-Mi az? - fogtam meg vállait és értetlenül megfordítottam fejemet, hátha látom én is azt, amit Ő, de nem kellett volna. Egy paparazzóval találtam szembe magam, aki már meg is nyomta a gépén a megfelelő gombot. Hirtelen nem is tudtam mit csinálni. Egy gyors mozdulattal behúztam a függönyt.

-Sajnálom. - búgta fülembe Harry. Hangjára összerezzentem és visszafordultam vele szembe.

-Már mindegy. - mosolyogtam rá, de nem volt túl őszinte mosoly.

-Tényleg sajnálom. Úgy látszik, nem sikerült leráznunk. Nem így akartam. - szabadkozott még mindig, hangjában nem kevés megbánás volt, de ez nem az Ő hibája. Vele együtt jár ez is, csak még nem voltam rá felkészülve.

-Nem a Te hibád. - karoltam át újra a nyakát.

-De. Talán, ha...

-Nem a Te hibád. - ismételtem meg kicsit erélyesebben, tagolva a mondatot.

-Szeretlek. - csókolt meg, ami most megint más volt, mint az előbb. Sokkal lágyabb és visszafogottabb.

-Én is. - néztem a szemeibe, amelyben még mindig ott volt a megbánás némi jele, de a vágy nagyobb volt. Gyönyörű zöld szeme kezdett valami fekete, csillogó golyóvá válni, mint egy plüssmacin.

Újra ajkaimra tapadt. Hosszú, érzelmekkel teli, vágytól túlcsöpögő csók volt, minden egyes pillanata még magasabban repített és úgy éreztem csak MI vagyunk. Keze közben bejárta egész hátam, majd megállapodott a fenekemen. Az én kezem a tarkóján volt és néha-néha a hajába túrtam vagy a tarkóját simogattam. Megőrjít ez a srác. Kihozza belőlem azt, amiről én sem tudtam, hogy bennem van.

-Akarlak! - nézett a szemembe, homloka az enyémnek volt dűtve. Ahogy kimondta, libabőrös lettem. Mély, simogató hangja újra ás újra visszajátszódott a fejemben. Ha a szívemre hallgatok nincs megállás, ha az eszemre, akkor sincs. Valami mégis bennem volt, hogy ez nem megy nekem még. Közben az arcomat puszilgatta, még jobban magához húzott, a levegő, amit kifújt lágyan simogatta bőrömet. Lassan már a nyakamra akart térni.

-Ne! Nekem ez nem megy. - húzódtam kicsit arrébb.

-Oké. Értem. - láttam, hogy csalódott, de megértette.

-Sajnálom. - öleltem meg.

-Nem baj. - simogatta meg a vállam hatalmas kezével.

Ezt a témát nem firtattuk tovább. Bekaptunk pár falatot, aztán visszamentünk a többiekhez. Szimi már alig bírta felügyelni a tömeget. Harry is felajánlotta, hogy segít, de elküldtem, hagy élvezze a partit.

A buli a hajnali órákban ért véget, mikor már kifogytunk az alkoholból és a kajából is, ezért az emberek leléptek egy "jobb" helyre, biztos valami szórakozóhelyre. Szimivel ezt nem is bántuk. Csak a srácok, a barátnőik, Niki meg Adam maradtak itt, bár Adamet győzködni kellett, ugyanis az egyik osztálytársával le akart lépni. Csak azt nem értettem, hogy hogyan, mikor megállni alig bírt lábain, nemhogy menni.

A nem teljesen józan állapotban lévő személyeket, vagyis nagyjából mindenkit lefektettünk így legalább el tudtunk kezdeni takarítani, persze csak miután átöltöztünk valami kényelmesebbe és a felesleges sminket is eltávolítottuk bőrünkről. A hajamat egy sima lófarokba fogtam, átcseréltem a kontaktlencsém a szemüvegemre. Szimi is hasonlóan tett, annyi különbséggel, hogy ő nem szemüveges. Danielle volt még az, aki nem ivott túl sokat, így ő is csatlakozott hozzánk, annak ellenére, hogy nem szerettük volna őt is dolgoztatni. Hiába jártattuk a szánkat, ő csak azért is segíteni akart.

Hármunknak sem volt könnyű munka, de nagyjából 2 - 2,5 óra alatt végeztünk. Megtelt 6 kisebb szemeteszsák. Voltak összetört tárgyak is, mint például Marcy egyik vázája, de hál' Istennek nem a kedvence.

Végeztünk, kivittük az összegyűlt szemetet és a konyhába ücsörögtünk és beszélgettünk.

