Sziasztok ^^

Meg is hoztam az első fejezetet és csak annyi lenne a hozzáfűznivalóm, hogy a dőlt betűs mondatokat angolul mondják a szereplők. Jó szórakozást az első fejezethez ! 😃 

 ------------------------------------------------------------------------------------------------- 

- 4 évvel később -

Nem az én hibám volt......legalábbis nem teljesen. Magammal értettem egyet és ha visszamehetnék az időben, akkor is ugyanezt tettem volna. Ezzel mondjuk csak én voltam így, de mindegy. Az apám egy kicsit másképp gondolta ezt.

- Te komolyan hozzávágtad a dalszöveget ?! - kérdezte kissé kikelve magából.

- Nem én tehetek róla - válaszoltam higgadtan - ő mondta azt, hogy írjak egy jobbat, mert szerinte ennél többre is képes vagyok, csak inkább megtartom magamnak az ötleteimet. - Ami egyébként hülyeség, ugyanis minek tartanám meg magamnak, ha másoknak írom a dalszövegeket ?

- Nem érdekelnek a kifogásaid ! Most rögtön hívd fel és kérj tőle bocsánatot ! - utasított, majd a kezembe nyomta az asztalon heverő telefonomat.

- Ch...... - válaszoltam, de a telefont végül elfogadva tárcsáztam az idol számát. Vártam egy darabig, de mivel csak az üzenetrögzítője válaszolt leraktam - Nem veszi fel - vontam meg a vállam megkönnyebbülten.

- Akkor addig hívd, amíg utol nem éred és ajánlom, hogy rendesen kérj tőle bocsánatot.

- Rendben - néztem le a földre és a parkettát tanulmányozva gondolkoztam azon, hogy mégis miért én kapok ki, amikor nem én tehettem az egészről. Különben is, hallott már biztos rólam híreket még újonc létére is és mégis engem kért meg, hogy írjam meg a debütáló dalát. Úgy tűnik rossz választás volt.

- Mindegy - sóhajtott, én pedig ezzel lerendezettnek hittem a dolgokat, ezért felállva a kanapéról készültem, hogy elmenjek kocogni, amikor is fojtatta - de ha találkozol egy újságíróval ne mondj semmit, még a végén romba döntenéd az eddig felépített munkámat.

Erre nem feleltem semmit csak hátat fordítottam neki és a fejemre téve a fejhallgatómat kiléptem a házból. Még hogy az ő munkája, akkor mondja ezt, ha egy sort képes leírni. Én vagyok a dalszerző és az ő munkája......nevetséges.

A haragomat lenyelve futottam a szokásos reggeli körömet és néztem a kitett plakátokat. Volt egy lánybanda, akiknek segítettem felállni a dalszerzői válságból és most híresebbek, mint régen. Természetesen, azóta is tartjuk a kapcsolatot és ha van időnk találkozunk.

Bementem egy boltba, hogy megnézzem a mai újságot, ezért a kapucnimat feltéve vettem el egy példányt. " A szigoráról híres, de mégis kedves dalszerző csillagunk, megint bajt kevert ! "

- Remek - sóhajtottam és ezt az oldalt tovább lapozva belefutottam egy érdekes cikkbe - " Dalszerzőt keres a Big Hit " " Nemrégiben volt egy interjúnk az igazgatóval, aki megemlítette, hogy egy dalszerzőre lenne szüksége. "

A többit csak részben értettem meg, ezért inkább visszaraktam a helyére a hírlapot, ha ezt apa meglátja bajok lesznek. Mivel ez a gondolat nem hagyott nyugodni, megfogtam az összes újságot, amiben ez a cikk szerepelt és a kasszához lépve megvettem őket. A telerakott szatyrokkal kisétáltam a boltból és a legközelebbi szemeteshez érve belehajítottam. Ebbe a boltba járt a legtöbbet apu, ezért már így is kevesebb esélye volt, hogy véletlenül belefut a cikkbe. Csak remélni tudtam, hogy nem nézelődik mostanában az interneten....

