Az én kis fürtöském szállt ki a kocsiból hatalmas mosollyal az arcán. Zayn elengedett, én mondtam neki, hogy nyugodtan bemehet és ő úgy is tett.

Az autó felé néztem és Harry ott állt nekidőlve az oldalának.

Vártam, hogy elinduljon felém, de nem tette. Csak állt és vigyorgott. Én sem akartam elindulni így farkasszemet néztünk. Viszont beugrott az elméletem, miszerint mindent meg fogok tenni a tökéletes kapcsolat érdekében, ezért csak én lettem az, aki beadta a derekát és sietős léptekkel indultam meg felé.

Amint észrevette, hogy ő nyerte a játékot, egy öntelt vigyor ült ki az arcára, de nem bántam.

Odaértem, Ő ellökte magát a kocsitól és karjait körém fonta, pontosabban a derekam köré. Közelebb húzott vele és megcsókolt. Nem tudom miért, de ez olyan másmilyen csók volt, mint az eddigiek. Olyan különleges.

-Szia! Hogy-hogy itt? - kérdeztem, mikor elváltunk.

-Gondoltam eljövök Zayn-el. - mondta és tekintetét az égre emelte.

-Értem. Nem megyünk be? - kérdeztem és már indultam is el a kezénél fogva magam után húzva.

Nem jött velem, hanem egy erősebb mozdulattal visszarántott és újra megcsókolt. Hosszú és érzelmekkel teli volt. Úgy érzem, egy új ponthoz ért a kapcsolatunk, bár igaz, még nem túl hosszú és ki tudja, mi lesz a jövőben.

-Szeretlek. - mondtam ki halkan, és nem is értettem, miért most jött ki. Megijedtem. Féltem, hogy ezzel majd elijesztem. Szinte a szám elé kaptam a kezem, de szerencsére még időben megállítottam. Így csak rémült tekintetekkel vártam a reakciót a karjai között.

Lenézett rám és egy halovány kis mosoly jelent meg a szája sarkában, ami egyre nagyobb és nagyobb lett, mígnem egy hatalmas mosollyá alakult. Olyan szívdöglesztő mosoly volt, olyan más, mint a többi, mind a mosoly, és mind a mosoly tulajdonosa. Nem mondott semmit csak nézett. Nézett és nézett. Majd közelebb hajolt és a homlokomra adott egy puszit. Nem vártam többet, de mégis csalódott voltam. Tudtam, hogy még nem fogja kimondani, tudtam, hogy még nem érzi azt, amit én és felkészítettem magam rá, de mégis rosszul esett. Egy enyhe mosoly jelent mag arcomon és kéz a kézben elindultunk befelé.

Bent Szimi és Zayn javában beszélgetett, mi pedig nem akartunk zavarni, így bementünk a konyhába. Leültünk egy-egy székre és mi is beszélgetni kezdtünk.

-Komolyan gondoltad, amit kint mondtál? - kérdezte mosolyogva.

-Melyiket is? - próbáltam terelni a szót, de nem nagyon sikerült, ugyanis tudta, hogy tudom, hogy mire gondol és látszott is rajtam, mivel tiszta piros lettem.

-Azt, hogy szeretsz. - mondta ki.

-Igen. Komolyan. - mondtam lesütve a szemem.

-Mióta? - kérdezte államnál fogva felemelve a fejem.

-Hát...a koncert óta. - vallottam be félve a reakciótól.

-Hogy mióta? - maradt tátva a szája.

-Jól hallottad. Amikor én kijöttem a Zaynes incidens után és te utánam jöttél. Onnantól kezdve. - mondtam és a végére becsúszott egy "kínomban röhögök" fajta nevetés.

-Eddig miért nem mondtad? - faggatott tovább.

-Hát...nem tudom. Fogalmam sincs, de talán azért, mert féltem. És még most is félek. - válaszoltam remegő hangon.

-Mitől?

-Attól, hogy elijesztelek vele. - mondtam még mindig a földet nézve.

-De buta vagy. - húzott magához és a vállamat kezdte simogatni - Itt leszek melletted. - Megnyugtató érzés volt tudni, hogy így gondolja.

-Köszönöm. - mondtam elhalkuló hangon.

Nem mondott semmit, csak a hajamba puszilt és még szorosabban ölelt. Így beszélgettünk tovább az élet nagy kérdéseiről. Szeretek vele lenni. Szeretem tudni, hogy az enyém és mellettem áll. Szeretem érezni illatát és szeretem, mikor a haja megcsiklandoz. Szeretem azokat a perceket, amikor nem szükségesek a szavak. Szeretem, mikor csak úgy vagyunk és még is jól érzem magam vele. Egyszerűen szeretem.

Az idillikus pillanatot egy kintről jövő furcsa zaj zavarta meg. Azonnal felpattantunk és kisiettünk a nappaliba.