Montreal

Hétfőn reggel Lew keltett. Már megint.
- Szépi, két óra múlva indul a gépünk. – súgta édes hangján a fülembe.
- Hova? – kérdeztem reggeli, reszelős hangomon.
- A szüleidhez, tudod. – adta meg a választ, mire egyből kipattantak a szemeim. Szinte rohanva dobáltam ki a nem megfelelő ruhákat a bőröndömből, míg rá nem leltem egy halvány rózsaszín maxi ruhára, ami mellé lapos talpú cipőt és kalapot választottam. Ezeket gyorsan felvettem a fürdőben, a hajam kifésültem.

Lewis már öltönyben várt, ami alá galléros pólót vett.
- A-a, inget felvenni, most. – mondtam neki mutató ujjammal intve felé, mire elnevette magát.
- Máris, Anyu.
- Reggelire még lesz időnk, vagy út közben falunk? – kérdeztem, miközben bepakoltam minden cuccom a bőröndömbe.
- A fél órás kávézást a kocsiban tudod csak intézni. – mondta. – Segítesz valamiben? – kérdezte, mire én felnéztem rá. Inge még nem volt begombolva, így tökéletes rálátásom volt edzett felsőtestére. Kipirult arccal bólintottam, majd közelebb léptem hozzá.
- Azt kéne valahogyan szebbé tenné. – mutatott a medence csontja közelében elhelyezkedő kék-lila foltra, ami körül apró sebek is voltak.
- Te ezt hol szedted össze?
- Álmodban medencén térdeltél. – közölte nevetve.
- Hupszi. – nyögtem ki. Előszedtem a sminkes táskámat, amit oly ritkán használok, majd nekiláttam a csúnya terület eltüntetésének. Először lealapoztam, majd ügyesen felépítgetve a termékeket szinte teljesen elfedtem az apró sérülést.
- Köszönöm. – suttogta, mikor felálltam, és ajkainkat mindössze néhány keresetlen milliméter választotta el.
- Szívesen. – válaszoltam. Lewis kajánul elmosolyodott, majd, miután kezeit a derekamra csúsztatta, magához húzott és megcsókolt.

Lewis magángépével mentünk, mert sikeresen lekéstük a saját járatunkat. Na, nem mintha ez olyan nagy probléma lenne, elvégre egy hat órás repülésről beszélünk, de én valahogy nem szeretek magángéppel repülni.
- Minden rendben? – szakította félbe Lewis édes hangja a gondolatmenetemet.
- Persze, csak rossz, hogy lekéstük a gépet. – válaszoltam. A gépe kanapéján ültünk, így könnyedén magához húzott, és hagyta, hogy legalább tíz percen át ölelgessem.
- Álmos vagyok. – nyavalyogtam.
- Pihizzünk? – kérdezte, mire én bólintottam. Lewis átment a néhány lépésnyire léve ágyhoz, és elterült rajta, válaszul én pedig rá feküdtem. Arra aludtam el, ahogy puha ujjaival simogat. Nem is kívánhattam volna jobbat.

A motor zaja keltett fel. Pontosabban az, hogy a motornak már nem volt zaja. Tehát életemben először aludtam végig egy repülést. Lassan kinyitottam szemeim, és egyből Lew mosolygós arcával találtam szembe magamat.
- Jó reggelt, Szépi.
- Neked is. – mondtam, majd a magam lassú tempójában elkezdtem kikászálódni az ágyból. Lewisszal kézen fogva mentünk a csomagokért, majd mikor azokat is magunkhoz vettük, elindultunk.
- Mit szól a Ferrari CEO-ja a kapcsolatotokhoz?

- Igaz, hogy Jennifer terhes?

- Nem érzed magad szánalmasnak Lewis és Barbi kapcsolatának tönkretevése miatt?

