-Larry! Ne! - nevettem, mikor rájöttem, hogy csak álmodtam és Larry nyaldossa az arcom. Állatbarát vagyok és szeretem a kutyapuszit, ezért nem toltam túlságosan el. Amikor eléggé éber voltam, abbahagyta és leült velem szembe. - Mit szeretnél? - ültem fel a kanapén. Vakkantott egyet, én pedig arra gondoltam, hogy éhes. Kimentem a konyhába és öntöttem a tálkájába egy kis tápot. Hiába szóltam neki, nem jött. Visszabandukoltam a nappaliba és ekkor vettem észre, hogy csak a helyét foglaltam el. Ő szépen felfeküdt a kanapéra. Fejemet rázva dőltem az ajtófélfának és halkan nevettem.

Kivittem a Nutellát a konyhába, a laptopot visszaadtam Sziminek. Gyorsan lezuhanyoztam és megmostam a fogam. A mosnivaló ruha megint csak gyűlt, de nem törődtem vele, majd kimosok, ha kedvem lesz. Pakolnom viszont már muszáj volt. Egy hatalmas ruhakupac díszelgett az ágyamon és nagyon zavart. El is kezdtem hajtogatni és közben a tegnapi telefonhíváson járt az agyam. Mennyire hiányoznak az otthoniak! Itt jobb és Harryt is imádom, de a legjobb barátaim nincsenek itt, nem tudom velük is megosztani, hogy mennyire boldog vagyok. Niki és Szimi, akikkel mostanában szinte egy percet sem beszélünk, pedig egy házban lakunk, ugyanúgy hiányoznak, mintha itt sem lennének, mert szinte olyan is.

Hiába sürögtem-forogtam, nem tudtam kiverni a fejemből Harryt. Ki tudja, mit csinál most?! Ki tudja, hogy éli meg ezt?! "Fel kell hívnom!" - gondolkoztam és a telefonomért nyúltam. Már hívtam is, de nem volt rajta pénz. Elkértem Niki telefonját, amiről már sikerült elérnem. Már éppen letettem volna, amikor felvette.

-Szia! - szóltam bele halkabban a megszokottnál.

-Szia! - köszönt vissza egy meggyötört hang. Mintha nem is Ő lett volna.

-Zavarlak?

-Nem.

-Hogy vagy? - kérdeztem félénken. Nem tudtam, milyen reakciót vált ki belőle.

-Nem szeretnék róla beszélni. - válaszolta érzelemmentesen.

-Figyel! Elmegyek hozzád. Nem kérek kifogást, semmiféle ellenvetést. Nem kérdeztem, hanem kijelentettem. - hadartam el és próbáltam magabiztos lenni.

-Te tudod. - jött a válasz.

-Öhhm...a pontos címet megmondanád? - kérdeztem még félénkebben, mint az előbb. A házszámmal voltak gondjaim.

-Inkább küldök egy taxit.

-De nem kell. Ki tudom én azt hívni, csak a házszám kéne... - tiltakoztam. Ennyire önálló én is vagyok.

-Inkább küldök egy taxit! - lett kissé ideges a hangja.

-Oké. - nem mertem kötekedni. Elfogadtam, amit mond.

-Akkor szia!

-Szia!

Nem így képzeltem el ezt a beszélgetést. Engem is lehangolt az a tudat, hogy Harry nincs jól. De hogy is lehetne? Ha engem tiltanának el valakitől, akit mindennél jobban szeretek, azt hiszem belehalnék. Nekem ők a legfontosabbak és ezen semmi sem változtathat.

