Piton bezárkózott a számára kijelölt szobába, majd birtokba vette a szobához tartozó fürdőszobát, hogy hideg zuhanyt vegyen. Munka előtt mindig frissítően hatott rá, érzékszervei a szertartásos tusolás után jobban működtek, mint valaha. Most szüksége is volt rá, hiszen segíteni akart a lány apjának.
„Mi lesz, ha elbukunk? Ha már késő?" – gondolta kétségbeesetten, míg a hideg víz végigfolyt testén. „Nem, nem hagyhatom meghalni Hermione apját!" – rázta meg fejét, majd kíméletlenül dörzsölni kezdte testét a szappannal.
Alighogy elzárta a csapot, kopogtatásra lett figyelmes. Gyorsan a derekára tekert egy törölközőt, majd az ajtóhoz sietett.

Hermione levegőt venni is elfelejtett. Szinte megbabonázta a professzor, akit még soha nem látott ilyen hiányos öltözékben. Tekintete végigfutott a férfin, majd magában megjegyezte, hogy a professzor igen jól karbantarthatja magát, legalábbis felsőtestének izomzata erre utalt.
A férfi elmosolyodott a diáklány zavarát látva, ám gyorsan rendezte arcvonásait.

- Khm... ha kinézelődte magát, Miss Granger, be is jöhetne – szólt halkan Hermionénak.
- El...elnézést, professzor – felelte sután a lány, elvörösödve, majd lehajtott fejjel belépett a szobába.
- Legyen olyan kedves, és foglaljon helyet, amíg felöltözködöm.
- Rendben – mondta Hermione, majd helyet foglalt egy kényelmesnek tűnő fotelban.

Piton visszament a fürdőszobába, hogy felöltözködjön. Sietett, tudta, hogy minden perc számít. Ennek ellenére mégsem tudott elfojtani egy önelégült mosolyt, amikor a tükörbe nézett.
„Szóval tetszett neki, amit látott" – nyugtázta magában. Felkapott magára egy farmert egy fekete pólóval, haját egy suhintással, szabad kézzel megfésülte, és kilépett a fürdőből.
Hermione a mai napon már nem először tapasztalta, hogy arcát elönti a pír.
„ A fenébe is! Apám haldoklik, én meg itt játszom a szerelemes kis diáklányt! Szedd már össze magad, csajszi!" – korholta magát, majd elfordította fejét.

- Valami baj van, Hermione? – kérdezte Piton félénken.
- Nincs semmi gond, professzor – válaszolta a lány, de szája sarka felfelé görbült, amikor Piton a keresztnevén szólította.
- Akkor javaslom, hogy lássunk neki a munkának. Elég sok időnkbe fog telni!

Miután befejezte mondanivalóját, elővette pálcáját. A teret megnagyobbította, és kettéosztotta. Gyorsan kialakított egy kis helyiséget, amelyet alkalmasnak vélt a bájital elkészítéséhez.

- Nos, Miss Granger – tért vissza régi hangneméhez a professzor -, a maga feladata egyszerűbb lesz, mint az enyém. Bármit kérek, azt azonnal adja a kezembe. Lesz itt egy-két aprítani való is, azt is magára bízom, ha gondolja. De mindent azonnal a kezembe kell adnia, vagy azonnal el kell végeznie a munkát, mert mindennemű késedelem gyengít, vagy akár ronthat is a bájitalon. Felkészült?
- Igen, professzor – válaszolta a lány, és szemében az elszántság és küzdés tüze égett. Piton elégedetten bólintott, mint aki erre a reakcióra várt, majd elővarázsolta a hozzávalókat az asztalra, maga elé pedig felállította az üstöt.

Órákig csendben dolgoztak, Hermione mindent pontosan, alaposan készített el illetve elő a bájitaltan tanárnak. Piton elégedett volt vele, jól haladtak. A lány magában azon gondolkodott, hogy végre megtalálta azt az embert, akivel közös nevezőre jutott, már ami a munkát illeti. Perselus is így vélekedett, de ezt a világért sem akarta megosztani a lánnyal, hiszen még saját magának is nehezen vallotta be.

