Mosolyogva lépek be az aula ajtaján az iskolába. Már délután három óra is elmúlt, de most van a kedvenc szakköröm, amit sosem hagyok ki, és a mostani alkalom sem lesz másképp. Amúgy is. A kedvenc filmem egyik részét próbálgatjuk, aminek rettenetesen örülök.

Természetesen a Thor első részéről van szó.
Számtalanszor láttam az összes filmet, és szinte kívülről fújom Loki - vagyis Tom - szövegét.

Mivel így is elég fáradt vagyok a hosszú nap után, semmi kedvem nincs megmászni két emeletnyi lépcsősort, ezért inkább a lift mellett döntök, ami sajnos csak az első szintre tud felvinni, de a nehéz táskával a hátamon így is másznom kell egy kicsit, hogy a megfelelő teremhez érkezzek.

Halkan bekopogok a fém ajtón, majd egy halk "Szabad!" után belépek a fénnyel borított terembe.
- Jó napot tanárnő! - köszönök tisztelettel. - Elnézést a késésért - csukom be az ajtót a hátam mögött, és a helyemre ülök.
- Semmi baj, Adam. Épp most emlegettünk, hogy biztos mindjárt itt leszel - fogad mosolyogva a színjátszó kör vezetője, azaz a dráma tanárnőm.

Szerencsére nagyon kedves természetű hölgyről van szó, aki szereti a szárnyai alá venni a diákjait, nekem pedig sok jövőt jósolt.

- Pont most kezdtem bele abba, hogy meglátogat minket a mai foglalkozáson egy színész. Aki otthon mozog a Marvel filmekben, biztos hallott már róla, de nem csak onnan lehet ismerős. Több filmben és sorozatban is szerepel. Fiúk és lányok, köszöntsétek Tom Hiddlestont!

Végszóra nyílik az ajtó és a kedvenc színészem lépi át a küszöböt.

Természetes az, hogy mindenki tekintete az újonnan érkezőre vetül, ez alól pedig én sem vagyok kivétel.

A legutolsó padból tökéletes rálátásom van a magas férfira, mikor egy kisebb szívroham után rájövök, hogy ténylegesen egy teremben tartózkodik velem.

A sokkból a tanárnőm hangja ébreszt fel.
- Adam, ha megkérhetlek mutasd be a jelenetet, amit megtanultál.

Na igen. Itt van egy hatalmas bökkenő. A jelenet, amit tudok szinte minden szöveg a jelenlévő hivatásos színészé.

Mindezek ellenére egyet bólintok, majd megszólalok.
- Két segítséget, azért kaphatok? - kérdezem halkan, mire bólint.

A két legjobb barátomra nézek a szememmel üzenve, hogy jöjjenek ők is.

- Melyiket mutassuk be? - kérdezi Alex.
- A Kong: Koponya-szigetet - mondom neki halkan, mire hoznak egy asztalt és három széket, s leülünk egymással szembe hárman.
- És indulhat! - csapott az asztalra Mrs. Fisher, mi pedig játszani kezdtünk.

- Egy ismeretlen sziget... Akkor sorolnám hogyan halhatnak meg: eső, forróság, sár, különféle rovarcsípések és nyavaják. Igen, tudom, a malária ellen van védőoltás, de mi van a többi bacival? Azokról a dogokról nem is szólva, amik elevenen felfalnak - kezdtem el a szöveget. Utánam Alex következett.
- Megkapja a dupláját! - jelenti ki határozottan.
Míg ő ezt elmondja, lopva Tomra pillantok. Olyan gyönyörű. Szavak sincsenek rá. Újra én jövök.
- Gőzük sincs milyen veszélyes lehet. Ennek az ötszöröse kell. Plusz a bónusz. Ha élve megússzák - kis hatásszüneket tartok a mondatok között, ahogyan az eredeti filmben is van, majd a másik haverom, Kyle folytatja.
- Ha? Legyen. Fizessük ki! Azt hiszem, Mr. Conrad ennyit is megérdemel - mondja visszahúzódó hangnemben.
- Akkor erre ihatunk is - emel fel egy láthatatlan felespoharat Alex, majd én szólalok fel utoljára.
- Még egy kérdés... Felderítőre van szükségük. Kit vagy mit kell felderítenem? - dőlök előre gyanakvást tettetve, a karjaimat keresztben helyezve az asztalra.
- Ez minden információnk, amit hallott. Ennyi! Térkép nincs. Csak néhány műholdas felvétel és azért van szükségünk önre, mint gyakorlott, tapasztalt felderítőre, mint a dzsungel ismerőjére, hogy bejárhassuk azt a terepet.
- Mi csupán egyszerű tudósok vagyunk, kell valaki, aki vigyáz ránk, ha valami baj történne. Háborúk is azért vannak, mert keresünk valamit. Ha Ön megtalálta volna, már otthon lenne.

