Sziasztok^^

Itt a meglepetés :) Az extra, extra hosszú részt pedig két dolog miatt kapjátok: egyik az, hogy én holnap Németországba megyek nyaralni egy hétre, ezért sajnos jövőhét vasárnap elmarad a rész. A másik dolog pedig a köszönetem nektek, hogy szeretitek a sztorimat :) Nagyon nagy boldogsággal tölt el minden csillagozás és esetleges komment^^ Szóval köszönöm nektek és jó szórakozást a részhez ! 

   --------------------------------------------------------------------------------------------------- 

Nagy nehezen rávettük Sunnyt, hogy maradjon éjszakára, bár szerintem annyira mégsem kellett kéregetni. Más ugyan nem vette észre, de én láttam, hogy folyton az ablakon bámulgatott ki ijedten. Biztos voltam benne, hogy megint beképzelte, hogy volt ott valami, pedig nem. Mindig is mondtam neki, hogy ne gondoljon ilyen hülyeségekre, de mintha csak a falnak beszéltem volna...

Kihúztuk a kanapét, miután rájöttünk, hogy hogyan is kell, bár ez sötétben, a telefonok gyér fényében elég nehézkes volt, de megoldottuk. A fiúk még véletlenül sem akartak segíteni, inkább röhögve nézték a szerencsétlenkedésünket és végig utasítgattak minket, hogy mit hogyan kell csinálni. Ennyi erőből segíthettek is volna, de mindegy. Aztán a mi szerencsénkre pont akkor jött vissza az áram, mikor végre sikerült kihúzni ezt a szerencsétlenséget. Felmentem az emeletre és hoztam le még pár párnát és egy takarót. Mivel mindenki dög fáradt volt, így nyugovóra is tértünk. Legalábbis a fiúk, ugyanis engem Sunny nem igazán hagyott aludni; végig beszélt hozzám és mikor észrevette, hogy épp készültem elaludni, megbökött és kiégette a szememet a telefonjával. Ugyanis ekkor mindig valami fontosat vagy vicceset kellett mutogatnia.

- Úúúú - szólalt meg újból és ezzel be is telt a pohár.

- Csitt - vágtam hozzá a párnámat -, és aludj.

- De...

- Sunnyyyyy - nyávogtam fáradtan.

- Oké - válaszolta szomorúan.

Végre elrakta a telefonját és az oldalára fordulva lehunyta a szemét és nem sokára halk szuszogásba kezdett. Megnyugodva fújtam ki a levegőt és csuktam le a szememet, majd az eső halk kopogására nem sokkal ezután el is aludtam.

Nem tudom mennyi lehetett az idő, de arra ébredtem, hogy valaki jól oldalba rúgott, ez nem más volt, mint a kedves barátnőm. Mindig is tudtam, hogy ilyeneket csinál álmában, így minél messzebb próbáltam tőle aludni, de ha ennél is a jobban a szélére kúsztam volna, akkor a földön landoltam volna. Felébreszteni meg nem volt szívem, így tűrtem a mozgolódását, majd ezután végre nyugton maradt. Már épp aludtam volna vissza, amikor is teljesen hozzám préselődött és még próbált volna tovább jönni, de miattam nem ment neki. Azt hittem, hogy majd azt csinálja, mint mindig és megfordulva visszagurul a helyére, de ehelyett hirtelen egy nagyot taszított rajtam, minek következtében hangos puffanással a földön kötöttem ki a takarómba gabalyodva. Fáradtan, nyűgösen és kócos hajjal néztem a békésen alvó szőkeségre. Ezután még csak vissza se tudtam menni, ugyanis hirtelen szétterült a kanapén és ezzel elfoglalta az összes helyet. Hitetlenkedve néztem rá, majd félretéve azt, hogy nem akartam felébreszteni, elkezdtem bökdösni.

- Héééééé, Sunnyyyyyyy - suttogtam a fejét piszkálva, de nem reagált semmit, így hát feladtam és megfogva az asztalon heverő mobilomat, kimentem a konyhába.

Ránézve a telefon kijelzőjére elhűlve figyeltem, hogy még csak öt óra volt. Nem volt hely, ahol aludhattam volna, ezért felöltöztem a fürdőben és csináltam magamnak egy kis kávét. Azzal kisétáltam halkan a kertbe és törökülésben leültem a földre, bár ez nem volt túl jó ötlet, mivel vizes volt, de már ez sem érdekelt. Az idő nagyon kellemes volt és már a nap is kezdett felkelni, ami kifejezetten megnyugtatóan hatott rám. A meleg kávét szürcsölgetve néztem magam elé és elmélkedtem az apámról. Legalább én gondoltam rá, nem úgy, mint ő rám. Szerettem, afelől nem volt semmi kétség, viszont nem bírtam megérteni a viselkedését. Néha szomorúan figyeltem azokat, akiknek jó kapcsolatuk volt az apjukkal és boldogan ebédeltek velük egy étteremben. Szerintem én nem is voltam csak kettesben apuval...úgy bárhol is, ami nem a munkával volt kapcsolatban.

