Sziasztok^^

Elgondolkoztam a nyaramon és eddig nem csináltam túl sok mindent... Nyugtassatok meg, hogy ezzel nem vagyok egyedül XD ( Ti jártatok már valamerre ? ) Ezzel is csak az a baj, hogy kevesebbszer látogat meg az ihlet, de azért remélem, hogy ez a rész el fogja nyerni a tetszéseteket :) Jó szórakozást hozzá ! 

( Köszönöm szépen a majdnem ezer megtekintést és száz csillagozást *-* Nagyon-nagyon szeretlek titeket :D ) 

   -------------------------------------------------------------------------------------------------     

Sokáig elidőztünk a Han folyónál és már csak arra figyeltünk fel, hogy a nap lemenőben volt. Gyönyörűen megvilágította a folyót és már csak nézni is melegséggel árasztott el, ezért lefotóztam és felraktam twitterre ezzel a felirattal; " Akik fontosak mellettem állnak, ezért nem rendíti meg az elhatározásomat mások véleménye sem ". Ettől én is erősebbnek éreztem magamat és még jobban eltudtam ezt hitetni másokkal.

Elég sötét volt, mikor megérkeztünk Sunny lakásához, aztán én ott el is váltam tőle és megnyugtattam, hogy semmi sem fog rátámadni, ha belép a házba, de meg kellett várnom míg bemegy, hogy teljesen megnyugodhasson. Mosolyogva fordultam meg és sétáltam a lakás felé, közben pedig egy dalt dúdoltam, amit most már tudtam, hogy mire fogok felhasználni. Beírtam a kódot és meglepetten tapasztaltam, hogy nem volt bent senki. Átöltöztem valami kényelmesebbe és felbaktattam a stúdióba, ahol bele kezdtem a dolgozásba. A zenei alapon kezdtem gondolkozni, ugyanis a szöveget a fiúkra szerettem volna hagyni, hisz ezt ők érthették meg a legjobban; a cím pedig mindent elárult. Levettem a fejemről a fejhallgatót, ugyanis egy résznél picit megakadtam és a széken forogva gondolkoztam a folytatáson. Újra és újra végig pörgött a fejemben a már kész rész, de sehogy sem illet semmi sem a folytatáshoz. Kezdtem szomjas lenni, így lesétáltam a konyhába és készítettem magamnak teát, amíg a víz felmelegedésére várakoztam, hallottam, hogy fordult a kulcs az ajtó zárjában, majd megpróbáltak bejönni, de ez nem sikerült ugyanis valamelyik okos rázárta.

- Hülye, a másik irányba kell - szitkozódott feltehetőleg Suga és átvette az irányítást, de az ajtó mégsem nyílt ki.

- Most meg mi van ? - rángatták a kilincset, mire egyszeriben kitárult az ajtó és hárman szó szerint beestek rajta, majd fájdalmas arckifejezéssel néztek fel rám és próbálták leállítani a többiek nevetését.

- Helló - intett a földön heverő V, Suga és Jimin.

- Hali - tartottam vissza a röhögésemet és mosolyogva figyeltem, ahogy feltápászkodtak. - Ugye tudtátok, hogy nem volt be zárva ?

- Mi ? - lepődött meg mind a hét fiú - Te nyitott ajtóval voltál a lakásban ?

- Öhm, igen...- bólintottam zavartan.

- Teljesen megőrültél ? - háborodott fel Suga és Rap Monster és a többiek is idegesen néztek rám.

- Miért ? - tettem fel védekezően a kezemet és ijedten figyeltem őket.

- Hé - szólalt meg Jin -, megijesztitek - utalt arra, hogy remegtek a kezeim.

- Bocs - fújták ki magukat -, csak ne csinálj ilyet még egyszer - rázta a fejét Suga és mindenki egyetértően bólintott.

- Igen, hisz te lány vagy, ezért jobban kéne magadra vigyáznod - mondta Jimin.

- Bocsánat, csak már hozzászoktam, hogy egyedül vagyok, így nincsen különösebb félelemérzetem - vallottam be.

- Azért vigyázz magadra, hisz sírnék, ha történne veled valami - szólalt meg J-Hope és közelebb jőve megszorongatott.

- Khm...i-izé - próbáltam szóhoz jutni, ugyanis úgy magához szorított, hogy alig kaptam levegőt, ráadásul kezdtem remegni.