Egymás után mondja el a maradék szövegét Kyle és Alex, s felállva meghajlunk. Tapsvihar fogad minket, amit az előbb említettek vigyorogva fogadnak, engem viszont csak egy ember érdekel.

Tom.

Lassan felé irányítva a pillantásom érzékelem, hogy ő is tapsol, egyenesen engem nézve. Azonnal elpirulok a figyelmétől, amit persze ő is észrevesz. Szélesebb mosoly húzódik az arcára. Gyorsan a helyemre sietek, s a foglalkozás végéig csak akkor szólalok meg, mikor muszáj.

- Köszönöm, hogy eljöttetek erre az órára is- kezdi az elköszönést a tanárnő- Jövőhéten találkozunk!

Mrs. Fisher megy ki először a helyiségből majd szépen lassan minden diák is utána, míg én összeszedem a cuccaim.

- Segíthetek? -hallom meg a mély tónusú férfi hangot magam mögött. Azt hittem, hogy már ő is elment. Most az egyszer úgy gondoltam, bármi is legyen ennek a kimenetele elfogadom és szembe nézek vele, így aztán előveszem a kisfiús mosolyomat, s ránézek.
- Igen- bólintok, mire átveszi tőlem a Converse táskámat ami az iskolaszereim és a több száz oldalas fotókönyvet is rejti.
- Azta, mi van ebben? -kérdezi aranyosan nevetve.
- Könyvek, füzetek, kötelező olvasmány és tanulnivaló. 17 éves gimnazista vagyok, úgyhogy most ez az életem- vonok vállat miközben a kezembe fogom a sport táskám.
- Elég nehéznek tűnik a táskád. Az iskolairól nem is beszélve. Elvihetlek haza? -ajánlja fel nekem mosolyogva, mire egy pillanatra lefagyok.
- Azt nagyon megköszönném- mosolygok.
- Akkor gyere- fogja meg a karom s a kocsijához húz, aminek a hátuljába teszi a táskáim.
- Nagyon köszönöm Tom- nézek fel szemeibe.
- Örülök, hogy segíthetek- nyitja ki az ajtót.

Beülök a vezető melletti ülésbe és gondolkozok, amíg Tom is megteszi ugyanezt.

Még mindig képtelen vagyok felfogni a történteket. Nem lehet hogy velem esik ez meg. Biztos van még 7 milliárd ember, akivel jobban el tudna beszélgetni, mint velem, de mégis engem választott.

Ajtócsapódás ugraszt ki a gondolataimból, mert a kék szemekkel megáldott férfi is beült.
- Hol laksz?- mosolyog rám elővéve a telefonját, hogy oda találjon a házunkhoz.
- Braynston Square 13- mosolygok kedvesen, miközben az angyal mellettem elindítja a motort.

Egy ideig hatalmas csendben utazunk. Tom nem szólal meg, én pedig nem tudom mit mondjak, aztán egyszer csak megtöri a csendet.
- Nagyon jól játszottatok a barátaiddal- pillant felém egy büszke mosollyal, mint aki jól végezte dolgát.
- Tessék? - kapom fel a fejem hirtelen. Persze jól hallottam, amit mondott, de megtisztelő érzés, hogy ő mondta.
- Nagyon tehetségek voltatok. Láttam veletek a jelenetet- mondja büszkén, mintha ő készített volna föl erre.
- Nagyon köszönöm- nézek az ölemben lévő kezeimre. Zavarban vagyok. Miért kell nekem melegnek lennem?
- Valami baj van? - kérdezi aggódva, mire felkapom a fejem.
- Jaj, nem. Ne vedd magadra. Kicsit fáradt vagyok és ilyenkor szótlan szoktam lenni- nézek rá kedvesen. Istenem, olyan aranyos azokkal az aggódó tekintettel és hangjával.
- Akkor megnyugodtam- vesz mély levegőt.

Mikor megérkezünk szomorúan szakadok ki a gyönyörű világomból, ahol Tom és én együtt vagyunk s kelletlenül gondolok bele, hogy itthon vagyok.
- Köszönöm a fuvart- nézek szemeibe- Igazán hálás vagyok.
- Semmiség- legyint egyet - Figyelj, Adam szeretném megadni a telefonszámom, ha esetleg el szeretnél jutni egy meghallgatásra. Nem lenne baj, ha jelentkeznél egyre- firkantja le egy kis lapra a telefonszámát- Te is megteszed ezt?

