Sziasztok^^

Meghoztam az újabb részt ebben a lehangoló időben. Remélem valamennyire fel tudja dobni azért a napotokat 😃A fejezethez csak annyit fűznék hozzá, hogy igazán akarnék olyan bátyót, mint amilyen Suga XD De nem megyek ennyire a részletekbe :D Jó szórakozást a fejezethez !

UI.: Nagyon szépen köszönöm a több, mint ezer megtekintést és a több, mint száz csillagot^^ Nagyon boldog vagyok, hogy tényleg tetszik nektek a sztori :D 

  -------------------------------------------------------------------------------------------------    

Egy ideig barna, kissé morcos szemeit bámultam és hirtelen megszólalni se tudtam. Azóta a telefonos incidens óta nem beszéltünk és úgy tűnt felőle meg is halhattam volna. Vettem egy mély levegőt és erősnek tettetve magamat, kihúzott háttal és felszegett állal álltam meg előtte. Igen, én tettem meg az első lépést. Ki más ?

- Szia ! - néztem rá, majd a munkatársához fordultam és meghajoltam - Jó napot, Christabelle Sappington vagyok.

- Örvendek - mosolygott rám, majd meglepetten fordult apához. - Nem is tudtam, hogy van egy lányod.

- Nem is - válaszolta, mire lefagyva bámultam előre. - Ő a bátyám lánya - mondta és szúrós szemével jelezte, hogy meg ne szólaljak. Szerintem ha akartam volna se tudtam volna egy szót se szólni.

- Igen ? - lepődött meg, de én még mindig nem reagáltam semmit - Akkor nagy szerencséje van a bátyádnak, hisz nagyon tehetséges lánya van és a rajongóiról ne is beszéljünk. Láttam azt a szörnyű cikket - beszélt hozzám, mire megpróbáltam figyelni rá.

- Ó, hogy az ? Már hozzászoktam - nyögtem ki valahogy.

- A rajongóid viszont szépen kiálltak érted - mosolygott, mire én lepődtem meg, ugyanis nem is tudtam róla. Én azóta nem igazán posztoltam semmit se és nem is neteztem. Féltem, hogy esetleg olyasmivel találkoztam volna, ami az egyébként is kis önbizalmamat teljesen romba dönti.

- Igen ? - kérdezte apa. Most már volt egy tippem, hogy vajon miért tagadott le, hisz miért akart volna egy olyan lányt, aki körül egy csomó pletyka keringett és még csak meg se tudta védeni magát ? Mondjuk én a helyében mellé álltam volna, de ez lényegtelen volt.

- Persze, úgyhogy nagyon büszke lehet rá a bátyád - jelentette ki és tovább nézelődött az épületben még pár ismeretlen emberrel. Mikor hallótávolságon kívülre került nem bírtam tovább és fojtott hangon megszólaltam. Páran ugyan felénk nézegettek, de ez nem érdekelt.

- Nagyon haragudhatsz rám, ha még a nagybátyámat is felhoztad fedősztorinak - mondtam gúnyosan, de a kívülállók csak annyit láthattak, hogy mosolyogva beszéltem hozzá. Mindent éreztem csak boldogságot nem.

- Itt akarsz erről beszélgetni ? Már megint pletykákat akarsz terjeszteni ? - válaszolta szigorúan és a szeme se rebbent, mintha egy robottal beszélgettem volna.

- Téged komolyan ennyire izgatnak a pletykák ?

- Mivel romba döntheti a hírnevedet; igen - tárta szét a karját.

- Olyan nehéz lett volna felhívnod, hogy mi van velem ? El tudod te képzelni, hogy milyen rossz volt, hogy nem érdeklőttél felőlem ? Komolyan még annak is örültem volna, ha csak azért felhívsz, hogy leszidj és megmond, hogy jobban vigyázzak. Így legalább tudhattam volna, hogy egy kicsit is aggódsz miattam - halkultam el a kitörésem végén és már nehezen tudtam fent tartani az álcámat.