- Hope, szállj le róla - húzta el őt V és Jimin.

- Halljátok ? - csitított minket JungKook - Valami sípol...

- Basszus, a tea - futottam a konyhába és gyorsan elzártam a gázt.

- Miért nem a vízforralót használtad ? - érdeklődött Jin.

- Van olyanunk ? - lepődtem meg.

- Igen - bólogatott hevesen V - ez az.

- Nem Tae - rázta a fejét Jin -, az a kávéfőző.

- Ó és tényleg, akkor ez az - mutatott egy másik nagyobb tárgyra.

- Öhm...az a rizsfőző - szólaltam meg nevetve.

- Na ne már...akkor melyik az ? - húzta el a száját és karba tett kézzel várta a választ.

- Valójában nincs is vízforralónk - röhögött Jin és kisétált a helyiségből.

- Ez most komolyan átvágott minket ? - nézett rám hitetlenkedve V.

- Úgy tűnik - mosolyodtam el és megpróbáltam levenni magamnak a polcról az egyik teafüvet, de még lábujjhegyen sem értem el, aztán hirtelen felnyúlt egy kéz mögülem és a pultra rakta.

- Túl kicsi vagy - mosolygott Taehyung és összeborzolva a hajamat egyedül hagyott a konyhában, engem meg kirázott a hideg. Mikor szokom vajon meg őket ?; gondolkoztam és közben tettem a vízbe a zöldteából. Sóhajtva kavargattam és megfordulva majdnem elejtettem a kezemben tartott bögrét, ugyanis hirtelen a semmiből mögöttem termett Jimin.

- Jimin ! - szóltam rá és közben a szívemet próbáltam megnyugtatni - Ne jelenj meg ilyen hirtelen, a frászt hoztad rám - néztem fel rá és észrevettem, hogy milyen közel is állt hozzám, ezért félve nyeltem egy nagyot.

- Bocsi, csak kérni akartalak, hogy JungKooknak, J-Hopenak, Jinnek és nekem is csinálj egy bögrével - mutatott a kezemben tartott teára.

- O-oké - dadogtam és megpróbáltam kikerülni, de mosolyogva elállta az utamat. - Öhm...- próbálkoztam megszólalni, de egy hang sem jött ki a torkomon. Zavartan néztem továbbra is az előttem álló szemeibe és egyre gyorsabban vettem a levegőt, majd egyszer csak valaki megköszörülte a torkát.

- Ti meg mit csináltok ? - kérdezte érdeklődve J-Hope.

- Semmit - válaszolta Jimin és végre utamra engedve el is ment.

Hope még egy ideig engem figyelt, de megvonva a vállát ő is magamra hagyott. Összezavarodva vettem le még négy bögrét és az előbbin járt az agyam. Nem tudtam mire vélni a cselekedetét, bár valószínűleg csak szórakozott velem, ami nem volt szép, mivel kikészítette a szívemet, nem is beszélve a gondolkodásomról. Ezért is történ az a szép eset, hogy véletlenül levertem az asztalról egy bögrét, ami leesve a földre szilánkjaira tört, nekem pedig hirtelen bevillant apa képe előttem, majd a fejemet fogva rogytam le és a mellkasomat fogva próbáltam lenyugodni, ami nem ment túl sikeresen. Mély levegőket véve néztem a bögre darabjait és összerezzentem mikor valaki megfogta a vállamat.

- Minden rendben ? - kérdezte Jin - Te sírsz ? Miért ? - nézett rám aggódva.

- Én-én sem tudom - ráztam meg a fejemet és letöröltem a kézfejemmel a könnyeimet.

- Ha a bögre miatt van, akkor ne izgasd magad, majd veszünk egy másikat - magyarázta.

- Nem erről van szó - mosolyodtam el halványan.

- Akkor...

- Semmi gond - szakítottam félbe, mielőtt még ennél is többet gondolkozott volna az eseten. - Jól vagyok.

- Hát jó - szorította meg kedvesen a vállamat és mosolyogva nézett a szemeimbe, nekem pedig dobbant egy nagyot a szívem, majd gyorsan megfordultam és a szilánkokat kezdtem összeszedni.

- Várj ! - szólt rám - Még a végén megvágod a kezedet - állított le és hozva egy lapátot, meg partvist felsöpörte a darabokat.