- Áááá - karoltam át a térdeimet és megtámasztva rajtuk a fejemet, a bögrémet pöcköltem -, hiányzik...- suttogtam legfőképp magamnak, de valaki mégis meghallotta.

- Kicsoda ? - guggolt le mellém Jimin és érdeklődve fürkészte az arcomat.

- Senki - vágtam rá.

- Biztos ? - kérdezte enyhén meglökve a vállamat.

- Biztos - mosolyogtam rá.

- A szüleid, ugye ? - szólalt meg egy idő után.

- Talán...

- Tudtam. Nekem is hiányoznak - vallotta be. - Főleg az öcsém.

- Van egy öcséd ? - lepődtem meg.

- Aha és annyi idős, mint Kook - mesélte és szinte ragyogott az arca, ahogy róla beszélt. Nagyon úgy tűnt, hogy jó kapcsolatban vannak. Legalább neki volt ott valaki, aki mellette állt a nehéz időkben. Elmondta, hogy kiskorukban folyton a nyakán lógott és mindenhova vele akart menni, aztán ez a ragaszkodás mostanra az öccse felől már nem ennyire intenzív. Viszont Jimin elmondása szerint nála még mindig megmaradt. Most már valahonnan sejtettem, hogy miért szerette ennyire JungKookot. Talán az öccsére emlékeztette.

- Na, menjünk futni - állt fel hirtelen és kinyújtózva nézett le rám.

- Nekem nincs is beleszólásom ? - lepődtem meg.

- Nincs - nevetett és bement a házba.

Mosolyogva utánamentem és gyorsan átvettem a sport cuccomat, majd követtem a kijárat felé. Bemelegítettünk a kapuban és felrakott kapucnikkal indultunk is. Az elején nyugisan kocogtunk, de miután pár kutya elkezdett ugatni ránk és futni utánunk, egy kicsit felgyorsítottunk. Egy sarkon befordulva gyorsan elbújtunk egy kuka mögé és Jimin óvatosan kinézve felettem szemügyre vette a terepet. A kutyáknak nem volt semmi nyomuk, így fellélegezve lépünk ki a szemetes takarásából.

- Ez baromi büdös - húztam el a számat.

- Bocs - mondta Jimin, mire hitetlenkedve néztem rá.

- A kuka - mutattam magunk mellé. - A kukára gondoltam.

- Jaaaaa - esett le a fiúnak és röhögve nézte a fejemet. - Nyugi, csak vicceltem. Látnod kéne az arcodat.

- Hülye - bokszoltam a vállába és elkezdtem sétálni ott hagyva a röhögő görcsöt kapott srácot.

Miután abbahagyta utolért és mellettem lépdelve tűnődött valamin.

- Ahhoz képest, hogy pár hónapja még csak a közelünkben sem bírtad ki ez haladás, hogy meg tudsz maradni egy méteres távolságban mellettem.

- Hát igen, nem is értem, hogy miért van ez, hisz eddig tényleg nem bírtalak titeket; fiúkat. Viszont - kezdtem bele elgondolkozva azon, hogy hogyan fejezzem ki magamat -, még mindig nem bírom ki más fiúk közelében. Kíváncsi lennék, hogy ti miben különböztök.

- Hm, minket ki ne szeretne, hisz ha csak ránk nézel azonnal megnyugszol - vigyorgott elégedetten.

- Izé, biztos vagy te ebben ? - céloztam Sugára, ugyanis tőle féltem a legjobban az elején, még ha nem is látszott a különbség.

- Na jó, akkor csak engem. Végülis igazad van, a többiek nem túl szimpatikusak először senkinek sem - gondolkozott és tényleg úgy tűnt, hogy komolyan gondolta.

- Idióta - fogtam a fejemet.

- Hé, miért csak engem illetsz ilyen jelzőkkel ? - durcáskodott - Bezzeg Jinnek még nem mondtál ilyet - fújtatott továbbra is, mire meglepetten kaptam felé a fejemet és lett gyorsabb a szívverésem.

- Mi ? - nyeltem egy nagyot és újra felrémlett a tegnap éjszaka, ami fogalmam sincs mi akart lenni.

- Hé - szólt rám, de késő volt; meglepetten néztem magam elé és mentem neki egy oszlopnak. Megállni sem volt időm és ráadásul fel is gyorsítottam abban a pillanatban lépteimet. A lendülettől hátraestem és a fejemet fogva jajdultam fel.

- Jól vagy ? - guggolt le gyorsan elém Jimin és aggódva figyelte az arcomat.

