Sziasztok^^

Amint tudtam hoztam is az újabb fejezetet :) Egy kicsit talán rövidebb lett, de annál eseménydúsabb :D Mondjuk ezt majd ti eldöntitek XD És nagyon - nagyon köszönöm a csillagozásokat és azt, hogy egyáltalán olvassátok a történetemet^^ Jó szórakozást !

------------------------------------------------------------------------------------------------

- Jin szemszöge -

Dörgésekre ébredtem és fáradtan néztem körbe, hogy vajon mi történt. Elhúztam a függönyt és azonnal észrevettem, hogy vihar van. Csodálkozva néztem a mélyen alvó szobatársamat, akit még ez sem ébresztett fel. Meg akartam bizonyosodni róla, hogy még él, ezért fogtam a párnámat és megdobtam vele, erre csak átfordult a másik oldalára és tovább aludt békésen. Kisétáltam a folyosóra, ahol észrevettem a maradék öt tagot diskurálni. JungKookék szobája nyitva volt, így beléptem megnézni, hogy Kiki alszik-e, de nem volt bent, ellenben a földön találtam egy papírt.

" Elmentem egy kicsit levegőzni, majd egy óra múlva jövök. Ne aggódjatok nem lesz semmi bajom. Vigyázok én magamra. Kiki" - állt rajta, mire gyorsan kimentem a fiúkhoz, most már tudtam miről beszélgettek.

- Meg van ? - kérdeztem végig nézve a társaságon és a kétségbeesett arcuk láttán már meg is kaptam a választ - Szóval nincs.....

- Most mi legyen ? - kérdezte J-Hope.

- Kezdjük el keresni - válaszolta Rap Mon - mást nem tehetünk. Francba, még csak telefon sincsen nála - fogta a fejét ingerülten.

- Ha megtaláljuk esküszöm, hogy egy órás kioktatásban fog részesülni - mondta Jimin.

- Sajnálom srácok.........az én hibám, mivel elaludtam - magyarázta Kook, mire V összeborzolta a haját. - Ne magadat hibáztasd kicsi Kook. Meg fogjuk találni - tette hozzá.

- Szerintem, amilyen makacs úgy is elment volna, ha fent vagy és tiltakozol - veregettem meg a hátát.

Megbeszéltük, hogy szétválunk és megkeressük a környéken, valószínűleg nem ment messzebb. A vihar miatt ugyan lényegesen lassabban tudtuk haladni, de ez sem zavart minket túlságosan. Kiki apja valószínűleg megölt volna minket, ha a lányát elveszítjük egy idegen országban. Az eső szakadt és szinte a fölém tartott esernyő sem segített sokat. Eközben villámok cikáztak az égen és csak remélni tudtam, hogy nem csap belém az egyik. A szabadban szinte senki sem tartózkodott vagy ha igen, akkor az illető épp egy fedett helyet keresett. Végül amellett döntöttem, hogy bemegyek pár kávézóba és boltba is, hátha ott megtalálom az eltűnt lányt. Első célom egy kisbolt volt, amit körüljártam ugyan, de nem találtam meg, így visszamentem a viharba. Természetesen mielőtt eljöttem volna, a hotelből gyorsan felraktam egy maszkot, meg egy baseballsapkát, hogy véletlenül se ismerhessenek fel, ha mások lettek volna a körülmények, akkor nem zavart volna, de eben a helyzetben nem lett volna túl szerencsés. Már egy ideje ki be mászkáltam a boltokból és kávézókból, de még mindig nem olt nyoma, így felhívtam a többieket.

- Megtaláltad ? - kérdezte Jimin reménykedve szólva bele a telefonba.

- Nem, én is csak ezt akartam kérdezni, de akkor még te sem jártál sikerrel - sóhajtottam és megpróbáltam közben túlkiabálni a feltámadt szelet.

- Mit tudsz a többiekről ?

- Hát, J-Hope azt hitte, hogy megtalálta, de kiderült, hogy egy másik lány volt az, aki felismerte őt, így egy ideig a lánnyal beszélgetett, mire újra neki tudott állni a keresésnek.

- Valahogy sejtettem, hogy lesz egy ilyen malőrje, mindegy, hívj ha megtaláltad - mondta, majd lerakta a telefont.

