Amint megláttam, rögtön megértettem, miért vagyok ennyire népszerű. Harry válaszolt a tweetemre.

"Végre! Ha ráérsz, akkor hívj!xx"

És ezt csak úgy kiírta. Nem privátba. Az egész világ láthatja. Jesszusom. Kezdtem félni. De ez hamar elszállt, hiszen egyből fogtam a telefonomat és tárcsáztam. Három csengés és semmi...öt csengés és semmi. "Á, már biztos alszik!" – gondoltam magamban, ezzel feladva a hívását.

Szimivel kitárgyaltuk a dolgokat, majd megérkezett Niki is. Elmesélte, mi volt Adammel. Annyira összepasszolnak! Megértik egymást, segítenek egymásnak és borzasztóan szeretik egymást! Kitartanak a másik mellett, akkor is, ha a másik éppen a világ másik felén van és nem láthatják egymást hónapokon át. Így, ahogy ezen gondolkoztam, eszembe jutott, hogy ha összejönne a dolog Harry-vel, akkor nekem ugyanezt kéne elviselnem, sőt sokkal hosszabb ideig lenne távol és sokkal ritkábban láthatnám. De legyen! Én bármennyit képes lennék rá várni... De vajon Ő megtenné-e ezt értem? Vajon képes lenne teljes szívéből szeretni és várni rám? Hűségesnek maradnia, pedig bárkit megkaphatna? Ezen gondolkoztam és észre se vettem, hogy Niki éppen engem szólongat.

-Igen? – megráztam a fejem és feltűnt, hogy a telefonomat még mindig úgy szorongatom a kezemben, mintha az életem múlna rajta.

-Te nem is figyelsz! – jelentette ki – Min gondolkodsz? – kérdezte és törökülésbe helyezkedett el.

-Semmin. Sok lényegtelen dolgon. – legyintettem a kezemmel, még nagyobb hitelt adván a szavamnak, de már nagyon ismer.

-Na, ki vele! – parancsolt rám kedvesen és biztatóan. Én kifújtam a levegőt és vele is megosztottam az aggályaimat. Végig érdeklődve figyelt, és mikor befejeztem megszólalt. – Szerintem ezen felesleges agyalnod. Első sorban már csak azért is, mert mi van, ha nem jön össze...Akkor csak még nagyobbat koppansz! Másik ok, mert felesleges! Ha szeret, akkor nem akar és nem is fog neked fájdalmat okozni és akkor bármit megtesz érted. Szóval ezzel többet ne törődj és csak pozitívan fogd fel a dolgokat. – oktatott ki a helyes dolgokról, mintha én nem tudnám. Én egyszerűen csak félek.

-Igazad van. – megöleltem – Köszönöm!

-Nincs mit! De most már nem aludhatnánk? – kérdezte és már ment is a saját ágyához.

Mi nem válaszoltunk csak lekapcsoltuk a lámpákat és már aludtunk is. Legalábbis én.

Reggel a telefonom hangjára keltem. Persze a többiek is. Gyorsan kikeltem az ágyból, hátha még nem haragudnak meg rám nagyon. Felkaptam az asztalról és mit látnak szemeim, Harry hív. Gyorsan felvettem.

-Igen? – szóltam bele próbálva leplezni az álmos hangomat.

-Felköltöttelek? – kérdezte és szinte láttam magam előtt, ahogy mosolyog.

-Igen...de már ébredeztem. – makogtam össze-vissza.

-Ne haragudj, de most volt csak egy kis időm, hogy megbeszéljem veled a dolgokat. – mondta komoly hanggal, ami nagyon megijesztett.

-Miről is lenne szó? – kérdeztem kicsit habozva.

-Hát a randiról. Vagy már nem áll? – kérdezte és hallottam egy enyhe hangszínváltást, ami aggodalmat tükrözött.

-Jajj, dehogyisnem. Csak olyan komolyan beszéltél, hogy erre pont nem gondoltam. – szabadkoztam a már megszokott hülyeségemért.

-Akkor jó. Neked mikor lenne jó? – kérdezte immár normális hangon.

-Ez nem tőlem függ. Nem én vagyok elfoglalt világsztár. – mondtam kicsit oldva a saját feszültségemet, hiszen neki szerintem nincs.

-Igazad van. Akkor a holnap délután megfelel? – kérdezte és mosolygott közben.

-Igen. Tökéletes. De hová is megyünk? – kíváncsiskodtam.

-Azt hiszed, elárulom?

-Igen. Na, kérlek! – nyafogtam neki tovább.

-Nem. – nevetett a telefonba.

-Jó. Akkor csak annyit, hogy milyen ruhában kell megjelenjek? Hol és mikor találkozunk? – hadartam el egy levegővétellel és borzalmas angol kiejtéssel. Reménykedtem benne, hogy megértette. Közben a többiek is már körém gyűltek és kíváncsi arccal méregettek.

