Szombat reggel Hermione korán ébredt. Kicsit ideges volt az út miatt, pedig tudta, hogy hopponálással gyorsan ott lesznek szüleinél. Csak remélni tudta, hogy jól vannak, hisz utóbbi egy évben semmilyen hírt nem kapott róluk.
Felkelt, majd lezuhanyozott. Felvett egy farmert, piros pulcsit, majd felkapta utazókabátját is. Ahogy leért a klubhelyiségbe meglátta a varázslósakkot játszó fiúkat.
- Nem igaz, Harry, hogy már ötödször versz meg – morgolódott Ron.
- Jó embertől tanultam meg játszani – mosolygott barátjára Harry.
- Sziasztok! – köszönt a fiúknak.
- Szia Hermione – hallotta Harry hangját.
- Jó reggelt, Hermione – szólt Ron. – Ma végre megkeresheted a szüleidet. Izgulsz?
- Igen, nyilván, Ron. Remélem, jól vannak – mondta a lány, de nem tudta aggodalmát elrejteni barátai elől.
- Nem lesz semmi gond – bíztatta Harry.
- Ugyan, Harry! Pitonnal megy. Annál rosszabb már nem lehet semmi – morogta Ron.
- Kösz, Ron – nevette el magát a lány. – Már voltatok reggelizni?
- Még nem. Téged vártunk – jelentette ki Harry. – Úgyhogy már mehetünk is.
A kis csapat lement a nagyterembe. McGalagony professzor végig figyelte a lányt, látta rajta, hogy aggódik. Ránézett a mellette ülő Perselusra, aki látszólag a kávéjába mélyedt, majd beszélgetni kezdett vele. Eközben a lány, barátai unszolására, magába erőltetett pár falatot.
- Egyél már, Hermione! – bíztatta Ron, majd hogy szavának eleget tegyen, maga elég húzott egy szendvicset.- Kérsz te is egyet?
- Kösz, de nem. Én inkább müzlit ennék.
Pár percig csendben ettek, majd a lány megszólalt.
- És mi van, ha nem találom meg őket? Vagy ha... - de nem merte befejezni a mondatot.
- Ha a háború alatt valami bajuk esett volna, akkor arról tudnánk – próbálta megnyugtatni barátnőjüket Harry. – Egyébként sem hinném, hogy a Rend teljesen egyedül hagyta a szüleidet. Nyugi, nem lesz semmi fennakadás.
- Elnézést, Miss. Granger, de ha lassan befejezte a reggelijét, akkor indulhatnánk is – lépett mellé Piton. Várakozva nézett a lányra, aki bólintott egyet, majd felállt.
A fiúk bátorítóan mosolyogtak rá, Ron egy pillanatra meg is szorította a kezét.
- Vigyázzon rá, tanár úr! – kérte Harry.
- Nem kell félteni se Miss. Grangert, se engem, Potter – mondta Piton. – A háború óta nem kellett senkit eltávolítanom az útból.
- Jó, de akkor is –kezdte Harry, de Piton szúrós tekintetére hozzátette. – uram!
- Viszlát, Potter, Weasley! – biccentett a bájitaltanár, majd előrement.
- Na, sziasztok! – köszönt el nem kis félelemmel a lány.
- Szia Hermione! – köszöntek el egyszerre a fiúk.

Percekig sétáltak, mire leértek Roxmortsba. Piton egyszerre megfordult, és a lány majdnem belegyalogolt.
- E-elnézést! – hebegte Hermione.
- Tud hopponálni, igaz, Granger?
- Igen, uram.
- Jó. Akkor a szülei háza előtt találkozunk – mondta a professzor, majd biccentett egyet a lánynak, megfordult a sarkán, és eltűnt a semmiben. Pár másodperccel később Hermione ugyanígy tett.
Másodpercek töredéke után megcsapta arcát a kellemesen hűs szellő, és maga körül érezte az Indiai-óceán illatát. Már akkor tudta, hogy jó helyen vannak.
- Sikerült – suttogta halkan.
- Csak nem a hopponálástól félt ennyire, Granger? – hallotta közvetlenül a háta mögül. Megfordult, és Piton fekete íriszeibe nézett, melyekben közvetlen közelről saját magát pillanthatta meg. Zavaróan közel volt professzorához. Először a szemébe nézett, majd tekintete levándorolt annak ajkára. Csak egy kicsit kellene előre dőlnie... Piton gúnyosan elmosolyodott, majd, mint aki tudta, hogy mire gondolt az előtte álló lány, egy nagyot hátralépett.

Mikor végigjáratta tekintetét a tájon megálapította, hogy igazán kellemes ez a hely, Portland. Épp egy sziklán álltak, alattuk terült el az óceán. A sziklás területen, nem messze tőlük egy világítótorony állt. Távolabb kisebb-nagyobb házak sorakoztak egymás mellett. Festői, idilli táj volt. Ha nem Grangerrel jött volna, akkor valószínűleg egy hatalmas lélegzetet vett volna. Ez a szabadság íze, illata volt.