Fázva nyitottam be egy újabb kávézóba, ugyanis bőrig áztam, mivel az esernyőm megadta magát, így ki kellett dobnom. Odamentem a pulthoz és feltettem a ma már nem tudom hanyadjára ismételt kérdést.

- Nem jött be esetleg egy hosszú, göndör, barna hajú lány a kávézóba ? - Nem ázsiai - tettem hozzá.

- Nyugodtan beszélhet koreaiul - nézett rám az idős hölgy barátságosan - és a kérdésére válaszolva, épp nem sokkal ezelőtt segítettük fel a földről. Jöjjön utánam - mondta és szófogadóan követtem hátra a személyzetnek fenntartott öltözőbe. Legalábbis szerintem az volt. Belépve a helyiségbe, észrevettem egy kanapén feküdni és annyira megkönnyebbültem, hogy gyorsan mellé siettem és megnéztem, hogy minden rendben van-e vele. Azon kívül, hogy olyan forró volt a homloka, mint délben az aszfalt, úgy tűnt rendben van.

- Mégis hogy értette azt, hogy fel kellett segíteni a földről ? - néztem rá az eladóra, ugyanis csak most jutott el a tudatomig ez az információ.

- Bőrig ázva nyitott be a kávézóba és azonnal össze is esett, azóta nem is ébredt fel. Megmértem a lázát és harminckilencet mutatott a lázmérő. Viszont gyógyszert sajnos nem tudtam neki adni és félek, ha hamarosan nem kap, akkor kórházba kerül - magyarázta idegesen, mire ránéztem Kikire és észrevettem, hogy abnormálisan gyorsan vette a levegőt.

- Mit tehetnék ?

- Hát.........milyen kapcsolatban állnak ? - nézett felváltva rám és az alvó lányra.

- Öhm, munkatársak vagyunk - válaszoltam, ugyanis nem tudtam, hogy a barát mennyire helytálló, hisz számomra az volt, de fogalmam sem volt, hogy vajon neki mi voltam vagy egyáltalán mik voltunk.

- Igazából be tudná adni neki a gyógyszert.......... - kezdett bele és én még mindig nem értettem, aztán idővel rájöttem, hogy mire akart kilyukadni.

- Ó......khm, adna egy percet ? - kérdeztem zavartan és gyorsan felhívtam Rap Mont.

- Megtaláltad ? - szólt bele reménykedve.

- Igen - válaszoltam, mire megkönnyebbülten felsóhajtott - viszont van egy kis gond - kezdtem bele és felvázoltam neki a helyzetet.

- Értem, figyelj szerintem tedd meg - jó ez baromi zavarba ejtő helyzet, de mást nem tehetsz. Viszont beszéld meg a hölggyel, hogy ez maradjon titokban, ok ? - kérdezte, mire nagy nehezen válaszoltam és leraktam a mobilt.

- Ön tudja, hogy kik vagyunk ugye ? - néztem az említett személyre és meglepődtem, hogy Namjoon még telefonon keresztül is rájött. Túl okos volt.

- Igen, de ne aggódjon, nem árulom el senkinek - mosolyodott el - akkor hozzam a gyógyszert ? - kérdezte, mire csak bólintottam és ránéztem Kikire. Remélem meg fogja tudni bocsátani, ha valaha rájön. Megkaptam a pirulát, meg egy pohár vizet és még egyszer bocsánatot kértem szegény lánytól, majd közelebb hajoltam hozzá és.........

- Kiki szemszöge -

Mikor legközelebb kinyitottam a szememet, nyolc szempárt pillantottam meg, akik amint észrevették, hogy fent vagyok megkönnyebbülten sóhajtottak fel.

- Végre felkeltél - mondta Jimin - jobban érzed magadat ?

- Öhm..........azt hiszem, bár még mindig úgy érzem, mintha egy égő kályhában lennék - suttogtam, ugyanis nem igazán volt hangom.

- Mégis mit gondoltál, amikor egyedül elmentél ? - kérdezte ingerülten Suga.

- Te az egészet végig aludtad, úgyhogy ne mondj semmit - nézett rá hitetlenkedve Rap Monster.

