Megálltunk, én ránéztem Szimire, akinek hatalmas mosoly volt az arcán.

-Ezt ott hagytátok. - mondta Andrew, mikor odaért elénk.

-Köszönöm! Ez az enyém. - mosolygott Szimi, és elvette tőle a kulcstartóját, amin rajta volt egy kép róla és az anyukájáról. Gondolom ezért tudta, hogy a miénk. - Mivel hálálhatnám meg? - kérdezte mosolyogva.

-Elég, ha még jártok erre. - mosolygott rá Andrew.

Bólintottunk, majd ő visszaszaladt a munkahelyére, mi, Szimivel pedig újra elindultunk.

Nem voltunk messze a kitűzött célpontunktól, ezért gyalog mentünk. Átmentünk egy parkon, ahol pár percet időztünk is, de hamarosan továbbmentünk. Elértünk a London Eye-hoz, és mint mindig hatalmas volt a sor most is. A rengeteg turista, köztük velünk is, mind fel akart ülni. Igaz, hogy mi már voltunk rajta, de eszméletlen a kilátás, és egy nyugodt fél órát tölthetünk el nézelődéssel.

Nem tudom, mennyit állhattunk sorba, mire mi jöttünk, de elég soknak tűnt. Mi és még 5 ember szálltunk be egy fülkébe.

Fényképeztünk. Rengeteget. Egymást is, közös képet is és a tájat is. Ilyen napsütésben még szebb London, mit a ködös időkben.

Hamar leértünk, olyan volt, mintha csak 5 percet lettünk volna rajta.

Megkordult a hasam, ezért elmentünk venni egy hot-dogot. Mindketten megettünk fejenként kettőt. Az egy kevésnek bizonyult.

Miután ettünk, sétálgattunk London utcáin, beszélgettünk és élveztük a meleget. Jó volt végre vele lenni és nagyon sajnáltam, hogy Niki nem jött. Jó volt végre magyarul beszélgetni valakivel és nem kellett egy kicsit sem visszafognom magam. Idióták vagyunk, és ezért szeretjük egymást.

Benéztünk egy Zara-ba is. Vásárolni igazából nem vásároltunk, de a fél boltot felpróbáltuk és le is fényképeztük. Miután ezzel végeztünk, kisétáltunk, mint aki jól végezte dolgát a napszemüvegünket újra feltettük és mint a filmsztárok egymásba karolva lépkedtünk. Közben belecsempésztünk egy One Direction klipben látott "táncot". A One Thing-ből vett lépteket mi is bemutattuk és voltak páran, akik megbámultak, de mi csak nevettünk és folytattuk.

Mikor eléggé hülyének nézettük magunkat, megálltunk egy buszmegállóban és elindultunk haza.

Ahogy hazaértünk, felmentünk az emeletre és meglepve láttuk, hogy nincsenek itthon Nikiék. Értetlenül összenéztünk, de ennyi volt. Ő dolguk, hova mennek, és mit csinálnak.

Lepakoltunk, én kivettem a kontaktlencsém. Átöltöztünk valami itthoniba, én felvettem a kedvenc és egyben az egyik legkényelmesebb felsőmet és bevágódtunk a TV elé.

Pont jókor, ugyanis a Gossip Girl ment valamelyik adón. Elég fura volt így angolul és volt, amit nem is értettem, de így is ugyanolyan jó volt.

Végignéztük, utána pedig kimentünk a konyhába.

-Csináljak valami főtt kaját? - kérdeztem az éppen helyet foglaló Szimitől.

-Hát, jó lenne. - mosolygott rám.

-Jó. Akkor, ha megkérhetlek, lehoznád a laptopod? Fejből semmit sem tudok. - vakartam a tarkóm lányos zavaromban.

Bólintott és pár perc múlva vissza is ért a laptopjával a hóna alatt. Letette elém.

-Na, mi legyen? - kérdeztem és közben megnyitottam egy receptes honlapot.

-Nekem mindegy, csak valami hazai íz legyen. Már hiányzik az otthon íze. - nevetett.

-Rendben. Akkor mondjuk paprikás krumpli? - kérdeztem felnézve a gépből.

Nem mondott semmit csak bólogatva nyalta a szája szélét.

-Ezt egy igennek veszem. - nevettem.

Megkerestük a hozzávalókat, megpucoltattam vele a burgonyát, amíg én a hagymával bajlódtam. Egy baj volt, nem volt kolbász, az pedig azzal az igazi. De mi kitaláltuk, hogy virslivel helyettesítjük. Olyan órás főzőcskézés után el is készül és a végeredmény tökéletes lett. Az illata bejárta az egész konyhát, sőt talán még az előszobába és a nappaliba is jutott. Nem csak az illata volt isteni, de az íze is. Nem is tudtam, hogy ilyen jókat tudunk együtt főzni.

Bevágtunk belőle egyből két tányért jó forrón. A második tányér közben megjöttek Nikiék is.

