Sziasztok ^^

Meg is hoztam a következő fejezetet. Remélem, hogy élvezhető lett és ne aggódjatok nem sokára többet fog a BTS is szerepelni *-* Jó szórakozást az olvasáshoz ! ( És nyugodtan hagyhattok nyomot magatok után 😃 ) 

 -------------------------------------------------------------------------------------------------   

Az álmomat a telefonom ébresztője szakította meg, aminek egyáltalán nem örültem. Megpróbáltam megkeresni, hogy hol van, de addig kapálóztam, hogy a takarómba gabalyodva lezuhantam a földre. Kiderült, hogy az ágyam alatt volt a készülék és fogalmam sem volt róla, hogy miért tettem oda. A hajamba túrva megnéztem mennyi az idő és szörnyülködve néztem, hogy hat óra. Legszívesebben azonnal vissza feküdtem volna a jó meleg ágyikómba, de mivel erre nem volt lehetőségem, felálltam és kimentem a fürdőbe. Lefürödtem, fogat mostam és felvéve az új gatyámat egy hozzá illő fehér lenge blúzzal kimentem a nappaliba. Ettem egy kis gabonapelyhet és egy jegeskávét bedobva a táskámba kimentem a házból. Feltettem a napszemüvegemet és egy sötétkék kalapot, majd az út további részében a szandálom és néhány kutya ugatását hallgattam. Nyár volt, ezért már ilyenkor is elég meleg volt és a nap is már sütött, így előre féltem, hogy vajon mi lesz délben; valószínűleg úgy olvadok el, mint egy fagyi.

Újfent a taxi mellett döntöttem és nem bántam meg még akkor sem, mikor fizetnem kellett. Járhattam volna egy kevésbé költséges járművel is, de saját kocsim nem volt, de nem is ez volt a probléma, hanem hogy még jogsit sem szereztem. A fotózást a szabadban tartottuk, így a fűzfákhoz érkezve körülnéztem és gyönyörű volt ez a hely, ami voltaképp egy park volt. Mindenkinek köszöntem és meghajoltam, majd lepakoltam a cuccomat egy - a nevemmel ellátott székre. Ezután beszéltem a fotóssal, hogy miket vár tőlem és a kapott ruhát felvéve, el kezdhettük a fotózást. Élveztem és örültem, hogy a fényképezőgép mögött sem egy srác állt. Ezek a képek egy magazin címlapjára készültek, amiben az egyik általam kisegített csapattal lesz egy interjú. Átnéztük a fotókat és mivel mindketten jónak találtuk, végezhettünk. Visszaöltöztem és éppen indulni készültem, amikor is a fotós megállított.

- Leírnád nekem a számodat ? Meg volt, csak nem rég tönkrement a telefonom, ezért a tiéd pont elveszett - magyarázta bosszúsan.

- Persze - válaszoltam mosolyogva és megkeresve a füzetemet kitéptem belőle egy üres lapot és elkezdtem ráírni a telefonszámomat. Éppen végeztem, amikor is fiú hangokra kaptam fel a fejemet.

- Mindjárt állva elalszol. Biztos ne vigyelek ? - kérdezte az egyik nevetve.

- Akarod, hogy megüsselek ? - válaszolta reflexből a másik.

- J-Hope, Suga viselkedjetek - szólt rájuk egy rózsaszín hajú fiú.

- Én akkor megyek - fordultam gyorsan a meglepett lányhoz és elköszönve a többiektől sietve elraktam a cuccomat. Ne nézz rájuk Bell; nyugtattam magamat és a fejemet lehajtva megpróbáltam a lehető legészrevétlenebbül eltűnni, ez sikerült is volna, de csak volna. Ugyanis annyira nem figyeltem előre, hogy nekimentem az egyiknek, majd megijedve hátraléptem egyet és rátapostam egy másik lábára. Miért lettek ezek ennyien ?