- Az nem az én hibám, attól még eléggé aggódtam, amikor felébredtem és azt láttam, hogy mindenki feszülten állt Kiki ágya mellett - magyarázta.

- Sugának igaza van - szólt közbe V is - szólnod kellett volna.

- Vagy legalább elvinned egyikünk telefonját - mérgelődött Jimin is.

- Nagyon aggódtunk Kiki - lépett mellém J-Hope és megfogta a kezemet, mire elhúztam volna, de most valamiért jól esett az érintése. Erőt adott, vagy nem is tudom.

- JungKook.........- néztem az említett személyre félve - nagyon sajnálom.

Egy ideig csak bámult rám komor tekintettel, de végül megindult felém és szorosan magához ölelt.

- Babo Kiki ! - mondta dühösen, mire mosolyogva megsimogattam a fejét.

- Tudom, hogy az voltam - és tényleg, bocsánatot kérek mindenkitől.

- Az a lényeg, hogy már jól vagy - mondta a menedzser.

- Igen.........köszönöm Jin, hogy hazahoztál - néztem hálásan a fiúra, aki eddig nagyon csöndben állt a társaságban és teljesen el volt varázsolva, legalábbis úgy tűnt. Nem is vette észre, hogy szóltam hozzá és csak akkor kapta felém a fejét, mikor Jimin oldalba bökte.

- Hm...........ó............izé.........mit is mondtál ? - vakarta zavartan a tarkóját.

- Csak megköszöntem, hogy hazahoztál - válaszoltam csodálkozva. Ez volt az első eset, hogy így láttam őt.

- Á, nincs mit megköszönni - legyintett és lassan kisétált a szobából, közben nekiment az ajtónak, mivel úgy akart kimenni rajta, hogy be volt csukva.....

- Vele meg mi történt ? - kérdezte Suga.

- Öhm, az egy naaaagyon hosszú történet - magyarázta Rap Monster, mire én is érdeklődve néztem rá.

- Van időnk - mondta Suga, mire a leader csak fogta a fejét és súgott valamit az értetlenkedő oppanak, majd kihúzta magával a szobából.

- Azt hiszem mi is megyünk - jelentette ki V és a maradék három emberrel elhagyta a helyiséget.

- Pihenj Kiki, majd megpróbálok halk lenni - mondta JungKook és bemászott a saját ágyába és fogta a telefonját, majd elkezdett valamit nézni rajta. Eddig is nehéz volt fent tartani magamat, így hálásan lecsuktam a szememet és örültem, hogy a vihar is elmúlt

Másnap, hiába akartam a fiúkkal tartani a dedikálásra mindannyian rosszalló tekintettel néztek rám és egyöntetűen kijelentették, hogy arról márpedig szó sem lehet. Egy próbát azért megért. Még ugyan baromi szarul voltam, de ezt senki kedvéért sem vallottam volna be. Az egész napot szinte egyedül kellett töltenem, aminek a gondolata is megrémisztett. Tény, hogy utáltam egyedül lenni; másik tény, hogy fiúkkal meg még inkább, de ebben a félelmem is nagyban közrejátszott. Egy ideig győzködnöm kellett a tagokat és a menedzsert, hogy nincs semmi szükség arra, hogy valamelyikük itt maradjon, ráadásul a rajongók is csalódottak lettek volna. Ezért hát mosolyogva integettem a fiúknak, majd miután bezárták az ajtót fáradtan hunytam le a szememet. A fejem és a torkom még mindig fájt, de szerencsére a lázam már lement az éjszaka alatt.

Hirtelen ötlettől vezérelve megfogtam JungKook itt hagyott telefonját és bepötyögtem egy telefonszámot. Most nagyon szükségem volt anya megnyugtató hangjára.

- Igen tessék ? - szólalt meg a vonal túlsóvégén és máris sokkal jobb kedvem lett.

- Szia anya........

- Szia Kincsem ? Miért nem a sajátodról hívsz ? Csak nem történt valami ? - szakított félbe, mire felnevettem.

- Túl jól ismersz........igazából csak már nagyon hiányzott a hangod, hisz már egy hónapja nem is beszéltünk. A telefonom pedig jelenleg nem üzemel - magyaráztam, de nem mertem megemlíteni, hogy mi történt velem. Semmi szükség nem volt arra, hogy kilométerekről aggódjon értem.