- Volt...

- Volt fontosabb dolgod is, ugye ? - fejeztem be helyette a mondatot.

Nem mondott semmit csak figyelt engem és észre se vette, hogy időközben a kezeimet annyira ökölbe szorítottam, hogy szinte remegtek. Soha nem vett ő semmit se észre, velem kapcsolatban biztos nem. Oldalra néztem és észrevettem, hogy a fotós épp a fiúkat próbálta rávenni arra, hogy figyeljenek, ugyanis időközben minket figyeltek. Nem akartam, hogy aggódjanak, így csak rájuk mosolyogtam és visszafordultam apám felé, aki időközben eltűnt. Hűlt helyét néztem és leesett államat próbáltam felszedni a földről. Képes volt itt hagyni, amint lehetősége volt rá. Meg se kellett volna lepődnöm mégis elviselhetetlenül fájt a szívemnek. Lehajtottam a fejemet és nagyokat lélegezve visszamentem a többiekhez és folytattam a beszélgetésemet Bang PD-vel, mintha semmi se történt volna. Igen, azt tettem, mint mindig; tűrtem.

Tíz órán keresztül voltunk ezen az egy helyszínen és a végére már kezdett korogni a gyomrom, ugyanis az almákon kívül nem ettünk semmit, bár eddig észre se vettem, hogy éhes voltam; nem igazán volt étvágyam. Mindenkitől köszöngettünk és készültünk a távozásra, de a fotós az utolsó pillanatban még szólt, hogy szeretné, ha engem is lefotózhatna a többiekkel. Nem tudom, hogy ezt már az elejétől kezdve tervezték-e, de mindenesetre volt a férfi ruhák között egy női is. Gyorsan felhúztam magamra a fehér, pántos, térdig érő ruhát és egy kicsit túl rövidnek éreztem. Bár még a sminkesek is mondták, hogy tökéletes; ha nekik az volt, akkor jó. Leültettek a kanapé közepére, egyik oldalamra Suga ült, másikra Rap Monster, a többiek pedig mögöttünk álltak. Készült egy pár kép és ugyan már nagyon nehéz volt teljes szívemből mosolyogni, valahogy túléltem.

A fiúk fáradtan szálltak be a furgonba és páran ki is dőltek pár perc alatt, amit nem csodáltam, ugyanis még kellett a gyakorlóterembe is menniük, ahol szintén nem pihenhettek. Én végig az ablakon bámultam ki és szinte égette a hátamat Jin tekintete; tudtam, hogy figyelt. Már azóta ezt tette, hogy befejeztem a beszélgetést az apámmal. Néha a többiek is rám tekingettek, de ők nem ennyire feltűnően...Jinnek nem igazán ment a ninja viselkedés.

Nagy meglepetésemre először egy étteremhez jöttünk, ami előtt megállva lassan kezdtek felébredni az alvó tagok, akik hirtelen azt se tudták, hogy hol voltak.

- Mi keresünk itt ? - szállt ki az autóból JungKook és nyújtózkodva nézett körül - Ez egy étterem - állapította meg.

- Na neeeee - mondta V és kezét a szája elé emelte.

- Mostanában mindig belém kötsz. Szeretsz te engem ? - nézett rá kérdőn a maknae.

- Pont azért csinálom - nevetett és átkarolva Kook vállát beráncigálta az épületbe.

Most, hogy itt voltunk megint elment az étvágyam sőt, egyenesen hányingerem volt, de azért mosolyogva követtem a többieket. Leültünk két asztalhoz és a fiúk úgy nézegették az étlapot, mintha vagy egy hete nem ettek volna, ami valószínűleg akár igaz is lehetett. Nem ettek mostanában túl sokat, ezért aggódtam is rendesen az egészségük miatt.

- Valami baj van ? - kérdezte felnézve a menüből Jimin.

- Nem, dehogy - ráztam meg a fejemet és beleittam a már kihozott vizembe.

- Az az ember az apukád volt, ugye ? - suttogta, hogy csak én halhassam, mire félrenyeltem az italomat.

