Sziasztok^^

Először is, el sem hiszem, hogy nem sokára nyári szünet *-* Már nagyon várom, ugyanis így végre semmi sem fog az utamba állni egy-egy rész megírásában. Na, nem is ez a lényeg, hanem a rész. Még ezelőtt köszönöm szépen a csillagozásokat és hogy továbbra is olvassátok a sztorimat^^ Nagyon-nagyon jó érzés. Remélem, hogy tetszeni fog nektek és továbbra is érdekesnek fogjátok tartani a történetet :) Jó szórakozást a fejezethez ! 

  ------------------------------------------------------------------------------------------------     

Hiába próbáltam elbújni a takaróm mögé JungKook mégis észrevette az arcomat. Meglepetten és egyben ijedten néztem rá, ugyanis a dedikálásnak elméletileg még nem kellett volna véget érnie.

- Jól vagy ? - jött oda hozzám zavartan - Mi a baj, fáj valamid ?

Erre csak megráztam a fejemet és újra kitört belőlem a sírás. Szerencsétlen maknae azt se tudta mit csináljon, hiába akart leülni az ágyamra vagy közelebb jönni én világosan a tudtára adtam, hogy nem örülnék neki. Ezért helyet foglalt a saját ágyán és onnan figyelt összezavarodva, amit egyébként nem csodáltam, hisz biztos furcsa lehetett a számára, hogy egy kukkot se szólva csak úgy random elkezdtem sírni. Ráadásul fogadni mertem volna, hogy még nem igazán volt dolga lányokkal, így semmit se tudott velem kezdeni. A legjobb módszer valószínűleg az lett volna, hogy leül mellém és vagy megölel vagy pedig megsimogatja a fejemet nyugtatás képen. Viszont velem eléggé megjárta, hisz valószínűleg csak rosszabb lett volna, ha hozzám ér. Ráadásként egyedül voltunk a szobában és ez enyhén frusztrált, viszont most volt ennél nagyobb gondom is. Mondjuk, hogy megpróbáljam abba hagyni a két éves gyerek szinten lévő viselkedésemet és képes legyek egy szót normálisan kibökni. Valószínűleg Kook sokszor elgondolkozott azon, hogy esetleg hív valakit, de nagyon türelmes volt és megvárta, amíg elhasználok minden zsepit. Miután ez megtörtént kezdett alább hagyni a bennem felgyülemlett érzelmek áradata, így egy kis idő múlva már csak fájó szemmel néztem magam elé és babráltam a takaróm csücskét.

- Öhm...vége ? - kérdezte a maknae óvatosan.

- Azt hiszem...ha lenne még zsepi, valószínűleg folytatnám, bár lehet, hogy a könnycsatornáim kiürültek – gondolkoztam. - Egyébként, köszönöm, hogy ilyen türelmesen megvártad, hogy abbahagyjam - néztem felé és halványan elmosolyodtam, ami valószínűleg szinte nem is látszódott.

- Igazából nem tudtam mit is tehetnék a hallgatáson kívül. Mégis mi történt ? Már ha el szertnéd mondani.....

- Hát...olvastam - böktem ki hirtelen, mire félrenézve beharaptam az ajkamat. Gratulálok Bell, hazudj csak; gondoltam és visszanézve egy értetlen fejet pillantottam meg. Nem csodáltam, hogy így nézett rám, fordított esetben valószínűleg én is így tettem volna.

- Olvastál ? - döntötte oldalra a fejét kérdőn.

- Igen - bólintottam és gyorsan megfogtam a telefonját - Wattpadon - mutattam a tárgyra - egy naaagyon szomorú résznél tartottam, amikor bejöttél - magyaráztam idegesen és csak reméltem, hogy el is hiszi azt, amit mondtam.

- Tényleg ? Mi volt benne ? - kérdezte én meg elkeseredetten néztem rá és agyaltam a kitalációm folytatásán.

- Öhm...szerintem nem értenéd, mivel nem ismered a történetet - mondtam és örültem, hogy ebbe nem tud belekötni. Ó, én kis naiv...

- Van időnk - jelentette ki vigyorogva és átmászott az én ágyamra. Felhúztam a lábaimat és gombóccal a torkomban néztem farkasszemet az ágy végében törökülésben ülő fiúval.

- Ha akarod visszaülök - nézett a remegő kezeimre, mire lassan megráztam a fejemet.

- Maradj, hisz meg kell szoknom titeket, nem ?