- Nekem is a tiéd és inkább nem kérdezek semmit a mobiloddal kapcsolatban. Azt hiszem úgy mindketten jobban járunk - mondta - Már úgy megölelgetnélek téged, de sajnos el kell fogadnom, hogy az én kislányom már nem is olyan kicsi, sőt.......

- Ó, emiatt nem kell aggódnod, hisz akármennyi év telik is el, én mindig a te pici lányod leszek - mosolyodtam el.

- Szerintem térjünk vissza erre úgy öt év múlva, amikor már tartós kapcsolatod lesz valakivel és akkor majd kíváncsi leszek, hogy még mindig így gondolod-e.

- Ünneprontó vagy, bár akkor is igazam lesz, hisz attól még a lányod leszek és valószínűleg kicsi is, hisz a 162 cm nem számít nagynak - ellenkeztem tovább csak azért is.

- Maradjunk annyiban, hogyha eljön az ideje akkor majd megérted - sóhajtott, de tudtam, hogy ő is mosolygott.

- Egyébként meg, én már mondtam neked a jövőmet; egy rahedli macska meg én együtt egy bérházban.

- Tudom, tudom, és velük fogsz megöregedni, de azt remélem, hogy ezt te sem gondolod komolyan. Egy ilyen csinos lánynak, mint amilyen te vagy biztos lesz egy rakás udvarlója, úgyhogy én a helyedben nem félnék.

- Én meg az udvarló egy mondatban ? Biztos vagy te ebben ?

- Nagyon vicces, de szinte biztos vagyok benne, hogy a hét fiú közöl akikkel együtt laksz, legalább kettőnek tetszeni fogsz............vagy lehet, hogy már tetszel is.

- Most úgy teszek, mintha ezt nem is hallottam volna.

- Szia Drágám ! - köszönt anyu, valószínűleg apának, hacsak nem kezdett el másokat is drágámozni.

- Akkor én szerintem leteszem - kezdtem bele a búcsúzkodásba.

- Várj - Drágám - szólt apunak - épp a lányoddal beszélek, nem akarsz te is váltani vele pár szót ?

- Minek ? Van lába, ha akar velem beszélni akkor majd eljön hozzánk - hallottam a háttérből és a szavak miatt összeszorult a szívem.

- Nem is értem, hogy tudtam hozzád menni - motyogta anya, legfőképp magának, de pechére én is hallottam - Itt vagy még Kincsem ? Hallottad az előbbi beszélgetésünket ? - kérdezte feszülten. Erre természetesen annyit válaszoltam, hogy nem, mivel épp leraktam egy percre a telefont, hogy inni tudjak és szerencsére bevette. Most mit kellett volna mondanom ? Hogy mindent hallottam és legszívesebben elsírtam volna magamat ? Még csak az kellett volna....

Miután leraktuk, az idegességtől majdnem földhöz vágtam a maknae mobilját, de mielőtt elengedtem volna a készüléket, eszembe jutott, hogy nem az enyém, így nagy nehezen lenyugtattam magamat. Apa jól mondta, van lában és tudtommal neki is, úgyhogy simán eljöhetett volna meglátogatni, ebben az egy hónapban. Vagy legalább azt a rohadt telefont felemelhette volna, de nem, azzal még szétrombolta volna a rideg apa imidzsét. Felhúztam a lábaimat és azokat átkulcsolva szipogtam, ugyanis időközben mérgemben és fájdalmamban elkezdtem sírni. Épp idegesen töröltem le a könnyeimet, amikor is valaki benyitott a szobába és azonnal lelohadt az arcáról a mosoly, amint meglátta a kisírt képemet.

-------------------------------------------------------------------------------------------------

És így a végére lenne pár kérdésem^^

- Szerintetek, ha Kiki emlékezni fog, hogy mi is történt közte és Jin között, vajon rosszabbá válik a félelme vagy esetleg pozitív hatással lesz rá ?

- Egyetértetek Kiki anyukájával ? Valóban nem lesz belőle macskás néni ? XD

- Ki nyithatott be a szobába ?

- És hogy tetszett Jin szemszöge, nem volt túl lányos ?