- Khm...igen - válaszoltam tömören.

- Mondott esetleg valamit, ami miatt úgy viselkedsz, mint egy zombi ? - nézett rám én meg hülye felé fordítottam a fejemet és megláttam az aggódó tekintetét.

- E-egyáltalán...

- Rosszul hazudsz - vágta rá. - Szóval nem akarsz beszélni róla, de ha mégis ki akarnád önteni valakinek a szívedet, akkor tudd, hogy én itt vagyok - mosolygott rám és megérintette a vállamat. - Na meg a többiek is.

- Rendben - bólintottam és kiszáradt torkom miatt megint ittam egy kortyot. Ekkor ránéztem Jinre, aki előttem ült és a menüje fölött engem bámult. Lehet, hogy csak rosszul láttam, de mintha egy kicsit ideges lett volna, de ezt valószínűleg csak beképzeltem. Az étvágyam ezután sem változott, ezért a végén megosztotta velem JungKook a pizzáját és mivel nem akartam aggodalmat okozni nekik, így elvettem egy szeletet. Nehezen ment le a torkomon, de legalább mégis volt valami a gyomromban. Az egész evés alatt csak a fejemből néztem ki és észre se vettem, hogy egy kisebb lány csoport megállt az asztalunknál. Természetesen a fiúktól kéregettek autogramot én pedig csak mosolyogva figyeltem őket. Baromira zavarban voltak, amit valamilyen szinten megértettem. Az egyikőjük hirtelen megállt mellettem és szólásra nyitotta többször is a száját, de nem igazán jött ki hang a torkán.

- Nem harap, úgyhogy nyugodtan hozzászólhatsz - mondta J-Hope biztatóan.

- Öhm...é-én kérhetek egy autogramot ? - nyújtotta felém a füzetét, mire csodálkozva elvettem és aláírtam.

- Tessék - adtam vissza mosolyogva.

- És...izé...kitartást. Én tudom, hogy nem kihasználás céljából vagy a BTS-el - nézett rám és tágra nyílt szemmel még azt se tudtam, hogy mit is válaszolhatnék.

- Ööö...

- Ezzel azt akarja mondani, hogy szóhoz sem jut annyira boldog - magyarázta Jimin.

- Bocsi. Szóval, nagyon köszönöm, hogy hiszel bennem és mindent meg fogok tenni, hogy továbbra is szeresd a fiúk zenéjét - mondtam ki nagy nehezen. A lány csak elmosolyodott és a végén még egy képet is készítettünk. Ez a találkozás adott egy kis erőt, ami most nagyon jól jött és rájöttem, hogy ideje lenne jelt adnom magamról azoknak, akiket érdeklek. Apámmal folytatott beszélgetés még mindig megmaradt, de most ezt félre tettem és a nap további részében azért küzdöttem, hogy boldogabbnak tűnjek.

Kilenc körül értünk a dormhoz és mindenki fáradtan ment be a szobájába. Sunny szokásosan a kapu előtt várakozott, így én vele társalogtam a nappaliban. Nagyjából elmeséltem a ma történteket és érdeklődve vártam a reakcióját.

- Beszéljek apukáddal ? - kérdezte végül a kezeit tördelve.

- Nem dehogy, még csak az kéne. Akkor már azzal is zaklathatna, hogy őrültekkel barátkozom, ami mondjuk igaz - gondolkoztam el és látva barátnőm reakcióját felnevettem.

- Ez nem volt szép - tette karba a kezét.

- Ami igaz az igaz, de ismerd be, hogy egy őrült űrlény vagy - bökdöstem, mire megenyhült arccal mosolyodott el.

- Mindig is az voltam, hogyhogy még csak most jöttél rá ? Lassú a felfogásod.

- Na persze...

- Ne "na perszézz" itt nekem. Fogadni mernék, hogyha tetszenél is egy srácnak még csak észre se vennéd - húzta fel a szemöldökét.

- Ez nem is igaz - bántódtam meg.