Hazaérve elfoglaltam a fürdőt és a mosdókagylóra támaszkodva farkasszemet néztem magammal. Ma sikerült elkerülnöm, hogy belefussak egy férfiba is, ezért már sikeresnek könyveltem el a napot, hisz nem szándékoztam elmenni itthonról. Miután lemostam magamról minden "mocskot" kikászálódtam a fürdőkádból és a fejemre csavart törülközővel kimentem a nappaliba. Kivettem a hűtőből egy jegeskávét és azzal együtt leültem a kanapéra. Apa laptopját az ölembe véve bekapcsoltam és elkezdtem nézelődni a neten. Elég sok helyen megtaláltam a Big Hit igazgatójának felhívását és ez enyhén zavart, ezért ki kellett valamit találnom. Megtaláltam a nemrégiben készített felvételt, amin a jelentkezés feltételeiről volt szó. A fejhallgatómat bedugva a gépbe hallgattam meg az interjút. Nem tűnt túl ellenszenvesnek, de mégsem találkoztam volna vele élőben. Elég sokszor meg kellett állítanom a videót, hogy fel tudjam fogni a dolgokat, mivel nem igazán voltam hozzászokva még négy év után sem a koreai beszédhez. Nem nagyon akartam használni, ezért amikor csak tudtam kihasználtam azt, hogy esetlegesen az egyik idol tudott angolul, így nem kellett a fejemben lefordítani és gyorsan reagálni a dolgokra. Már csak pár perc volt hátra, amikor is valaki hirtelen megérintette a vállamat a meglepettségtől összerezzentem és egy mozdulattal kiléptem az oldalról.

- Csak nem OLYAN dolgokat nézegetsz ? - szólalt meg anyu nevetve és a bevásárlószatyrait letéve az étkezőasztalra a kanapéhoz jött és leült mellém.

- Anya - néztem rá hitetlenkedve - legközelebb jelezd valahogy, hogy te vagy az. Azt hittem szívinfarktust kapok.

- Szomorú is lett volna - gondolkozott el - nem tudtam volna, akkor kire ráhozni a frászt.

- Mondták már, hogy idegesítő szokásaid vannak ? - néztem rá összehúzott szemöldökkel.

- Egszer-kétszer.......na, de mesélj. Mit néztél ilyen nagy beleéléssel ? - vette el a laptopot az ölemből és behozva az előzményeket rákattintott a legutóbb megnyitott oldalra. Egy darabig nézegette, de mivel ő még rosszabbul tudott koreaiul, mint én, feladta és segélykérően rám nézett. Neki szerencséje volt, a cégnél ahol dolgozott az angol tudására volt főképp szüksége.

- Röviden és tömören; ha ez a cikk apu tudomására jut, az elég rossz lenne rám nézve.

- Óóóóó - húzta el a száját - segítsek ?

- Azt megköszönném - néztem rá hálásan és megölelve a fejemet a vállába fúrtam - Ez az én parfümöm ? - kérdeztem eltolva magamtól, erre anya csak megvonta a vállát és felállva a helyéről elkezdett bepakolni a hűtőbe. Én is odamentem és segítettem neki elpakolni a cuccokat. A földön volt még egy zacskó és mivel azt hittem, hogy abban is étel van megfogtam és az asztalra téve belenéztem. Egy világoskék fejhallgató volt benne és egy hasonló színű rövidgatya. Kivéve őket a csomagból jobban szemügyre vettem és azonnal beleszerettem mindkettőbe. A nadrágon volt egy szalag, ami övként funkcionált és a fejhallgató pedig pont jó méretű volt; vagyis nem túl nagy.

- Ez az enyém ? - kérdeztem anyutól.

- Nem - válaszolta - ez azé a lányomé, aki nem ül fel minden ok nélkül az étkezőasztalra.

- Rendben, jó, értem a célzást - nevettem fel és leszálltam az asztalról.

- Szóval ? Tetszenek ?