- Köszönöm, bár ez az én feladatom lett volna - mondtam zavartan és levéve egy másik bögrét, elkészítettem a teákat, majd Jin segítségével kivittem őket a nappaliba. Mindenkinek odaadtam a bögrét és lehuppantam Suga mellé a kanapéra, bár eléggé feltűnően a szélére kúsztam, de nem zavartatta magát.

- Kicsi Bunny - jött le Rap Monster az emeletről -, most voltam a stúdióban és észrevettem egy kottát - tartotta a kezében az említett tárgyat.

- Óóó, az meglepetés lett volna - álltam fel hirtelen és megpróbáltam kivenni a leader kezéből a lapokat, de hozzám képest egy égimeszelő volt, így nem értem el őket.

- Az az címe, hogy Move ? - olvasta le a papírról.

- Igen, de nem ér...ünneprontó vagy - fontam össze a karomat és úgy néztem rá dühösen.

- Bocs, bocs - nevetett - a szövegen még nem gondolkoztál ?

- Hát...igazából azt szeretném, ha azt ti írnátok meg. Természetesen segítek, ha kell - tettem hozzá, bár nem hittem, hogy segítségre szorulnának.

- Értettük - mondta egyetértően Suga és J-Hope is, majd engem majdnem fellökve felrohantak az emeletre.

Mosolyogva néztem utánuk és amellett döntöttem, hogy majd később csatlakozok, ezért megfogva a földre ejtett kottát kisétáltam a kertbe és leültem a földre. A lámpák automatikusan felkapcsolódtak és mivel nem volt hideg, így rövid ujjúban is túléltem. Nagyjából sikerült összeraknom a zenei alapot, ami fogalmam sincs mennyi időt vett igénybe, de egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki egy kardigánt terített a vállamra és leült mellém.

- Hogy haladsz ? - kérdezte Kook.

- Hm, nagyjából meg van - ütögettem a lapokat a ceruzámmal.

- Megnézhetem ? - kérdezte kicsit félve, mire csak mosolyogva bólintottam és vártam a reakcióját.

- Nagyon jó lett - mondta elismerően. - Bár én ezt a részt lehet, hogy kivenném a végéből.

- Ó, hogy az ? Abban én sem voltam biztos, de akkor tényleg fölösleges - értettem egyet és kiradíroztam.

- Tényleg, jött folytatás a történetből ? - szólalt meg egy idő után, mire meglepettségemben kiesett a radír a kezemből.

- Öhm...aha - válaszoltam nem túl boldogan.

- Na és, történt valami változás az apukával kapcsolatban ? - támaszkodott meg hátul a kezein és úgy figyelt továbbra is rám.

- Semmi - tártam szét a karomat. - Ugyanúgy viselkedik vele, mint eddig; vagyis sehogy.

- És mi van, hogyha a lány megpróbálna nyitni ? Ezen még nem gondolkozott a karakter ?

- Őszintén, nagyon sokszor nyitott felé, de nem igazán ért el vele sok mindent - magyaráztam szomorúan.

- Értem, de nem kért még tanácsot a barátaitól ?

- Hát, a főszereplő eléggé magának való és nem oszt meg ilyen dolgokat másokkal - beszéltem továbbra is magamról és egyre jobban tartottam attól, hogy rájön mindenre.

- Vettem észre - vágta rá, egy kis idő után pedig áttért egy másik témára. - Kiki, Sunny is fél a fiúktól ? - kérdezte és zavarában a földet bámulta.

- Öhm, nem - ráztam a fejem meglepetten. - Neki volt is már barátja. Ilyen téren teljesen különbözik tőlem - téptem ki pár füvet vissza gondolva a múltra.

- Mi ? Ez most komoly ? - nézett rám csodálkozva, mire bólintottam és erre csak a kezébe temette az arcát.

- Mi a baj ?

- Azt hittem, hogy ő is olyan mint te, így kerültem...most biztos azt gondolja rólam, hogy félek tőle.

- Hááát - húztam el a számat és kitört belőlem a nevetés -, mondhatjuk.

- Ne nevess - nézett rám meggyötörten, mire még jobban röhögtem, erre meglökött és így ezt a tevékenységet a földön fekve folytattam.

- B-bocs...a-azt h-hiszem...rö-röhögő gör-görcsöm le-lett - fogtam a hasamat.