- Arra kell mennünk – mutatott a világítótorony felé Hermione.
Piton nem szólt semmit, csak bólintott, és elindult előre. A lány szinte futva követte. Amikor a bájitaltanár észrevette, hogy tanítványának loholnia kell mellette, lassított a tempón. Egy idő után viszont már zavarta a csend, és nem azt sem akarta, hogy a lány butaságokra gondoljon a szüleivel kapcsolatban.
- Miért ide költöztette őket? – kérdezte a lánytól.
- Nézzen csak körül! – bíztatta mosolyogva Hermione Pitont, mire a férfi körülnézett, majd újra, kérdő tekintettel a lányra összpontosított. Hermione dünnyögve folytatta. – Jó, nem csalódtam magában. Azért, mert szerintem egyszerűen gyönyörű ez a hely. Csendes kis kikötőváros, körülbelül tizenkétezer lakosa van. Az emberek kedvesek, és mellékesen épp szükség volt új fogorvosokra.
- Értem – mondta Piton.
- Magának nem tetszik, igaz? – kérdezte a lány.
- De, szerintem is nagyon... öhm... kellemes itt – válaszolta Hermionénak, de a lány szemforgatására hozzátette. – Festői a táj, és csend van. Nekem pedig a csend a lételemem.
- Na, igen – húzta el a száját a lány, majd nem szólalt meg újból.
- Elvitte a cica a nyelvét, Granger? – kérdezte Piton. – Máskor olyan beszédes! Sőt... túlságosan is.
- Azt várja, hogy a csipkelődéseire reagáljak? Hát azt lesheti – vetette oda lekezelően a lány.
- Végre. Máris önmaga – mondta gúnyosan a bájitaltanár.
- Hm... - húzta el a száját Hermione, majd megállt. – Itt vagyunk.
Piton előre meg tudta volna mondani, hogy melyik háznál kell majd megállnia. Ismerte már Granger ízlését. Egy emeletes, erkélyes, napsárga háznál kötöttek ki. Szívesen lakott volna egy ilyen helyen, messze a buta roxfortos diákoktól.
- Menjek én is? – kérdezte a lánytól. Arca érzelemmentes maradt, de Hermione egy pillanatra észrevett a szemében valami változást. Féltés? Aggodalom?„Ugyan már, Hermione! Piton sosem aggódna érted! Ne légy hülye!" – korholta magát.
- Köszönöm, de nem kell. Azt hiszem, boldogulok egyedül is – válaszolta, majd Piton szemforgatására hozzátette. – Amennyiben nem, kijövök, és szólok magának.
Óvatosan nyitotta ki a kaput, majd pár perc múlva becsukódott mögötte a bejárati ajtó is.

Piton gondolataiba mélyedt. „Egy kellemes, csendes helyen, egy szép, fiatal nővel... Bármeddig itt maradnék. Ugyan, Perselus! Kellenél is neki?!" – gondolta magában, dühösen sóhajtva saját képzelgéseire, és sétálni kezdett. Közben a lány elvégezte a kellő inmomorian varázslatot, és szülei az első felocsúdást követőe újra a régiek lettek. Megölelték lányukat, aki hálát adott az égnek, hogy a professzor kint maradt, mert ezt a jelenetet nem akarta megosztani vele. Valószínűleg csak sűrűn forgatná a szemeit, és az óráját nézné közben. Mindent elmondott szüleinek, akik közben főztek egy teát és a továbbiakat tervezgették lányukkal.

- Kicsim, szeretnénk itt maradni. Ennek a sok embernek szüksége van ránk! – mondta édesapja.
- Igen, drágám. Mellesleg nagyon kellemes itt – tette hozzá az anyja.
- Rendben. Már úgy is csak fél év, és én is hazajövök.
- És a továbbtanulás?
- Jelentkezni fogok a Mágusok Akadémiájára, apa, de nagyon nehéz oda bejutni.
- De hiszen te kitűnő tanuló vagy, Hermione! – mondta nevetve az apja.
- Nem ilyen egyszerű ez apus... De aranyos tőled, hogy büszke vagy! - reagált mosolyogva apja szavaira Hermione.
- Van már udvarlód, drágám? – kérdezte az anyja.
- Nincs. De jó, hogy szólsz. A férfiakról eszembe jutott valaki – kezdte a lány, de anyja és apja titkos összemosolygását látva hozzátette. – Nincs senkim. Csak az van, hogy az egyik professzoromnak el kellett kísérnie engem. Egyedül nem jöhettem. Szegény pedig kint álldogál már vagy negyed órája.

Piton nagyon dühös volt. Hol a fenében lehet ez a lány? Ránézett az órájára. Már negyed óra eltelt. Nem mintha nem élvezné, hogy csend van körülötte... mellesleg a nap lemenőben volt, és sosem látta még az Indiai-óceánt a lemenő nap fényénél.