- Ez igaz...szóóóóval, meséld a történetet, kíváncsivá tettél - mondta lelkesen, mire elkeseredetten próbáltam találni valami kifogást, de egy sem jutott eszembe, így hát megpróbáltam kitalálni valami érdekes sztorit. Ami végül az én nem túl érdekes életem lett, de egy kicsit átalakított változatban.

- Khm, akkor kezdjük is az elején - A főszereplő lány nagyon visszahúzódó és szinte nincsenek is barátai emiatt. Az otthoni körülményei sem mondhatók túl jónak, hisz az anyja meghalt és egyedül maradt a rideg apjával, aki semmit sem tesz azért, hogy a lány kevésbé érezze magát magányosnak sőt, pont az ellenkezőjét csinálja. A mostani fejezetekben a lány végre talált barátokat, akiket lassan kezd közelebb engedni magához. Bizonyos körülmények miatt sok időt tölt velük - azt nem tettem inkább hozzá, hogy velük él, mivel az túl átlátszó lett volna. - A jelenlegi résznél épp messze van az apjától, mivel az új barátaival kirándul. Mégis a bűntudata miatt, hogy magára hagyta az apját, csakhogy jól szórakozhasson, felhívja megkérdezni tőle, hogy hogy van. Viszont a takarítónő veszi fel a telefont, így ő tőle érdeklődik az édesapja hogylétéről. Eközben a keresett személy is hazaér és a takarítónő megkérdezi tőle, hogy akar-e pár szót váltani a lányával, mire az apa csak annyit válaszol, hogy - itt nyeltem egy nagyot és megpróbáltam nem visszagondolni az igazi esetre - a lányának van lába és ha akar majd hazamegy és beszél vele, erre a lány gyorsan leteszi a telefont és a szívében tátongó fájdalom miatt elsírja magát és... - eddig olvastam - fejeztem be a történetet és vártam a maknae reakcióját, ami nem igazán akart jönni - Öhm...élsz még ? - integettem az arca előtt, de még csak pislogni se pislogott - Kiki hívja JungKookot.

- Izé...szóhoz sem jutok, ez tényleg egy nagyon érdekes és szomorú történet, ha lesz folytatása akkor azt is meséld el - nézett rám felvillanyozódva, mire halkan elnevettem magamat. Ó, Kook miért vagy te ennyire sötét ? De mindegy, azért ez valamilyen szinten aranyos volt. Első látásra azt mondtam volna, hogy a korához képest érettebb, de most nem voltam már teljesen biztos benne.

- Mit mosolyogsz ? - fürkészte az arcomat.

- Semmin...egyébként miért is vagy itt és nem a dedikáláson ? - jutott eszembe a már régóta izgató információ.

- Tudod, aggódtunk miattad, így megbeszéltük, hogy visszajövök hozzád, hogy ne legyél egyedül - basszus - húzta el a száját - az utolsó információról nem szabadott volna tudnod, így kérlek felejtsd el - rakta össze két kezét és félszemmel várta a reakciómat.

- Nyugi, ez a kettőnk titka marad.

Egy ideig a másikat figyeltük és vártuk, hogy valamelyikünk megszólaljon, ugyanis ő is akart valamit mondani és én is, de nem tudtuk eldönteni, hogy melyikünk kezdje. Végül is Kook törte meg a csendet és igazából ugyanazt kérdezte mint, amit én akartam volna.

- Most mit csináljunk ? Hisz van még időnk mire a többiek visszaérnek.

- Fogalmam sincsen...hm, nézzünk esetleg valamit a telefonodon ?

- Ó - csillant fel a szeme és azonnal ki is vette a készüléket a kezemből - várj egy picit - rakta fel a kezét én pedig követve az utasítását érdeklődve figyeltem, hogy mit csinál. Valamit nagyon keresett a telefonján, így hevesen nyomkodta a képernyőt - Meg van ! - kiáltott fel és helyet foglalt mellettem az ágyon, amitől kirázott a hideg, ugyanis a karunk összeért - Bocs - nézett rám és leszállva az ágyról, újból megkért, hogy várjak és amíg ezt tettem, addig ő lerakta a takaróját a két ágy közé, és az ő meg az én párnámat nekitámasztotta az egyik ágynak. Nem rakta őket túl közel, így amikor leültem az egyikhez és ő is követte a példámat, már nem ért össze a karunk és megfelelő távolságban volt tőlem, így nem remegtek a térdeim se annyira és a hideg sem futkosott a hátamon. Ugyan a gombóc megmaradt a torkomban, de ezt félretéve minden rendben volt.