- Sajnálom - hajoltam meg kikerülve őket és egy pillanatra felnéztem rájuk, majd sietve elmentem.

Még hallottam, hogy megkérdezték egymástól, hogy biztos én voltam-e. Úgy tűnt ismertek engem...

Az interjút egy kávézóban tartottuk, ezért fagyi evés keretében válaszolgattam a kérdésekre.

- Van-e most valami projekted ? Vagy tervezel-e a jövőben ? - kérdezte az újságíró, aki egy nagyon barátságos nő volt.

- Egyelőre nincs semmi, amit annak nevezhetnék - válaszoltam.

- Tervben van-e, hogy egy fiú idollal, esetleg bandával fogsz közösen dolgozni ?

- Nem tudom, attól függ, hogy mennyire hip-hop beállítottságúak - mosolyodtam el.

- Ezek szerint ez lenne a fő oka annak. hogy eddig még nem dolgoztál egy fiúval sem ?

- Az egyik oka - egészítettem ki sejtelmesen.

- Szereted a titkokat mi ? - nevetett fel.

- Imádom őket, most hogy mondod lehet kellene ezzel kapcsolatban egy dalt írnom - gondolkoztam el rajta.

- Ez illene hozzád a legjobban. Úgy hallottam sokat edzel, igaz ez ? Ilyen sportos alkat lennél ?

- Mondhatjuk, hisz nem mindig vagyok megelégedve magammal, amivel szerintem sokan vannak így. Sőt, hogy őszinték legyünk, nem igazán jövök ki a mostani énemmel, de nem bírok elszakadni ettől az oldalamtól - vallottam be, mivel nem igazán szerettem hazudni magammal kapcsolatban, csak ha nagyon szükséges volt.

- Igazán őszinte vallomás ez. Tudod elárulok egy titkot, ezt szeretik benned nagyon, hogy mindig őszinte vagy szinte mindenkivel - mosolyodott el és tudtam, hogy ez igaz. Sok embertől hallottam már.

- Köszönöm - hajtottam meg a fejemet.

- És jöjjön az utolsó két kérdés; hogy fogadod a rajongóidat ? És mennyire szoktál hozzá a nyelvünkhöz ?

- Általában, ha az utcán valaki leszólít és kér egy autogramot vagy akár fényképezkedni akar velem, mindig nagyon meglepődök, ugyanis nem vagyok idol és mégis megismernek. Ez újszerű dolog nekem, mivel ebben a szakmában igazából csak a háttérből támogatom az embereket és igazán boldog vagyok, ha valaki tudja, hogy ki vagyok. Mert ilyenkor azt gondolom, hogy mégis ért valamit a munkám és szeretik is azt. Mivel én érdekes módszert választok a másokkal való munkánál, így nagyon sokszor szerepeltem műsorokban vagy csak felvételeken, amit tényleg nem igazán szeretek. Még mindig van bennem egy kis lámpaláz, ezért furcsa, ha mindenki engem figyel. Ezt összegezve, nagyon hálás vagyok azoknak az embereknek, akik támogatnak és szeretik a dalszövegeimet.

- Csak úgy hozzá teszem, hogy én is egy vagyok a rajongóid közül, ezért majd nekem is jár a közös fénykép - viccelődött, de ezek után tényleg készítettünk egy fotót.

- A másik kérdésre a válaszom elég érdekes lesz, ugyanis még ha már négy éve is élek itt és hallom napi szinten, még nem igazán megy tökéletesen a nyelv, de ez teljes mértékben az én hibám. Félek elszakadni az angoltól, mivel azt biztosan tudom, a koreait viszont nem és nagyon sokszor úgy érzem, mintha nem tudnám az adott szót vagy mondatot, pedig de.....

- Ez azt jelenti, hogy félsz a nyelvünktől ?

- Nem úgy volt, hogy nincs több kérdés ? - nevettem fel, de azért válaszoltam - Ha nagyon egyszerűen akarom kifejezni magamat, akkor igen; tartok tőle és nem azért mert annyira ijesztő - tettem hozzá, mivel már előre tudtam, hogy ez lett volna a következő kérdés - egyszerűen szokatlan.