- Ühüm - bólintottam erőtlenül. Az az oszlop baromi kemény volt; és egyáltalán mit keresett a sétáló út közepén ?

- Hány ujjamat mutatom ? - emelte fel a kezét.

- Öt - válaszoltam.

- Mi ? - lepődött meg - Ez csak három - nézett újra az ujjaira, majd rám. - Jól beverted a fejedet.

- Nem igaz - kötöttem bele. - Öt ujjadat mutattad - magyaráztam és ráböktem mindegyikre egyesével.

- Aish - csapott a homlokára -, úgy értettem, hogy mennyit nyújtottam ki - meredt rám értetlen fejjel.

- Óóóó, akkor valóban három - jöttem rá .- Bocs, azt hiszem tényleg elég kemény volt az az oszlop - néztem rá fájdalmas arccal, hisz már az rossz előjel volt, hogy hirtelen úgy gondolkoztam, mint Sunny...

Még gyorsan megnézte az arcomat közelebbről is, ami nem kicsit hozott zavarba, ráadásul megint kezdett kirázni a hideg. Miután megbizonyosodott róla, hogy nem sérültem meg látszólagosan - legalábbis még nem volt rajtam semmi - megfordult és háttal nekem a kezeit két oldalra rakta és mielőtt még ellenkezhettem volna vagy rájöhettem volna; gyorsan felkapott a hátára és megfordulva a ház felé vette az irányt.

- Erre nincs semmi szükség - ellenkeztem és a hátát ütögettem, hogy felhozzam magamra a figyelmét.

- Dehogy nincs - vágta rá -, és nincs beleszólásod - tette hozzá, mielőtt még megkérdezhettem volna.

- Kösz - meredtem a hátára, majd erősebben megszorítva a vállát kapaszkodtam hogy le ne essek, eközben végig ki volt száradva a torkom és hevesen dobogott a szívem. Megint előjöttek a tüneteim, csak tudtam volna, hogy Jinnél miért nem. Talán a vihar volt az oka, lehet elvonta a figyelmemet...

Azóta az eset óta elég feltűnően kerültem Jint és megpróbáltam minél messzebb ülni tőle vagy állni, esetleg lenni. Nehezen ment, főleg egy hét után, ugyanis hiába láttam rajta, hogy nagyon zavarban volt ő is a jelenlétemben, mégis egy idő után próbálta keresni a társaságomat. Tudtam, hogy megakarta beszélni a majdnem csókot, vagy nem is tudom minek nevezhettem volna, de féltem, hogy valami olyat hallok, amit nem bírnék ki. Én sem tudtam pontosan mi is ez a dolog, így csak ösztönösen is kerültem őt. Ellenben sok időt töltöttem Sunnyval és Jiminnel. Mindketten vidítani próbáltak és ez nagyon aranyos volt, főleg a második személytől, hisz ő még csak a zavarom okát sem tudta, mégis mindig velem volt, ha esetleg egyedül maradtam. Ennek igazán örültem, mivel ilyenkor csupa hülyeségen járt az agyam és ekkor jöttem rá, hogy a túl sok gondolkozás egy idő után kikészíti az embert.

Vasárnap lévén pihenni próbáltam, amit a stúdióban terveztem véghez vinni és mivel Suga is épp bent volt, így együtt dolgoztunk pár lehetséges dalon. Nem vett túl sok időt igénybe a szöveg elejének a kitalálása, na meg a téma, mivel - mint ahogy azt sejtettem - YoonGinak sok ötlete volt. Abban is szinte biztos voltam, hogy Rap Monsterrel és J-Hopeal is így volt, csak egyszerűen a bőségzavar miatt nem bírták összerakni a megfelelő dalt. Én pedig azért voltam, hogy ebben segítsek nekik és tanácsot adjak, hisz nem akartam belekontárkodni a munkájukba, ha már úgy is tudtam, hogy menni fog nekik. Sugával is épp azon "vitáztam", hogy egy részt ki kéne venni, mivel ehhez a dalhoz nem illene, amikor is hangosat korgott a hasam, jelezve, hogy ideje lenne valamit enni. A mellettem ülő fiú is inkább egy kis szünet mellett döntött, hogy megpróbálja összeszedni a gondolatát, amit nem csodáltam. Most a szokásostól eltérően eléggé szét volt esve és emiatt egy kicsit aggódtam, ugyanis tudtam, hogy mi lesz a vége és csak remélhettem, hogy vele nem fog semmi olyasmi történni.

- Biztos vagy benne, hogy azt a részt ki kéne venni ? - kérdezte meg nem tudom hanyaggyára.

- Suga, kés van nálam. Szerintem jobban tennéd, ha hanyagolnád ezt a témát, nem gondolod ? - néztem rá, miközben pár almát pucoltam, hogy turmixot csinálhassak belőle.