Egy pillanatra lefagyok. Újabb szívrohammal kísért sokk telepedik rám.
- De igen- mondom remegő hangon, majd megteszem azt, amit ő is, s kicseréljük a papírkát.
- Örülök, hogy megismerhettelek - néz rám kedvesen, miközben végigsimít a karomon. Nagyot nyelve követem végig a mozdulatát a szememmel. Érintése nyomán csak a tűz forró érzés marad, s mikor átszalad rajtam a bizsergés.
- Én is örülök Tom. Vigyázz magadra - szállok ki majd bemegyek a házba, de még hallom, ahogy elhajt az autó.

- Otthon, édes otthon! - nyújtózok, kiropogtatva a vállam és a gerincem. Rettenetes hangokat adtak ki a csontjaim. Teljesen elgémberedtek.
- Na lássuk mit kell tanulni- nyúlok a vállamhoz, de azt követő szívroham ma már a harmadik. Hol a táskám? - kérdezem magamtól. Az egész napomat lepörgetem lelki szemeim előtt, s rájövök, hogy minden bizonnyal Tom kocsijában hagytam. Milyen szerencse, hogy megkaptam a telefonszámát, így felhívom, s elmagyarázom neki a helyzetet.
- Máris elviszem neked Adam - hallom a hangján, ahogy mosolyog, ez pedig engem is mosolygásra késztet.

Miután letettük a telefont teát készítek, így legalább meg tudom kínálni valamivel a vendégem, ha visszaér, közben pedig azon gondolkozok, milyen hatalmas mázlim is van. Nagyon meg kell ezt köszönnöm a dráma tanárnőmnek.

Nagyjából 10 perccel később kopogást hallok a bejárat felől, amihez ezáltal nagy lépésekben sietek oda, majd kinyitom.
- Köszönöm, hogy elhoztad- mosolyodok el hálásan ő pedig viszonozza ezt. Elolvadok a mosolyától! Gyönyörű.
- Semmiség, nem szeretném, ha rossz jegyeket kapnál - mondja kedvesen, ettől pedig hatalmasakat dobban a szívem.
- Hálából elfogadsz tőlem egy teát? - kérdezem meg valamivel halkabban, s a fülig érő vigyor az arcán nagyon sokat mond, így félre állok az ajtóból, hogy be tudjon jönni.
- Hogyan kéred? - megyek be a konyhába, ezzel megmutatva neki is a megfelelő irányt, miután bevárt.
- Angolosan - vágja rá Tom azonnal én meg elkészítem neki, ahogy szeretné 5 perc múlva pedig már a nappaliban teázunk.

Egy kis ideig csendben ülünk a kanapé két végén, aztán a semmiből én szólalok meg legelőször.
- Hogy hogy elfogadtad a tanárnő meghívását? - érdeklődök letéve a csészét a kezemből az asztalra.
- Azt mondta ígéretes diákjai vannak, ami igaz is - válaszol nyugodt hangon- Különben pedig - folytatja- Kíváncsi voltam, hol tartanak most a diákok, akik érdeklődnek a színészet iránt.
- Remélem nem okoztunk csalódást - jegyzem meg halkan, de meghallja.
- De igen - jelenti ki, mire egy világ dől össze bennem, azonban újra szóra nyitja a száját- Méghozzá nagyon kellemeset csalódtam! Egyszerűen fantasztikusak voltatok - mondja lelkesen csillogó szemekkel, s tovább hangoztatja a véleményét- Látszott rajtatok, hogy élvezitek minden pillanatát. Büszke vagyok! - fejezi be Tom mosollyal az arcán, nekem pedig már könnyek szúrják a szemeim az örömtől.
- A többiek nevében is nagyon köszönöm - nyelem le a kényszerszerű érzést, hogy elkezdjem hullajtani a sós cseppeket.

Ezek után még egy órán keresztül beszélgettünk mindenről. De tényleg mindenről. Például megtudtam, hogy van egy nővére, Sarah és egy húga, Emma, akiket nagyon szeret, elváltak a szülei mikor fiatal volt. Erre persze egyből egy szomorú pillantást vetettem rá, mivel tudom milyen érzés. Bár az tény, hogy leginkább megöleltem volna abban a pillanatban, mikor elárulta, viszont fogalmam sem volt mi lenne erre a reakciója. Ám a kellemes csevegésünket a telefonja csörgése zavarta meg. Az idősebbik testvére hívta, mert találkozójuk volt, így kikísértem az ajtóhoz.