- Aish...hagyd már abba - fogta a fejét, majd zavartan felnézett az égre. - Aztaaa, nézd mennyi csillag - mutatott fel. A szememet törölgetve felültem és megállapítottam, hogy tényleg különösen sok volt ma, ami emlékeztetett egy régi nyaralásra, amikor még sokkal jobb volt apámmal a kapcsolatunk. Valamikor a többiek is csatlakoztak hozzánk, így közösen bámultuk az eget és nem szólt senki se semmit. Talán mindenkinek felrémlett valami régről...

Jó sokáig fent voltunk és az új számon dolgoztunk. Pár ötletet V és JungKook is adott, a többiek is megpróbáltak segíteni, de végül ők mint aludni mentek. Mi vagy háromig a stúdióban voltunk és egész végig dolgoztunk. Nekik az ARMYk lebegtek a szemük előtt, nekem pedig ők heten, hisz végülis miattuk csináltam mindezt.

Egy hét eltelt azóta, hogy Sunny megérkezett Koreába és mivel neki szünet volt az egyetemen, így ha hazaértünk mindig velünk lógott. Mindenkivel kezdte megtalálni a közös hangot és JongKooknak is sikerült megmagyaráznia a tetteit, mire a többiek elkezdték cikizni és most már senki sem volt, aki ne hívta volna "kicsi Kookot" sötétnek. Nem volt az csak egyszerűen...na jó, tényleg az volt. Most már nem tudtam nem egyetérteni, de azért megpróbáltam néha védeni, mire engem vettek célba a gúnyolódásukkal, majd miután rájöttek, hogy lány vagyok és lehet magamra vettem azt amit mondtak, bocsánatot kéregettek. Viszont nem igazán bántott az amit mondtak sőt, még nevettem is rajtuk és megpróbáltam visszaszólni. Ez pedig azt jelentette, hogy kezdtem egyre jobban felengedni a társaságukban, aminek ők is meg én is nagyon örültem, de a problémáimról még mindig nem beszéltem. Ellenben én véletlenül hallottam párat...itt is a tegnapi példa: épp végeztem a fürdéssel és kivételesen az emeletit használtam, amikor is észrevettem, hogy Jinék szobájában ég a villany és mivel láttam, hogy már mindketten egy órája bementek aludni, így nem tudtam mire vélni, ezért résnyire kinyitottam az ajtót hátha valami gond van.

- Szerinted mit csináljak ? - hallottam V hangját, amin eléggé meglepődtem.

- Azt biztos ne, amit most teszel - suttogta Suga.

- Furcsa ezt mondani, de félek...ezért is gyakorolok mostanában többet - mondta én meg meglepetten ejtettem le a törölközőmet.

- Melyik a jobb; éjjel-nappal táncolni és énekelni vagy ezt úgy csinálni, hogy közben pihensz is ?

- Mondod te - szólt rá durcás hangon.

- Csitt Tae ! - válaszolta a másik és valószínűleg valamivel megütötte, ugyanis V fájdalmában elkezdett halkan szitkozódni - Figyelj, rengetegen vannak, akik a hibáiddal együtt is szeretnek és nekik az sokkal rosszabb lenne, ha a kimerültségtől összeesnél.

- Igaz...köszönöm, hogy meghallgattál.

- Ezért vagyok a hyungod, nem ?

Elképedten szedtem fel a földről a törcsimet és halkan bezártam az ajtót, majd gyorsan lesiettem a nappaliba mielőtt még észrevették volna, hogy hallgatóztam. Nem gondoltam volna, hogy még mindig ennyire nincsenek megelégedve magukkal és ez nem csak V-re volt igaz, éreztem, hogy mindannyian ugyanaz ellen küzdöttek; magukkal és az elvárásokkal.

Ma öt körül keltünk és mindenkit szinte alig lehetett kiszedni az ágyból. Sugával újfent meggyűlt a bajom, de esküszöm nem direkt mégis csak sikerült szó szerint kiszednem az ágyból, ugyanis megfogtam a takaróját és egy rántással lehúztam róla és vele együtt ő is a földön landolt.

- Úristen - tettem a szám elé a kezemet. - Sajnálom - guggoltam le hozzá.

- Nem hittem volna, hogy valaha is ilyen keltésben lesz részem - fogta a fejét és ásítva nézett körül. - Egyébként hány óra is van ?

- Fél hat, és csak úgy mondom, hogy hatra a fotózás helyszínén kell lennünk.