- Oké, oké - rakta fel a kezét védekezően, mivel most már kezdett kihozni a sodromból. Nem volt szerencséje a dalszerző énemmel, ugyanis akkor teljesen kifordultam önmagamból és sokkal határozottabbá és néha félelmetessé váltam.

- Kikiii - jött mellém hirtelen J-Hope és kinyitva a száját, szemével a kezemben tartott gyümölcsre nézett.

- Kikészítetek - forgattam a szemeimet, majd a szájába raktam egy kis szeletet.

- Dalt írtok ? - kérdezte csámcsogva Sugától.

- Aha - bólintott -, és ne beszélj akkor mikor eszel és főleg ne egy méteres körzetbe tőlem, ugyanis leköptél - húzta el a száját.

- A kis finnyás - gúnyolódott Hope, majd elköszönve tőlünk kiment a konyhából és a házból is, legalábbis az ajtó csukódásából erre következtettem. Nem telt el tíz másodperc sem, amikor is zajok szűrődtek a bejárati ajtótól.

- Idióta - szólalt meg Jimin. - Az az én cipőm.

- Jól van na, ez most úgy sem lényeg, siess már - válaszolta V.

- Ezek meg mit csinálnak ? - nézett rám kérdőn Suga, mire csak megvontam a vállam és kisétáltam a fiúkhoz.

- Ti meg mire készültök ? - néztem rájuk kérdőn. Mind ketten a földön ültek és a cipőjüket próbálták felhúzni.

- Öhm - gondolkozott Jimin, majd V-re nézve valamin megegyeztek és egyetértően bólintottak -, gyere te is velünk.

- Mi ? - értetlenkedtem.

- Majd útközbe elmagyarázzuk, most viszont sietnünk kell - mondta V és elém dobálta a szandálomat. - Öltözz - utasított, én meg furcsán nézve rájuk belebújtam a cipőbe és gyorsan visszamentem szólni Sugának, hogy elmegyek egy kis időre - amiből egyébként egy egész nap lett, de ezt akkor még nem tudtam...

- Merre ment ? - nézett körbe a ház előtt V.

- Nem tudom - válaszolta a tarkóját fogva Jimin.

- Kicsoda ? - néztem rájuk érdeklődve.

- J-Hope ! - vágták rá egyszerre.

Nem tudtam, hogy mire ez a nagy sietség és mivel maszkot meg napszemüveget viseltek, csak arra tudtam következtetni, hogy nem rövid utat terveztek. Egy ideig egyhelyben álltunk, mire mondtam nekik, hogy többre mennénk, ha megindulnánk valamerre, ezért belerángattak egy kő, papír, ollóba és a nyertes - azaz én - kiválasztotta, hogy merre menjünk. Minden mindegy alapon a bal oldalt választottam és miután ezt meghallották a fiúk, futva elindultak arra felé. Én pedig szorosan mögöttük haladtam. Két dolog miatt választottam ezt az oldalt: az egyik, hogy erre volt pár buszmegálló; a másik, hogy jobb oldali utcában semmi sem volt egy kis bolton kívül. Szóval logikusnak tűnt, hogy a közlekedési eszköz felé vettük az irányt.

Kifáradva álltunk meg a lámpánál és vártunk arra, hogy zöld legyen, amikor is észrevettem J-Hopet a szemben lévő buszmegállóban.

- Srácok, azt hiszem meg van - mutattam a másik oldalra.

- Ez az - sóhajtottak fel megkönnyebbülten.

- Izé...épp jön a busz - tettem ezt az információt is hozzá, mire rémülten kapták oda a fejüket.

- Ez most komoly ? - hitetlenkedett Jimin.

- Taxiiii ! - állított meg gyorsan V egyet, mi meg értetlen fejjel néztünk rá - Mire vártok ? Szálljatok be - szólt ki a járműből és összenézve Jiminnel végül sóhajtva beugrottunk hátulra.

- Kövesse azt a buszt - utasította a sofőrt V.

- De hát az a másik irányba megy - értetlenkedett, amit nem is csodáltam. Nem lehetett mit kezdeni V-vel, amikor így fel volt pörögve.

- Ne foglalkozzon vele, valahogy forduljon meg - magyarázta.

- Mit nem gondolnak a mai kölykök - motyogta a sofőr és nagy nehezen teljesítette Taehyung kérését.

Szorosan a busz után mentünk és mikor épp megállt, lélegzetvisszafojtva vártuk, hogy vajon le száll-e Hope vagy sem. Ezt a sofőr már kevésbé élvezte, de mivel V megígérte, hogy rendesen megfizeti a tettéért nem tehetett túl sok mindent.

- Hé ! - kiáltott fel hirtelen Tae - Álljon meg, most száll - mutogatott a megállóba, de mi ketten Jiminnel összeráncolt szemöldökkel néztünk rá. - Bocsánat, téves riasztás - jött rá végre, hogy az a valaki mégsem Hope volt.

