Seul

Kedden reggel, mikor Lewis még csak ébredezett, én már javában a földön ültem törökülésben és pakoltam a bőröndöm, minek után Lew még mindig nem fedte fel a meglepetését, ellenben bejelentette, hogy ma délelőtt repülünk egyet.
- Mit csinálsz, Szépim? – kérdezte reggeli, kissé rekedtes hangján.
- Pakolok – válaszoltam mosolyogva, majd felálltam és odasétáltam hozzá. – Még mindig nem tervezed elmondani, hogy mi a meglepi?
- Nem – felelte csibészes arckifejezéssel. – De egy óra múlva induljunk el – mondta, majd felállt és a fürdő felé indult, de az ajtóban megtorpant. Türelemre intve felmutatta a mutatóujját, visszatolatott hozzám, és végül megcsókolt.
- Aha, szóval elfelejtetted a jó reggelt csókot – vettem tudomásul.
- A-a. Csak majdnem felejtettem el – próbálta menteni a menthetőt. – Szépim, egyelőre csak melegen öltözz fel, oké?
- Jesszus, Maris. Hova fogsz te engem vinni? – tettem fel a költői kérdést. Válaszul egy édes mosolyt kaptam, majd miután Lewis (immár végleg) besétált a fürdőbe, folytattam a pakolást. Ezen tevékenységem befejeztével felvettem egy hatalmas, azaz inkább HATALMAS Griffendéles pulcsit, szürke haspólót alá, szintén szürke melegítőnadrágot és végül futócipőt. Zsebre vágtam a szájmaszkom (elvégre ki tudja, hogy merre megyünk), majd – amint Lewis kijött – én becsörtettem a fürdőbe és nézhető formába hoztam magam.
- Szépim, siess, elkésünk – kiáltott Lew, pont abban a pillanatban, amikor kinyitottam az ajtót.
- Valld be, hogy igazából csak hiányoztam neked – mondtam, majd rákacsintottam.
- Ne kacsingass, mert akkor kénytelen leszek a hajamban turkálni.
- Ne zsarolj.

A reptérre vezető úton Lewis vezetett, már csak azért is, mert nem volt időnk a hotelben reggelizni, így egy in n out-ból szereztük be a kávémat is. Néha komolyan úgy érzem, hogy a függőségem jelentősen hátráltat az élet számos területén.
- És nagyjából meddig tervezel repülni? – kérdeztem kevéssel a felszállás után.
- Ha megtudod, soha többet nem szólsz hozzám.
- Na, kérlek – kezdtem el hisztizni.
- Oké, hát úgy tizenegy és fél óra.
- Édes jó istenem, akkor viszont ezt kérdezd ki – jelentettem ki, majd a kezébe nyomtam a geometria füzetem.

Összességében nem esett olyan rosszul a repülés, ellenben igen csak meglepődtem, amikor Dél-Koreában értünk földet. Összezavarodottan követtem Lewist, aki aztán egy „mindjárt hozom a csomagokat, itt várj meg" kijelentéssel lerázott. Végül egy taxival mentünk tovább egy hotelbe. És itt egy dolgot kiderítettem: csak két éjszakára van foglalás. Ez után – minek után mindkét időzóna szerint bőven itt volt a pihi idő, felbaktattunk a szobába, ahol gyors megegyezés alapján ki is dőltünk.

