallotta be. - Ne hidd azt, hogy minden lányt le akarok smárolni sötétben megnyugtatás céljából - magyarázta én meg még jobban zavarba jöttem.

- Izé...öhm...- dadogtam össze-vissza és kiszedtem Jin kezéből az alpakkát és abba fúrtam bele a fejemet. - Várj, had szedjem össze a gondolataimat - tettem a fel a kezemet. Egy ideig a plüssbe temetkeztem, de ennek meg Jin illata volt, így még jobban zavarba jöttem és a gyomrom fel-le kezdett liftezni. Óvatosan felnéztem és észrevettem, hogy tiszta vörös volt a füle és a tarkóját fogva próbált nem rám nézni. Jó volt tudni, hogy nem csak rám volt ilyen hatással ez az egész.

- Meg akarod próbálni ? - szólaltam meg önkéntelenül és azonnal meg is bántam azt, amit mondtam - Mármint...- zavarodtam össze és az alpakka fejére helyeztem az államat és úgy bámultam a fiúra, aki közben közelebb került hozzám, mint számítottam rá. Közvetlenül előttem guggolt és az orrunk szinte össze ért nem is beszélve a szánkról. A szívem egyre hevesebben kezdett verni és hirtelen melegem lett, ráadásul a tekintetemet le se tudtam venni az előttem guggoló ajkairól. Akartam, baromira akartam, hogy most rögtön megcsókoljon és még csak nem is féltem tőle; egyáltalán. Az egyik kezét az arcomra helyezte, a másikkal pedig a földön támaszkodott ezzel megtartva magát. Én az alpakkát szorítottam és lassan lecsuktam a szemhéjamat. Ő csak végig simított az ajkamon az ujjával és már a lélegzetét is éreztem, amikor is hirtelen kinyitódott az ajtó és ijedten borítottam fel szegény Jint. Oldalra nézve egy ledöbbent szempárt pillantottam meg, aki majdnem visszazárta ránk az ajtót.