Hermione fáradtan ébredt. Kibotorkált a szobához tartozó fürdőszobába, hogy hideg zuhanyt vegyen. Átgondolta a tegnap este történteket, és halványan elmosolyodott. Piton igenis furcsa volt vele. Máskor levont volna minimum ötven pontot tőle, és még egy halom büntetőmunkát is a nyakába varrt volna, de most semmi. Elengedte egyetlen rossz szó nélkül. Sietve megfésülte reménytelen hajzuhatagát, felöltözött, majd felkapva súlyos táskáját leviharzott a nagyterembe.

A griffendéles asztalnál ülve talált rá barátaira. Ron szokás szerint csak úgy tömte magába a reggelit, Harry pedig Ginnyvel beszélgetett. Lehuppant barátnője mellé, majd maga elé húzott egy tökleves kancsót. Töltött magának egy pohárral, és a kancsónak támasztotta bájitaltan könyvét.

- Hermione, ne kínozz már! – szólt rá Harry.
- Miért? – kapta fel fejét a lány az olvasásból.
- Mert még van egy csomó idő a vizsgákig, de te máris tanulási morálban szenvedsz.
- Mintha ez olyan meglepő lenne – kotyogott közbe Ron.
- Ti is jobban tennétek, ha megkomolyodnátok. Lassan itt lesznek a RAVASZ vizsgák... - kezdte a lány, de Harry nem hagyta, hogy befejezze a mondatot.
- Hermione! Addig még van egy fél év! – kiáltott fel a fiú.
- Igen. És mikor akarsz nekiállni tanulni?
- Hát, majd úgy áprilisban – válaszolta vigyorogva Harry és Ron egyetértő bólogatásával.

Hermione lemondóan sóhajtott. Körbenézett a teremben, és egy pillanatra megakadt a szeme egy fekete szempáron, melynek gazdája éppen őt figyelte. Csak egy pillanat töredékére néztek egymás szemébe, mert Piton elfordult, és felhörpintette reggeli kávéjának maradékát. Azután felkelt, és távozott a teremből.

A griffendéles lány újra a könyvbe mélyedt, közben magát átkozva, hogy minek kell mindig ezt csinálnia a professzornak, és ő minek nézelődik, amikor pillanatokon belül menniük kell órára, méghozzá bájitaltanra. Nem túl lelkesen bekapott pár falatot az időközben megkezdett pirítósból, majd felkelt, elköszönt Ginnytől, majd csatlakozott Harryhez és Ronhoz. A fiúk egész úton a „zsíros hajú denevért" szidták, így a lány nyugodtan elgondolkodhatott. „Egyáltalán nem zsíros a haja. És nem is denevér!" – háborgott magában, de nem szólt egy szót sem, mert attól félt, hogy barátai belemagyaráznak mindenfélét.

A sötét pinceterem előtti folyosón a szokásos lárma fogadta. Hát igen! Senki nem változott. Ekkor sietős léptek hangzottak fel mögötte, mire ösztönösen a falhoz lapult. A mellette elsiető tanár lobogó talárja egy picit hozzáért, majd el is tűnt viselőjével együtt. Ezzel egy időben kivágódott az ajtó.

- Befelé! – utasította a kis csapatot Piton.

Ahogy elhaladt bájitaltanára mellett, halványan rámosolygott, mire Piton kérdőn nézett, igaz, csak egy pillanatig. Gyorsan rendezte arcvonásait, majd szúrós tekintete sietségre sarkallta a megszeppent lányt.

„Szegény, hogy ráijesztettem. De nem mosolyoghatok rá ennyi ember előtt. Vajon miért néz rám így Hermione?" – kérdezte magában, majd hozzátette – „Jó ég! Mikor kezdtem el őt a keresztnevén szólítani? Megőrültél, Perselus!"

