Sziasztok^^

Tudom, még csak péntek van, de mégis kirakok egy új részt. Ennek az oka igazán egyszerű, ugyanis vasárnap nagy valószínűséggel nem leszek itthon, ezért gondoltam, mivel a résszel már végeztem, így csak átellenőriztem és meg is osztom veletek :) Köszönöm szépen a csillagozásokat és a megtekintések számát^^ Nagyon-nagyon-nagyon örülök nekik*-* Nem is húzom tovább az időt :D Jó szórakozást a fejezethez ! 

  -------------------------------------------------------------------------------------------------     

A fejem fájására keltem és nyitottam ki a szememet, azonnal észre is vettem Jint, ahogy aludt, aztán éreztem, hogy nagyon melegem van, ezért a tekintetem a kezemhez vezettem és ijedten engedtem el a fiúét. Jobban szemügyre vettem, hogy hol is vagyok és rájöttem, hogy ez valószínűleg az ő szobája. Óvatosan kikeltem az ágyból és megláttam a nagyban szuszogó Jimint és J-Hopeot. Fáradtan mentem be a fürdőbe, hogy arcot mossak, de elképedve néztem hol a földön horkoló Rap Monsterre, hol a kádban fekvő Sunnyra, V-re és JungKookra. Megdörzsöltem a szemeimet biztosra menve azzal, hogy nem álmodtam-e éppen. Kiderült, hogy nem...

Ezután inkább lementem a konyhába, hogy bevegyek valamit másnaposság ellen. Meglepetésemre már volt valaki ott és amint megláttam ki az, még jobban ledöbbentem; Suga készített épp kávét magának.

- Te-ilyenkor-itt ? Álmodnék ? - szólaltam meg.

- Nagyon vicces vagy - mosolyodott el, majd felém nyújtotta az elkészült italt. - Jó másnaposság ellen.

- Köszi - vettem el és leültem az étkező asztalhoz.

- A másik kettőnek is csináltam - mondta és ő is helyet foglalt velem szemben.

- Öhm...Suga, csináltam valami hülyeséget tegnap este ? - néztem rá félve.

- Hm, szerintem egy idő után úgyis emlékezni fogsz, plusz én Sunnyra és Kookra vigyáztam.

- Tudod, nem vagyok benne biztos, hogy emlékezni akarok bármire is - húztam el a számat; ami egyrészt az erős kávé miatt volt, másrészt nem tudtam még csak belegondolni sem arra, hogy mit is tettem.

- Viszont te is jól kifárasztottad a három fiút és ha belegondolsz, hogy mi is ennyien vigyáztunk két emberre is, akkor szerintem gondolhatod, hogy nehéz eset voltál.

- Á - borzoltam össze a hajamat idegesen - biztos, hogy kinyírom azt a kettőt - feküdtem el az asztalon.

- Aszta, szóval te ilyen is tudsz lenni - nevette el magát.

- Ne akard soha, hogy haragudjak rád. Alapjába véve baromi kedves vagyok és nyugodt személyiség, de ha valaki felhúz, akkor az inkább tartsa meg tőlem a tíz méter távolságot.

- Szóval, ezért volt rólad az újságban egy olyan cikk, hogy hozzávágtad az egyik énekeshez a dalszöveget - gondolkozott el.

- Pontosan...ő baromira felhúzott és képzeld van egy személy, aki minden egyes alkalommal felidegesít...már csak a hangja is - meséltem.

- Igen ? Ki az ?

- Ó, szerintem mind fogtok vele találkozni - mondtam és kirázott a hideg.

- Ha már te nem kedveled, akkor valószínűleg mi sem fogjuk.

- Ha ! Én nem lennék ilyen biztos benne, de majd akkor visszatérünk erre.

- Már előre várom. Naaa, kezdesz már valamire emlékezni ?

- Hááát - talán...öhm, mondd, hogy nem hívtam senkit oppának - fogtam a fejemet kétségbeesetten.

- Beletrafáltál, majdnem mindenkit megillettél ezzel a jelzővel.