- Nagyon - mosolyodtam el és anya nyakába ugorva megköszöntem az ajándékokat. Ez bevált szokás volt nálunk, általában csak úgy megleptük egymást néha egy kis aprósággal. A fejhallgatóm már kezdett elromlani, ezért örültem, hogy végre kaptam egy újat. Apának már említettem egy párszor, de nem igazán figyelt rám, ezért nem is csodálkoztam, hogy nem kaptam meg a várva várt ajándékot. Anyának bezzeg volt ideje figyelni rám, nem értettem apa erre miért nem képes.

Visszaültem a kanapéra és tovább nézegettem a cikkeket. Úgy tűnt mindegy ki az, csak segítsen nekik írni egy dalt. Nagy előrelépés lett volna, ha fiú bandának is írhatnék egyet, de mivel nem lettem volna képes megmaradni egy légtérben egyel is, inkább nem éltem bele magam ebbe az egészbe. Gondosan kitörölgettem az előzményeket és lezártam a gépet. Megfogtam a füzetemet és próbáltam tovább írni egy rég elkezdett dalt, de nem igazán ment. Négy éve befejezetlenül árválkodott a lapon és arra várt, hogy végre tovább írjam, ami eddig nem sikerült, pedig örültem volna neki. A fejemet ütögettem a ceruzámmal, hátha eszembe jut valami; bármi, de veszett ügy volt, ezért a füzetemet ledobtam az asztalra és elterültem a kanapén. A plafont szuggerálva sem jutott semmi eszembe, ezért a zongora elé ülve lenyomtam egy billentyűt és vártam az ihletet, mivel ezután sem történt meg a csoda; nemes egyszerűséggel lefejeltem a billentyűket. Természetesen ezt a pillanatot választotta az apám, a megérkezésre.

- Jól vagy kislányom ? - kérdezte felvont szemöldökkel.

- Persze - emeltem fel a fejemet - ne is foglalkozz velem.

- Ha te mondod......- vonta meg a vállát és elsétált a szobájuk felé.

Kicsit sem nézhetett hülyének, amiért a zongorát fejelgettem. Sóhajtottam párat és új helyet kerestem magamnak, ami a hangszer teteje lett. A lábamat lógatva gondolkodtam és gondolkodtam, végül arra jutottam, hogy felhívom az egyetlen barátomat és beszélek vele, hátha segít valamit. Most nálunk egy óra, ami annyit jelentett, hogy Londonban tíz, ezért megcsörgettem Viberen.

- Szia - integetett bele a kamerába vidáman Sunny.

- Hello. Mizujs van veled ?

- Áááá, semmi különös - legyintett - Na mesélj mi történt.

- Honnan.........túl jól ismersz - nevettem fel - Képzeld írói válságban szenvedek...

- Miért ? Hisz eddig csak úgy jöttek az ötletek - értetlenkedett.

- Nem tudom, egyszerűen nem megy. Van egy dal, amibe négy éve kezdtem bele és azóta se fejeztem be - sóhajtottam fel.

- Ne aggódj, ha megint együtt dolgozol majd valakivel, akkor hidd el eszedbe fog jutni egy tök jó szöveg.

- Pont ez a baj. Akkor van ötletem, ha valakivel együtt írom a dalt, anélkül egy kész szerencsétlenség vagyok.

- Ez nem igaz, ha az lennél, akkor nem lennél ilyen híres - mosolyodott el.

- Ijesztő vagy.......ne legyél ilyen okos, még a végén csalódást okozol nekem.

- Szerintem se illik hozzám, ha ilyen vagyok, de valaki rákényszerít - nézett rám összehúzott szemmel - De most térjünk a tárgyra; szerinted élnek a Holdon lámák ?

- Na látod, te ilyen vagy - nevettem fel.

- Ez gonosz volt....

- Csak az igazat mondtam - egyébként, mivel nincsen oxigén a Holdon, nehezen élhetne ott bármi is, nem hogy egy láma.....

- Az részlet kérdés - legyintett - tegyük fel, hogy van.......akkor lenne ott láma ?

- Valószínűleg igen......meg emberek is - tettem hozzá - Úúú és ha nyulak is lennének, akkor jó magasra tudnának ugrani - kalandoztam el - Nem kéne veled barátkoznom, rossz hatással vagy rám....