- Hm, értem - bólogatott megértően - akkor el is engedlek, köszönöm szépen, hogy időt tudtál szakítani rám.

- Én köszönöm a lehetőséget. Remélem még fogunk a jövőben találkozni - mondtam és meghajolva elköszöntem tőle, majd a cuccomat összeszedve kimentem a jó légkondis helyről a pokolian párás melegbe.

Találtam egy parkot, ezért az egyik padra leülve néztem a fa árnyékából az embereket és mivel úgy gondoltam, hogy akár ez ihletet is adhat elővettem a füzetemet és el kezdtem gondolkozni egy frappáns szövegen. Épp kezdett megfogalmazódni bennem egy sor, amikor is megszólalt a telefonom ezzel hozva rám a szívbajt.

- Igen ? - szóltam bele bosszúsan.

- Én vagyok az - válaszolta egy morcos hang. Aha szóval apa...- Mondd meg hol vagy és megyek érted.

- Miért ? - kérdeztem meglepve, ugyanis nagyon ritka volt, ha eljött értem kocsival. Már előre féltem, hogy vajon már megint mit tervezett.

- Majd elmondom, ha odaértem - magyarázta és mivel nem tudtam egyéb értelmesnek mondható információt kiszedni belőle, kénytelen voltam elmondani hol vagyok.

Fél óráig ültem még a parkban és próbáltam felidézni a sort, ami az eszembe jutott, de nem ment. Valamiért apa mindig kifogta ezeket a pillanataimat....

- Szóval ? Miért jöttél ? - tértem a lényegre.

- Elintéztem neked egy új munkát - mesélte büszkén.

- Mégis mit ? - nyeltem egy nagyot és még ha tudtam is a választ inkább nem akartam bevallani magamnak.

- Kapaszkodj meg...........a Big Hit igazgatója szeretné, ha te lennél az ideiglenes dalszerzője a Bangtan Boysnak - mondta ki idegenkedve a banda nevét és nekem azon nyomban megállt a gondolkodásom és némán figyeltem magam elé. Úgy tűnt apám nagyobb lelkesedést várt tőlem és mivel ezt nem kapta meg, el kezdett arról papolni, hogy ő mennyi mindenen ment keresztül mire ezt elintézte nekem. Nem hittem, hogy én lebegtem a szemei előtt eme dicső pillanataiban, de nem igazán tudtam még a vizet sem felkapni, mivel a szám kiszáradt és egy mukkot nem tudtam szólni. Erre az egészre nem volt szükségem mégis bele akart kényszeríteni és tudtam, hogy megint el fogom fogadni szó nélkül.

Rá se kellett kérdeznem - még ha nem is tudtam volna - hogy hová megyünk, hisz tudtam. Szerintem a hülye is rá jött volna. Apa végül megállt egy fehér, baromi sok ablakkal rendelkező épület előtt. Remegő térdekkel szálltam ki a kocsiból és legszívesebben elfutottam volna. Belépve fehér falakat pillantottam meg és egy csomó plakátot meg kartonbábut. Apa megkérdezte merre kell mennünk és csak követve őt mentem utána. Beszálltunk a liftbe és felmentünk a legfelső emeletre, majd ott jobbra fordulva elmentünk a folyosó végére és bekopogtattunk egy ott található ajtón. Nagy levegőt vettem és megpróbáltam egy mosolyt erőltetni magamra. Kisebb-nagyobb sikerrel ment is.

- Üdvözöljük - hajolt meg apa és én is követtem a példáját.

- Én is önöket - válaszolta mély hangon az igazgató - Kérem üljenek le - mutatott két székre és én megkönnyebbülten foglaltam helyet, ugyanis nem tudtam mi lett volna, ha tovább állva maradok. A földről kellett volna felkaparni.