Jobban megismertük Daniellet és az elképzelésünk baromira hasonlított az igazira. Ugyanolyan kedves, barátságos és vicces.

Órákon át beszélgettünk és közben ébredezett a társaság. Nem kevesen kértek fájdalomcsillapítót a fejfájásukra, ezek között volt Niki, Adam, Louis és Zayn is. A többiek megúszták egy enyhe szédüléssel vagy még kevesebbel.

A csajoknak adtam egy kényelmesebb ruhát, mivel én nagyobbakat hordok, így jó volt rájuk. Gyönyörű ruháikat most nem akarták "cipelni" így felajánlottam, hogy akkor maradjanak itt, kitisztítom és majd Harryvel elküldöm. Örömmel fogadták el ajánlásomat.

-Beszélhetnénk? - ölelt át hátulról Harry és közben a nyakamba szuszogott. Erre lehet nemet mondani?!

-Persze. - fordultam meg, hogy szembe legyek vele.

-Akkor felmegyünk? - vigyorodott el, ami kicsit perverzre sikeredett. Válaszként bólintottam és elindultam.

-Miről szeretnél beszélni? - kérdeztem az ágyra ülve.

-Két dologról. - váltott kicsit komolyabbra.

-Éspedig? - fordultam a mellettem ülőhöz teljes testtel. Lábam felhúztam és törökülésbe helyezkedtem.

-Mi volt, mikor a konyhában voltatok? - nézett a szemembe. Reméltem, hogy elfelejti, de sajnos nem így lett.

-Semmiség. Igazán nem lényeges. - legyintettem a kezemmel és egy kisebb nevetést is megengedtem magamnak, ami még indokoltabbá tette a faggatást.

-Komolyan. Mi volt? - nézett ugyanúgy.

-Na, jó. Csak annyi, hogy feszengve éreztem magam a közelükben. - piszkálgattam ujjaimat csakhogy ne keljen a szemébe néznem.

-Miért? - csak ennyit kérdezett, de ezt halál komolyan.

-Mert ők... - kifújtam a levegőt - ők gyönyörűek. Tehetségesek, megvan az életcéljuk, csinosak, kedvesek és közvetlenek. Rengetegen szeretik őket és féltékeny vagyok. - mondtam gyorsabban a megszokottnál.

-Te bolond vagy. - nyúlt állam alá és felemelte a fejem. Ahj! Azok a szemek! - Te is gyönyörű vagy, kedves és csinos. Közvetlen és okos. Apropó, sokan szeretik őket... - nézett másik irányba - ne lepődj meg, ha sok, nem túl kedves üzenetet, tweetet kapsz.

-Igen. Ezen tűnődtem, de tudtam, hogy ez veled jár és elfogadtam. Csak reméltem, hogy minél később derül ki. - dűltem az ölébe, Ő pedig hátraborult az ágyon. Kaptam az alkalmon és mellkasára tettem a fejem, Ő pedig átkarolt és a felkaromat simogatta. Így beszélgettünk.

-Nagyon haragszol? - kérdezte bűntudattal teli hangon.

-Dehogyis. Nem a te hibád. - köröztem ujjammal a hasán.

-De, ha nem ott adom. Nem kellett volna az ablakba állni.

-Meddig csinálod még ezt? - kérdeztem és kicsit belecsíptem a hasába.

-Á-ú! - kapott oda és úgy tett, mint akinek nagyon fáj. Ezen csak nevetni tudtam. - Szóval még ki is nevetsz? - jött a kérdés, ami kicsit fenyegetőzően hangzott. Abba akartam hagyni, de nem ment. Amúgy is késő lett volna már, mivel elkezdett csikizni, én meg akkorákat sikítottam, hogy valamit nagyon félre lehetett érteni.

-Kérlek! - nyögtem ki nehezen. - Hagyd...abba! - röhögtem és már a könnyem is csorgott.

-Egy feltétellel.

-Mi az?

-Ide kérek egy puszit. - mutatott az arcára.

-Oké. - elmosolyodtam és meg akartam puszilni, de elfordította a fejét. Az ártatlan kis arcra pusziból egy hatalmas csókcsata kerekedett.

Élveztük egymás társaságát, legalábbis én nagyon. Mikor vele vagyok, olyan mintha minden baj megszűnne. Állandóan mosolygok és jó kedvem van. Remélem, ez visszafelé is igaz és így is marad.

-Harry! Gyere! Megyünk! - kiáltott fel Louis.

-Francba! - mérgelődött Harry.

-Lekísérlek. - kezénél fogva húztam ki az ágyból.

Lent még elköszöntem mindenkitől és miután elmentek egy kis pihenés várt rám is.