Egy ideig mindketten egymást szuggeráltuk, de végül egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. Eléggé hangos voltam így egymagam, ezért anya kíváncsian kisétált a nappaliba és kérdőn nézett rám. Biztos azt hitte, hogy már magamban beszéltem. Még ott nem tartottam.......még.

- Nyugi, ne nézz így rám; Sunnyval beszélek - mutattam felé a telefonom, amin szőke barátnőm mosolygott anyura.

- Csókolom - köszönt vidáman.

- Szia Sunny. Rég beszéltünk - kezdett bele anya és már előre tudtam mi lesz. Fogta magát mellém jött és a telefont kivéve a kezemből leült vele a kanapéra, majd mintha semmi sem történt volna elkezdett beszélgetni az én barátnőmmel. Hitetlenkedve figyeltem hátha észrevesz, de nem igazán akart.

- Anya ! - szóltam rá.

- Azt hiszem vissza adlak Bellnek. Már el kezdett koreaiul beszélni, ez csak rosszat jelenthet - magyarázta tettetett ijedséggel és a kezembe nyomta a mobilomat.

- Köszönöm - suttogtam, majd folytattam a beszélgetést Sunnyval.

Még vagy egy órán keresztül mondtuk egymásnak a magunkét és csak akkor voltunk csöndben, mikor ittunk, bár ez sem mindig volt. Aminek az lett a következménye, hogy leköptem magamat vízzel, mire a röhögés közepette szőke barátnőm is követte a példámat. Végül abba kellett hagynunk, mivel szóltak neki a szülei, hogy ideje lenne feküdnie menni, hisz neki másnap egyetem.

Lerakva a telefont leültem a zongorához és el kezdtem játszani rajta. Annyira belemerültem, hogy észre se vettem, amikor apu egyik munkatársa és a felesége bejött a nappaliba. Felnézve jöttem rá, hogy közönségem is van.

- Jó napot - hajoltam meg.

- Szia Christabelle - mosolygott rám a körülbelül anyuval egy idős nő.

- Nyugodtan folytasd csak - szólt hozzám a férfi is.

Bólintottam és visszaülve a helyemre tovább játszottam. Végig itt maradtak közönségnek és apuval beszélgettek valamiről, majd később anya is csatlakozott hozzájuk. Éppen a kedvenc darabomat játszottam, amikor is kihallottam valami érdekeset a beszélgetésből, ezért ennek következtében véletlenül félrenyomtam a billentyűt. Anya érdeklődve nézett felém én pedig jeleztem neki egy fejrázással, hogy mindegy; valószínűleg félrehallottam. Aha, csak hittem, ugyanis végre visszatudtam hozni a hangulatot, amikor is megismétlődött az a bizonyos név, ezért ismét elrontottam. Most már mindenki érdeklődve nézett felém. Apámon láttam, hogy kissé ingerülten figyelt, mivel már másodszorra zavartam meg a beszédét. Piros pontot nekem, hogy baromira nyugodtan kezeltem a helyzetet, még úgyis, hogy volt apán kívül még egy férfi a helyiségben.

- Gyere most már te is ide - szólalt meg.

- Oké.

- Van egy jó hírem - kezdett bele apu lelkesen, amitől a gyomrom egyszeriben liftezni kezdett.

- Igen ? - kérdeztem kissé vékonyabb hangon, mint szerettem volna.

- Igen - bólintott - ha meg kapod ezt a lehetőséget, akkor olyan híres leszel, mint azelőtt senki - magyarázta. Én viszont nem igazán értettem vele egyet. Nem tartottam magamat túl híresnek és nem is vágytam többre. Nem véletlenül dalszerző lettem, énekes helyett, bár ennek a másik oka az volt, hogy szörnyű hangom van és nem igazán szeretek szerepelni, ezért meg voltam én a háttérben, mint mindig.

- Miről lenne szó ?