- Aish, meg akarok halni - vertem a fejemet az asztalba, ahogy kezdtek eszembe jutni dolgok.

- Te is ? - jött le a lépcsőn a két bajkeverő.

- Ti ketten - néztem rájuk idegesen -, ma ne gyertek a közelembe - szögeztem le előre és megköszöntem még egyszer Sugának a kávét, majd elfoglaltam a fürdőt.

Szinte megváltás volt a hideg zuhany és miután elég tisztának éreztem magam elzártam a csapot és kiszálltam a kádból. Épp azt néztem, hogy a fehér rövidnadrágomhoz a kék vagy a zöld pólómat vegyem fel, amikor is észrevettem, hogy valami mozgott a földön. Lassan odanéztem és egy halk sikoly kíséretében az ajtóhoz hátráltam.

- Mi történt ? - kérdezte Suga.

- P-p-pók – dadogtam. Hát igen, volt még egy dolog a viharokon kívül amitől jobban féltem, mint a fiúktól; nem más volt, mint a pókok.

- Nyisd ki az ajtót és kiviszem.

- Öhm...egy perc - válaszoltam miután rájöttem, hogy csak egy szál melltartó volt felül rajtam. Megkapaszkodtam a kilincsben és kinyújtottam a kezemet a pólóm felé, el is értem, így gyorsan felkaptam magamra és szinte kirontottam az ajtón. Egészen a kanapéig futottam és felugorva rá néztem, ahogy Suga kivitte egy lapáton a kicsi rémséget. Mikor visszajött, azért a vészhelyzet esetére megkérdeztem, hogy biztos nincs-e már a lapáton, mire felém sétált és a képembe nyomta a tárgyat, ezért ijedten hátra estem a kanapén. Nem volt már rajta, így megnyugodtam.

- Mi volt ez a nagy sikongatás ? - érkezett meg ásítozva J-Hope is. Ő volt az egyik, akinek nem igazán tudtam a szemébe nézni, ezért inkább a parkettát tanulmányoztam helyette.

- Egy pók - válaszolta helyettem Suga.

- I-igen ? Kiki, te tényleg megijedtél egy olyan kis állattól ? - kérdezte zavartan nevetve. Sértetten kaptam fel a fejemet és néztem vele farkasszemet.

- Vigyázz ! - szólalt meg ijedten YoonGi - Épp a válladon mászik egy - mutatott rá.

- N-nem veszem be...tényleg ? - szólalt meg egy idő után félve, mire ránéztem a mellettem állóra és egyetértően bólintottunk. Erre Hope elkezdett ugrálni és végig arra kért minket, hogy szedjük le róla.

- Mégis miért nyivákolsz már korán reggel ? - lépett mellé Jimin, mire rögtön gombóc keletkezett a torkomban és elkaptam a fejemet.

- Szerintem megártott neki, hogy olyan sokáig fent volt - válaszolta helyette Suga és kikerülve őket visszament a konyhába.

- Mi ? Dehogy, Jimiiiin vedd le rólam a pókot - kérlelte, mire ő csak kérdőn nézett rám, majd mivel én nem igazán tudtam megszólalni, fáradtan nézett J-Hopera.

- Ezután az éjszaka után hagyj a vicceiddel - mondta és ő is ott hagyta az értetlen fejet vágó fiút.

- Mi van ? - nézett rám kérdőn, mire csak megráztam a fejemet és én is a konyhába sétáltam, egyedül hagyva az összezavarodott oppát. Még eléggé sok idő kellett neki, mire Rap Monster jött és mondta, hogy ne képzelegjen olyan dolgokat, amik nincsenek is és ha esetleg ő is berúgott, akkor kerülje el őt inkább jó messzire. Mindenki helyet foglalt az étkezőasztalnál és elkezdte enni kómás fejjel a reggelit, amit a szintén fáradt Jin készített.

- Miattatok tiszta víz és hab lettem - magyarázta Rap Monster a két bajkeverőnek - soha többé nem kaptok sojut és mind ketten kérjetek bocsánatot Kikitől...sőt mindenkitől - utasította őket és felállva mind a ketten meghajoltak és követték a leader "parancsát".