Minden jól ment, egészen addig, míg nem véletlenül összeért a kezük, amikor egyszerre nyúltak ugyanazért a hozzávalóért. Akkor mind a ketten elkapták a kezüket, és szégyenkezve, pironkodva néztek a másikra, de gyorsan visszatért minden a régi kerékvágásba. Egy ember élete forgott kockán. Pontosítva, annak a lánynak az apjának az élete, akit Perselus (bármennyire is nehezére esett bevallania magának) megkedvelt az idő múlásával.
Már két órája folyamatosan dolgoztak, amikor Piton eltávolodott az üsttől.

- Most nincs más hátra, mint várni – közölte idegesen, majd lerogyott egy fotelba.

Hermione vele szemben foglalt helyet, és csendben figyelte a férfit. Látszott rajta, hogy nagyon kimerítette a munka. Halkan felkelt, odalépett Pitonhoz, és gyengéden a vállára tette a kezét. A férfi nem rázta le a kezét, nem szólt semmit, csak csendesen meredt maga elé.

- Köszönöm, hogy ennyit fáradozik miattam... illetve... az apám miatt – köszönte meg Hermione, de nagyon zavarban volt.

Piton ekkor felnézett rá. Arca nyúzott volt, látszott rajta, hogy legszívesebben hátradőlne a fotelban, és elaludna. Mégis várt. Várta, hogy a főzet kihűljön, és hasznosítani tudja. Elmélázva nézte a lányt, aki igazán csinos volt így, kipirult arccal, és még mindig őt nézte. Nem tudott mit mondani, ezért csak biccentett egyet a lánynak. Még egy darabig nézték egymást, mire Hermione megszólalt.

- Professzor... én... - kezdte, de nem tudta folytatni.
- Igen, Hermione? – próbálta bíztatni a lányt, és rámosolygott.
- Olyan szép a mosolya – mondta kicsit halkabban Hermione – Igazán mosolyoghatna többet.
- Magának mosolyogni megtiszteltetés.. – válaszolta suttogva Piton.
Hermionét annyira hirtelen érte ez a kijelentés, hogy a lehető legrosszabbat tette, amit ebben a pillanatban csak lehetett.. Elrontotta a pillanatot, idegességében ráadásul éles hangsúlyt adott a dolognak.
- Hová tűnt a csípős humora professzor? - csak ekkor jött rá, mi lett oda ezzel a közbeszólással..
- Meglepő, hogy milyen gyorsan visszanyerte szókimondóságát, Miss Granger – kezdte a professzor. Nagyon bántotta őt a lány mondata, és az is, hogy tudta, túl messzire ment. - Jobb lenne, ha most elmenne pihenni. Mielőtt a lány kisétált vollna, még így szólt;
- Bocsásson meg professzor úr...

Mire Perselus bármit reagálhatott volna, a lány már messze járt. A tanár, erőt vett magán, és kimert a bájitalból egy pohárkával. Remélte, hogy a lány már nem jön vissza, mert nem akarta, hogy végignézze, ahogy az édesapja az életéért küzd.

Gyors léptekkel ment le a lépcsőn, majd hangosan kopogott a szülők ajtaján.

- Szabad – hallotta Mrs. Granger hangját.
- Én vagyok, asszonyom. Megfőztük a férjének a bájitalt. Kérem, hogy ma este aludjon a lányával. A férjének nem lesz kellemes éjszakája, és sajnos bármi előfordulhat. Vagy megerősíti a főzet, kilöki magából a gonosz anyagot, vagy pedig...
- Kérem, ne folytassa! – szólította fel Pitont az asszony. – Tisztában vagyok vele, hogy mi a másik lehetőség. Köszönöm. A férjem erős ember, biztosan túléli.
- Akkor szeretném megkérni, hogy ma a lányával aludjon – mondta Piton.
- Nem, nem akarom, hogy Hermione átvegye az idegeskedésem. Inkább egy másik vendégszobában alszom – mondta a nő, majd csókot lehelt férje ajkára, és távozott.

Perselus a férfihez fordult.

- Kérem, ezt igya meg, Mr. Granger!
- Ígérjen meg nekem valamit, mielőtt megiszom! – kérte a férfi, és Piton bólintására folytatta. – Ha a bájital nem úgy fog hatni, ahogy azt mindannyian elvárjuk, akkor kérem... kérem, vigyázzon a lányomra.
- De, Mr. Granger... - nézett rá elhűlve Piton.
- Igaz, hogy nem vagyok varázsló, de azt én is meg tudom állapítani, ha egy férfinak tetszik egy nő, vagy fordítva. És a lányom már nő, Mr. Piton – mondta udvariasan a férfi, majd elvette a professzortól a poharat, és egy hajtásra kiitta.