Felszaladtam, szóltam a többieknek és átöltöztem valami igazán egyedi ruhába. Hajamat kivasaltam és kiengedve maradt. Szemüvegemet magamon hagytam, ugyanis ehhez a szetthez kifejezetten passzolt. A térdemben sem éreztem fájdalmat, így be mertem vállalni az egyik kedvenc magassarkúmat, aminek nincs tű sarka, így könnyű benne a közlekedés. Egy leheletnyi alapozó, szemtus, szempillaspirál és egy kis pirosító az arcra, és már készen is voltam. Kiegészítőnek egy kalapot választottam, ami nem az enyém, csak megláttam és elkértem Adamtől. Egy táskába bepakoltam pár cuccot és leültem a kanapéra várni a taxit. Közben elgondolkodtam, hogy miért nem lett volna egyszerűbb elmondani a házszámot. Rengeteg dolog az eszembe jutott, de egy nem hagyott nyugodni.

A csengő megzavart, elköszöntem és már a kocsiban ültem a cél felé menve. Az autóban is nyugtalanított az a gondolat, hogy talán azért nem mondja el, mert nem bízik bennem.

Egész úton ezen agyaltam, mikor észrevettem, hogy lassít a kocsi, majd megáll.

-Mennyi lesz? - hajoltam előre a sofőrhöz.

-Már ki van fizetve. - válaszolta mosolyogva.

-Oh...értem. Akkor köszönöm és viszontlátásra! - intettem, majd becsaptam az ajtót. Intett egyet ő is és már ott sem volt.

Igazítottam a hajamon, amit a szél összekócolt. Ruhámon is igazgatnom kellett, majd az ismerős ház felé vettem az irányt.

Hatalmas kapuinál megálltam és benyomtam a csengőt. Az ablakban láttam meg mocorogni valakit, majd a függöny arrébb csusszant és Harry elég "érdekes" feje jelent meg. Tudomásul vette, hogy én vagyok, ezért kinyitotta a kaput. Bezártam magam után, majd az ajtó felé indultam. Lépteim bizonytalanok voltak. Nem tudtam, tudom-e majd kezelni a helyzetet. Elnézve Harryt nehéz lesz.

Odaértem és kopogás nélkül nyílt az ajtó. Egy morcos, másnapos fejű, de még így is a legszexibb, legédesebb fiú nyitott ajtót. Arrébb állt, én pedig bementem. Rég voltam nála, de most is minden ugyanúgy nézett ki.

Bezárta az ajtót és a nappali felé vette az irányt. Követtem. Lerogyott a fotelbe, én pedig a kanapéra ültem. Nem beszéltünk. Ő majdnem aludt, én pedig nem tudtam, vagyis inkább nem mertem megszólalni.

-Hogy vagy? - végülis sikerült remegő hangon rákérdeznem.

-Nézz rám! Szerinted hogy vagyok? - kérdezte eléggé flegmán.

-Jó, bocs. - kezdtem érezni azt, amit eddig az Ő esetében sose éreztem. Mintha nem lennék neki fontos, mintha leszarná, hogy itt vagyok-e vagy sem. - Harry ez így nem jó! Ezt te is nagyon jól tudod. - kezdtem bele kicsit felbátorodva.

-Mi nem jó? Miről beszélsz te? Ez így tökéletes. - tette szét karjait és megint elég bunkón dobálózott a szavakkal.

-Harry én megértem, hogy most ki vagy... - vettem egy mély levegőt, de nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet folytatni, de végülis... - de velem ne beszélj így! Nem azért jöttem, hogy lehordj mindennek vagy hogy bunkózz. Segíteni szeretnék ezen továbblépned, de ha te nem akarod nem fog menni. - adtam ki. Harry meglepődött tekintettel nézett rám.

-Huh...ilyen állapotban még senki sem beszélt velem így. Vagyis semmilyen állapotban sem. Maximum a rokonaim. - kezdte lassan.

-Sajnálom. Nem akartam.

-Ne! Ne kérj bocsánatot! Köszönöm. - mondta és átült mellém. Egyik kezét átdobta vállam fölött a másikkal pedig az arcomat fordította maga felé. Pár másodpercig csak nézett utána megszüntette a távolságot ajkaink között. Szenvedélyes volt. Éreztem szájában az alkohol ízét, de nem érdekelt. Hosszabbra sikeredett a tervezettnél.