- Öhm...én is bocsánatot kérek, ugyan nem emlékszem mindenre, de azokért is bocsássatok meg - néztem főként a három fiúra és én is meghajoltam.

- Nem kell, nem a te hibád volt, ráadásul túléltük - mondta Jimin.

- Csak majdnem - tette hozzá J-Hope, mire a másik kettő oldalba vágta.

- Akkor tényleg nem emlékszel mindenre ? - kérdezte Jin és a pálcikája megállt egy időre a szája előtt.

- Nem - ráztam a fejem és érdeklődve néztem a megkönnyebbült fiúra. Nem tudtam, hogy vajon miket tehettem még, de jobb volt valószínűleg így...

Mint kiderült a fiúk ma nem együtt mentek munkára, hanem külön. V, Jimin és J-Hope egy műsorba voltak meghívva, míg Rap Monster egy fotózásra ment, Jin és Suga pedig egy interjút adtak. JungKooknak nem volt dolga, így ő Jiminékkel tartott. Én is elgondolkoztam, hogy valamelyikükhöz csatlakozok, de végül úgy döntöttem, hogy megmutatom egy kicsit Szöult Sunnynak. A srácok nem tiltakoztak, ezért nem is volt lelkiismeret furdalásom, ráadásul örültem, hogy egy kicsit lány társaságban is lehettem. Mostanában mindig fiúkkal voltam körülvéve, ami nem kicsit kikészített.

Mi voltunk az elsők, akik elhagyták a házat és nekivágtunk a nagy melegnek. Na jó, ma kivételesen egész kellemes idő volt, de azért még nem mertem elkiabálni. Ajánlottam Sunnynak, hogy menjünk taxival, de azt mondta, hogy inkább buszozzunk. Fel is szálltunk a járműre és kerestünk egy két személyes helyet, majd ott helyet foglalva elkezdtünk beszélgetni.

- Szóval, mit szeretnél először megnézni ? - fordultam felé.

- Hm, mielőtt még bármit is nagyon megnéznénk, menjünk enni valahova, ugyanis már nagyon éhes vagyok.

- Ó, rendben, de miért nem reggeliztél velünk ?

- Hát...tudod...én nem tudok még annyira pálcikával enni - bökte ki nagy nehezen, mire elmosolyodtam.

- Áááá, igen a nagy problémák. Hidd el nekem is kellett egy idő mire hozzá szoktam, de most már természetesnek számít, hogy azzal eszek.

- Tényleg ?

- Igen és ne lepődj meg ennyire. Hiába vagy béna, attól még ezt te is meg tudod tanulni.

- Köszi – mosolygott. - Hééé, te most lebénáztál ? - jutott el az agyáig a mondatom vége is, mire én felnevettem, ő pedig megütötte a karomat. Az egyik megállónál leszálltunk, majd elmentünk a metróhoz és azzal is mentünk vagy öt megállót. Közben Sunny egész végig úgy viselkedett, mintha az űrből érkezett volna és soha nem látott volna semmi földi dolgot. Nem is volt ezzel semmi bajom egészen addig, amíg már hangokat is adott ki meg össze-vissza ugrált és rángatott engem. Kicsit sem néztek minket hülyének az emberek; ááá dehogy...

Meg is érkeztünk Myeongdong vásárlóközpontba, ahol kerestünk egy kajáldát. A választást barátnőmre hagytam, aki egy tipikus koreai étterem mellett döntött. Tágra nyílt szemekkel nézte, hogy itt bizony nem székeken, hanem a földön, párnákon ültek az emberek. Helyet foglaltunk egy kis asztalnál és leültünk egymás elé.

- Hallottad ? Ropogtak a csontjaim - mondta izgatottan.

- Te, ha még egy szót szólsz leütlek - válaszoltam fáradtan, ugyanis jelen pillanatban elegem volt a hülyeségeiből. Örültem, hogy tetszett neki Szöul, de azért kellett egy kis szünet, amíg visszanyertem a türelmemet.