A telefonját elhelyezte a földön, nekitámasztva egy könyvnek, amit fogalmam se volt, hogy honnan szerzett.

- Na akkor, röviden; egy animét fogok megmutatni neked. Nem tudom, hogy ismered-e egyáltalán őket, de remélem, hogy tetszeni fog - mosolyodott el és mielőtt még elindította volna gyorsan kérdeztem tőle még valamit.

- Műfaj ?

- Sport, ha egész pontos akarok lenni, akkor röplabda - és nyugi, angol felirat is lesz rajta.

Ezután belekezdtünk az első részbe és mit ne mondjak nagyon tetszett. Még nem igazán néztem animét, de hallani már hallottam róluk, de nem hittem volna, hogy ilyen jók.

Három rész elteltével észrevettem, hogy megint kezd egyre melegebb lenni. Ezt Kooknak is megemlítettem, aki mondta, hogy szerinte nincsen az, de azért bekapcsolta a légkondit. A szemeimen kezdtem érezni a majdnem félórás sírást és egyre nehezebben tudtam nyitva tartani őket. Párszor véletlenül rádőltem a maknaera, aki meglepetten figyelt engem, majd érdeklődve megfogta a homlokomat, amitől kirázott a hideg. Tágra nyílt szemei miatt meg akartam kérdezni, hogy mi a gond, de nem igazán jött ki hang a torkomon.

- Babo Kiki - szólt rám - miért nem szóltál, hogy megint felment a lázad ? - kérdezte inkább aggódva, mint sem mérgesen és nagy nehezen segített felállni, majd az ágyba befeküdve rám húzta a takarót és sietve félreállt telefonálni. Ezután hívott a szobaszervizzel egy kis jeget, majd azt becsomagolta egy rongyba és rárakta a fejemre. Közben megmérte a lázamat, ami megint harminckilenc volt. Kiöntött egy pohárba vizet, óvatosan felültetett, a kezembe nyomott egy gyógyszert és mondta, hogy vegyem be. Nagy nehezen le is nyeltem és visszadőlve az ágyra lecsuktam égő szemeimet. Valószínűleg a sírás is közrejátszott, abban hogy újra felment a lázam, de nem hiszem, hogy csak ez volt a probléma.

Fogalmam sincsen, hogy a fiúk vajon mikor értek vissza, de a suttogásukra meg halk nevetésükre ébredtem és néztem körül.

- Lehet, hogy ezzel most le foglak sokkolni, de már a haza utazásunk napja van - mondta Jimin miután észrevette, hogy kinyitottam a szememet. Meglepetten néztem a többiekre megerősítésre várva és meg is kaptam, ugyanis egyetértően bólogattak. Azt be kellett ismernem, hogy már sokkal jobban éreztem magam, mint legutóbb mikor fent voltam, de arra azért nem számítottam, hogy ennyire kiütött a gyógyszer.

- Sőt - kezdett bele Suga - már a dedikáláson is túl vagyunk.

- Hihetetlen, hogy ennyit aludtál - nézett rám J-Hope - valld be, hogy velem álmodtál - kacsintott, mire elnevettem magamat.

- Az egyetlen aki veled szokott álmodni az Jimin...vagy te magad - szólalt meg Rap Monster is.

- Ez nem igaz, én JungKookal szoktam álmodni - magyarázta Jimin, mire mindannyian kérdőn néztünk felé.

- Nem hazudtam, de nem mondhatók jó álmoknak, mivel ugyanúgy ellök, ha meg akarom ölelni, mint a valóságban - szomorkodott és J-Hope együtt érzően átkarolta a vállát.

- Nálam is ugyanezt csinálja, szerintem nem szeret minket.......

- Ez így igaz - bólogatott a maknae, erre a két megbántódott személy ráugrott és ennek következtében nagy csattanással estek a földre. A többiek röhögve nézték, ahogy elárasztják a szeretetükkel Kookot, ebbe beszállt V és Jin is; mi felnőtt lelkek - értettem ezt Sugára, Rap Monsterre és magamra - fejünket fogva vártuk, hogy abbahagyják. Végül Suga is beszállt a játékba, így már csak ketten maradtunk, bár láttam a leaderen, hogy szívesen csatlakozott volna, de inkább fenn tartotta az épeszű imidzsét. Viszont megsajnáltam, így mondtam neki, hogy nem árulom el senkinek, hogy ő is ugyanolyan őrült, mint a földön fetrengő másik hat tag, erre rám mosolygott és odament a fiúkhoz. Szegény JungKook haját szétborzolták és össze-vissza csikizték. A nagy hangzavarra a menedzser is megérkezett és fejét rázva szólt rájuk, hogy nem sokára indulnunk kell, így próbálják meg a normálisabbik énjüket elővenni és menjenek végre pakolni. Nagy nehezen mindenki felkászálódott a földről és sorban elhagyták a szobát, így egyedül maradtam a kifáradt maknaeval.