Megint megállt a busz és V újból felkiáltott:

- Állj...nem, mégsem - rázta a fejét értetlenül.

- Ne szórakozz velem fiacskám - mérgelődött szerencsétlen sofőr.

- Inkább ne szólalj meg jó ? Majd mi nézzük - mondta Jimin és bocsánatot kért a sofőrtől.

- Pedig tényleg azt hittem - sóhajtott fel Taehyung és az üvegnek támasztva a fejét, úgy nézte továbbra is a buszt. Újból megállt és, mint sejteni lehetett; Tae megint megszólalt.

- Állj ! - kiáltotta és hirtelen lefékeztünk.

- Taehyung ! - szólt rá mérgesen Jimin - Ne csináld már, inkább szerezz be egy szemüveget vagy próbáld felismerni az embereket.

- De...

- Hé - hunyorogtam, hogy jobban szemügyre vehessem a buszmegállót -, tényleg ő az - ismertem fel.

- Basszus - nézett hátra Jimin, ugyanis továbbhajtottunk.

- Én mondtam - durcáskodott V.

- Akkor most megálljak vagy sem ? - kérdezte unottan a sofőr.

- Igen ! - vágtuk rá egyszerre.

Gyorsan félreállt és Taehyung kifizette az utat és vagy hatvanezerszer bocsánatot kért, majd sietve elkezdtünk újfent futni. Közben végig arról panaszkodott V, hogy nem hittünk neki. Szerintem ennyi bénázás után ő is ezt tette volna.

Ezután még követtük Hopet a metrón és kicsit sem voltunk feltűnőek, bár pár ember mögött nagyjából eltudtunk bújni. Miután észrevettük, hogy száll, mi is megpróbálkoztuk elhagyni a metrót, de ez nem ment olyan könnyen, mint ahogy terveztük. Valahogy kitörtünk az emberek között és V konkrétan kizuhant a földre.

- Minden rendben ? - guggoltam le hozzá.

- Persze - emelte fel a fejét és zavartan körbenézett. - Hope ?

- Arra megy - mutattam balra és ennek hallatán Tae rögtön fel is ugrott a földről és egy "menjünk" felkiáltással gyors léptekben haladt előre, mi Jiminnel pedig szorosan követtük. Viszont nagyon nagy volt a tömeg és mivel egy kicsit bepánikoltam a sok fiú láttán, eléggé lassan mentem és mint számítani lehetett rá; leszakadtam a fiúktól. Ijedten néztem körbe, de sehol sem láttam őket. Egyszer csak valaki megérintette a vállamat és felé kapva a fejemet kicsit nyugodtabban sóhajtottam fel.

- Jimin, hála az égnek - suttogtam ránézve, mire szó nélkül megfogta a kezemet és annál fogva húzott ki a tömegből. Ránéztem az összekulcsolt kezeinkre és nagyot nyelve próbáltam nem arra gondolni, hogy hozzám ért, hisz attól csak ideges lettem. Most egy kis biztonság is keveredett a félelemmel, de még mindig kirázott a hideg egész út alatt.

Kilépve a szabadba már teljesen elmúlt a rosszullétem és ide-oda nézve kerestem Taehyungot, akit végül nagy nehezen meg is találtunk, épp egy oszlop mögül nézett ki az egyik sarkon.

- Te meg mégis mit csinálsz ? - érdeklődtem összeráncolt szemöldökkel.

- Sssssss - csitított el egy pillanatra felénk nézve, majd vissza is fordult a másik irányba.

- Öhm...- kezdtem volna bele, de ekkor újra felénk kapta a fejét és a kezünkre nézve meglepetten bámult minket.

- Ti miért is fogjátok egymás kezét ? - érdeklődött sejtelmesen nézve ránk.

- Óóó - engedte el a kacsómat Jimin -, bocs - nézett rám, mire megráztam a fejemet. - Tudod, épp megint majdnem összeesett, mivel olyan gyorsan mentél, hogy leszakadt tőlünk és egyedül maradt a tömegben - magyarázta.

- Upsz, bocsánat, nem is figyeltem - szabadkozott a másik fiú.

- Semmi baj - mosolyodtam el. - Egyébként miért álltál meg...pont itt ?

- Aish tényleg, ezt nézzétek - mutatott egy buszmegállóba V, ahol épp J-Hope állt.

- Ne már - sóhajtott Jimin. - Megint taxizhatunk ?

- Nem, dehogy - vágta rá izgatottan Tae.

- Akkor ?

- Már elment egy pár busz és nem szállt fel egyikre sem, úgyhogy szerintem vár valakire - avatott be minket az elméletébe és kinézve az oszlop mögül, valóban úgy tűnt.

- Tényleg - jöttem rá hirtelen -, még el sem mondtátok, hogy miért követjük őt.

