"Tegnap mondta Szimi, hogy mikor is lesz a buli. Én és Liam nem tudunk menni, mert hétfőn találkozunk Eleanor-ral és Daniell-el. Vagy ők is jöhetnek?xxLoui"

Elmosolyodtam üzenetén. Hogy gondolhatja, hogy nem jöhetnek?! Gyorsan írtam neki egy választ, amiben kifejtettem, hogy hülye, és hogy természetesen jöhetnek.

Letettem a telefont az asztalra és egy óriásit nyújtózkodtam, majd leráztam magamról a takarót, felvettem a szemüvegem és lebattyogtam a konyhába. A lépcsőn jelzett a hasam egy hatalmas korgással, hogy ideje lenne valami táplálékot magamhoz vennem, és így is tettem. A konyhában csak Niki volt és éppen eltűnt a bögréje mögött.

-Szia! - köszöntem rá vidáman.

-Jesszusom! - dobta el a bögrét, ami csak a szerencsének köszönhetően nem tört össze.

-Hé-hé, ennyire ijesztő vagyok? - kérdeztem megijedve, kezemet felemelve.

-Nem, csak hirtelen jöttél. - kezdett kuncogni drága barátnőm és közben felvette a leejtett bögrét.

-Aha. Oké. - néztem rá gyanakodva és lassan megindultam a hűtő felé.

-Most mi van? - kérdezte és hallottam, hogy mosolyog.

-Semmi...semmi. - adtam a gyors választ és elővettem egy doboz tejet, majd a fenti szekrényben kezdtem kutakodni a müzli után, ami pár perc alatt meg is lett.

Mire újra megfordultam, barátnőm már sehol sem volt. Pár perc magam elé bámulás után elhessegettem a csalódottság minden látszó jelét és egy mosolyt festettem az arcomra, ami azonnal őszintébe váltott, mert eszembe jutottak a tegnapi nap eseményei. Egyszerűen annyira hihetetlen. Én vagyok a világon a legszerencsésebb lány, ebben biztos vagyok!

Gondolkozás közben elfogyasztottam a reggelimet és már csak a mosogatás várt rám. Gyorsan azt is megcsináltam és azon gondolkoztam, mit is kezdjek magammal. El kéne menni a városba és körbenézni esetleg vásárolni, de nem tudtam, hogy jönne-e velem valaki vagy csak egyedül szeretnék kimozdulni.

Az, hogy felszaladtam az emeletre enyhe túlzás lenne, inkább csak vánszorogtam, de felértem. Szimi az ágyon feküdt laptoppal a hasán, Niki és Adam meg... hát ők el voltak foglalva egymással. Hangosan kopogtattam az ajtón, hogy észrevegyék, hogy itt vagyok, és be is jött. Mindenki felém kapta a tekintetét.

- Van kedvetek kimozdulni vagy itthon akartok poshadni egész nyáron? - kérdeztem a kezemet a mellkasom előtt összefonva. Válaszra vártam, de még a légy zümmögését is lehetett volna hallani.

-Hát, én végül is benne vagyok. - szólt Szimi és lassan lehajtotta a laptopját.

-Oké. - néztem rá mosolyogva - És ti? - kaptam át tekintetem az egymás ölében ülő gerlepárra.

-Hát... - néztek egymásra - szerintem mi maradunk. - válaszolt Adam egy igencsak perverz mosoly kíséretében.

-Hát oké. - mondtam és egy kicsit bántott a dolog - Akkor hánykor induljunk? - kérdeztem Szimitől.

-Amint elkészülök mehetünk, de amint látom még neked is el kell. - nevetve mért végig. Nem értettem, miért mondja, de amint én is végig néztem magamon rájöttem. Még mindig pizsamában voltam. Nem értettem, miért hittem, hogy útra készen állok.

Megráztam a fejem és elmosolyodtam magamon. Nem vagyok normális.

Kikerestem, mit fogok felvenni és elmentem a kontaktlencsémet a helyére rakni. Ezzel végeztem, felöltöztem és felfogtam a hajam. Feltettem egy kis szempillaspirált és kivételesen én vártam Szimire.

Épp a szekrényében turkált ruha után, a haja kész volt ugyanis nem kell vele semmit sem csinálnia, mindig szép göndör. Sminkelni is csak néha szokta magát, ezért ezzel sem volt baja. Ruhát viszont nehezen talált, de végül sikerült neki.

Nem akartunk buszozni, így sétáltunk. Sütött a nap és csicseregtek a madarak, a napfény szinte égette a bőrünk, de élveztük.

Lassan de biztosan jutottunk el a 2. buszmegállóig, aminél meg is álltunk.

-Úgy látszik eddig bírtuk a gyaloglást. - nevettem el magam.

-Hát igen. De én tudtam, hogy nem fogjuk sokáig bírni. - mosolyogva nézett rám.