- Jól vagy ? - kérdeztem mosolyogva, miközben óvatosan kiszálltam az ágyból és kinyújtóztattam elaludt végtagjaimat.

- Szerintem egy ideig nem megyek a közelükbe - gondolkozott - még a végén megint lerohannának.

- Csak szeretet hiányuk van.

- De miért rajtam töltik ki ?

- Mert te vagy a legfiatalabb és legölelgetnivalóbb - legalábbis szerintem.

- Várj - nézett rám - akkor miért nem téged ölelgetnek ?

- Öhm, talán azért, mert engem nem ismernek olyan régóta, mint téged és mert még így is te vagy a legfiatalabb.....

- Akkor is - puffogott tovább és nagy nehezen sikerült becipzároznia a bőröndjét.

Én is beraktam mindent, így gyorsan bementem a fürdőszobába és átvettem a gyűrött ruhámat; felvettem egy rózsaszín, rózsamintás szoknyát és egy csipkés ujjatlan inget, majd megcsináltam a sminkemet és visszasétáltam JungKookhoz.

- Én kész vagyok - mondtam, ezután a bőröndömet elhúztam az ajtóhoz és azt kinyitva kérdőn néztem az engem bámuló srácra - te ?

- Mi ? - lepődött meg - Ja, igen én is - válaszolta és utánam jőve bezárta az ajtót.

Amíg a folyosón várakoztunk, leültem a bőröndöm tetejére és a földet bámulva gondolkoztam az elmúlt három napon. Elszomorodtam, hogy nem tudtam semmit sem megnézni Osakaban, pedig annyi helyre el akartam menni. Kellett nekem lebetegednem...viszont most már sokkal jobban voltam, ugyan még az orromat állandóan fújnom kellett és a torkom is még mindig be volt rekedve, lázam már szerencsére nem volt.

- Kezd egy kicsit érdekelni, hogy miért bámulsz - sőt, bámultok - néztem fel kicsit ijedten a megérkezett öt tagra, ugyanis kezdett megint megmutatkozni a fiúktól való félelmem.

- Csak annyi, hogy még nem láttunk szoknyában - mondta JungKook - és szokatlan, hogy most abban vagy. Olyan lányos kisugárzásod van tőle.

- Miért eddig fiús volt ? - kérdeztem kicsit sértetten.

- Szerintem kicsi Kook úgy értette, hogy most...nőies - nyökte ki V, mire egyből zavarba jöttem.

- Mi ? Én ? Nő-nő-nőies ? - dadogtam és kínomban a tenyerembe temettem az arcomat - Most ne nézzetek rám, jó ? - néztem kérdőn az ujjaimon keresztül a fiúkra.

- Ne vedd magadra azt, amit Kook mond. Nem ért a lányokhoz - fogta meg a vállamat Jimin, mire megijedve elveszítettem az egyensúlyomat és hátraestem a földre. Ez szoknyában nem volt a legszerencsésebb, de ezek után eléggé elment a kedvem a hordásuktól. Vörös fejjel felálltam és a szoknyámat poroltam a fogalmam sincs mitől, de jelenleg nem éreztem azt, hogy Jimin szemébe tudnék nézni.

- Minden rendben ? - kérdezte óvatosan Rap Monster.

- P-persze - válaszoltam és a bőröndömet megfogva elkezdtem húzni a lift felé, ugyanis mindenki elkészült, így indulhattunk.

- Nem láttam semmit - jött mellém Jimin.

- Ezt általában azok mondják, akik mindent látnak - hajtottam le a fejemet.

- Pontosan - helyeselt Suga is - ha akarod megvakítom - suttogta, mire elnevettem magamat.

- Még meggondolom - válaszoltam.

A kis helyiségben JungKook és YoonGi mellett álltam és kivételesen csak a torkomban volt gombóc és a kezem izzadt, egyébként egész jól bírtam. Kilépve a szabadba igazi áldás volt, ugyanis majdnem két napja a hotelszobában punnyadtam és rég éreztem a friss fuvallatot, ami mondjuk most nem igen volt, de legalább a nap sütött és kezdtem érezni a hőséget. Talán mégis volt előnye a légkondis szobának.