Ezek csak a kedvesebbek voltak a paparazziktól kapott kérdések közül.
- Hagyják békén. – ordította Lewis, majd karjaiba vett és kirohant velem a reptérről. Nem is értettem, hogy honnan szednek ennyi állatságot. Egy könnycsepp cikázott végig az arcomon.
- Ne sírj, hercegnőm. Mindjárt odaérünk. – súgta Lewis, mikor már a kocsiban ültünk, és lágyan letörölte a sós cseppet az arcomról. Bólintottam, majd kezét magamhoz ölelve hozzábújtam. Az ismerős környék egyre jobban megnyugtatott, nem is beszélve arról, amikor megláttam a ház fehér, fa kerítését. Gyorsan kipattantam az autóból, majd szegény Lewis-t és a csomagokat hátrahagyva berohantam a házba.
- Megjöttünk. – kiáltottam, mire a nappaliban várakozó társaság kijött és mindenki egyesével megölelgetett.
- Nem úgy volt, hogy Lewis is jön? – kérdezte anya felhúzott szemöldökkel.
- Ö, de, csak izé... kint hagytam. Mindjárt jövünk. – magyarázkodtam, majd visszamentem Lew-ért. Szegény srác úgy ácsorgott a csomagok mellett, mint az út szélén hagyott kiskutyák.
- Bocsi. – mondtam kínosan mosolyogva, mire elnevette magát, ezzel jelezve, hogy nem haragszik.
- Ennyire hiányoztak?
- Ők a családom. Akkor is hiányolom őket, ha csak a boltba megyek. – mondtam, mire mosolya szélesebbre kúszott. – Nem jössz be?
- De. – adta meg a rövid választ, majd egy fordulóval elkezdte behordani a csomagokat.
- Jó napot kívánok. – köszöntötte Lew a családom, mikor beértünk.
- Akkor röviden: anya, apa – mutattam a szüleimre – Josh és Jeremy – küldtem egy mosolyt az iker bátyjaim felé – és végül de egyáltalán nem utolsó sorban Jesse.

Miután mindenki bemutatkozott egymásnak egy kicsit maradtunk a nappaliban, ahol egész jól elbeszélgettünk. Ebből gondoltam, hogy anya a vacsoránál akar kérdezősködni.
- Mikor is lesz a vacsi? – kérdezte Lew.
- Hétkor.
- És most hány óra van?
- Öt. – mondtam, mire Lewis arcára nagy mosoly ült ki.
- Akkor még van bőven időnk. – közölte, majd rám feküdt. Egy darabig csak néztük egymást, majd Ő lassan megcsókolt. Kicsikét furcsa volt a helyzet, mert hát ilyesmit mi, mármint én még sosem csináltam. Lewis kezét lassan a pólóm alá csúsztatta, de mielőtt levette volna rólam, rám nézett, mintha azt kérdezné, hogy szabad-e.

Bólintottam, majd hagytam kezeimnek, hogy lassan kigombolják az ingét.

Ott feküdtünk az ágyamon, mindketten póló nélkül, csókolózva, de nem tettünk semmi olyat. Még nincs itt az ideje. Lassan elváltunk egymástól, és csak szimplán összebújtunk. Kis ideig az ujjaival játszott, utána a tetoválásait simogattam, végül pedig farkas szemet néztem vele. Utána pedig eljött az idő ahhoz, hogy készülődni kezdjünk a vacsorához.

Már a desszert is tálalva volt, és még mindig nem történt semmi kellemetlen, ami különösen meglepett.
- És Lewis, mi keltette fel az érdeklődésedet a lányom iránt? – kérdezte anyám. És akkor kezdődött el a szurkálódás.
- A gyönyörű szemei, a személyisége, az, hogy milyen művelt. A tökéletessége. – adta meg Lew a választ, amibe belepirultam.
- Sok ember szerint te is tökéletes vagy. Összeilletek. – mondta Josh mosolyogva, mire egy hálás pillantást küldtem felé.
- Túl sok tökéletesség egy nagy hiba. – morogta anyám az orra alatt.
- Jessica, ne kezd. – figyelmeztette őt apám halkan. Anya csak felháborodottan nézett rá, mintha valami nagy dolog történt volna. – Nem látod, hogy a lányunk végre boldog egy fiú mellett. Tény, hogy az a fiú nem Ferrari párti, de a kutyának is mindegy.
- Miből gondolod, hogy boldog? – tette fel a költőinek szánt kérdést anyám.
- Aj, anya. Csak nézz rájuk. Ha egy szobában vannak, már vibrál közöttük a levegő, ha egymáshoz érnek, már én is érzem az elektromosságot, és ahogyan egymásra néznek, Cupido meg a nyila jutnak eszembe. – közölte a húgom szem forgatva. Csodálattal néztem rá. Alig múlt tizenkét éves, de igen is érett. Nem a véleményéről van szó, hanem arról, hogy ki meri mondani. Mert ez tesz valakit felnőtté.
- A vacsorát mára berekesztem. – közölte anya, majd a koszos edényeket kezdte elpakolni. Lewisszal egymásra néztünk, majd kéz a kézben mentünk fel a szobámba. És tényleg éreztem azt a bizonyos elektromosságot, amiről Jesse beszélt.

Tudom, hogy óriási késéssel, de végre meghoztam az új részt. Na, ki várja már az osztrák nagydíjat? Mert én már nagyon :D

All the love, Ch