Sao Paulo

Pénteken az ébresztő megszokott hangja helyett a brazil hőség és az elképesztő pára ébresztett. Bár próbáltam visszaaludni, úgy fél óra után feladtam a próbálkozást. Úgyis maximum húsz percet tudtam volna aludni. Az ágyból óvatosan bújtam ki, nehogy felébresszem Lewist, majd egy köntöst felvéve lementem a kávémért, amit elégedett, és kissé bágyadt mosollyal az arcomon vittem fel a szobába. Lewis már kicsit mocorgott, de mivel nem akartam felébreszteni, inkább kiültem a gőzölgő kapucsínómmal az erkélyre. Alig ücsöröghettem ott öt percet, amikor valaki a nevemet kiabálta a közelből.
- Rozi, az isten szerelmére, süket vagy? – kiáltotta a szomszédos erkélyről Sebi. Az álmos arca és rendezetlen haja láttán jót mosolyogtam.
- A gondolataim hangosabbak, mint a világ, ami körülvesz – vágtam rá, majd közelebb mentem hozzá, így már csak az erkélyeket elválasztó párkány volt köztünk. – Jól aludtál? – kérdeztem, majd belekortyoltam a kávémba.
- Furcsa belegondolni, hogy mindjárt vége az egésznek – hagyta megválaszolatlanul a kérdésem. – Olyan, mint amikor vége van az általánosnak. Tudod, hogy utána jön a gimi, de az mégsem lesz ugyanolyan. Annyira más volt ez a szezon – magyarázta hevesen gesztikulálva.
- Akkor élvezd ki, ami még maradt belőle – tanácsoltam neki. Erre ő kortyolt bele a kezében lévő bögre tartalmába.
- Mit fogtok csinálni Lewisszal a szünetben?
- Gondolom, elkezdjük megszervezni az esküvőt, meg kicsit jobban belemélyedünk ebbe az összeköltözés témába. Aztán nekem jönnek a vizsgák, tesztelések, és már itt is a március – vontam meg a vállam.
- Szerintem a szezon alatt felnőttél – mosolyodott el büszkén. – És annyira jó volt nézni. Emlékszem, amikor ekkora voltál – mutatott a válla magasságába. – És mindig be volt fonva a hajad. Nagyon menő kislány voltál – rázta meg a fejét mosolyogva.
- Én meg emlékszem a fiatal, kócos hajú, huligán Sebire – nevettem fel.
- Az a hajam egy szörnyű korszaka volt, inkább ne is beszéljünk róla – mosolyodott el ő is.
- Jó reggelt – támolygott ki Lew fáradtan az erkélyre. Engem egy homlok-pusziban részesített, Sebivel pedig kezet rázott. – Te nőttél? – nézett rám kérdőn, mire Sebivel az előző beszélgetésünk miatt mindketten elnevettük magunkat.

A pályára már egy sárga pólóban és farmer sortban érkeztem. Hiába indultam el jóval melegebb öltözetben, a kocsiban kénytelen voltam átöltözni a forróság miatt. Interlagos nem kímélt minket, az biztos. Még a bokszban is – ahol általában normalizálódik a hőmérséklet – meg lehetett sülni, de legalább volt ventilátor, valamint a kocsik hűtőberendezése is sokat segített. És akkor megkaptuk a hírt...
- A force india jövőre rózsaszín lesz – kiáltotta egy szerelő, miközben a nevetéstől a hasát fogta. Jesse-vel és Lewisszal összenéztünk, majd teljesen egyszerre törünk ki hatalmas nevetésben.
- Lehet, hogy Hulkenberg is ezért megy el – dobta be az elmés gondolatot Jesse.
- Ugye mi maradunk a normális keretek közt? – ijedt meg teljesen Lewis, majd a „nem lesz kislány járgány" választól azonnal le is nyugodott.

Az első edzés aránylag eseménytelenül telt, na, de aztán jött az a bizonyos második. Hát az valami zseniális volt. Fernando autójával valami probléma volt, ő pedig úgy döntött, hogy kiáll. És bizony átvette az operatőr szerepét. A verseny után nagy társaságban megbeszéltük, hogy még kicsit gyakorolnia kell, de egy felvételnek elment a dolog.

All the love, Ch