- Oké, oké - tette fel a kezét és a menüt tanulmányozta. Én is néztem valamit, hisz hiába reggeliztem, mégis éhes lettem az illatok miatt.

- Hé - bökte meg a kezemet egy idő után - mi az a bibimbap ? Vicces neve van...

- Hm, ha jól tudom rizsből, zöldségekből és húsból áll általában.

- Értem, akkor én egy ilyet kérek.

- Ha van benne hús, akkor már nem is érdekel a többi, mi ? - néztem rá összeszűkített szemmel.

- Áááá, dehogy - legyintett.

- Tudod, nagyon rosszul hazudsz - ráztam meg a fejemet, majd elmondtam a pincérnek a rendeléseinket.

- És mi az, amit te kértél ?

- A bulgogi általában marhahúsból készült grillezett étel és kértem hozzá kimchit, ami meg erjesztett zöldségből készül - magyaráztam.

- Miért érzem úgy, hogy a tiéd finomabb lesz ? - kérdezte sóvárogva.

- Én megmondtam, hogy nézz még mást is....

- De az túl hosszú idő lett volna és már éhes vagyok.

Erre csak megráztam a fejemet és a vizemet iszogatva tovább hallgattam a panaszkodását. Megkaptuk az ételeket és mielőtt még elkezdtem volna enni a sajátomat, kicseréltem Sunnyéval.

- Ez a tiéd-

- Meggondoltam magamat, a bibimbap finomabbnak tűnik - mondtam nem túl meggyőzően.

- Te se menj el színésznek - válaszolta.

- Nem is szándékoztam - most már ne mondj semmit, csak egyél - utasítottam, mire nagy nehezen belekezdett az evésbe. Lépésről lépésre magyaráztam neki, hogy hogyan fogja a pálcikát és hogyan egyen vele. A végére egy fokkal emberibben fogyasztotta az ételeket, de azért eléggé sokat nevettem rajta. Miután végeztünk körülnéztünk több boltban is. Pár ruhát is felpróbáltunk, de csak a móka kedvéért és cifrábbnál cifrábbakat választottunk, amin rengeteget röhögtünk. Egyszer például kiválasztottam egy nagyon szép kék színű pólót, aminek - mint később kiderült - konkrétan nem is volt háta. Csak azon gondolkoztunk, hogy mégis hogyan maradt rajtam. Aztán Sunny egy nadrággal járt pórul, ugyanis be tudta cipzározni, de ki már nem, ezért segítenem kellett neki lehúzni, ami kicsit sem volt vicces. Szétröhögtem a fejemet, miközben szegény szőkeség végig azon parázott, hogy most akkor élete végéig ez kell viselnie; megnyugtattam, hogy legfeljebb majd levágjuk róla. Ezután nem sokkal sikerült is anélkül lehúzni a cipzárt, hogy letéptük volna, pedig a végén már eléggé úgy voltam vele, hogy ha más nincs, akkor marad a tönkretevés. Ezek miatt elment a kedvünk a ruhapróbálgatástól, plusz páran kezdtek felismerni, így inkább elhúztuk a csíkot, mielőtt még azt gondolták volna rólam, hogy megőrültem. Nem történt semmi ilyesmi, szimplán kiélveztem, hogy a legjobb barátnőm társaságában lehettem.

- Tényleg híres lettél - ámuldozott Sunny, miközben próbáltuk megkeresni a legközelebbi buszmegállót.

- Azért azt nem mondanám, de igen, néha felismernek az utcán.

- Nem kellemetlen ? - kérdezte és tudtam, hogy főleg a fiúkra utalt ezzel.

- Hm, talán egy kicsit, de most már egyre jobban kezdem megszokni őket; hála a BTS-nek - mosolyodtam el.

- Tényleg kezded őket megszeretni - mondta titokzatosan mosolyogva.

- Talán - válaszoltam rejtélyesen. - Nézd jipangi - mutattam egy fagyizóra, ahol épp töltötték a fagyit a rúdba

- Az micsoda ? - döntötte oldalra a fejét csodálkozva.