Bólintással jeleztem az egyetértést. Körbenéztem és rajtunk kívül csak néhány ember mászkált.

-És Harry-vel mi újság? - kérdezett rá Szimi egy pár perces csend után. Az összes vér az arcomba áramlott, ami "enyhe" pirulást eredményezett.

-Minden a legnagyobb rendben. - válaszoltam mosolyogva és a földet bámulva.

-Mostanában jutott el a tudatomig, hogy tényleg Harry Styles-el vagy együtt. - nevetett, mire én is nevetni kezdtem.

Lassan megérkezett a várva várt "big red bus". Felszálltunk rá, a városban pedig le. A jó időnek köszönhetően ehettünk fagyit, így az első dolgunk egy fagyizóba vezetett, amit csak nehezen találtunk meg.

Szolid kis hely volt, csupa vidám színnel és emberekkel.

Körbenéztem és a mosoly mindenki arcán ott volt. A pozitivitás rám is átragad és egyből mosolyogni kezdtem, és láttam Szimire is ilyen hatással volt a hely. Leültünk egy eldugottabb helyre.

-Te mit fogsz venni? - kérdeztem, miközben a táskámban a pénztárcám után kutakodtam.

-Csokis és epres fagyit, csoki öntettel, kehelyben. - nyalta végig száját.

-Hmm..jól hangzik. - futott össze az én számban is a nyál, és alig vártam, hogy végre ehessem - Kérjem vagy kéred? - kérdeztem.

-Menjél te, én itt megvárlak. - mosolygott és pénzt nyomott a kezembe, amit vissza is adtam neki, ugyanis ezt én fogom fizetni.

Elmentem a pultig és egy fiatal fickó nézett rám kedvesen mosolyogva.

-Szia! Mit adhatok? - kérdezte és a mosoly lassan körbeérte a fejét. Helyes volt, a kisugárzásáról pedig ne is beszéljünk.

-Hello! Fagyit szeretnék, kehelyben. - válaszoltam mosolyogva - Egy csokis és epres, csoki öntettel, a másik pedig két csokis lesz csoki öntettel.

-Azonnal. - válaszolta közben levett két kelyhet - Egy csokis és epres, csoki öntettel. - ahogy mondta úgy csinálta - Parancsoljon! - rakta le a pultra az egyiket és nekilátott a másiknak - Két csokis lesz, igaz? - kérdezett vissza mosolyogva.

-Igen-igen. - válaszoltam. Ugyanúgy cselekedett, mint az előbb.

-4.50 lesz. - nézett rám és most láttam, hogy kék szeme van. És csak úgy csillogtak.

-Azonnal adom. - mosolyogtam és kivettem 5 fontot a pénztárvámból, amit egyből oda is adtam.

-Köszönöm! 50 penny a visszajáró, parancsoljon! - letépte a blokkot és a visszajáróval együtt a kezembe adta. - Gyere máskor is!

-Úgy lesz. - válaszoltam mosolyogva, majd elvettem a két kelyhet és visszamentem Szimihez.

Letettem elé a fagyit, ami iszonyatosan jól nézett ki. Majd én is leültem és elraktam a pénztárcámat.

-Hol a kanál? - nézett rám.

-Basszus! - csaptam a homlokomra - Elfelejtettem, de ő is. - nevettem. Szimi csak megforgatta a szemeit és felállt, gondolom elment kanalat kérni.

Pár perc múlva tért vissza, és mintha kicserélték volna. Úgy jött, mintha nem is a Földön lenne. El volt varázsolva.

-Na, mi az Szimi? - kérdeztem, utalva az állapotára.

-Az eladó egy félisten. - nézett rám csillogó szemeivel.

-Sejtettem. Amúgy tényleg nem rossz. - kanalaztam bele a fagyiba.

-Hé, neked ott van Harry! - kapta fel hirtelen a fejét.

-Tudom. Nem is mondtam, hogy kéne, csak azt, hogy nem rossz... - kaptam be a következő kanállal.

-Azért! - nevette el magát - Amúgy tudom a nevét. - kémlelte fagyiját.

-Honnan?

-A névtáblájáról. Andrew Anderson. - olyan ábrándosan mondta végig a nevét, látszott rajta, hogy tényleg tetszik neki.

-És, nem szeretnél vele találkozni? - kérdeztem meg óvatosan.

-Ne siess ennyire előre! - nézett rám.

-Oké-oké. - tettem kezem védekező állásba.

Beszélgettünk még és olyan 1 körül indultunk utunkra. Szimi még megnézte magának Andrew-t, aztán kiléptünk az ajtón, ami csilingelt egyet a felé helyezett szélcsengőnek köszönhetően.

Továbbindultunk. A következő célpont a London Eye volt.

-Hé, várjatok! - hallottunk egy kiáltást és egyből hátranéztük, ugyanis nem tudtuk, hogy nekünk szólt-e, de amint megláttuk, ki az, biztossá vált, hogy igen.