Mielőtt beszálltunk volna a furgonba, J-Hope elővette a szelfibotot és szólt, hogy készítsünk egy csoportképet. Ő volt középen, egyik oldalán Jimin, másikon én, mellettem JungKook, mögöttem Jin, Kook mögött V, J-Hope mögött Suga, mellette pedig Rap Monster.

- Bangtan, Bangtan, Bang, Bangtan - kiáltottuk és belemosolyogtunk a kamerába. Azt hozzá kell tenni, hogy eléggé feszéjezve éreztem magamat ennyi fiúval körülöttem, de egy kép erejéig kibírtam.

Megérkeztünk a reptérre és a búcsúzó tömeget nézve szomorúan állapítottam meg, hogy tényleg rosszkor betegedtem meg. Sok mindenről maradtam le és még csak a dalszöveggel se tudtam haladni. A napszemüvegem mögül néztem a fanokat és láttam páron, hogy közelebb is jött volna, hogyha a menedzser és a többi kísérő meg nem állítja őket. Őszintén egy kicsit örültem, ugyanis nem túl barátságosan néztek rám.......

Megpróbáltam felrakni a csomagomat a szalagra, de túl nehéznek bizonyult és egy ideig el is szórakoztam volna vele, ha Jin nem jön és segít nekem. Hálásan ránéztem és megköszöntem, mire mosolyogva megrázta a fejét, mondván szívesen tette. Néztem, ahogy előremegy V-hez és közben azon gondolkoztam, hogy mintha a lebetegedésem óta került volna engem, bár lehet, hogy csak beképzeltem. Én viszont Jimint eléggé feltűnően kerültem és megpróbáltam a lehető legmesszebb ülni tőle a repülőn, de ez nem sikerült, ugyanis JungKookot megelőzve lehuppant mellém és az arcom elé emelt valamit.

- Tessék, itt a telefonod. Még nem volt időm odaadni - mondta kicsit durcásan.

- Kö-köszönöm - vettem volna el a felém nyújtott tárgyat, mire magasabbra emelte, így nem értem el - Hé - álltam volna fel, hogy megfogjam, erre viszont visszanyomott a helyemre a vállamnál fogva.

- Amíg nem bírsz remegés nélkül mellettem lenni, addig nem - rázta meg a fejét, mire idegesen nyeltem egyet.

- Ez tudod, hogy nem rajtam múlik.....

- JungKook mellett mégis kibírtad - húzta fel fél szemöldökét.

- Mert őt már kezdem megszokni, de ez nem azt jelenti, hogy kibírom, ha hozzám ér - suttogtam.

- Nem baj - most azért fejlődtél vissza, mert...tudod - magyarázta zavartan.

- Hah, szóval mégis láttad - tettem karba a kezemet és éreztem, hogy elönti a pír a fejemet.

- Kellett neked leesned - vágott vissza.

- Az is miattad volt - akadtam ki.

- Túlságosan gyorsan ijedsz meg a dolgoktól.

- Nem tehetek róla, hogy félek a fiúktól - fordultam az ablak felé és a felhőket bámulva próbáltam helyreállítani a szívem gyors dobogását.

- Tessék - szólalt meg egy idő után és a kezembe nyomta a törött mobilomat.

Lassan felé néztem és megköszöntem, erre csak hümmögött egyet és lehunyta a szemét. Valószínűleg próbált pihenni, de ez több okból sem sikerülhetett neki; az egyik az volt, hogy a többi fiú eléggé sokat nevetett körülötte és J-Hope még bökdöste is út közben. Megsajnáltam, így a zenelejátszómat elővéve - amire általában csak az általam írt és szerzett dalokat tettem - bedugtam a fülhallgatómat és az egyik felét beraktam Jimin fülébe, míg a másikat az enyémbe. Félszemével hálásan rám nézett és szerintem örült, hogy legalább az egyik oldalról nem kellett hallgatni a zajongást. Most kivételesen nem tudtam aludni ellenben a mellettem békésen szuszogó fiúval, erre csak elmosolyodtam és elővéve a füzetemet leírtam a nemrég kitalált új sort a dalhoz. Pár jó cím is eszembe jutott, amik alapján szövegek is felötlöttek bennem. Mindegyik mellé odaírtam, hogy milyen zenét kéne szereznem hozzá és így telt el az egész út. Nem is nagyon figyeltem a körülöttem lévőkre, ezért a fiú félelmem sem jött elő olyan intenzíven, aminek kifejezetten örültem.