Finom csókjai mit sem szűnnek meg bőröm felhevült, s izzó felületén, amint testünk még inkább egymáshoz préselődik a vágy hatalma által. Ajkaim közöl halk nyögések szabadulnak el, gesztusa erőteljesebb lesz, még inkább elcsábítva engem egy bűnösebb ösvényre. Szemeim előtt apró pontok kezdek felpattogzani, mik olyanok akár a fénylő csillagok a sötétség örök felületén. Elveszve érzem magam e pillanatban, s tudom jól; csak hagyom sodorni magam a hömpölygő hullámok által, melyek bármely percben a halálomat okozhatják. Felhőtlenül és gondmentes számomra most, elfelejtett mindent velem, melyben benne van minden jó, s rossz egyaránt, mi eddig sivár életemben történt. 

Ám a varázs hirtelen füsté válik, a józanodás pedig fájdalmas lelkemnek, minek hangot is adok egy elégedetlen nyögés által, amikor is már ajkai nem cirógatják nyakam összes porcikáját. Arcán egy önelégült vigyor terül el, hisz tudja jól, milyen euforikus érzést váltott ki nálam. Kénytelen vagyok egy pillanatra elszégyellni magam, pírban úszó arcom pedig mindent elárul számára, mire édes és gyenge kacaja megüti fülem. 

- Hihetetlen, mennyire édes vagy Louis..- mondja, kicsiny csókot hintve orromra, okozva ezzel még inkább vörös árnyalatot bőrömön.- Van kedved reggelit készíteni?

Kérdésére bólintok, a szavak továbbra sem lelnek helyet torkomban, így némaságba burkolózva, heves szívveréssel követőm őt a lépcsőn lefelé, egészen a hatalmas konyháig. A pulthoz vezet, mely kemény, fehéres márványból áll egy helyben masszívan, míg ő hűtőhöz sétálva kezdi kipakolni az alapanyagokat, a fejében megszületett ételhez, mely eddig számomra rejtély, akárcsak Ő maga. Oly sok kérdésem volna hozzá, melyekre makacsságom és kíváncsiságom végett választ akarok, ám tudom jól; nem adná meg nekem. Ő annál sokkal okosabb és talán egy kissé önző is, hogy csak úgy egy egyszerű kérdésre egy egyszerű választ is adjon. Ostoba vagyok, amiért úgy érzem, teljesen ismerem őt, hisz épp, hogy csak beszélő viszony alakult ki köztünk és..talán valami más is. 

A pulton már sorba sorakoznak a különböző zöldségek, mihez még csatlakozik néhány üveg fűszer. Szemöldökét huncutul vonja fel, amint meglátja bágyadt tekintetem, s mint aki a fejembe látna, úgy reagál az előbb kigondolt mondataimra. 

- Segítesz felszeletelni a zöldségeket?- kérdése kíváncsian, mégis van hangjában valami parancsoló, ami miatt képtelen vagyok nemet mondani. 

Pedig szívesen bámultam volna őt továbbra is..

Fejemet megrázom, hogy kiszakadjak végre a képzeleteim burkából, majd a székről lepattanva sétálok hozzá és látok neki a zöldségek megmosásához. Próbálom kizárni közelségének tudatát, miközben ujjaimmal újra és újra végig mosom a viaszos felületeket. Tág, sokkal tágabb ez a konyha, mint a miénk, mégis teste folytonosan az enyémnek súrlódik, amint elhalad a hátam mögött csinálva a saját részét, s bár nem nézek rá, minden egyes molekulám érzi a borostyánok szuggeráló erejét, mellyel próbál még inkább magához láncolni. A csobogó vizet elzárva fordulok vissza a márványlaphoz, mire ráhelyezve a vágódeszkát és kezembe fogva a kést kezdek neki csendesen a zöldségek feldarabolásának. Kezem kissé megremeg, bizonytalanságom és tudatlanságom egyaránt megmutatkozik most rajtam és itt látszik, mennyire nem vagyok jó az efelé konyhai feladatokban, hiába csak egy egyszerű szeletelésről van szó. Nem mondhatom magam elkényeztetett gyermeknek, ugyanakkor anyám bármit megtett nekem és képes volt még arra is, hogy azt a nyamvadt édes almát, minden egyes alkalommal rózsa alakúra formázza nekem. Az emlék képre halkan felnevetek, ám mosolyom hamar eltűnik, amint megérzem a hideg tenyeret végig siklani nyakamtól, egészen kézfejemig, hol végül megállapodik és ujjait az enyémmel összefonva helyezi rá a késre, mely továbbra is ügyetlenül hánykolódik végtagom szorítása között. Testem megfeszül, agyam belsőzuga azt suttogja; meneküljek tőle, ám én ahelyett, hogy hallgatnék rá, nyugodt szívveréssel dőlök mellkasának. 

- Lazulj el kicsit, bébi.- leheli a fülem mögötti bőrre, emelve mindezzel testem már így is égbeszökő hőmérsékletét.

Nyelnem kell egy nagyot, amint lassú mozdulatokkal kezdi kezeinket egyszerre mozdítani, megtanítva mindezzel nekem az alap dolgokat. Fülembe suttog minden apró utasítást és lényeget, hangja mély tónusa pedig olykor az elkalandozás felé visz, ám hamar észbe is kapok, hiszen nem akarom, hogy udvariatlannak tartson. Eme pillanat mégis meghitt és bár sosem mondanám ki hangosan, szívem mást sugall, amint arra gondolok; bárcsak minden napom így telne. Vele telne. 

Hamar megszünteti a kapcsolatot köztünk, amint látja, képes vagyok végre egyedül is elvégezni a rám szabott feladatot. A kék, felhabzott óceán pedig ismét összetalálkozik a homokszemek közé rejtett borostyán kövekkel, mire pulzusom megnőni kényszerül, arcomat pedig mintha rózsaszirmok lepnék el, míg nem mindkettőnk mimikája lágy mosolyban állapodik meg. Kábulata azonban figyelmetlenséget eredményez nálam, minek következtében ujjamon éles fájdalom szalad végig, s csörren meg hangosan a penge a földre hullva, bemocskolva bíborvörös véremmel. 

- A francba!- morgom felszisszenve és gyors mozdulatokkal fordulok meg, hogy mihamarabb víz alá tehessem sérülésem, ügyelve arra, hogy semmit se kenjek össze. 

Ám cselekedeteimben megállít, vasmarkát csuklóm köré fonja és gyengéden húzza ajkaihoz a vágást, miből egyre inkább szivárog vérem. Göndör tincsei előre hullnak, szemei szinte égnek, s sehol sem lelem az előbbi barátságos tekintetet. 

- Harry..- szólítom nevén gyenge hangommal, ugyanakkor mit sem ér neki, Ő továbbra is a vörös folyadékot bámulja.- Harry, kérlek..- szorítása erősebb lesz, arcán az erek tisztán kivehetővé válnak, míg borostyánjai vérben kezdenek úszni, sötétséggel körül ölelve. 

Ajkai közül hosszú szemfogai kilátszódnak, amint egyetlen szót intéz még felém, mielőtt végleg eltűnne. 

- Fuss.