- Ismerős neked a Big Hit név ? - nézett rám, de szinte biztos voltam benne, hogy tudja, hogy tudom. Aprót bólintottam, ezért folytatta. - Dalszerzőt keresnek egy bandának, akik mostanában elég híressé váltak.

- És fiúk.... - suttogtam nem túl lelkesen.

- Ó, szóval már hallottál róluk - bólintott elégedetten - akkor nem kell bemutatnom őket - bökött a laptopra, amin épp a hét fiú vigyorgott.

- Nem.....figyelj apa....

- Önök is úgy gondolják, hogy esélyes a lányom ? - fordult el tőlem és folytatta a beszélgetést a munkatársával és kicsit sem érdekelte, hogy éppen félbeszakított.

- Nagyon értelmes és tisztelettudó, nem mellesleg egy nagyon jó dalszerző - válaszolta a férfi.

- De úgy hallottam, hogy egy nem mindennapi módszere van arra, hogy egy tényleg az adott emberhez-emberekhez illő dalt írjon - folytatta a feleség.

- Pont erről akartam beszélni......

- Kislányom, egy kicsit maradj csöndben - szólt rám apa.

Kezdett felmenni bennem a pumpa és mivel úgy gondoltam, hogy ha tovább maradok egy helyiségben vele, még a végén hozzávágok valamit, úgy döntöttem, hogy felállok és egy jegeskávéval a kezemben bemegyek a szobámba. Illedelmesen meghajoltam és elköszöntem; úgy mindenkitől. Nem szándékoztam kijönni a szobámból és nem is lett volna senki és semmi ami miatt kiteszem a lábamat onnan. Minden hangulatom elment a dalszerzéstől, ezért a saját laptopomat bekapcsolva sorozatot néztem. Mostanában eléggé megszerettem a doramakat, ezért minden szabad időmben azt néztem és mivel most éppen egy szomorúbb résznél voltam és ez tökéletesen passzolt a mostani hangulatomhoz, kitört belőlem a sírás, de nem igazán tudtam eldönteni, hogy miért is vagyok inkább szomorú: azért, mert olyan jelenet volt, vagy mert épp olyan szarul éreztem magam, mint a főszereplő. Ez egy nehéz kérdés volt, de végül nem gondolkoztam tovább rajta.

A nap további részében bent ültem a szobámban és folytattam eme érdekes tevékenységemet. Ezen a héten kaptam végre szünetet, ugyanis mostanában eléggé sokat bent voltam valamelyik idollal a stúdióban, ezért nem igazán volt időm magamra. Bár most már egészen hozzászoktam, még egy kicsit új volt, hogy én nem az iskolapadot koptattam, hanem "szórakoztam". Legalábbis mások számára biztos úgy tűnhetett. Még a saját apám is megjegyezte egy párszor, hogy az ő munkájához képest én csak játszom. Egy napra szívesen átadtam volna a helyet neki és akkor megláttuk volna, hogy vajon ki az aki szórakozik.

Már hét körül volt az idő, amikor anya benyitott hozzám, én pedig kérdőn ránéztem és levettem a fejhallgatómat.

- Mi a baj ? - érdeklőttem, ugyanis ilyenkor általában főzni szokott.

- Le tudnál ugrani tésztáért ? Sajnos kevesebbet hoztam, mint ami elegendő lett volna.