-Hát ti hol jártatok? - kérdeztem rájuk nézve.

-Hát, csak kulcsot másoltatni. - mosolygott sejtelmesen Adam, majd a zsebébe nyúlva előhúzott kettő bejárati kulcsot és letette elénk. - Ez a tiétek. Most már szabadon járhattok ki és be.

-Jaj...köszönöm szépen! - öleltem meg jó szorosan.

Így tett Szimi is és egyből felálltunk mindketten majd a kulcstartónkra akasztottuk.

-Mi ez a mennyei illat? - hallottuk Adam hangját a konyhából.

-Paprikás krumpli. - kiáltottam.

-Nem ismerem. - kiáltott vissza. Meguntam az ordibálást, így visszasétáltam a nyomomban Szimivel.

-Azért nem ismered, mert ez egy magyar specialitás. - kacsintottam rá.

-Áh..értem. Az illata isteni. - dicsérte és jó mélyen beleszippantott a feláramló gőzbe.

-Kóstold meg! Az íze is pont olyan jó, mint az illata. - huppantam le az egyik bárszékre és kíváncsian vártam Adam reakcióját, ugyanis már szedett is egy tányérba. Lassan megfújta a kanálban lévő, gőzölgő krumplit majd bekapta. Szemem nagyra nyitottam és előrehajoltam az asztalon. - Na? - csillogtak szemeim és már rettenetesen kíváncsi voltam a véleményére.

-Ízletes. - rágta össze. - Bár nekem kicsit túl fűszeres. - magyarázta.

-Igen, ezt valahogy sejtettem, de reméltem, hogy ízleni fog. - kenődtem el.

-Nem, nehogy azt hidd, hogy nem ízlik, csak nem ehhez az ízvilághoz vagyok szokva, de finom. - magyarázta és elmosolyodtam, annyira próbálkozott.

-Oké. Köszi. További jó étvágyat! - mondtam immár nekik, mert Niki is csatlakozott Adam-hez.

Intettem a fejemmel Sziminek, hogy jöjjön velem. Kiültünk a kertbe, ugyanis még jó idő volt. Larry is kint volt így felfeküdt közénk a kinti kanapéra. Beszélgettünk, hülyültünk és zenét hallgattunk.

-Juccy! Harry hív! - kiáltott ki Adam a házból. Azonnal rohantam a telefonért, de mire felértem, már letette.

Kíváncsi voltam visszahív-e, ezért vártam. Hívni nem hívott, de írt egy SMS-t.

"Bocsi, ha zavarlak, de hiányzol! Mit csináltál ma?xxHazz"

A szám a fülemig ért és vigyorgásom közben gyorsan pötyögtem neki egy választ, amiben azt taglaltam, hogy ma hol voltam, kivel és mit csináltunk, majd csatoltam hozzá egy képet is, amit Szimivel a London Eye-on csináltunk.

Válasz nem jött, ahogy hívás sem jött. Mivel már kezdett sötétedni, elmentem tussolni és a pizsamámba bújtam. Nem voltam még fáradt, de úgy döntöttem, hogy elrakom magam másnapra. Szerintem a többiek is így cselekedtek, ugyanis hamarosan a csönd lett úrrá a házon.

Reggel magamtól ébredtem, és újabb csoda, a többiek még aludtak. Gondoltam, átmegyek Adamhez, hátha ő már fent van. Szemüvegemet a fejemre raktam, kicsit rendbe szedtem a külsőmet és már battyogtam is át.

Bekopogtattam, majd óvatosan benyitottam. Ott ült az íróasztala fölött és irkált valamit a tegnapi ruhájában.

-Jesszusom! Adam, te egész éjszaka fent voltál? - kérdeztem mögé lépkedve. Megfordult és a látvány engem is megijesztett. Olyan volt, mint egy élőhalott. Szemei alatt hatalmas táskák és teljesen ki volt vörösödve a szeme.

-Nem, most keltem fel. - hazudott elég feltűnően, ugyanis rögtön elkapta a tekintetét, a tarkójához kapott és nem mellesleg ilyen fejjel le se lehetne tagadni.

-Haha! Na, most azonnal elmész aludni, ha nem akarod, hogy mindenki szívrohamot kapjon tőled! - mutattam az ágya felé összeszűkített szemekkel és csípőre tett kézzel. Megadóan állt fel a székből és egyből bedőlt az ágyba. Szerintem, amint vízszintes helyzetbe került, elaludt, hiszem már egyenletesen vette a levegőt.

Halkan, szinte lábujjhegyen kihátráltam a szobából, óvatosan becsuktam az ajtót és a homlokomat megtörölve fordultam meg.

-Te mit csinálsz itt? - kérdezte drága barátnőm összefont karokkal és a doboló lábbal. Zavarba jöttem, pedig semmi rosszat nem csináltam, de ennek ellenére lefagytam, amitől Niki egyre idegesebb lett. "Na, ezt hogy magyarázzam ki?!"