Másnap reggel jó későn sikerült felkelnünk, főleg nekem.
- Hogy aludtál? – kérdezte Lewis reggel, mikor már az erkélyen ültünk, és én roppant furcsa tekintettel szemléltem a szomszéd épületeket. Mintha már láttam volna az összest.
- Igen, igazából valami tök nagy állatságot álmodtam. Sugával tanultam táncolni keringőt. Jó volt, csak elestem – meséltem.
- Akkor miért kémleled ilyen gyanakvóan a helyet? – kérdezte Lewis nevetve.
- Mintha már láttam volna.
- Nem lehet, hogy valamelyik sárga banda csinált erre egy videót? – tette fel az egyértelműen költői kérdést. Basszus. Monsta X. Ők a szemben lévő épület tetején forgattak. Édes jó istenem.
- Én annyira imádlak, hogy az hihetetlen – suttogtam neki, mikor már az ölében ültem és teljes erőmmel ölelgettem.
- Ha tudnád, hogy mekkora szenvedés volt rájönni. Itt minden ugyan olyan – panaszkodott.
- Ez a legjobb meglepetés.
- Szépim – mondta, mire felpillantottam rá. – Ez még nem is a tényleges meglepetés.
- Miért, itt meg is tartjuk az esküvőt élőzenének pedig berendelted az összes kpop bandát?
- Ki tudja – válaszolt, majd megpuszilt. – Viszont ha nem akarod lekésni a meglepetést, akkor szerintem kezdj el öltözni.
- Öltözzek ki? – kérdeztem, mielőtt eluralkodott rajtam a teljes tanácstalanság.
- Tudod mit? Inkább segítek az öltözéssel – mondta, majd kivett egy fehér, Bts pulcsit, farmert, és egy fehér sportcipőt. – A többit rád bízom.
- Lewis, ugye tudod, hogy mennyire, de nagyon szeretlek?
- Igen, de én jobban szeretlek – válaszolt, majd rám kacsintott. Áh, ez így nem ér.

Felöltözve, és bekötött szemmel szálltam ki a taxiból. Lewis óvatosan vezetgetett, az időjárásból megítélve az utcán. Aztán beértünk egy melegebb helyre.
- Most már leveheted.
- Mit? – kérdeztem. Ezt fogjuk rá arra, hogy mennyire meg voltam illetődve, oké?
- Hát felőlem akár le is vetkőzhetsz, de én a szemeden lévő sálra gondoltam – válaszolta minden mindegy hangsúllyal.
- Ne legyél gyökér – kértem, majd levettem a szemkötőm. Fehér szoba, ahonnan hatalmas ajtók nyílnak mindenhova. Aha, sok segítség. Kézen fogva vezetett egyre csak beljebb az épületbe, ami őszintén szólva rám hozta a frászt. Aztán bementünk egy ajtón, ami egy másik, emberekkel nyüzsgő folyosóra vezetett.
- Lewis, hova hoztál? – kérdeztem ijedten, mikor egy siető ember majdnem fellökött.
- Én? Csak a színfalak mögé – válaszolta. Még arra sem maradt időm, hogy ledöbbenjek, ugyanis már be is tolt (igen, a szó szoros értelmében) egy szobába, amire a „BTS öltöző" felirat volt kihelyezve. Édes Istenem. Háttal nekünk hét srác koreaiul nyomatta a dumát, és boldogan nevetgéltek, majd az ajtó csukódás hangjára felénk fordultak. És igen, ők voltak azok.

Mindenkit megöleltem négyszer, ezernyi fotót csináltunk és legalább hatszázszor mondtam el, hogy mennyire imádom őket. Mikor a koncert kezdetéig még volt öt percünk, a csapat egyetlen, normális angolt beszélő tagjával kicsit sikerült beszélgetnem. Sajnos tényleg csak kicsit, mert mindössze annyit tudott mondani, hogy szerencsés vagyok, amiért van nekem egy Lewisom. Ez enyhén szólva szívmelengető volt.

A koncert természetesen fergeteges volt, de a végén jött az, amitől végig tartottam egy kicsit. A Love is not over első hangjai felcsendültek, és ezzel együtt én bekönnyeztem. A dal végére már patakokban folytak az örömkönnyeim.
- Szépim, jól vagy? – kérdezte Lewis.
- Igen. Hihetetlen, hogy egy zene mennyi emléket fel tud kavarni – suttogtam, mire válaszul egy hatalmas ölelést kaptam.

TERET ENGEDTEM EGY RETEK NAGY FANGÖRCSNEK, OKÉ?

All the love, Ch