- És tényleg - gondolt bele V. - Annyi a lényeg, hogy mostanában furán viselkedett és nagyon sokat nyomkodta a telefonját és ha meg akartam lesni, hogy kinek írogat, akkor gyorsan lezárta a képernyőt és zavartan nézett rám.

- Én pedig észre vettem, hogy mostanában leveleket kapott valakitől, aki nagyon úgy tűnt, hogy nem egy ARMY - mondta Jimin is.

- Hm...most, hogy mondjátok, nem rég egy nyakláncot keresett kétségbeesetten. - Várjatok, ugye nem arra gondoltok... - néztem rájuk kételkedve - Ne hülyéskedjetek, ha lenne barátnője, akkor biztos elmondaná.

- És ha nem ? Lehet, hogy még nem biztos a kapcsolatban, ezért nem avat be minket - nézett rám V elgondolkozva és csak egyet érteni tudtam vele.

- Akkor is...

- Mi is így reagáltunk először - bólogatott megértően Tae - Nemsokára jobb lesz - karolta át a vállamat és maga mellé húzva így néztünk ki az oszlop mögül. Jimin pedig közöttünk kukucskált ki, hogy legalább láthasson is valamit. Szerencséje volt, hogy legalább én alacsony voltam. Egy ideig nem történt semmi, de végre megérkezett egy újabb busz és most Hope felfigyelve valakire integetett az illetőnek. A két fiú pedig felvillanyozódva várta, hogy vajon ki ez a személy. Egy háta közepéig érő, fekete a végén rózsaszín ombrés hajú alacsony lány lépett J-Hope elé és tátott szájjal figyeltük, hogy két puszit nyomott a fiú arcára, majd egymás kezét megfogva indultak el lassan előre.

- Ez-ezt ti is láttátok ? - mutogatott feléjük dadogva V.

- Ki nem látta ? - suttogta ledöbbenve Jimin.

- Most komolyan barátnője van ? - akadtam ki én is.

- Menjünk - tért magához elsőként a mögöttünk álló és minket megtolva haladt előre. Sétáltunk még vagy tíz percet és közben a nem sokkal előttünk sétáló párt figyeltük, akik nevetgéltek és beszélgettek; úgy akár egy igazi szerelmespár. Végre megérkeztünk a célállomáshoz és már nem igazán voltam benne biztos, hogy itt is feltűnés nélkül tudtuk volna követni őket.

- Lotte World ? - szólaltunk meg egyszerre és torpantunk meg hirtelen.

- Most akkor mi legyen ? - kérdeztem meg az egyébként reális válasszal rendelkező dolgot.

- Bemegyünk ! - vágta rá a két fiú; velem egyszerre csak én egészen mást mondtam.

- Menjünk haza !

- Mi ? - kérdezték tőlem, mire megvontam a vállam.

- Most mi mást csinálhatnánk ? Itt nem csak, hogy előttük, de akár ARMYk előtt is lebukhattok - magyaráztam, de a szavaim süket fülekre találtak, ugyanis már a bejárat felé vették az irányt, hogy megvehessék a jegyeket. Idegesen mentem utánuk és tettem hozzá még pár ellenző dolgot. - Ráadásul nincs nálam pénz.

- Majd mi fizetjük - mondták.

- De...

- Nincs más dolog mi ? - nézett rám vigyorogva V.

- Aish - ütöttem rá a homlokomra -, csináljatok amit akartok - hagytam rájuk és félreállva figyeltem a vidám tömeget. A gyerekek voltak a legjobban felpörögve, de pár tinédzser is csillogó szemmel figyelte a nagy épületet. Rájuk nézve a sorban álló két fiú ugrott be, fogadni mertem volna, hogy nem csak a követés volt az egyetlen ok, hogy beakartak menni. Eközben az elől várakozó Hopet és az ismeretlen lányt is figyeltem, akik néha hátra nézegettek, de nem ránk, amit furcsáltam, hisz eléggé feltűnően követtük őket. Tekintetemmel megkerestem, hogy mégis ki keltette fel ennyire az érdeklődésüket és végre meg is találtam ezt a valakit; egy hosszú, fekete, lófarkas hajú lányt, aki sötét kék baseball sapkát és egy fekete napszemüveget viselt. Néha ő is feléjük tekingetett, amit szintén furcsáltam. Nagyon úgy tűnt, hogy nem mi voltunk az egyetlenek, akik követték őket.

Bejutva a hatalmas épületbe tátott szájjal forogtam körbe és V nevetve állított meg a vállamnál fogva és húzott el az emberek útjából.

- Aztaaaaa.

- Látom tetszik - mosolygott Jimin.

- Nagyon - bámultam meg mindent és hallgattam a sikolyokat, amelyek a játékok felől hallatszódtak. - A mennyben lennék ?