- Gyerekjáték lesz - állt fel és kisétált az ajtón. - Kiki te is siess készülődni; egyébként hogyhogy nem vagy még kész ?

- Teeee - néztem rá bosszúsan -, téged keltegetlek már vagy fél órája, úgyhogy ne szólj egy szót se és húzz a fürdőbe - álltam fel és lassan közeledtem felé.

- Hm, valaki bal lábbal kelt fel - nézett rám vigyorogva és mielőtt még bármit is szólhattam volna, elhúzta a csíkot.

- Miért csinálja mindig ezt velem ? - motyogtam.

- Szereti húzni az agyadat - szólalt meg mögöttem Jimin, mire ugrottam egyet.

- Te meg olyan vagy, mint egy szellem - mutattam rá és megpróbáltam kikerülni, de megint csak elállta az utamat. - Miért érzem úgy, hogy ez már megtörtént valamikor ? - kérdeztem zavartan.

- Mint már mondtam - hajolt közelebb én meg ijedten hátraestem. - Szeretjük húzni az agyadat - vigyorgott és felém nyújtotta a kezét, de remegő lábaim miatt inkább visszahúzta és félreállt végre az útból.

- K-köszönöm - dadogtam és gyorsan kikerültem, majd lesiettem a lépcsőn.

Bezárkóztam a fürdőbe egy kék rövid nadrággal és egy citromsárga ujjatlan inggel és feltűzve a hajamat kimentem Jinhez a konyhába.

- Mi lesz a mai menü ? - léptem mellé.

- Alma - mutatott az asztalra.

- Ez most komoly ? - lepődtem meg és segítettem neki megmosni őket.

- Igen, hisz a fotózás miatt nem lesz túl sok időnk enni.

- Mit is mondtatok ez miért különlegesebb, mint a többi ?

- Mert ez egy a dalhoz készülő fotósorozat lesz, így sokkal több kép fog készülni és több helyszínen - magyarázta.

- Hm...- értettem meg és beraktam egy zacskóba a gyümölcsöket. Nagyban keresgéltem egy másikat, amikor is megéreztem Jin kezét a nyakamnál és összerezzenve kezdtem el dadogni. - J-Jin mé-mégi mi-mit...

- Csak kilógott egy tincs - mosolygott és megmondta, hogy hol találom a másik zacskót, majd kiment a többiekhez. Remegve fújtam ki a levegőt és a szívem dobogását hallgattam a fülemben.

- Hát ez meglepett - suttogtam és bepakolva mindent én is kimentem.

Mindenki készen állt, ezért kezdődhetett is a hosszú nap, ami már most érdekesen indult.

- Hé - szólalt meg a menedzser -, valaki hiányzik. - Hol van J-Hope ? - nézett körbe a társaságon.

- Bent hagytuk a házban ? - ijedt meg V.

- Mit keresett ő egyáltalán még bent ? - kérdezte Rap Monster.

- Visszamegyek érte - mondtam és kicsatolva az övemet kiszálltam a furgonból, majd bementem a házba. Egy ideig szólongattam, de nem jött válasz, ezért felmentem az emeletre és megnéztem mindegyik szobában és a sajátjukban meg is találtam. Az ágy alatt volt félig és a helyiség állapotából arra következtettem, hogy keresett valamit.

- Izé...J-Hope ? - mentem mellé.

- Ha ? - kúszott ki az ágy alól és összeborzolt hajjal nézett rám.

- Mi a baj ? - kérdeztem, ugyanis eléggé kétségbeesettek voltak a szemei, ami nem vallott rá.

- Nem találok egy...nyakláncot - bökte ki.

- Komolyan egy nyaklánc mia... - fejeztem volna be a kiakadásom, de megláttam a szemeiben a kétségbeesést és azonnal rájöttem, hogy számára igenis fontos volt. - Segítek - fordultam meg és megnéztem más helyen is - hogy néz ki ?

- Hosszú a lánca és a végén egy dögcédula van - magyarázta, de az idő telt és nem találtuk.

- Na jó, ez így nem fog menni – sóhajtottam. - Te menj a többiekkel el, én pedig utánatok megyek, ha megtaláltam.

- Mi ? Nem ilyen fontos, majd akkor megkeresem, ha hazaértünk.

- Ha valóban nem lenne fontos, akkor nem kerested volna - szóltam közbe.