- Majd meglátod - mosolyogtam és behúztam magammal az üzletbe. Neki kértem csoki fagyisat, magamnak pedig vaníliásat. Nagy szemekkel nézte a v alakú töltött rudat, majd a noszogatásomra beleharapott és miután kijelentette, hogy agyfagyása volt, hümmögve mondta, hogy finom. Tudtam én, hogy ízleni fog neki, ráadásul nyáron még jobban esett az embernek a hideg finomság.

- Ó, basszus - álltam meg egy elektronikai szaküzletnél.

- Mi az ? - nézett rám Sunny érdeklődve.

- Vennem kell egy telefont - mondtam és belépve a boltba, rögtön a telefonok felé vettem az irányt.

- Milyet akarsz ?

- Valami nem túl drágát, bár a vészhelyzet esetére tartogatott kártyámmal fogok fizetni, úgyhogy tudod mit ? - álltam meg vigyorogva - A legdrágábbat veszem meg.

- Csak nem apukádé a pénz, ami rajta van ? - találgatott.

- Bing Bong - bólintottam és tovább nézelődtem a telefonok között, mire nem sokkal ezután odajött egy eladó lány és megkérdezte, hogy segíthet-e.

- Hm, melyik a legdrágább telefon ? - tudakoltam.

- Esetleg - ment előre mi pedig szorosan követtük - iPhone 6s-t tudom ajánlani - mutatott a szép darabra. Az ára is tökéletes volt, így emellett döntöttem. Vettem hozzá még egy kék hátlapot is és boldogan sétáltam ki az üzletből.

- Az apád tuti kinyír - magyarázta Sunny.

- Nem érdekel. Különben is, nagyon fontos, hogy legyen telefonom és mivel az előzőt sikeresen eltörtem, így kellett egy új, ő meg azt mondta, hogy az ilyeneket fizessem erről a kártyáról. Nem én tehetek róla, hogy nem mondta mennyiért vásárolhatok - vontam meg a vállam és leültem a buszmegállóban. Ezután elmentünk a Kjongbokkung palotához, ahol én is most jártam először, nem igazán volt rá alkalmam, hogy eljöjjek ide, de most bepótoltam. Egy csomót fényképezkedtünk a buszon beüzemelt telefonommal, meg persze Sunnyéval is. Ezek közül párat felraktam twitterre és mosolyogva olvastam a kommenteket. Az volt a szerencsém, hogy általában itt elkerültek az utálók, viszont több helyen nem igazán...

Épp fáradtan hevertünk le a Han folyónál a fűre és a közösségi oldalakat nézegettem. Sunny mellettem feküdt és a ma látottakról beszélt, amikor is belefutottam egy BTS blogba. Nem volt vele semmi bajom, hisz róluk készült képeket rakták ki, és sok információ és érdekesség szerepelt róluk. A legnépszerűbb cikk a fiúkról és rólam szólt. Bele se gondoltam és elkezdtem olvasni, aztán a végére eléggé fancsali képem lett, ugyanis a szőkeség elhallgatott és aggódva figyelte az arcomat.

- Minden rendben ? - kérdezte felülve.

- Persze - vagyis...nem – sóhajtottam. - Miért szeretnek az emberek belekötni mások munkájába ?

- Ezt hogy érted ? - fürkészte továbbra is az arcomat.

- Van egy blog, ami a BTS-ről ír különböző dolgokat és engem is megemlítettek; pontosítva az együtt élésünkről és munkánkról szól ez a cikk...

- Gondolom nem dicsért téged - nézett rám szomorúan és megsimogatta a hátamat.

- Ó, még ha csak ennyi lenne; egyenesen le ribizett - böktem ki. - És azt írta, hogy szerinte csak közelebb akarok hozzájuk kerülni és híresebbé szándékozom tenni magamat. Pár képet is tett be, amin akár félre is lehetne érteni a dolgokat...ja, és leszarozta a munkámat is, meg egy tehetségtelen libának titulált - jutott eszembe a vége.

