Baku

Teltek a napok, és végre Lewis stressze is felengedett kissé. Persze ehhez az is kellett, hogy olyasmiken vesszünk össze, mint, hogy milyen kenyeret vegyünk a boltban, vagy éppen azon, hogy melyik filmet nézzük meg. Persze egy ideig hagytam, hogy az Ő akarata érvényesüljön, de amikor már negyedjére nem aludtam a horror filmjei miatt, na, akkor sokalltam be.

És ekkor kezdődtek a vitáink, amik szerencsére hamar eltűntek. És akkor döntöttünk úgy, hogy még kell egy végső lépés ahhoz, hogy kiengedjük a gőzt. Így történt az, hogy szombat este szerveztük össze a társaságunkat egy hatalmas bulihoz. Nyilván nem házi buliról van szó. Egy bécsi klubban beszéltük meg a találkát vasárnap este tízre.

Vasárnap reggel Roscoe ébresztett. Mert csak azért kutya-barát szállodába költözünk, hogy két kis horkoló csöppség is velünk jöhessen.
- Na, fel ébreszted a Mamit? De kis rossz fiú lett valakiből. – gügyögtem neki. Olyan kis aranyos arca van. Mintha mindig mosolyogna. A kutyus válaszul csak megnyalta az arcomat, majd lement kutya társához a földre, és békésen aludt tovább. Meg persze horkolt. De valamit a valamiért.
- Lewis, ébresztő. – keltegettem, a hátulról engem ölelgető Lew-ot.
- Nem. – nyöszörögte, amin elnevettem magam.
- Emlékszel arra az alkura, hogyha a kutyik felébresztenek engem, én felkelthetlek téged?
- Aj. Melyik rosszcsont volt az? – kérdezte kicsikét több élettel a hangjában.
- Nem mondom meg, mert amíg reggel morci vagy, biztos rákiabálnál. – mondtam, majd felé fordultam.
- Nem is vagyok morci. – közölte sértődött óvodás fejjel.
- Áh, dehogy. – mondtam, majd miután nyomtam egy puszit a szájára, kikászálódtam az ágyból, mire Coco emelte fel a fejét álmosan hunyorogva. Rámosolyogtam, majd a bőröndömhöz léptem és elővettem belőle egy fekete 5SOS-os pólót, farmer sortot, egy piros bandanát, a Vans-om, és az órám, és ezekkel bevonultam a fürdőbe.

A napra készen léptem ki a liftből és céloztam meg a kajáldát. Gyorsan berendeltem magamnak és Lewisnak is egy-egy XXL-es kávét, extra espressóval és magamnak extra cukorral. Meg persze körbe vettem magam vagy hatezer nutella and go-val.
- Jó reggelt. – köszöntött egyszerre három férfihang. Lewis és Dani megvolt, de nagyot néztem, amikor Maxet is megláttam.
- Nektek is. – köszöntem vissza, majd, mivel megéreztem, hogy Lewis közeledik felém, megkönnyítettem a dolgát. Felé fordultam, így nem kellett kitörnie a derekát ahhoz, hogy megcsókoljon.
- Oké, nem tudom, hogy mennyire rossz kezdés, de igazak azok a pletykák, hogy ti ketten... - kezdte Max.
- Együtt vagyunk, szeretjük egymást, egy szobában vagyunk és nem kértem meg a kezét. – mondta Lewis.
- És nem vagyok terhes. – tettem hozzá.
- Ennyin kérdezték már? – vont minket kérdőre szegény, mit sem sejtő Max.
- Ha tudnád mennyiszer. – vágtuk rá egyszerre Lewisszal.
- Miért is beszélünk arról, hogy Rozi terhes? – jött oda hozzánk Sebi felvont szemöldökkel.
- Nyugi, éppen azt mondta, hogy nem terhes. – nyugtatta meg Dani Sebit.
- Helyes. Még ráérek negyed keresztapa lenni.
- Miért pont negyed? – kérdezte Lew.
- Gondolom, hogy a tesó, Nic, aztán én. – mondta Sebi a szerinte nyilvánvalót.
- Én sok gyereket szeretnék, úgyhogy biztos jut majd neked egy, akinek csak te leszel a bácsikája. – jelentettem ki.
- Jujj, de jó. Akkor majd elviszem minden autóversenyre, és megtanítom motorozni, és szőkére festettjük a haját, és kap kék kontak lencsét. – kezdett el ábrándozni Seb. Egy hajszál választott el attól, hogy közbeszóljak, de inkább meghagytam őt az álomvilágában. Lesz időnk erről akkor veszekedni, ha már legalább egy gyerekem lesz.