Nem igazán volt kedvem kimozdulni, de mivel rá nem haragudtam és mert olyan kedves volt, hogy meglepett pár dologgal, úgy gondoltam, hogy nem halok bele egy kis bevásárlásba, ezért bólintottam és lecserélve az itthoni ruhámat elmentem. A közeli bolt volt csak betervezve, mint úti cél, de mivel nem találtam meg azt a tésztát, amit anyu kért el kellett mennem egy messzebb lévőbe. A kapucnimat feltéve szálltam fel a metróra, mivel úgy gondoltam, hogy egy nagyobb áruházban biztos találok. Úgy nyomorogtunk, mint a heringek és nem volt nagy szerencsém az elhelyezkedéssel sem, ugyanis három fiú közé voltam beszorulva. Próbáltam lenyugtatni magam, de ez olyan szinten nem ment, hogy egyel előbb le kellett szállnom és megvárnom egy másik metrót, hogy nehogy elájuljak. A szívem még mindig hevesen dobogott és a hideg futkosott a hátamon, olyan szinten rosszul voltam, hogy levegőt is alig kaptam. Ezért egy oszlopnak támasztva a fejemet próbáltam helyre pofozni magamat, de mivel ez nem sikerült ki kellett mennem a nyílt utcára és az út hátralevő részét sétálva tettem meg. Még az áruházban is végig azt lestem, hogy hol nincsen senki vagy csak fiú nem, ezért eléggé érdekesen nézhettem ki, ahogy minden sorba bekukucskáltam, nehogy összetalálkozzak egyel. A tésztát megfogva és egy üveg kólát is hozzávéve a kasszához léptem és fizettem. Éppen pakoltam be egy szatyorba, amikor is megszólított a kasszás srác.

- Te véletlenül nem Christabelle Sappington vagy ? - kérdezte csillogó szemmel. Nekem viszont egy lépést hátrálnom kellett, hogy legalább a lábaim ne remegjenek.

- De igen - válaszoltam kényszeredett mosollyal és ez nem azért volt, mert nem szerettem, ha felismernek vagy éppen az esetleges rajongóimmal volt bajom, csak egyszerűen nem voltam képes félelem nélkül a fiú szemébe nézni.

- Kérhetnék egy autogrammot ? - nézett rám és egy noteszt előrángatva a zsebéből várakozóan felém nyújtott.

- P-persze - mondtam és a közben felém tartott tollal leírtam a nevemet és mellé az övét.

Láttam rajta, hogy még akart valamit, de mivel a közben egyre türelmetlenebbé vált sor rászólt elfordult és mielőtt bármit is kérhetett volna vagy szólhatott volna gyorsan leléptem. Fürgén szedtem a lábamat a tömegen utat törve és megpróbáltam elkerülni azt, hogy valakinek nekimenjek vagy esetleg rálépjek egy ember lábára. Nem mertem megint megkockáztatni a metrót, ezért fogtam egy taxit és hazafuvaroztam magamat. Fáradtan sétáltam be a házunkba, ahol anya éppen a tésztára csinálta a szószt. Levettem a cipőmet és a szatyrot felraktam az asztalra, majd felültem rá.

- Szerinted jó ? - kérdezte anya és a fakanalat a számba téve várta a reakciómat.

- Ühüm - válaszoltam leégett nyelvvel - csak nagyon meleg és.........csípős - ugrottam le az asztalról és a csap fölé hajolva megnyitottam és gyorsan ittam néhány kortyot, de nem igazán akart elmúlni ez az égető és egyszerre csípő érzés.

- Igyál rá egy kis tejet - javasolta és a kezembe nyomott egy pohárral. Egyszerre kiittam mindet és megnyugodva tapasztaltam, hogy kezd elmúlni az íz utóhatása.

- Csak nem te is megkóstoltad már ?

- Lehetséges......- válaszolta rejtélyesen.

Nevetve néztem tovább, ahogy sertepertél és már jobban éreztem magamat, ezért úgy gondoltam, hogy nem lesz gond, ha nem említem meg neki a mai napot, így is sokat aggodalmaskodott miattunk, nem kellett, hogy még ennél jobban ki legyen.

- Tényleg, holnap mész valahova ? - kérdezte felém se nézve.

- Igen...... - gondolkoztam - egy fotózásra és egy interjúra. Miért kérdezed ?

- Nincs különösebb jelentősége, csak tudni akartam, hogy itthon leszel-e - vonta meg a vállát, de valamiért nem éreztem úgy, hogy igazat mondott.

Ezután nem sokkal később végzett, így enni kezdtünk, természetesen apu nélkül, hisz neki a munkája fontosabb volt, mint mi.

Bementem a szobámba és elnyújtózva az ágyamon néztem a plafont. Egy ideig csak sokat pislogtam, de végül egyre hosszabb lett a szünet közöttük, majd ezután nem sokkal el is aludtam.....