- Íjj - húzta el a száját - ne foglalkozz vele - tanácsolta, de nem igazán segített ebben a helyzetben.

- És nem is említettem, hogy még egy hashtaget is kirakott a twitter oldalán; hateChristabelleSappington néven.

- Szerintem inkább ne nézegesd, attól csak rosszabb lesz. Ráadásul, ha ilyeneket csinál, akkor nem nevezheti magát igazi rajongónak.

- Nem tudom, de mindenesetre zavaró - sütöttem le a szememet.

- És mit írtak hozzászólásként ? - jött közelebb és kivéve a kezemből a telefont elkezdte olvasni - Figyi - szólalt meg egy idő után -, sokan írták azt, hogy ne írjon olyan dolgokat, amiket nem tudhat.

- Mibe fogadok, hogy egy csomó az íróval egyetértő is van - karoltam át a lábamat és a Nap miatt fénylő folyót bámultam. Már hozzá kellett volna szoknom az ilyenekhez, de nem igazán sikerült. Még mindig gyenge voltam.

Végül elvettem Sunnytól a mobilt és bedobtam a táskámba. Felemeltem a fejemet és megütögetve az arcomat kiűztem minden ilyen gondolatot a fejemből, hisz nem akartam még jobban elrontani a hangulatot.

- Mesélj nekem az elmúlt négy évről. Milyen érdekes dolgok történtek veled ? - dőltem el a füvön és oldalra fordítva a fejemet ránéztem a meglepett barátnőmre.

- Hm, hol is kezdjem...meg van. Képzeld volt egy barátom, de sajnos nem tartott túl sokáig a kapcsolatunk, mivel eléggé nehéz időszak volt számomra akkor...így végül is én tettem tönkre az egészet - gondolkozott el.

- Milyen időszak ? - lepődtem meg, hisz nekem nem is mondott semmit se róla.

- Ez épp azután volt egy évvel, hogy kijöttél és mivel így is nehéz volt neked az apád meg a folytonos tanulás és dalszerzés miatt, nem akartalak ilyennel zaklatni - vallotta be. - A szüleim kapcsolata eléggé elmérgesedett a pénz miatt, minden nap ment a vita és mindketten azt akarták, hogy az ő oldalukra álljak. Összezavarodtam és egy hónapig nem is kommunikáltam velük, aztán megígérték, hogy nem veszekednek többet; cserébe végre beszéljek velük. Én hülye el is hittem, hogy majd minden úgy lesz, ahogy mondták – mesélte erőltetetten mosolyogva. - Rá pár hétre újra neki kezdtek a vitának és szerintem ők se tudták, hogy mi miatt...lehet csak el akartak üldözni, ami sikerült is.

Egy ideig nem is tudtam semmit se mondani, hisz fogalmam se volt róla, hogy ezeken ment keresztül. Mindig vidáman beszélt a telefonba és csak is a jókat mondta el nekem. Hirtelen nagyon rossz barátnőnek éreztem magamat, akinek még ilyet sem lehetett elmondani, mert épp nem volt időm rá. Pedig, ha beavatott volna egy kicsit jobban az életébe, akkor még apám sem érdekelt volna és mindent megtettem volna azért, hogy segítsek neki.

- Öhm...most már boldogabb napjaid lesznek - szólaltam meg.

- Tudom - sóhajtott fel - mindegy is, beszélgessünk valami vidámabb témáról; például, hogy milyen lesz az itteni egyetemem.

- Szerintem jó lesz, legalábbis én csak jókat hallottam róla. Ezzel is közelebb kerülhetsz a koreográfusi álmodhoz - öleltem meg és megpróbáltam mindent belesűríteni ebbe az egy ölelésbe.

Neki is és nekem is sok mindenen kellett keresztül mennünk és nem mindig volt ott a másik a rosszabb helyzetekben, viszont talán pont emiatt erősödhettünk meg. Néha muszáj volt egyedül leküzdenünk a problémáinkat és így önállóbbá is váltunk. Legalábbis Sunny biztos sokat változott ilyen téren, én már kevésbé.