-Huh...Ne öltözz ki! És ha megadod a címet érted megyek, mondjuk ötre. Ha az úgy jó neked.

-Nekem tökéletes. – mondtam és a szám a fülemig ért, majd bediktáltam neki a címet.

-Akkor holnap ötkor! Addig is szia! – mondta és hallottam, hogy mosolyog.

-Rendben. Szia! – köszöntem el én is majd bontottuk a vonalat.

Fogtam magam és hanyatt dőltem az ágyamon, közben sóhajtottam egyet. Ez annyira hihetetlen. Még meg kell szoknom.

-Na, mi volt? – kérdezte Niki és közben rám mászott.

-Miről beszéltetek? – csatlakozott Szimi is és úgyszintén rajtam kötött ki.

-Szólalj már meg! – mondták egyszerre és elkezdtek rajtam ugrálni. Én csak nyögdécselni tudtam.

-Száll-ja-tok-le-ró-lam...! – mondtam végre el egy mondatot. Szerencsémre abbahagyták, így már kaptam levegőt.

-Jó, csak mondd már! – adták ki a parancsot.

-Oké, oké...Szóval, holnap ötre értem jön és elmegyünk valahová. – mondtam és már megint mosolyogtam és a fejem egy paradicsomra hasonlított. Szimiék összenéztek, vigyorogtak egy darabig, majd elkezdtek sikítani. Én csak nevettem rajtuk.

A nagy hangzavarra bejött Adam is.

-Mi folyik itt, csajok? – kérdezte és már sétált is Nikihez egy "Jó reggelt!" csókra.

-Áh, semmi, csak Juccy holnap ötkor randizik Harry-vel. – mondta Niki a csók után.

-Igen? Ez nagyszerű! – vigyorgott rám Adam.

-Jól hallottam? Harry-ről volt szó? – szaladt be a szobába a kis Caroline.

-Igen. – adtam az egyszerű választ, de már ebbe is belepirultam.

-Holnap randizik vele. – súgta oda Szimi a kis csajszinak.

-De mázlista vagy! Amit tegnap mondtam, még ma is és holnap is áll! Sőt egész életedre ígérd meg! – tartotta a kisujját, hogy kapcsoljam össze az enyémmel és úgy ígérjem meg. Én megtettem. Fogtam a kisujjam és az övéhez kulcsoltam.

-Ígérem! – mondtam neki mosolyogva.

Hallottunk lentről egy kiabálást, mégpedig azt hogy menjünk enni. Gyorsan felkaptam a szemüvegemet és már mentünk is le.

Megreggeliztünk, beszélgettünk kicsit majd megkértem a csajokat és Adam-et, hogy segítsenek nekem ruhát választani.

Délután négyig válogattunk. Már nem csak az én cuccomból, hanem Szimiéből is és a Nikiéből is. De meglett a tökéletes.

Lementünk ebédelni, majd utána kiültünk a teraszra. Niki Adam ölébe, Szimi melléjük, én pedig az egyik fotelba. Mivel Mr. és Mrs. Kovach dolgoznak, csak mi voltunk itthon és Larry. Teljesen sötétedésig beszélgettünk. Jókat nevettünk, majd – mivel senki sem volt éhes – elmentünk fürdeni. Én a hajamat is megmostam és már óriási gyomorgörcsöm volt a holnapi nap miatt. Majd lefeküdtem aludni. De nem sikerült. Állandóan csak az járt a fejemben, hogy hogyan ronthatom el a holnapi randit. Hogy hogyan éghetek be előtte és hogyan fogom magamtól eltaszítani. Nem szeretném elrontani, de ahogy magamat ismerem, sikerülni fog. Annyira gondolkoztam ezen, hogy elaludtam, de még álmomban is kísértett. Ott is minden, ami rossz egy randid megtörténhet, velem megtörtént. Egyszerre voltam szánalmas, ciki, gusztustalan és bunkó. Nem tudom, hogy fog nekem ez sikerülni, lehet csak én parázom túl, de lehet, hogy nem.

Most reggel végre magamtól keltem. Ránéztem a telefonomra és már delet mutatott. Azonnal kipattantak a szemeim. A gyomrom görcsberándult és elkezdtem izgulni. Niki már fent volt, Szimi viszont még nem. Halkan felkeltettük, majd lementünk "reggelizni". Nekem egy falat sem ment le a torkomon, ezért én csak néztem őket. Közben csatlakozott Adam is. És szállingóztak a többiek is. Ők már mind hamarabb fent voltak, csak visszamentek még egy kicsit.

-Ma mentek? – állt meg velem szemben Caroline.

-Igen, ma. – festettem mosolyt az arcomra, ami hamarosan már levakarhatatlan lett.