Hermione hangtalanul lépkedett. Nem akarta megzavarni Pitont, aki a tájban gyönyörködött. Olyan más volt így! Arcát megvilágították a nap lemenő sugarai, így barátságosabbá téve azt. Az utóbbi időben így is kisimult Piton arca, de most valahogy még helyesebbnek tűnt a professzor. Amikor már nem bírta tovább, halkan mögé lépett, és a vállára tette a kezét.
Piton ijedten ugrott egyet, majd morcos arccal hátranézett. Arra azonban egy pillanat alatt ráfagyott minden harag, mert soha nem látott még ilyen szépet. Ott állt előtte az a lány, (Ugyan! Milyen lány? Hermione fiatal nő volt már!) akire mostanában egyre többet gondolt, aki megmentette az életét, és most sokkal szebb, sokkal tündöklőbb, mint eddig valaha. A nap lemenő fénye a lány arcát tündéri jelenséggé tette. Megigézve bámulta, kedve lett volna megcsókolni azokat a szépen ívelt ajkakat. De nem! Nem teheti meg vele. Ő már túl öreg egy ilyen fiatal szépséghez!
- Minden rendben van? – kérdezte Hermionét rekedten, hogy elterelje gondolatait.
- Ezt inkább én kérdezhetném magától – mondta a lány mosolyogva. – Jöjjön. Még egy tea talán belefér.
Piton nem ellenkezett, csak megrándult az arca, amikor a lány belekarolt. Nem lökte el magától, nem szidta le, nem szólt semmit. Egyszerűen megnyugodott Hermione közelében. A szülők kedvesen fogadták, és ez még jobban meglepte. Vele szinte soha nem viselkedett senki kedvesen, Lilyt és Dumbledore-t kivéve. A tea ízletes volt, közben beszélgettek.
- És mond csak, apa, mostanában jól vagy? – kérdezte Hermione, aki bájitaltanára mellett ült a kanapén.
- Igen kicsim, jól – motyogta a férfi. Piton tudta, hogy hazudik, és azt is, hogy lánya miatt. Meg akarja kímélni valamitől. Nem tudott ellenállni a kíváncsiságnak, belekukkantott a gondolataiba. Megrettent attól, amit látott. Nem akarta, hogy Hermionet hirtelen érjék az apja gondolatai, és főleg nem akarta leterheli ezzel, tudta, hogy ezért tartja titokban, így egy egyszerű varázslattal eltüntette a teát, és a lányhoz fordult.

- Hermione! Amint látom, elfogyott a tea. Lenne olyan kedves, és csinálna még nekünk? – kérdezte a lányt.
- Persze – nyögte ki halkan Hermione. Nagyon meglepődött, mert Piton sosem szokott vele így beszélni.
Alighogy a lány eltűnt, Piton a férfi felé fordult.
- Mióta tudja, hogy daganata van?
- De honnan...
- Varázsló vagyok, Mr. Granger. Bármire képes vagyok. Utólagos engedelmével kutakodtam kicsit a gondolatai között, amikor észrevettem, hogy nem mond el valamit Hermionénak. Egyébként neki is feltűnt, hogy valamit elhallgat. Szóval mióta?
- Már fél éve kezelésekre járok a feleségemmel. Azt mondták, hogy még fél év, és meghalok – közölte letörten a férfi.
- Mi, varázslók, nem halunk meg soha rákban. Van egy főzet, ami kiűzi a testből a nem oda illő dolgokat. De maga, ahogy hallom, már nagyon előrehaladott állapotban van, és nem tudom, hogy működne-e.
Hermione kiejtette kezei közül a tálcát, és a teás kancsó darabjaira tört. Piton egy lusta pálcamozdulattal rendbe tett mindent, magához intette a kancsót, és mindenkinek töltött egy bögre teát.
- Hermione, kérem, üljön le! – szólt a lánynak, aki még mindig egy helyben állt, és hitetlenkedő tekintettel meredt az apjára.
Piton végül megunta, odalépett mellé, és a karjánál fogva odahúzta a kanapéhoz, majd lenyomta a helyére.
- Nos, mint mondtam, van rá gyógymód, de nem tudom, hogy hasznos-e – folytatta a professzor. Közben azonban egyre azon járt az esze, hogy mégis ilyen hirtelen terhelte le Hermionet, és, hogy vajon hogyan fogja ezt viselni a lány...
- Professzor, könyörgöm! – hallotta maga mellől Hermione könyörgő hangját, és érezte, hogy a lány keze ráfonódik a karjára.
- Megpróbálom, Hermione – mondta, majd gyengéd, de aggódó tekintettel nézett a lányra. – Először is, szükségünk lenne két szobára. Egy nekem, hogy ott elkészíthessem a bájitalt, és egy az ifjú hölgynek.
- Az emeleti szobák üresek – válaszolta Mrs. Granger.
- Tökéletes, menjünk. Szükségem lesz a segítségére Hermione.
A lány bólintott, majd felmentek a lépcsőn. Elfoglalták külön szobájukat, amik egymás mellett voltak. Átöltöztek, és nekiálltak a bájital elkészítésének. Nekiláttak, hogy megmentsék Hermione apjának életét. A lány esze azonban egyre csak a körül forgott, hogy mi okból lett hirtelen Hermione, a Ms. Grangerből? Hiába tudta, hogy az apja a legfontosabb, ez a kérdés akkor sem hagyta nyugodni.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok! Remélem tetszett nektek ez a rész is! Hagyjatok nyomot magatok után kérlek! :)