Ez az óra is úgy indult, mint a többi. Rábökött a táblára, mire megjelent az elkészítendő bájital receptje. Elégedetten nézett körbe, mivel a teremben tapintani lehetett volna a döbbenetet és kétségbeesést, melyet a nehezen elkészíthet főzet okozott. Leült a helyére és körbenézett. Granger már szorgalmasan dolgozott, míg Potter és Weasley bamba tekintettel meredtek a táblára. Gondolataiba merült, majd elérkezettnek látta az időt, hogy tegyen egy sétát. A mardekárosok közül megdicsért pár embert, főleg Dracot, aztán továbbment. Felesleges a hugrabugos balfácánok mellett időznie, mert bármelyik percben felrobbanhat valamelyik főzete. Azután néhány hollóhátoshoz lépett. Igen, látta és tudta is, hogy az elméletet tökéletesen tudják, míg a gyakorlattal meg kellett küzdeniük. Néhány diáknak viszont sikerült tűrhetően dolgoznia, de nem tette szóvá. Már nagyon várta, hogy végre a griffendélesekhez léphessen. Elhaladt pár ember mellett, majd odalépett az arany hármashoz.
Hermione főzete tökéletes volt. Nem szólt semmit, csak ránézett a lányra, és biccentett egyet, ezzel jelezve, hogy jól dolgozott. Ránézett a fiúk „alkotásaira".

- Ez meg mi, Potter? – kérdezte vészjóslóan.
- Hát, a Csontforrasztó szirup, amit gyerekeknek szoktak adni, hogy...
- Maga szerint így kell kinéznie? – vágott közbe Piton.
- Nem tudom, uram.
- Potter, maga nem tud olvasni? – kiabált már a professzor. – A táblán olvashatta volna ugyanis, hogy csak egy kis babérlevelet kellett volna beletennie, nem pedig egy marékkal.
- Weasley! – mordult rá a Potter mellett álló fiúra. - Maga meg ne lessen Potterről! Vagy esetleg maga sem tud olvasni?
- De igen, uram – sütötte le szemét Ron, és olyan vörös lett arca, mint a főzet fölött lebegő gőz.
- Akkor olvassa el, mi van a táblán!
- A főzetet kis lángon hagyjuk főni, majd negyed óra múlva beleszórunk egy csipetnyi babérlevelet. Azután hatszor jobbra, majd pedig balra keverjük.
- Pontosan, Weasley! Ahogy mondta BAL-RA! – szótagolta dühtől összeszorított fogakkal Piton.

Egy intéssel eltűntette a fiúk főzeteit.

- Holnapra egy méteres elemzést kérek a főzet hatásairól és a helyes elkészítési módjáról. Ismétlem, a HELYES elkészítési módjáról. És ne merészeljék Granger segítségét kérni! – mordult még egyet a professzor, majd intett a diákoknak, hogy kimehetnek.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Hermione mindeközben nagy döntést hozott. Úgy vélte, itt az ideje megkeresni szüleit, és levenni róluk az exmemoriam varázslatot. Órák után gyorsan lement a nagyterembe, Ginny mellé ült, hogy meg tudja vele beszélni a dolgokat. Töltött magának egy pohárral a kedenc sütőtök levéből, meg szedett magának egy kis krumplit rántott hússal. Épp belekortyolt az italába, amikor Ron lehuppant mellé.

- Na, mi a helyzet, Hermione?
- Semmi különös, Ron.
- Velem viszont igen! Éhen halok! – kiáltott fel a fiú, hogy elnyomja gyomra követelődző hangját, majd magához ragadta a sültes tálat.
Hermione fintorogva grimaszolt, majd ő is nekiállt az evésnek.

- Némmá, Hemione! A denegém tégod ném – nyámmogta Ron.
- Mi lenne, ha előbb lenyelnéd? – kérdezte Hermione mérgesen.
- Azt mondtam, hogy nézd már, Hermione! A denevér téged néz – ismételte Ron érthetően.

Hermione odafordult a tanári asztalhoz, de Piton épp McGalagonnyal beszélgetett.

- A frászt. Amint látod, beszélget az igazgatónővel.
- Akkor is téged nézett az előbb.
- Biztos rosszul láttad.
- Vajon mit akar tőled?
- Mit akarna? Semmit – mondta Hermione, és visszatért az evéshez. Pedig ha ekkor felnézett volna, kék szemei Piton fekete íriszével találkozhattak volna.

Amikor látta, hogy McGalagony professzor bejezte az ebédet, és felkelt az asztaltól, ő is abbahagyta az evést. „Itt az ideje, hogy beszéljek vele" – gondolta, majd a diákok között elsiető nő után indult.

- McGalagony professzor! – szólt a nő után.
- Igen, Miss Granger?
- Szeretnék beszélni magával, ha lenne rám egy kis ideje.
- Akkor jöjjön velem az irodámba.
- Rendben, asszonyom.