- De igen, hisz neked még nem volt romantikus kapcsolatod.

- Az egy dolog...

- Viszont rád nézve eléggé fura, hogy még nem volt barátod, nekem pedig igen.

- Na most menj haza - mutattam az ajtó felé. - Ez sértő volt.

- Jól van na - tette fel a kezeit -, de ha azt nézzük, hogy én még egy évvel fiatalabb is vagyok nálad...

- Szerintem már biztos nagyon fáradt lehetsz, úgyhogy menjél nyugodtan - vágtam hozzá gúnyosan.

- Ennyire el akarsz küldeni ? - tettette a sértettet.

- Áááááá dehogy - legyintettem. - Egyébként, ha szeretnéd elkísérlek az ajtóig - álltam fel és őt is felhúzva a kijárat felé ráncigáltam.

- Hé, ne mond, hogy tényleg kidobsz - nézett rám kutyakölyök szemekkel.

- Ez nálam nem válik be - nyitottam ki az ajtót és kilöktem rajta, majd becsaptam utána.

- Ne szórakozz már - kiabált a másik oldalról. - Létsziiiiiiii, bocsánatot kérek csak engedj be.

- Biztos ?

- Igeeeeeen - mondta boldogan.

- Akkor sem - nevettem fel és visszasétálva a nappaliba levetettem magamat a kanapéra.

Egy ideig hallgattam nyávogó barátnőmet, de végül már nem is figyeltem rá, hanem a plafont bámultam és azon gondolkoztam, hogy talán igaza volt. Hisz ilyen tapasztalatokkal, mint amik nekem voltak, honnan tudhatnám ha tetszik valaki, vagy ha nekem esetleg ? Ne akarjon senki se belém szeretni; gondoltam, majd hallottam, hogy valaki fáradtan lesétált a lépcsőről.

- Mi ez a hangzavar ? - kérdezte JungKook az ajtó felé nézve.

- Áááá, csak Sunny az, ne is foglalkozz vele - legyintettem.

- Miért zártad ki ? - nevetett fel.

- Rosszul viselkedett - vágtam rá.

- Mi ő, kutya ?

- Nem, az te vagy - válaszoltam.

- Kösz - mondta és lassan az ajtó felé sétált.

- Ne merd - szóltam rá vészjóslóan.

- Bocs Kiki noona - rántotta meg a vállát vigyorogva és kinyitva a bejárati ajtót Sunny beesett rajta - egész pontosan JungKookra.

- Óóóó, köszi - ujjongott a szőkeség még mindig Kookon feküdve.

- Izé...- próbált célozni a maknae, mire Sunny kínosan felnevetett.

- Upsz, bocsi - szállt le róla és észrevettem, hogy egy kicsit zavarba jött. Nem is csodáltam, hisz a feje az előbb a fiú mellkasán volt és mikor fel próbált kelni, majdnem visszaesett rá, így egy kicsit túl közel került egymáshoz a két emberke arca. JungKookon is láttam ám, hogy zavarba jött, ugyanis a feje egy kicsit vörös volt és nem igazán nézett a másik szemébe. Ami az illeti elég viccesen néztek ki.

- Khm...akkor nem veled leszek, hanem JungKookkal - szólalt meg pár perc kínos csönd után Sunny.

- Ha így akarod - válaszoltam sértetten, ugyanis nem hittem el, hogy helyettem egy fiút választott.

- Így bizony - nyújtotta ki a nyelvét és megfogva Kook karját, felhúzta az emeletre. Egy ideig utánuk bámultam és vártam, hátha visszajönnek, de ez nem történt meg. Szomorú mégsem voltam, mivel én voltam az, aki kidobta a szőkeséget. Egy idő után visszaengedtem volna csak le akartam nyugodni azok után, amiket mondott. Nem arról volt szó, hogy bántó volt, inkább az, hogy igaz. Szinte nevetségesnek számított, hogy majdnem huszonegy éves létemre még nem volt barátom. Ez is csak azért volt, mert már tizenkettő éves korom óta féltem a fiúktól, előtte nem igazán, de akkor még nem is lehetett volna kapcsolatom.