A nap hátralévő része gyorsan eltelt. És már itt is volt az éjjel. Kicsit sminkeltem, a hajam kivasaltam, majd felvettem egy fekte, testre simuló ruhát, korall blézert, cipőt, táskát és fülbevalót, majd már késznek is nyilvánítottam magam.
- Nem vagy semmi ma, Szépi. – dicsért meg Lewis, majd belecsókolt a nyakamba.
- Indulhatunk? – kérdeztem kissé pirulva.
- Persze.
- Én vezetek. – vállaltam azonnal magamra. Szeretek vezetni. Nyilván, ez a véremben van.

A klub elé érve láttuk, hogy a teljes társaság ott van. És egy ember, akit nagyon nem vártam.
- Lewis, ott van ő is.
- Ki?
- Tudod ki. – válaszoltam az ablaküvegen kifelé mutatva.
- Voldemort? – kérdezett rá.
- Csak olyan nehéz kimondani a nevét. Rio.
- Nyugi Szépi. Néhány név mindig savanykás ízt hagy a szájban. – mondta bölcsen.

Persze próbáltam elkerülni, de lehetetlen volt. Kár, hogy akkor még nem tudtam, hogy nem ő alatta fogok feküdni.

Felváltva ittam meg a koktélokat és táncoltam a fiúkkal. Persze egyedül Lewisszal volt az az erotikusabb fajta, a többiekkel inkább csak ritmusra ugráltunk, esetenként megforgattak. Lassan kezdtem megérezni annak a jó sok alkoholnak a hatását, amit bevittem a testembe.
- Szépi, jól vagy? – kérdezte Lewis.
- Részegen. – mondtam, majd nevetgélni kezdtem a semmin.
- Oké, haza viszlek.
- Ne, még had maradjak. Még táncolni akarok. – nyavalyogtam.
- Majd táncolsz otthon, holnap. – vágta rá, majd ujjait rákulcsolta az enyémekre, és lassan húzni kezdett a kijárat felé. A kocsiban az utat végig viháncoltam. Olyasmiken nevettem percekig, mint például egy galamb. Igen, jól olvastad.

A szobába érve azonnal vetkőzni kezdtem. Nem is tudom, hogy miért.
- Mit csinálsz, Szépi? – kérdezte Lewis, miközben nagyot nyelt.
- Neeeeeem tudom. – adtam meg a választ, majd odaléptem hozzá, és hevesen megcsókoltam.

Az utolsó emlékem pedig nem más, mint az, ahogyan meztelenül fekszek Lewis alatt, miközben hevesen csókolózunk, Ő pedig belém tolja magát.

Reggel persze a világ legnagyobb fejfájására keltem.
- Mi történt? – morogtam, majd akkor éreztem meg, hogy rajtam nincsen ruha. A hideg futkosott a hátamon, így gondolkodás nélkül elkezdtem gondolkodni, hogy mi történhetett.

És akkor beugrott.
- Nem, ne, ne. – tiltakoztam a múlt ellen, majd hisztérikus sírás tört ki belőlem.
- Szépi, mi a baj? – rohant be Lewis a konyhából.
- Hogy tehetted? Az elsőnek különlegesnek kellene lennie. És emlékeznem kéne rá. Pontosan tudtad, hogy részeg voltam. – ordítottam, majd magam köré csavarva a takarót berohantam a fürdőbe. Egy darabig csak ültem a hideg csempén, és sírtam. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve kirohantam, felkaptam magamra a ruhám, és miután a cuccaimat összepakoltam, még mindig sírva elindultam a saját, vészhelyzetre tartogatott szobám felé.
- Jenni, kérlek ne menj el, csak hallgass végig. – könyörgött Lewis könnyekkel a szemében.
- Hogy elmeséld, milyen voltam? – kérdeztem, majd sokkját kihasználva berohantam a hotel másik végében lévő szobába, ahol csak sírtam egész nap.

Ez most olyan kis szed :(

All the love, Ch