A következő órák csigalassúsággal teltek. A férfi nyöszörgött, látszott rajta, hogy szenved. Piton még egy mugli módszert is kipróbált, a borogatást. Végig fogta a férfi kezét, de közben rettegett, hogy elveszítik.

Hajnalban, még napfelkelte előtt, Piton felkelt az ágytól, és kiment a konyhába. Megnyitotta a csapot, és hideg vízzel megmosakodott. Fáradt volt, de nem akarta magára hagyni Hermione apját. Amikor visszafelé sétált, észrevett valamit, amit kifelé jövet nem látott. A felkelő nap fénye megvilágított egy, a kanapén fekvő, alakot. Bozontos haja arcába lógott, térdeit maga elé húzta, védekezően. Arca kis része, mely kilátszódott a hajzuhatagból, maszatos volt a sírástól.

Piton nem bírt ellenállni a kísértésnek, így odalépett a lányhoz, és kisimította arcából a rakoncátlan tincseket. Ekkor egy borostyánszín szempár emelte rá tekintetét. A professzor egy pillanatra zavarba jött, hátra akart lépni, félt, hogy megint elvetette a sulykot, de Hermione megragadta a karját, és maga mellé húzta a kanapéra. Percekkel később így ott ült Piton a kanapén, mellette a lány, aki lassan rádőlt tanára mellkasára. Perselus nem lökte le magától, sőt! Kedvtelve szívta be a lány hajából áradó kellemes illatot, és egyik kezével a hátát simogatta. Olyan meghitt volt ez a pillanat! Mind a ketten érezték, hogy ez több mint egy átlagos tanár-diák kapcsolat. Jóval több. Normális esetben Piton azonnal eltűnt volna a lány közeléből, ahogy ezt eddig az elmúlt hat és fél évben tette, de egyszerűen már nem akart elmenekülni a végzete elől. Mert érezte, sőt, tudta, hogy Hermione az, akire már olyan régen várt!

Ekkor a szülők hálószobájából mocorgás hallatszódott. A lány azonnal felkapta a fejét, és felpattant eddigi kényelmes helyéről. Perselus lassan követte. Mire beért, a lány már az ágyon ült, apja kezét boldogan szorította az arcához.

- Él – közölte suttogva, de annál szikrázóbb mosollyal..
- Akkor én szólok az édesanyjának – mondta Piton, majd eltűnt.

Miután a család teljes létszámban az ágyon ült, a nők körülfogták az eddig szenvedő férfit. Perselus az ajtóban állva bámulta a jelenetet, és arra gondolt, hogy szívesen tartozna ebbe a családba.

- Mr. Piton, – hallotta meg Mr. Granger halk hangját, így megszakította az elmélkedést, és az ágyhoz lépett - köszönöm, amit értünk tett.
- Igazán nincs mit, uram.
- Egy életre lekötelezett minket! – hálálkodott Mrs. Granger.
- Minden a férje érdeme. Ha ő nem küzdött volna, valószínűleg...
- Ne szerénykedjen már! – szakította félbe Hermione, és rámosolygott. Ettől a gesztustól Piton gyomra bukfencet vetett. – De most le kellene pihennie. Majd este visszamegyünk a Roxfortba.
- Köszönöm, Miss Granger, hogy helyettem is rendezkedik – mondta kissé gúnyosan Piton, de azért hozzátette. – A pihenés lehetőségével, örömmel élnék. De amint látom, magára is ráférne egy alvás.

Hermione bólintott, majd együtt mentek fel a lépcsőn. Piton már épp be akart nyitni szobájába, amikor Hermione szembefordította magával, és megölelte.

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm – suttogta halkan a férfi fülébe, majd egy gyors puszit lehelt annak arcára, és belépett a szomszédos szobába.

Piton döbbenten állt szobája előtt, majd kénytelen-kelletlen visszatért eredeti tervéhez. Ám hiába sötétítette be a szobát, hiába volt kényelmes az ágy, nem tudott aludni. Gondolatai minduntalan, szertelen, ám szeretetreméltó szomszédja körül forogtak. Álmatlanul dobálta magát ágyában. És ezzel az említett lány sem volt másként...

*************************
Remélem tetszett nektek ez a rész is! :) Ha igen, hagyjatok nyomot magatok után, és nyugodtan fejtsétek ki a véleményeteket!