A rajongók hozzászólásait olvasgattam az oldalaimon és egy kicsit jobb kedvem lett tőlük. Mind mellettem álltak bármiről is volt szó. Sőt pár oldalon már olyan képeket is találtam, ahol összehoztak az egyik taggal. Csak mosolyogni tudtam rajtuk, de még inkább zavarba jöttem.

Ezt az igen izgalmas tevékenységemet Suga zavarta meg, aki megkocogtatva a vállamat hozott vissza a valóvilágba.

- Törpike, gyere velem kosarazni - vigyorgott rám és közben a labdát pörgette az ujján.

- Öhm, Suga, nem akarlak lelombozni, de már tíz óra van...

- Na és ? - vonta meg a vállát - Kell egy kis változatosság. Hisz még soha nem kosaraztál sötétben, nem igaz ?

- Ez igaz, de...nagyon béna vagyok benne - tiltakoztam továbbra is.

- Nem baj, majd segítek - vágta rá és az ajtó felé irányított.

Mellette lépdelve követtem a kosárpályához, ami negyed órára volt innen és szerencséjére volt pár lámpa felszerelve. Megálltunk a pálya közepénél és várakozóan néztem a labdát pattogtató fiúra.

- Igazából szerettem volna beszélni is veled.

- Hm, mégis miről ? - kérdeztem mintha nem tudnám.

- Szerintem tudod te azt, viszont nem leszek erőszakoskodó, ellenben, mindig kérdezhetek tőled valamit és neked őszintén kell válaszolnod, ha bedobom a labdát - vázolta fel a tervét. - Természetesen nálad is ez lesz.

- Nem is rossz ötlet - fontolgattam és mosolyogva ráztam meg Suga kezét, amitől ismét a hideg futkosott a hátamon, de ez most cseppet sem zavart.

Én kezdtem és gyorsan kicselezve a fiút be is dobtam az első kosarat.

- Hé - nézett rám elképedve -, azt mondtad nem tudsz kosarazni.

- Hazudtam - nevettem fel és vidáman ugráltam a másik elé, hogy megállítsam, de előtte még feltettem az én kérdésemet. - Sokszor adsz tanácsot a többi tagnak ?

- Hát, ha szükségük van rá, akkor én mindig ott vagyok. Kivéve, ha alszok vagy a stúdióban vagyok, akkor jobb, ha messzire elkerülnek - magyarázta.

- Már mindent értek - motyogtam.

Még mindig mosolyogva néztem rá, ugyanis úgy tűnt, hogy csak a szája volt nagy, aztán később kiderült, hogy nagyon nem, de mindegy is. Még alig indult meg, de a hirtelen mozdulattól fellökött és hallottam, ahogy a labda bement mögöttem a kosárba. A földön ültem és szinte nyitva maradt a szám az előbbi mozdulat után.

- Te-te tudsz kosarazni, ugye ? - kérdeztem nagyot nyelve.

- Hát, ami azt illeti középiskolában egész sokat űztem ezt a sportot - válaszolta és fel akart segíteni a földről, de miután leesett neki, hogy nem biztos, hogy örülnék inkább visszahúzta azt.

- Azt hiszem inkább hagyjuk ezt az egészet - néztem rá a szám szélét rágva.

- Nem, nem - rázta a mutatóujját. - Most én kérdezek és utána szépen folytatjuk a játékot.

- Hát jó - sóhajtottam. - Ne fogd vissza magad, kérdezz - tártam szét a karomat tehetetlenül.

- Fogok is. - Hm, milyen a kapcsolatod a szüleiddel ? - kérdezte komolyra fordítva a szót, amit nem is csodáltam, hisz én még soha nem meséltem magamról, úgy hogy ők már igen és ez valamilyen szinten nem volt fair.

