Monte Carlo

Az utóbbi időben sokat voltunk Danivel a tengerparton sétálgatni. Együtt vigasztalódtunk. 

Ő azért volt szomorú, mert már kétszer csúszott ki a kezéből a győzelem, én pedig Lewis miatt. Rossz kedvem oka pedig vígan élte az életét. 

Mert Ő „szeretett". Aha, persze. 

Én meg persze elhittem.

- Ma is megyünk? – kérdeztem Danit a telefonon keresztül.
- Persze. Negyed óra és ott vagyok. – mondta, majd bontotta a vonalat. 

Lassan kezdtem el készülődni, a hajam összefogtam, felvettem Lew bordó pólóját, fekete farmer sorttal és bőr mellénnyel, valamint felhúztam a piros Converese-m. Mikor nézhetőnek nyilvánítottam magam, kiléptem a szobámból és gyorsan kivettem a hűtőből egy jegeskávét, majd azzal a kezemben indultam el. Dani még nem volt ott, így az árnyékban ácsorogva iszogattam a kávém. 

Elbambultam a hullámzó tengeren, így nem vettem észre, hogy egy nagyon is ismerős ember közeledik felém.

- Szia, kicsim. – köszöntött, mire én odakaptam a fejem. Nem, most nem bocsájtok meg neki.

Mert igen, Lewis állt előttem.

- Helló. – vágtam rá flegmán.
- Még mindig haragszol?
- Áh dehogy, szívemből örülök neked, meg Rexinek. – közöltem, mire két lépést lépett közelebb, és egyik kezével megtámasztotta magát a fejem mellett, a falon.
- Nem jöttem össze vele, és nem csaltalak meg. Esküszöm.
- Nem érdekel különösebben.
- Ne hazudj, nem áll jól. – mondta, majd közeledni kezdett felém.
- Lewis, ne. – parancsoltam rá, mire szomorú arccal kissé hátrébb lépett. – Nekem nem szükséges ez az egész dráma. Ha neked nem vagyok elég, akkor el kell fogadnom. Ennyi. Ne bonyolítsd. – közöltem rezzenéstelen arccal.
- Ha így van, miért az én pólóm van rajtad? – kérdezte. 

Basszus. 

Nem hiszem el, hogy ilyen hülye voltam. 

– Szeretlek. Bízz bennem. Hagyd, hogy megmagyarázzam.
- Mi van akkor, ha én nem akarom tudni? Ha nem akarom hallani az egész magyarázatot?

- Tudom, hogy akarod. Mert szeretsz. – vágta rá.
- Nem szeretlek. – mondtam, mire megcsókolt. 

És akkor megtörtem. Könnyeim utat engedtek maguknak, de nem toltam el Lewist. Sőt, visszacsókoltam.

- Ne sírj. – súgta, mikor elváltunk, majd lecsókolta a könnyeim.
- Lehet, hogy mégis szeretlek. – mondtam halkan.
- Akkor meghallgatsz? – kérdezte, mire bólintottam.
- De kis cukik voltatok. – hallottam Dani hangját. 

Mindketten csodálkozva néztünk a még mindig fotózó Danielre, mire az elnevette magát.

- Te mióta vagy itt? – kérdeztem mosolyogva.
- Épp elég ideje ahhoz, hogy mindent meg tudjak örökíteni. – mondta diplomatikusan. – Viszont hagylak titeket kettesben, nem szeretném elrontani a pillanatot. – mondta mindent tudó mosollyal, majd lazán elindult. 

Én vagy három percig néztem utána csodálkozva, csakúgy, mint Lewis.

- Nem úgy volt, hogy maga alatt van? – kérdezte.
- Hát, lehet, hogy az ölelkező párok nézegetése teszi boldoggá. – mondtam, mire elnevette magát. Miközben egy eldugottabb pad felé indultunk, Lew átkarolt, ami felhozta a régi érzelmeket.
- Sokat sírtál?
- Nem, ami azt illeti, visszatartottam. – mondtam, mire rosszallóan megrázta a fejét.
- Néha pedig sokat tud segíteni, ha kiengeded magadból az érzelmeid.
- Lewis Coelho, üdvözöllek köreimben. – vágtam rá. Elnevette magát, majd leült a padra. Én vele szemben foglaltam helyet, majd egy bólintással jeleztem, hogy kezdheti a magyarázatot.
- Először is, Barbi hisztizett, hogy jönni akar. Konkrétan kisírta magának. Aztán tényleg a kanapén aludtam, amin megsértődött. Aztán meséltem neki rólad, és erre úgy tett, mintha valaha is jártunk volna, és jogosan lehetne féltékeny. És ezért konkrétan rám tapadt, én meg nem akartam ott, mindenki előtt lepattintani. – magyarázta, majd mély levegőt vett, ezzel jelezve, hogy mondandója végére ért. – Meg tudsz nekem bocsájtani? – kérdezte, mire én egy csókkal válaszoltam. 

Persze, hogy igen, gondoltam magamban.

- De van egy feltétel. – tettem fel a mutatóujjam anyáskodóan. – Nincs több dráma. Kanada után pedig egy kicsit a családdal leszek, és te is jössz. Ismernek már, de akkor is fontos a hivatalos bemutatkozás.
- Rendben. Elmondod, hogy mit ne csináljak? – kérdezte kissé megszeppenve.
- Ne öltözz ki nagyon. Egy farmer, meg egy ing elég, és az inget ne tűrd be. Aztán ha megkérdezik, hogy paradicsomszósz, vagy ketchup, a paradicsomszószt mondd. A pizza nagyon rondán fog kinézni, de isteni. Ne érj hozzá a húgom hajához, ne keverd össze a bátyáim, és semmi féle képen ne érj hozzá a családi fotókhoz, és ne fűzz hozzájuk vicces megjegyzéseket. Röviden ennyi. – mondtam, mire még inkább megijedve kezdett el bólogatni.
- Félek. Nyugtass meg. – kért teljeses sokkos állapotban.
- Menjünk, nézzünk meg egy filmet és bújjunk. – tanácsoltam.
- A yacht-omon. - tette hozzá. 

Kéz a kézben indultunk el a hajókára, amivel bementünk a tengerbe, messze a parttól és az emberektől. Aztán pedig film maratont tartottunk. Az éhezők viadalából. 

Imádom azt, hogy tudja, mit, mikor és hogyan akarok.

- Alszunk itt? – kérdezte, mire én heves bólogatásba kezdtem.
- De kapd csak le a pólód! – utasítottam, mire nevetve engedelmeskedett. 

Bevetettük magunkat a hatalmas franciaágyba, majd ölelkezve aludtunk el. 

Szeretem. 

Olyan kis cukik :3

All the love, Ch