- Mind tudjuk, hogy miért vagyunk itt, ezért bele is csapnék a közepébe - könyökölt az asztalra és végig nézett rajtunk, amitől a szőr is felállt a hátamon - Szeretném Sappington kisasszony, ha dalszerzője lenne az én drága hét fiúmnak. Tudom, tudom - tette fel a kezét - ez azt jelentené, hogy nagyon sokat kéne velük lennie, mivel hallottam a módszeréről és tetszett az ötlet. Nekünk most pont erre van szükségünk.

- Értem - bólintottam félve.

- Ezért szeretném, ha aláírná a szerződést - tolt felém pár lapot és tudtam, hogyha erre most leírom a nevemet, már nem lesz visszaút - Természetesen, ha szeretné elfogadni az állást - tette hozzá csak úgy mellékesen.

- Pont erről lenne szó - kezdtem bele lassan és próbáltam jól megfogalmazni azt, amit mondani készültem - én nem vagyok benne biz......

- Ezen nem is kell gondolkozni - vágott közbe apa, én pedig felé kapva a fejem hitetlenkedve néztem rá - elfogadja - egyezett bele helyettem.

- Apa ! - mondtam dühösen.

- Kislányom ez egy remek lehetőség, akkor miért szalasztanád el ?

- Ezzel én is egyet értek - szólalt meg az igazgató is.

- De én.....

- A lányok nagyon nehezen tudnak döntésre jutni - szakított félbe megint az apám és már enyhén frusztrált, hogy rólam volt szó, mégsem szólhattam bele.

- Várj.....

- Ez így igaz - bólogatott a másik fél. Ezután konkrétan már meg se tudtam szólalni, ugyanis elkezdtek diskurálni ehhez kapcsolódó dolgokról, engem meg figyelmen kívül hagytak. Persze, beszélgessetek csak.... Eltelt pár perc mire visszatudtunk térni a fő okra, amiért itt voltunk.

- Szóval ? - néztek rám várakozóan. Annyira örültem volna, ha Sunny itt lett volna, de sajnos nem volt. A papír fölé hajolva gondolkoztam és megfogva a tollat remegő kézzel kezdtem leírni a nevemet. Legszívesebben elsírtam volna magamat vagy elfutottam volna, de mindkettő érdekesen nézett volna ki, ezért szomorúan vettem tudomásul, hogy nincs más választásom. Felnézve a lapról apám és az igazgató örömködő arcát pillantottam meg. Bár én is ennyire örültem volna vagy csak fele ennyire. Sóhajtva indulásra készen álltam, ezért felálltam és az ajtó felé sétáltam nyomomban apával. - És még valami - szólt utánunk az igazgató - próbálja kibírni majd velük, még ha utálja is a fiúkat.

Értetlen fejjel meghajoltam, majd kiléptem az ajtón és a lifthez menve gondolkoztam a szavain. Utálom a fiúkat ? Én ? Mégis mikor mondtam ilyet........

- Apa ! - fordultam meg hirtelen - Te mondtad ezt neki ?

- Nem, a fogtündér..........persze, hogy én. Gondoltad hagyom, hogy rájöjjön a valódi okra ?

- Ezt nem hiszem el - mondtam dühösen. A liftből kiszállva kisiettem az épületből és apa kocsija mellett elsétálva átmentem a másik oldalra.

- Te meg mégis mit csinálsz ? - kérdezte értetlen fejjel.

- Fogok egy taxit !

- Ne hülyéskedj már. Gyere vissza és menjünk haza, úgyis szeretnék veled beszélni.

- Nem érdekel. Mára pont elegem lett belőled - válaszoltam és közben hívtam egy taxit.

Nem próbált túl sokáig kérlelni, ezért végül feladva elhajtott, egyedül hagyva engem a sütő napon. Szerencsétlenségemre egy árnyékos hely sem volt, ahova állhattam volna, míg várakozom.