- Most olyan vagy, mint kicsi Kook - vigyorgott Taehyung.

- Imádom a vidámparkokat - válaszoltam izgatottan -, de nem fogok elkalandozni - tértem észhez. - A kőrhinta felé mennek - mutattam a pár felé és a tömegbe olvadva mentünk utánuk. Felültek egy lóra, mi pedig kettővel hátrébb egy kocsiba tuszkoltuk be magunkat. Legkisebbként én ültem középre és kicsit sem volt zavaró, hogy két fiú közé voltam beszorulva. A lovon ülő két ember nevetgélve beszélt valamiről, de mi a nagy zaj miatt nem igazán hallottuk őket. Végre leszálltak és mi is azon voltunk, viszont szegény V pont fennt maradt.

- Kikiiiiii - nyúlt felém, miközben tovább ment.

- Ez hülye - fogta a fejét Jimin.

- Inkább gyerekes - helyesbítettem.

- Vagy egyszerre mind kettő.

- Hm, igaz - nevettem fel. - Egyébként Hopek merre is mentek ?

- Ááá igen, a horror ház felé - mondta, mire kirázott a hideg.

- Ugye mi oda nem terveztünk bemenni ?

- Te megvárod őket a kijáratnál - nyugtatott meg, majd folytattuk is az utunkat, ugyanis végre Tae is visszatért.

- Naaaa, gyere beeeeee - kérlelt a bejárat előtt és nem igazán akarta feladni.

- Ne erőszakoskodj - szólt rá Jimin.

- Végülis nem halok bele - vontam meg a vállam nem túl magabiztosan.

Mi kerültünk sorra, így beléptünk a sötét helyre és a földön lévő világító nyilakat követve haladtunk előre. Nem sokkal előrébb női sikolyok hallatszódtak és nem sok kellett ahhoz, hogy visszaforduljak.

- Úgy tűnik a lány félősebb, mint J-Hope - állapította meg V is.

- Öhm, szerintem ez Hope - fogta a fejét röhögve Jimin és igaza volt, ugyanis ha jobban füleltünk ki lehetett hallani, hogy ez valóban ő.

Kicsit ellazultam tudva, hogy itt volt két ismerős fiú mellettem, akik nem sikongattak úgy, mint egyesek. Épp befordultunk, amikor is hirtelen leereszkedett a plafonról egy fej ami következtében felsikoltottam, és a mellettem sétáló tagok is ijedten rezzentek össze sőt, Taehyung mögém és Jimin mögé bújt félelmében. Hevesen dobogó szívvel és egymásba kapaszkodva folytattuk az utunkat és ismételten ugrottunk egy nagyot, ugyanis az egyik oldalról kinyúlt egy kapálózó kéz és ijesztő morgás szerű hangok hallatszódtak. Jobbnál jobb dolgok követték egymást és kiérve a kijárathoz lerogytam a földre és hálát adtam mindennek, hogy nem ájultam el odabent. Jimin engem és V-t próbált nyugtatgatni nem sok sikerrel, ráadásul ő is épp úgy meg volt ijedve, mint mi, még ha nem is mutatta. Nem túl élénken folytattuk a követést és nekem nagyon úgy tűnt, hogy J-Hopenak sem sok kellett ahhoz, hogy elájuljon, így nem is ért meglepetésül minket - sőt örültünk neki -, hogy megálltak pihenni egy fagyizónál. Megvártuk, amíg leültek valahova fagyival a kezükben és mi is vettünk magunknak, majd kerestünk tőlük nem messze egy helyet és lerogytunk rá.

- Végre - fújta ki magát Jimin.

- Soha. Többé. Nem. Megyünk. Oda. Vissza - suttogtam komoran.

- Egyet értek - vágták rá mind ketten.

- Egyébként - kezdtem bele. - Azt ugye ti is észrevettétek, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akik követik őket ? - böktem a szabad kezemmel a sapkás lány felé, aki nem sokkal előttünk foglalt helyet.

- Tényleg ? - lepődött meg V.

- Én is felfigyeltem rá - bólintotta Jimin.

- Kíváncsi vagyok ki lehet az a lány - morfondíroztam tovább.

- Mégis milyen lány ? - kérdezte Tae.

- Én is - értett egyet a másik fiú.

- Hahó - legyezte a kezét az értetlen tag -, mégis miről van szó ?

- Néha te is elég sötét tudsz lenni - nézett rá Jimin. - Sőt, nem is néha. Az a lány ott szintén követi Hopet meg a lehetséges barátnőjét - mutatott a lófarkas emberre.

- Igen ? Vagyis...hát persze, hogy tudtam - mondta zavartan V. - Mégis minek nézel te engem ?

- Egy idiótának ? - vágta rá narancska.

- Héééé - sértődött meg és mérgesen a másik arcába nyomta a fagyiját.