- Khm...akkor én megyek - mutatott az ajtó felé zavartan.

- Ne aggódj én is ott leszek - mosolyogtam rá.

- Rendben és...köszönöm - nézett rám hálásan, majd el is ment.

- Hát akkor rajta - suttogtam és tovább keresgéltem a szobában. Mindenhol megnéztem; az ágyak alatt, a szemetesben, az éjjelik mögött, a szekrények mögé is bekukucskáltam és kinyitottam pár fiókot is, bár félig csukott szemmel nehéz volt keresgélni. Már teljesen kétségbe voltam esve, ugyanis egy órája keresgéltem, de semmit se találtam. Aztán észrevettem egy láncot lelógni a tv melletti xbox konzolja alól. Közelebb menve még biztosabb lettem benne, hogy nem a fáradságtól káprázott a szemem és megkönnyebbülten húztam ki a tárgy alól, majd szinte futva lementem, hátrahagyva a hatalmas rumlit. Majd segítek nekik összepakolni, ha hazajöttünk; gondoltam és sietve felvettem a cipőmet, bezártam az ajtót és a kaput szinte bevágva futottam egy buszmegállóba, ugyanis Hope elmagyarázta, hogy ugyan a címet nem tudja, de azt igen, hogy juthatok el a fotózás helyszínére. Felszálltam a buszra, amit épphogy elértem és nagyokat lélegezve ültem le, majd a következő megállónál fel is álltam, ugyanis egy idős néni szállt fel és egyik fiatal srác sem szándékozott felállni, így nekem kellett megtennem. A néni hálásan nézett rám én pedig jeleztem neki a kezemmel, hogy semmi gond, szívesen tettem. Még hét megállón át álltam és tűrtem el azt, hogy lökdöstek; ráadásul fiúk, ami meglepetésemre sokkal rosszabb hatással volt rám, mint számítottam. Dobogó szívvel és összeszorult gyomorral tántorogtam le a buszról és a térdeimre támaszkodva próbáltam javítani a helyzetemen. Kellett pár perc mire úgy éreztem, hogy képes vagyok taccsolás nélkül megtenni az utat a metróig, ugyanis még azzal is kellett mennem öt megállót. Előre vártam és, mint számítani lehetett ott is rengetegen voltak. Szintén rosszul lettem és alig vártam, hogy kimehessek a szabad levegőre. Ezután ugyan azt terveztem, hogy futok, de nem igazán jött össze, ezért szép lassan tettem meg az utat egy régi épület felé. Két emeletes volt és valószínűleg egy raktár féleség lehetett régebben, viszont az biztos, hogy kellemesen hűvös volt bent. Már az épület előtt is voltak staffosok, így köszöntem nekik, majd besiettem. A földszinten fotózták épp a fiúkat egy szobának berendezett részen, ahol még kanapé is volt. Meghajoltam és figyeltem a srácokat, akik az érkezésemre megkönnyebbülten mosolyogtak rám. Valószínűleg örültek, hogy élve ideértem. Hisz már megmondták, hogy engem egyedül hagyni egyet jelent a veszéllyel; hát kösz...

Hopeot épp nem fotózták, ezért odamentem hozzá és, amíg a sminkjét csinálták mögé álltam és az előtte lévő tükörben ránéztem.

- Megtaláltam - mosolyodtam el és a kezébe raktam a nyakláncot.

- Köszönöm...nem tudod mennyit jelent ez nekem - nézett rám hálásan, én pedig csak megráztam a fejemet aztán ott hagytam, ugyanis Bang PD is ellátogatott a fotózásra és beszélni akart velem. Először eléggé meg voltam szeppenve, de aztán mondta, hogy nem fog megenni így nem kell félnem. Valóban nem evett meg sőt, meg is dicsérte a számot, amit együtt alkottunk a fiúkkal. Átnézte és ugyan javított pár dolgon, de az tényleg csak apróság volt. Boldog voltam, hogy megdicsért és ez az öröm még jó sokáig megmaradt volna, ha el nem rontja egy személy, akinek nem kellett volna itt lennie.

- És mit szólna, ha azt a falat lebontanánk majd ? - hallatszódott apa hangja és nem sokára az arcát is megláttam. Ő is ugyanolyan meglepett volt, mint én, csak neki kevesebb ideig látszódott ez az érzés az arcán.