Szépen lassan megfordultam és egy hatalmas kő esett le a szívemről. Szinte hallani lehetett, ahogy koppan.

-Szia! Úristen, úgy nézel rám, mintha szellemet látnál. – nevetett drága barátom, Szilárd.

-Szia! Mert megijedtem. – mondtam még mindig ezerrel dobogó szívvel.

-Olyan ijesztő lennék? – kérdezte elviccelve a dolgot.

-Sok mindenről le vagy te maradva. – böktem oldalba – Amúgy, mi járatban itt a Tesco-ban?

-Hát húgomnak a szülinapjára kéne vennem valamit. De fogalmam sincs mit. – vakarta meg a tarkóját és kétségbeesetten nézett rám.

-Ha vársz itt egy percet, segíthetek. – kacsintottam rá és már el is indultam megkeresni Nikiéket.

Egy baj volt, a 3 kijárat. Nem tudtam, hogy ennél vagy éppen a másik kettőnél lesznek-e. Így ahogy kisétáltam, próbáltam megnézni egy bejárattól a többit is. De szerencsére ők hamarabb észrevettek és már indultak is felém.

-Ez meleg volt. – fújtam ki hangosan a levegőt, mikor már ideértek hozzám.

-Hát, igen. – értett velem egyet Szimi.

-De megérte. – kacsintott Niki – Mindent felvettem. Mindent!! – ordította a végét és röhögött.

-Na, legalább megvan. – mosolyogtam rá – Viszont összefutottam az előbb Szikivel. Segítenem kéne neki. Velem jöttök vagy mentek haza?

-Én szerintem megyek. Holnap találkozunk! – megölelt minket Szimi – Sziasztok.

-Szia! – mondtuk egyszerre Nikivel.

-És te maradsz? – kérdeztem tőle.

-Hát...ha szépen megkérsz rá. – mondta elvékonyított hangon.

-Szépen kérlek. – mondtam szemforgatva.

-Undok vagy. – ütötte meg óvatosan a vállam.

-Tudom. – fordultam vissza hozzá egy mosoly erejéig.

Visszamentünk Szikihez. Szikit már több, mint nyolc éve ismerem. Egy általánosba jártunk, de csak 5. osztálytól kerültünk egy osztályba, addig külön volt "a" és "b" osztály. 5-ben viszont összevontak minket. Akkor még nem is beszéltünk. Ballagás után sokat segített nekem, volt mikor még éjfélkor is fent volt és beszéltünk. Onnantól kezdve lettünk barátok. Mára már mondhatom, hogy a legjobb fiú barátom. Bármit meg tudok vele beszélni, bármikor meghallgat és ez visszafelé is működik.

Szóval, mikor odaértünk még mindig ott volt, ahol hagytam. Ez így olyan tárgyilagosan hangzik, de így volt. Nikivel is köszöntek egymásnak és Sziki elpanaszolta, hogy mi az ő nagy problémája.

Beljebb mentünk. Nikivel kicsit félve, nehogy elkapjanak. Elmentünk a ruhás részleg mellett és eszembe jutott Füles.

-Fülest hol hagytátok? – kérdeztem és megálltam Niki előtt.

-Őőőő...talán az öltözőbe. – mondta bizonytalanul.

Elmentem megnézni és visszajöttem egy nálam majdnem nagyobb Fülessel.

-Ezt vedd meg neki! - adtam oda Szikinek álmaim plüss figuráját.

-Ez méregdrága lehet!

-Igen, az is! De gondolj bele, mennyire szeretné! Legalább neki legyen egy ilyen Fülese. – mondtam csillogó szemekkel nézve Szikire, hátha meg tudom győzni.

-Á-á! – rázta a fejét – Szó sem lehet róla. Ez kibaszottul drága. Ennyi pénz a világon sincs.

-Hát oké. Te tudod. Akkor keressünk valami olcsóbbat. – mondtam és azzal el is indultam. Kicsit mérges voltam rá. Jó, igaz hogy drága, de egy húga van, megérdemelné. Na mindegy. Ő tudja.

Hosszú keresgélés után rábukkantunk az ajándékra. Egy társasjáték, pont neki való. És még vett hozzá egy tábla csokit is.

-Nem alszol megint nálunk? – kérdeztem barátnőmre nézve.

-Felhívom anyuékat. – majd félrevonult beszélni. Olyan 5 percig ültünk Szikivel a padon, mire drága barátnőm visszatért hozzánk. – Azt mondták, hogy igen. – és elkezdett örülni.

-Na, akkor nem kell elköszönnünk egymástól. – örültem én is vele együtt.

-Viszont lenne egy kérdésem.

-És mi lenne az? – kérdeztem. Kicsit megijesztett. Olyan túl komoly arccal nézett rám.

-Háát..szóval..baj lenne, ha egész héten nálatok dekkolnék? Mert akkor anyumék elmennének rokonokhoz.

-Hülye vagy! Hát persze, hogy nem lenne baj! – ugrottam a nyakába.

-Jó, de akkor még haza kéne ugranunk a könyveimért és néhány cuccomért is.

-Akkor mire várunk még? Sziki te eljössz velünk? – néztem az említettre.

-Nem. Én megyek. Köszönöm, hogy segítettetek. – indult el integetve.

-Igazán nincs mit. Szia! – majd mi is elindultunk.

Elmentünk Nikiékhez, gyorsan összeszedtünk pár cuccot és a könyveket. Elköszönt a szüleitől, akik szintén készültek elmenni otthonról. Majd indultunk is hozzánk.

Olyan 40 perces buszocskázás után, estére haza értünk.

Megmondtam anyumnak, hogy Niki egész héten itt lesz, és utána gyorsan megtanultunk, bepakoltunk. Majd letusoltunk elvégeztük az esti teendőket.

Felléptem Twitterre. Kettő bejövőm volt. Még mindig nehéz ezt elhinnem. VELÜK beszélek.

Gyorsan megnyitottam először a Louis levelét.

"Mi van? Beijedtél? Nekem van egy ötletem. Majd meglátod mi az, csak küldd el a videót.;D"

Addig míg feltöltöttük a videót, gondolkoztam, mit is írjak.

"Oké. És nem ijedtem be! A feladat máris teljesítve van! Jó szórakozást! És kezdhetsz gondolkozni, mikor és hol találkozzunk!;)"

Az üzenet és a videó elküldve. Nagyon izgultunk, hogy mi lesz ebből. Vajon megnyerhetjük-e vagy sem?

Megnéztem Harry üzenetét is.

"Ez aranyos. Egyébként, miért a White Eskimo-t említetted meg?:))x"

Na itt egy kicsit lefagytam. Most írtam volna le neki, hogy mert szerettem volna felhívni magamra a figyelmét? Hát igen. Ez lett volna a logikus lépés, és szerintem mindenki ezt tette volna a helyemben, de én nem.

"Mert ez jutott az eszembe...:$ Mikor jöttök Magyarországra koncertezni?:$"

Kicsit el is tértem a témától. Nem akartam túl tolakodó lenne és túl "hétköznapi" sem.

Nézegettük még a Twittert és egyszer csak mindketten megfagytunk. Szembetalálkoztunk magunkkal!