- Az anyukámmal nagyon jól kijövünk, ő nem csak az anyám, hanem a barátom is egyben. Mindig mindent megosztok vele és ez fordítva is igaz. Ugyanakkor néha igazán anyáskodó tud lenni és ilyenkor elgondolkozok azon, hogy én vajon miért csak a gyerekességét örököltem tőle - mosolyodtam el, aztán semleges arccal kezdtem el a másikról beszélni. - Apámmal nem a legjobb a kapcsolatunk. Igazából én sem tudom egész pontosan, hogy miért, de legfőképp talán miatta. Hisz én mái napig mindent megtettem annak érdekében, hogy változtassak a kialakult helyzeten, de mivel ez nem csak egy személyen múlik, így nem csodálkozom, hogy nem sikerült - fejeztem be a mesélést és megpróbáltam mosolyogva folytatni a játékot, de mivel újra felrémlett a mai beszélgetés, így nem igazán tudtam megjátszani azt, hogy mindeni happy volt.

- És mi van, ha előbb rájönnél, hogy miért bánik így veled és csak azután próbálnál meg közelíteni felé ? Hisz, ha továbbra is azt folytatod, mint eddig, akkor csak te fogsz sérülni - gondolkozott a labdát dobálgatva.

- Lehet igazad van, de mégis, hogy tudnék rájönni ?

- Kérdezd meg anyukádat, ő biztos tudja, legalábbis szerintem.

Eltűnődtem azon, amin mondott és végül is nem volt hülyeség, így el is határoztam, hogyha lesz időm, akkor elmegyek meglátogatni és elbeszélgetek vele az ügyről. Természetesen folytattuk a játszmát és nem igazán volt több lehetőségem arra, hogy én is kérdezzek tőle, ugyanis folytatódott a győzelmi sorozata és a végén már kifáradva feküdtem ki a talajon letéve arról, hogy bármit is kérdezzek tőle. Az arca viszont olyan boldog volt és élettel teli, hogy megérte kifárasztani magamat. Ezalatt a majdnem két hónap alatt egyszer sem láttam még ezt az arckifejezését. Ő is szaporán véve a levegőt helyet foglalt mellettem a placcon és mosolyogva nézett rám.

- Egész jó voltál - mondta, mire felnevetem.

- Köszönöm az elismerést Suga oppa - válaszoltam és megint csak megbántam a mondatom végét és vöröslő fejjel folytattam. - A végét nyugodtan elfelejtheted.

- Szerintem örökké belevésődött a fejembe - röhögött ki.

- Naaaa, hagyd abba - bokszoltam a vállába.

- Ah - sóhajtott -, amit most fogsz hallani az soha nem juthat a többiek fülébe, értve vagyok ? - kezdett bele, mire bólintva jeleztem, hogy bennem megbízhat - Örülök, hogy te lettél a zeneszerzőnk, ugyanis mind féltünk egy kicsit, hogy valaki olyat kapunk, akivel esetleg az egyikünk nem jön ki és akkor elég kínos lett volna együtt dolgozni. Felfrissíted az egyébként sem unalmas napjainkat és végre van valaki, aki ki tud szedni az ágyból - tette hozzá és boldogsággal öntöttek el a szavai. Pár perc múlva félve ugyan a reakciómtól, de átkarolta a vállamat és úgy néztük tovább az eget. Ami a legfurcsább volt az egészben, hogy nem remegtem csak néha-néha rázott ki a hideg és tudtam, hogy ez csak azt jelenthette, hogy kezdtem megbízni benne.

- De jó lett volna egy olyan báty, mint te - jelentettem ki őszintén.

- Nekem meg egy olyan húg, mint amilyen te vagy, bár a fiúktól való félelem elmaradhatott volna, de egyébként minden oké - Vagy tudod mit ? Azt hiszem mégis csak jó így, hisz legalább távol maradnak tőled a köcsög srácok, nem gondolod ?

- Most tényleg úgy viselkedsz, mint a nem létező bátyám - nevettem fel a megszólalásán.

- Igen ? - kérdezte tettetett meglepettséggel.