Baromira egyedül éreztem magam és nem értettem meg, hogy miért ilyen az apám. Minden eddigi dolgára visszagondoltam, amit csinált és rájöttem, hogy sajnos egy pozitív sem volt közöttük. Csak ahhoz értett, hogy irányítson és tönkre tegyen. A könnyeimet visszatartva vártam még mindig és megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor megláttam az autót. Beszálltam és megmondva a címünket a további út alatt a mellettünk elsuhanó házakat néztem.

Mikor megérkeztem kifizettem a sofőrt és lassan a házunk felé sétáltam. Eközben elkezdett cseperegni az eső, ezzel egy picit lehűtve a levegőt. Nem volt semmi kedvem bemenni és jópofizni, ezért hátra mentem az udvarunkon és leültem a fából készült hintaágyra. Felhúztam a térdeimet és azokat átkulcsolva néztem magam elé. Mint mindig, most is halk sírásba kezdtem és örültem, hogy az eső miatt nem lehetett észrevenni a könnyeimet. Fájt a tudat, hogy ilyen gyenge vagyok és képtelen arra, hogy kiálljak magamért, pedig erre vágytam a legjobban. Addig ültem kint, amíg el nem állt az eső és le nem nyugodtam. Sóhajtottam egy nagyot és bementem az üres házba. Úgy tűnt apa mégsem jött haza...

A szerződés szerint egy hét múlva kellett mennem hivatalosan a fiúkhoz, de holnap még meg kellett látogatnom őket, hogy legalább egy kicsit megismerjük egymást. Erre vágytam a legjobban........komolyan. Anya és apa is csak későn jöttek, de mivel nekem korán kellett kelnem, így nem vártam meg őket. Apámra még csak nézni sem bírtam volna, tehát nem is volt gond. Sunnyt szívesen felhívtam volna, hogy egy kicsit kiadjam magamból a gondokat, de ő még aludt és nem akartam megzavarni.

Másnap szintén hatkor keltem, mivel a Bangtan Boysnak mennie kellett egy fotózásra és még azelőtt le akartam rendezni a dolgokat, utána egy hétig szerencsére nem is kellett velük találkoznom. Halkan felöltöztem és elhagytam a házat. Az úton megittam a szokásos jegeskávémat és reméltem, hogy az idegességtől nem taccsolok ki. Egész éjszaka csak forgolódtam az ágyamban és féltem a mától. Tartottam tőlük, még ha a szívem mélyén tudtam is, hogy nem ártanának valószínűleg senkinek, de én nem teljesen így gondoltam. A megadott címhez érkezve megálltam egy négy emeletes fehér ház előtt és erősen elgondolkoztam azon, hogy széttépem azt a hülye szerződést és inkább elmenekülök jó messzire. Nagy levegőt vettem és a leírt kódot próbáltam beütni, de a kezem nem mozdult, csak remegett. A lábam is remegett és a gyomrom is görcsben állt, ráadásul a torkomban is keletkezett egy jó nagy gombóc. Eléggé bepánikoltam, ezért inkább leeresztettem a kezemet és feladtam. Nem érdekeltek a következmények, semmi kedvem nem volt kitenni magamat ennek az egésznek. Őszintén betudtam vallani magamnak, hogy rettegtem minden fiútól és ez alól nem volt egy kivétel sem. Lassan megfordultam és a szemeimet lehunyva már előre felkészültem arra, ami majd várni fog. Aztán hirtelen kinyitottam a szemeimet, ugyanis valaki mellkasának ütköztem és ő ennek következtében leejtette a kezében tartott csomagokat. A tekintetemet a földön heverő szétszóródott dolgokra vezettem, majd gyorsan meghajoltam és bocsánatot kértem. Felnézve az egyik rémálmomat tekintettem meg, aki szintén meglepődve nézett rám.

- Ilyen nincs - suttogtam és a szemeimet újra összeszorítva próbáltam azon dolgozni, hogy nehogy még jobban elkezdjek remegni.