-Hova mész és kivel? – jött mellém Mrs. Kovach és mosolyogva kérdezte meg.

-Harry-vel és nem tudom még, hogy hová. – mosolyogtam rá.

-Azzal a Harry-vel?

-Igen! És értem jön. Remélem, nem baj, hogy megadtam a címet. – pirultam el.

-Nem baj. Remélem, azért az őrült rajongók nem szoknak majd ide. – nevetett és végigsimított a vállamon és továbbállt.

Villámgyorsasággal szaladtam fel az emeletre és kezdtem el készülődni. Először felvettem a ruhámat, majd a kontaktlencsémet raktam be. Ezután a hajammal bíbelődtem. És a végén egy enyhe, szolid sminket is felraktam. Mire kész lettem fél öt lett. És a hajam még mindig nem tetszett.

-Hagyd már! Tökéletesen nézel ki! – fogta le a kezem Adam. Fel sem tűnt, hogy bent van. Összerezzentem, mivel megijedtem.

-Hát te? Mióta vagy bent? – kérdeztem óriási szemekkel.

-Mi van? Nem is örülsz, hogy segíteni próbálok? – kérdezte nevetve.

-De, örülök, csak rettenetesen félek. – mondtam és közben a földet pásztáztam.

-Na, akkor most jól figyelj! – nyúlt az állam alá, hogy a szemébe nézzek majd folytatta – Tökéletesen nézel ki. A szemed gyönyörű, az alakod kifogásolhatatlan, kedves, aranyos, vicces és megértő vagy, bármiről lehet veled beszélni...Mi kell ennél több? – mosolygott rám kedvesen. Én megszólalni se tudtam, ezért csak szorosan magamhoz húztam és halkan a fülébe súgtam egy "Köszönöm!"-öt. Borzasztóan jól esett, amit mondott, csak kár, hogy nincs igaza. Mikor elengedtük egymást, lassan megfordult és kiment, de még az ajtóban tátogott nekem egy "Szorítok!"-ot. Én csak mosolyogtam rá.

Visszanéztem a tükörbe és még mindig nem tetszett a látványom. Talán sosem fog tetszeni, de ezzel kell élnem. Benyitottak drága barátnőim és tátva maradt a szájuk.

-Gyönyörű vagy! – jött oda először Niki.

-Egyszerű, de nagyszerű. – csatlakozott Szimi is.

-Jajj, köszönöm csajok! – mosolyogtam rájuk és kitártam a karomat, hogy megölelhessem őket.

Közben ránéztem az órára és már négy óra ötven percet mutatott. Egyre jobban féltem. Egyre nagyobb lett a torkomban a gombóc és a hasamban a görcs. Már szinte a lábam is remegett. A tenyerem izzadt, az arcom vörösödött.

Elengedtem őket és visszafordultam a tükörhöz. Igazgattam a ruhámat és a hajamat, de Szimi leállított és leültetett az ágyra. Csak ültem ott és megszólalt a telefonom. Gyorsan utána kaptam és boldogan nyitottam egy üzenetet Harry-től, de közben meg féltem attól, hogy épp most akarja lemondani.

De szerencsére nem. Ez állt benne:

"Mindjárt ott vagyok! Remélem készen vagy!xx Hazz"

Ezen elmosolyodtam. Melegség járt át. Boldog voltam, hogy ezek a dolgok velem történnek meg. Amiről eddig csak álmodtam, most valóság lett. Ez hihetetlen!!

Gyorsan leballagtam az ajtóhoz barátnőim kíséretében és együtt vártuk a csengő hangját, ami hamarosan meg is szólalt. Izgatottan nyitottam ki, és ott állt Ő, hatalmas mosollyal az arcán. Azzal a féloldalas mosollyal. Szívdöglesztő volt. Ott helyben összeestem volna, ha nem lett volna bennem ennyi erő, na meg persze ha nincs ott az ajtófélfa. 

-Szia! – köszönt és a kezével intett is egyet.

-Szia! – nyögtem ki nehezen.

-Jól nézel ki. – dicsért meg és közben tetőtől talpig végigmért a szemeivel. Szinte perzselte a bőrömet.

-Köszönöm. - pirultam el.

-Mehetünk? – kérdezte és a fejével az autó felé biccentett.

Hátrafordultam a barátnőimhez, de már nem álltak ott. Hova tűnhettek? Na mindegy. Bezártam magam után az ajtót. És elindultam utána. Még egyszer visszanéztem és akkor láttam meg, hogy az ablakból figyelték minden egyes mozdulatomat, és mikor észrevették, hogy észrevettem őket a nagy ujjukat a levegőbe emelték és vigyorogtak.

Harry udvarias férfi módjára kinyitotta az ajtót nekem, majd ő is beszállt és elindultunk életem talán legszebb délutánjára.