- Köszönöm a teát és, hogy megmutattad a tehetséged - néz rám Tom azokkal a gyönyörűen csillogó kék szemeivel, amiknek hála újra különlegesnek érzem magam.
- Én köszönöm, hogy elmondtad a véleményed - mondom kedves hangon, fülig erő mosollyal az arcomon, s felé nyújtom a jobbom kézfogás gyanánt, ám ezt ő teljesen máshogy értelmezi. A kedves gesztus helyett ő inkább úgy gondolja, jobb lesz egy ölelés, tehát szorosan karjai közé zár.

Pár pillanatra teljes leállást tanúsít a testem, még szinte azt is érzem, ahogy kihagy a szívem pár ütemet, mert úgy gondolja, ezután egy vágtázó lóéval akar versenyezni. A végleges tudatvesztéstől, azonban Tom puha bőrének illata mentett meg, ami éppen időben ért el az agyamig, így mielőtt elhúzódott volna én is körbezártam karjaimmal őt. Ugyan nem tartott sokáig, de mégis ez volt a napom legeslegfényesebb pontja.

A délután további részében már csak tanultam, aztán pedig lezuhanyoztam és vízszintesbe raktam magam.
Másnap a korai hajnal első sugaraival együtt ébredtem fel, amik hívogatóan csalogattak oda az ablakhoz, hogy kinyissam szárnyait, s engedjem be a hűvös, lágyan keblükre ölelő fuvallatokat, ezek pedig játékosan a hajamat is összeborzolták. Percekig figyeltem, ahogy a meleg és fényt adó égitest a felkúszik a horizont fölé, ezzel lilára, bíbor színűre és narancssárgára festve az ég alját. Csak a madarak lágyan csengő csicsergése vert visszhangot a kihalt utcákon. Lassan mászott ki az álmok világából is a természet, vele együtt minden teremtménnyel.

A pillanat varázsából a tényleges ébresztőm csörgése szakít ki, így kelletlenül, de visszamegyek az ágyamhoz, hogy kikapcsoljam az idegesítő hangforrást, s még percekig próbáljam feldolgozni a szörnyű tényt, ami a nap elkezdését jelenti nálam.

Egy komótos öltözés után egy gyors fésülködést iktatok be a többi teendő közé. Mikor ez megvan lesietek a konyhába, egy könnyű reggeli reményében, amit persze magamnak készítek el. Pár perc gondolkodás után a rántotta mellett döntök, mert azt könnyű elkészíteni is.

Előveszek egy kisebb tálat, felütök három tojást, ami bőven elég nekem, aztán keverek bele egy kis sót az íze kedvéért. Végül egy kis olajat melegítek egy serpenyőben, s mikor elég meleg beleöntöm a nyers tojást.

Míg elkezd sülni, vizet forralok, majd előveszek egy nagyobb bögrét a szokásos reggeli teámnak, közben pedig figyelek, hogy a reggelim se égjen oda.

Ahogy készen leszek leülök nyugodtan és megreggelizek. Egy gyors fogmosás után felkapom a táskám s magamhoz véve egy dzsekit azután az ajtót bezárva indulok suliba, hogy nyolcra mindenképpen odaérjek. Mondjuk 10 perc séta nem sok.

A napom nagyon gyorsan eltelt. Az órák több, mint felére nem is emlékszem, csak annyi maradt meg, hogy non-stop körmölöm az anyagot a füzetembe.

Az utolsó órám történelem, amit most kivételesen élveztem is, de még így is agyilag leszívott állapotban lépek ki a főbejáraton. Kedd van, viszont már az egész hetet elküldeném a pokol legsötétebb bugyraiba. Ám ekkor valaki megkocogtatja a vállam én meg ijedten fordulok hátra.
- Tom? Hogy hogy itt vagy? - kérdezem nagy szemekkel nézve őt. Szent szar! Itt van és engem keres meg? Azt hiszem legszívesebben most elájulnék, de túl szép ez a pillanat ahhoz. - És szia, nem mellesleg- teszem hozzá kínosan nevetve.
- Neked is Adam és mivel erre jártam, gondoltam elvinnélek haza, megint- simítja hátra a szemébe lógó tincseit.
- Ez remek ötlet - mosolyodok el- Menjünk- biccentek, majd a kocsijához megyünk, amivel újra hazavisz.

Na sziasztok! Gondoltam itt az ideje egy újabb könyvnek. (Nem mintha eddig nem lenne elég, amiket ráadásul még el is hanyagolok. 😭)
Ez egy Tom Hiddleston fanfic lesz/lenne. Nagyon rég terveztem már megírni és végre posztolhatom is. Szóval írjátok meg, ha tetszett! 😘
Mindenkinek jó időtöltést a téli szünetre!
U.I.: Készülnek a kérések!