Csendben sétáltak a professzornő irodája felé, majd miután az előbbi elmondta jelszavát a nagy kőszörnynek, felmentek az irodába. A nő megkerülte a hatalmas asztalt, majd leült mögé. Végül intett a lánynak, hogy foglaljon helyet vele szemben.

- Hallgatom, Miss Granger!
- Igazgatónő, arról lenne szó, hogy amikor Harryvel és Ronnal Voldemort ellen harcoltunk, illetve Voldemort horcruxait semlegesítettük meg, akkor a szüleimre 'exmemoriam' varázslatot szórtam, hogy ha bajom esik, nekik ne fájjon. Úgy tudják, hogy nincs lányuk, és Ausztráliába költöztettem őket. Szeretném levenni róluk a varázslatot, mert vissza szeretném kapni a őket – hadarta gyorsan a lány.
- Értem, Miss Granger. És miben lehetek segítségére?
- Engedélyezné nekem, hogy szombaton elutazhassak, és felkeressem őket?
- Ezt még át kellene beszélnünk, Hermione. Tudja, nem engedhetem el egyedül, kellene egy kísérő tanár... - kezdte az igazgatónő, de egy kopogtatás megszakította a gondolatmenetét.
- Igen, tessék – szólt ki a titokzatos vendégnek.

Hermione sosem hitt a véletlenekben, most mégis meghökkent, amikor meglátta az ajtóban álldogáló bájitaltanárát.

- Milyen jó, hogy jössz, Perselus! – mondta felélénkülve McGalagony, majd Hermione felé fordult. – Azt hiszem, már meg is oldottam a problémát, Miss Granger. Piton professzor fogja önt elkísérni szombaton.
- Ez még nekem is új, Minerva. Megtudhatnám, hogy mibe keveredtem, én szerencsétlen, akaratomon kívül? Esetleg nem kellett volna megkérdezned róla, hogy vállalok-e bárminemű feladatot? – morogta epésen Piton.
- Egyáltalán nem ragaszkodom Piton professzorhoz, tanárnő! – emelte fel hangját Hermione. Nem fogja Piton nyakába varrni magát.
- Szerencsére itt az én szavam a döntő – mondta az igazgatónő. – A vitát lezártnak tekintem. Perselusra ráfér egy kis kimozdulás, magát meg nem engedem egyedül sehova. Most menjen, majd én tájékoztatom a professzort mindenről.

Hermione felkelt és elindult az ajtó felé, de menet közben ránézett Pitonra, akinek arca érzelemmentes maradt. Nem is viszonozta tekintetét. Ezt egy kicsit zokon vette, de továbbment.
Még korainak találta, hogy felmenjen a klubhelyiségbe, ezért lement a tóhoz. Kinézett magának egy kellemesnek tűnő helyet a tó egyik távolabbi partján, majd varázsolt magának egy pokrócot, és letelepedett. Pár perc múlva valaki megállt mellette.

- Miss Granger? - Hermione felnézve Piton ében tekintetével találta magát szembe. Ahogy a fény megvilágította a tanára arcát, szemei akaratlanul is Piton keskeny ajkaira vándoroltak. Tekintete valószínűleg kicsit többet időzött ott a kelleténél, mert a férfi hangja idegesen csengett, mikor szóra nyitotta azt.

- McGalagony professzortól megtudtam mindent. Mivel az igazgatónő elég makacs, kénytelen vagyok elkísérni magát – mondta a bájitaltanár, ám mosolyát nem tudta leplezni.
- Köszönöm, professzor úr - viszonozta a lány a meglepő gesztust.
- Semmi hálálkodás, Miss Granger! Csak a munkámat végzem, amibe, amint láthatja, beletartozik a pesztonka szerep is – gúnyolódott tovább Piton, azzal megfordult, és magára hagyta a lányt, hogy elmerülhessen gondolataiban. Mikor azt hitte már nem figyeli, visszafordult, és, ahogy elnézte a lány göndör fürtjeit, amint csontos vállára omlanak... Kénytelen volt belátni hogy több ez, mint kényszer, több, mint pesztonka szerep. Sokkal,de sokkal több.

----------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok! Remélem ez a rész is kellően hitelesre sikeredett, és tetszett nektek! Hagyjatok nyomot magatok után, ha elnyerte tetszéseteket! :)