Semmi válasz. Harry csak mosolygott, majd mellém lépett. Felváltva néztem Őt és az orvost.

-A sebe gyönyörűen gyógyul. Több, mint a fele már teljesen beforrt. Ha minden jól megy, jövőhét az utolsó hét, amikor még látnia kell engem. - mosolygott kedvesen és el is kezdte a fertőtlenítést. Harry büszkén lenézett rám, én pedig fel rá, és mint minden egyes közös pillanatnál átjárt valami jól eső érzés. - Készen is vagyunk. - ragasztotta le, mert már a fásli is feleslegesnek bizonyult.

-Nagyon szépen köszönöm. - mosolyogtam és Harryvel karöltve kiléptünk a rendelőből.

Elsétáltunk a kocsiig, de nem szálltunk be.

-Most nem tudlak hazavinni. - nézett szomorúan és derekamat átkarolta.

-Miért? - kérdeztem homlokomat vállába fúrva.

-Át kell beszélnünk néhány dolgot a következő turnéval kapcsolatban.

-Értem. És én nem mehetnék? - kérdeztem meg halkan és félénken. - Persze, ha nem akarod, és nem mehetek, megértem. Csak jó lenne veled lenni. - halkultam el a végére megint.

-Nem akartam megkérdezni, mert nem tudtam, lenne-e kedved. De jöhetsz nyugodtan. - mosolygott.

-Szuper! De biztos nem baj?

-Dehogyis. Na, pattanj be! - nyitotta ki az ajtót.

Beszálltunk és már úton is voltunk. A kocsiban jókat beszélgettünk többnyire a gyerekkorunkról, ahonnan persze néhány viccesebb dolog is előkerült.

Több, mint egy órát mentünk. Egyszer megállt, vett egy kis kaját, azután továbbhajtottunk és hamarosan megérkeztünk. Hatalmas épület volt. Kiszálltunk a kocsiból, én pedig csak bámultam felfelé. Kicsit bele is szédültem. Harry mellém lépett, mikor a kocsiját letudta, és ekkor vettem észre, hogy fotósok is vannak. Na, basszus! Szuper!

-Figyelj! - hajolt fülemhez, miután észrevette a kétségbeesett arcomat. - Ne is figyelj rájuk, csak rám figyelj és nem lesz semmi baj! - beszélt lassan és érthetően. Lehelete simogatta bőrömet és a hideg is kirázott tőle. Bólintottam és rábíztam magam.

Szinte semmit sem értettem abból, amit kérdeztek, vagy éppen mondtak. Túl nagy volt a zaj. Harry összekulcsolta a kezünket és magához húzott. Én próbáltam takarnia az arcomat és gyors léptekkel haladtunk befelé. Már egy őr is segített nekünk, aki ott vart ránk.

Amikor beértünk, még mindig hallottam a hangjukat, de nem értettem belőle semmit. Harry még mindig szorosan magához húzva sétált el velem a megbeszélős szobáig, ami előtt engem "lerakott".

-Figyelj! Ide nem jöhetsz be, de hamar végzünk. Rendben? - puszilt homlokon és választ meg sem várva rontott be.

Én elővettem a telefonomat és írtam Nikiéknek, hogy lehet később megyek haza.

Láttam kicsit arrébb nagyon kényelmesnek tűnő foteleket, gondoltam baj nem lehet, ha leülök amíg várom Harryt.

Közben fülesemet bedugtam és a zene ritmusára doboltam kezeimmel. Csak az egyik füles volt bedugva, tudni akartam, mi folyik körülöttem.

Az ötödik dal után egy ismerős arc sétált el előttem. "Uram Atyám! Ő Ashton Irwin!" - gondoltam magamban és fülesemet szinte kitépve szaladtam oda hozzá.

-Szia! Ne haragudj, de kérhetnék egy képet? - néztem rá a lehető legaranyosabban.

-Szia! Hát persze! - mosolygott és már be is állt mellém. Villant a vaku.

-Nagyon szépen köszönöm. - néztem közben a képet.

-Igazán nincs mit. - habozott egy kicsit. - Nem akarok tolakodó lenni, de hogy jutottál ide be? - nézett a biztonságiakra.

-Harryvel. - mondtam büszkén. Láttam, hogy nem teljesen érti a dolgot. - Én vagyok Harry barátnője. - szemem egyre jobban csillogott. Jó érzés volt kimondani. Mosolyom még nagyobb lett.

-Áh! Már értem. Ne haragudj, mostanában nem vagyok tisztában még a saját magánéletemmel sem, nemhogy máséval. - mosolygott zavartan.

-Semmi sem történt. Megértem. Ráérsz? - hadováltam össze- vissza.

-Most? Kicsit. Miért?

-Hát, említetted az előbb, hogy nem vagy tisztában a dolgokkal, gondoltam hátha tudok segíteni. Vagy ha nem akarsz róla beszélni, nem baj. - látszódott rajtam, hogy zavarban vagyok. Imádom őket! És hihetetlen, hogy még velük is összehoz a sors.

-Figyelj! Cseréljünk számot, és majd hívlak! - mosolygott én pedig beleegyeztem. Átnyújtottuk a másiknak a telefonunkat és már készen is voltunk. - Most viszont megyek, ha nem haragszol meg.

-Rendben. Szia és köszönöm még egyszer. - mosolyogtam.

-Nincs mit!- ölelt meg.

Az illata valami eszméletlen volt. Még akkor is éreztem, mikor már messze járt. Visszaültem az egyik fotelbe. Füles vissza a fülembe és kezem megint dobolni kezdett.

Szemem lehunytam, már nem érdekeltek a dolgok. Végig az ölelése járt a fejemben. Hirtelen telefonomra kaptam tekintetem és egy furcsa érzés járt át, mikor megláttam a képernyőn szereplő nevet.