- Srácok ! - szóltam rájuk, de már nem igen segített, ugyanis Jimin is belenyomta Taehyung képébe a saját édességét, ami megolvadva esett le a pólójára. Ezután össze-vissza maszatolták egymás arcát és majdnem a szemüvegüket is levették, de én normális gyorsan megállítottam őket.

- Fiúk ! - emeltem fel a hangomat és végre felém fordították a figyelmüket - Biztosan pont most, pont itt akartok összeveszni és nagy felhajtást csinálni ? - erre meglepődve rázták meg a fejüket - Akkor meg viselkedjetek érett felnőtt módjára és nyugodjatok le a fenébe - fejeztem be dühösen és végre elengedték egymás pólóját és kicsit nyugodtabban ültek vissza a helyükre. Pár ember minket figyelt, de miután lecsöndesedtek el is feledkeztek rólunk. A két BTS tag az arcát törölgette pár szalvétával, hogy vissza tudják venni a maszkjukat, amikor is két ember lépett az asztalunkhoz és ijedten néztünk össze, majd rájuk.

- Khm - húzta fel kérdőn a szemöldökét J-Hope -, ti meg mégis mit csináltok itt ?

- Imerjük egymást ? - kérdezte Jimin a maszkján keresztül és enyhén takarva az arcát.

- Ne hülyéskedj Jimin. Bárhol felismerem a hangotokat és most már a tiédet is Kiki - nézett rám, mire elkaptam a tekintetemet, majd meglepetten fordultam vissza feléjük.

- Ááááááá, Hope ? Nem is ismertelek fel így maszkostul meg sapkában - tettettem a hülyét. - Milyen véletlen egybeesés, hogy te is itt vagy, ráadásul nem is egyedül - néztem a mellette álldogáló lányra és valahonnan nagyon ismerős volt.

- J-Hope ? - szállt be V is csak egy kicsit késleltetett reakcióval, mire a fejünket fogva próbáltuk elhallgattatni, de nem igazán sikerült - Te is ide jöttél szórakozni ?

- Srácok, mégis mit csináltok ti itt ?

- Engem csak belerángattak - tettem fel a kezemet védekezően, mire a másik kettő elárulva nézett rám. - Bocsi - nevettem fel zavaromban.

- Ez így igaz, de attól még tarthattál volna velünk - durcáskodott V.

- Meg tudjuk magyarázni - kezdett bele Jimin. - Mi csak...

- Jung Ho Seok ! - hallatszódott mellőlünk, mire meglepetten kaptunk mindannyian a sapkás lány felé a fejünket - Hope, te megcsalsz ? - állt eléjük és most már közönségük is volt. Előre tudtam, hogy ebből semmi jó nem származhat, így megpróbáltam gyorsan kitalálni valamit.

- Miről beszélsz ? - ugrottam gyorsan a pár elé és segélykérően Jimin és Tae felé néztem - Siessetek el - suttogtam a hátam mögé és V fogva a lapot a lehető leggyorsabban elhúzta őket innen.

- Mégis hová mész ? - rikácsolta a lány.

- Milyen J-Hope ? - néztem rá ártatlanul - Nincs itt semmilyen J-Hope.

- J-Hope ? - hallatszódott pár izgatott hang - Az a J-Hope ?

- De igen - folytatta a lány és megpróbált kikerülni minket, de Jimin szerencsésen megállította.

- Hova-hova ? - kérdezte tőle.

- Menj arrébb ! - szólt rá a lány és mivel a fiú nem mozdult, így megpróbált utat törni, ezért a nagy kapálózásában leverte Jiminről a szemüvegét és félig a maszkja is lejött, így hát nem volt csoda, hogy a tömeg lány része felismerte és sikongatva rohant felé, hogy egy autógrammot kérhessen. Ez nem is lett volna baj, csakhogy leesett nekik, hogy ő velem volt és hirtelen megállva néztek felváltva ránk. Közben valahogy az ismeretlen lány is meglógott egyedül hagyva minket. Zavartan néztünk egymásra és hirtelen nem is tudtunk semmit se mondani, de mikor a fényképezőgépek és telefonok is előkerültek, mindketten tudtuk, hogy mi a teendő. Jimin gyorsan megfogta a csuklómat és rohanásnak eredt magával húzva engem. Úgy futottunk, mintha az életünk múlt volna rajta és a kijárat felé sikeresen lehagytuk az embereket, de még ott sem álltunk meg. Gyorsan kimentünk az épületből és az utcai fények világításában folytattuk utunkat egészen a metrómegállóig. A térdünkre támaszkodva fújtuk ki a levegőt és szálltunk fel a megérkezett járműre. Az út további része csendben telt és mindketten a gondolatainkba mélyedve gondolkoztunk a következményeken, ami semmi jót nem ígért...