-Harry! Túl leszel ezen is. Melletted leszek. - simítottam meg arcát és éreztem, hogy borostái csikizik a tenyerem. - Mióta nem borotválkoztál? - kérdeztem meg, majd halkan felkuncogtam.

-Nem tudom. - mosolyodott el.

Összedobtam neki valami ételt, ugyanis a hűtője ki volt fosztva. Csak a vodkás üveg volt benne, de az is üresen. Mikor kész lett, szóltam Harrynek, hogy jöhet enni. Úgy evett, mint akinek a gyomra egy hete nem látott volna kaját.

-Ez isteni. - beszélt teli szájjal, ahonnan még egy tészta is kilógott. Tekintete hálás volt.

-Köszönöm a bókot. - mosolyogtam és néztem tovább, ahogyan eszik.

Befejezte, én elmosogattam - megjegyzem volt mit. Kicsit takarítottam is, de nem akartam, hogy hozzászokjon, így befogtam Őt is. Együtt mégiscsak könnyebb!

A takarítás végén egyszerre huppantunk le a kanapéra.

-Már egy ideje figyelem, milyen csinos valaki. - húzódott közelebb.

-Kicsoda? - néztem szét. ezt a poént már elsütöttem, de megint jól esett.

-A szomszéd hölgy ma igazán csinos. - mutogatott az ablak felé, mire hirtelen visszakaptam a tekintetem és morcosan ránéztem. - Csak viccelek. Gyönyörű vagy! - csókolt meg, amibe belemosolyogtam.

-Szeretlek.

-Szeretlek.

Összebújva pihentünk, mikor szembejutott a házszám. Elhessegettem. Nem akartam rákérdezni, de csak nem hagyott nyugodni.

-Harry? - köröztem mellkasán.

-Igen? - puszilt a hajamba.

-Kérdezhetek valamit? - néztem fel rá, mire csak bólintott - Miért nem mondtad meg a címed? - nem válaszolt. Kerülte a tekintetem. Aggódtam. - Ugye nem azért, mert nem bízol bennem? - kérdeztem rá arra az okra, amitől a legjobban tartottam. Harryn látszódott, hogy fején találtam a szöget.

-Nem. Dehogyis. - próbált átverni.

-Harry! Inkább mondd meg őszintén. Azért, mert nem bízol bennem? - toltam el magam tőle és szúrósan a szemébe néztem.

-Nem. De... - nem folytatta.

-Mi de? Az istenért Harry! Nyögd már ki! - álltam fel és a szemem már fátyolos volt. Kezdtem homályosan látni a dolgokat. Nem akartam sírni. Nem akartam előtte sírni. És végképp nem akartam MIATTA sírni.

-Bízom benned, de mi van, ha véletlenül elmondod valakinek? Vagy csak kicsúszik a szádon? Nem akarom, hogy idejárjanak a nyakamra. Ez az egyetlen hely, ahol nyugton lehetek. - mentegetőzött minden erejével.

-Vagyis nem bízol bennem. - pislogtam gyorsakat, hátha nem csordul ki az első könnycsepp, mert ugye ha az első kijön, a többit sem lehet bent tartani. - Francba! - suttogtam magamnak.

-Sajnálom! - jött közelebb és derekamat átkarolta. Megfogtam kezét és levettem magamról.

-Tudod, mi az egyetlen ok, amiért nem hagylak most itt? - szűrtem ki fogaim között és kicsordult az első könny, ami végigfolyt arcomon. Ezt a többi is követte. - Az, hogy most jelen pillanatban csak én vagyok itt és tudom, hogy szükséged van valakire, de amint jön valaki, én itt sem leszek. - sziszegtem és közben sűrűn törölgettem a szemem.

-Juci...én... - nem folytatta. Leült a fotelba és nézett maga elé. Én elvonultam a konyhába és gondolkodóba estem. Ez volt az első alkalom, hogy csalódtam Harryben...