Szuzuka

A nap lágyan sütött be a hotel hatalmas ablakán, ami igazából maga volt a fal. Szemeim kinyitva Lewisszal találtam szembe magamat, aki az asztalnál ült, és a japán rajongóktól kapott leveleket olvasgatta, hatalmas mosollyal az arcán.
- Jó reggelt, te óriás – köszöntöttem. Gondolkodás nélkül állt fel a székből, és dőlt le mellém az ágyba.
- Neked is, Szépim – suttogta, majd lágy csókot nyomott a számra. – Gondolom, ma nem jöttök ki a pályára – húzta el a száját.
- Talán délután, amikor Max elfoglalt lesz.
- Nem tilthatod el a húgod a szerelmétől – figyelmeztetett.
- Szerinted mit akar Max a tizenhárom éves, hihetetlenül naiv és ártatlan húgomtól?
- Ő nem olyan srác – mondta, mire megforgattam a szemeim.
- De egy idő után, ha összejönnek, akkor neki is szüksége lesz rá, mind mindenkinek. És Jesse még túl kicsi hozzá és meg fogja bánni, vagy pofára fog esni – magyaráztam, vadul gesztikulálva.
- Mindenkinek kell csalódnia – vágta rá bölcsen Lew.
- De nem most, hogy meghalt a bátyja. Nem bírná ki, és nagyon fájna neki – folytattam az eszmecserét, ahogy felültem. – Megyek, megnézem, mit csinál.
Magamra vettem egy szállodai köntöst, hogy azért mégse a pizsamámban járkáljak, majd lendületesen átsuhantam a szomszéd szobába. Jesse legnagyobb meglepetésemre teljesen nyugodtan, felöltözve laptopozott az ágyán ülve, és boldogan nevetett egy videón.
- Jó reggelt, hugi.
- El kell mennünk valahova, mutatnom kell valamit, omg, olyan menci az a hely, el fogod dobni az agyad – pörgött fel teljesen. A másodperc töredéke alatt odarohant hozzám és szorosan megölelt. – És vásárolnunk is kell – tette hozzá halkan.
- Oké, mikor szeretnél indulni? – kérdeztem, majd végigsimítottam a haján, abban reménykedve, hogy ettől kicsit lenyugszik. Hitvány remények...
- Amint lehet, siess, ma még sok dolgunk van, fel kell fedeznünk Japánt – kiáltotta túlfolyó lelkesedéssel.
- De vásárolni nem megyünk, azt neten intézd – közöltem, mire továbbra is mosolyogva bólintott, majd abból ítélve, ahogy belemélyedt a laptopjába, már el is kezdte a vásárlást. Mosolyogva csóváltam meg a fejem, majd így mentem vissza a szobámba.
- Na? – kérdezte Lew, amint beléptem az ajtón.
- Lelkes, el akar vinni valahova, és olyan, mint egy idegesítő boldogság-bomba, de mivel a húgom, ezért örülök neki és elnézem neki – vázoltam a helyzetet. – És fel akarja fedezni Japánt – tettem hozzá, mire Lew elnevette magát.

Egy órával később a fekete, Drake-et ábrázoló pulcsimban, farmerben, futócipőben és baseball sapiban álltam a „híres-neves" Japán Kaki-múzeum előtt.
- Ugye nem az a végső megállónk? – kérdeztem előre félve Jesse válaszától.
- Tök jó lesz, gyere – jelentette ki, ahogy beállt a jegyárusító előtti sorba.
- Én nem megyek be oda – mutattam az épületre, melyről mosolygó kakák bámultak rám.
- Ugyan már, mikor máshol láthatsz ilyet?
- Minden nap a vécében – vágtam rá, ám késő volt. Megkaptuk a jegyeket és egy-egy... kaka-sapit. A húgom nevetve tette fel a fejére a plüss szart, míg én undorodva néztem a kezemben tartott darabra.
- Nem... - suttogtam folyamatosan, azonban ahelyett, hogy kimenekültem volna, a tömeg betuszkolt az épületre, Jesse pedig a fejemre húzta a kakit. Először arany, majd gyémánt vécékkel találtam magamat szemben, majd jött egy mérges vécéről való vetítés. Aztán műanyagból formált kakák. Ezek után kénytelen voltam lecsúszni egy vécé alakú csúszdán, hogy tovább mehessek. Megláttam a kijáratot, de előtte... előtte ott voltak a vécék, akik egy japán dalt énekeltek. A húgom nevetve tapsolt a dalocska ütemére, még én fintorogva ácsorogtam a sarokban, arra várva, hogy végre mehessek.

Délután, mikor Lew visszajött az edzésről a bokszba, már hatalmas röhögéssel köszöntött. Biztos voltam benne, hogy az eszetlen húgom elküldte neki a videót, amin abban a sapkában csúsztam le a vécén.
- Ha nem fejezed be most azonnal, esküszöm, itt hagylak a húgommal, és téged is be fog vinni arra a szaros helyre – puffogtam idegesen, amin Lew csak még jobban nevetett. – Utállak, mindkettőtöket – néztem hol Lewisra, hogy a húgomra.

All the love, Ch