Volt két üzenetem. Az egyik Harrytől a másik pedig Louistól. Na, vajon ő mit akarhat?

Komolyan mondom, ha valaki egy héttel ezelőtt azt mondja, hogy én Harryvel beszélgetni fogok, a képébe röhögök.

Igen, sokszor álmodoztam róla, hogy milyenek lehetnek élőbe, de hogy én tényleg beszélni fogok velük...ez annyira hihetetlen. Egy találkozás, ami durván 10 perc volt, megváltoztatta az életem. Ezt már most érzem. Hiszen beszélek vele/velük!!! Igaz nem személyesen, de ők írtak rám.

Kikergettem a gondolatokat a fejemből és megnyitottam, először Harry üzenetét. Kicsit féltem, hogy vajon mi állhat benne, de mikor elolvastam, nagy kő esett le a szívemről.

"Ez a zene eszméletlen. :DD Őrült vagy!! ;Dx"

Írni akartam neki egy rövid kis választ, de semmi nem jutott eszembe. Annyi mindent szerettem volna mondani és kérdezni, hogy nem is tudtam, hol kezdjem.

"Igen, az vagyok, persze ha van kivel annak lennem. ;) Amúgy, te minden rajongódnak –akivel találkoztál- írsz egy levelet? Csak mert akkor sok "őrjöngő tini lány" levelére kell válaszolnod nap mint nap. :))"

Nem tudtam, hogy ez megfelelő-e vagy sem. Ha kétszer nem írtam át, majd vissza, akkor egyszer sem. De végül ennél maradtam. Így megtudom, hogy csak velem ilyen kedves vagy másokkal is. 
Ezután megnéztem Louis mit írt.

"Hé, csajszi! Hallottam, milyen zenét énekeltél az utcán. Le a kalappal, majdnem túlszárnyaltál engem is. De csak MAJDNEM. ;DD"

Ezt végigolvasva az arcom jobban hasonlított egy paradicsomra, mintsem egy emberi arcra. Akkora vigyor terült szét az arcomon, hogy alig fért el.

Nekem, Kiss Juditnak, egy magyar 16 éves lánynak, írt kettő világsztár. Ez lehetetlen. Vagy mégsem, hisz tényleg itt van az üzenet, és nem csak egy rajongói profil...

Visszatérve a levélre, én ezt egy kihívásnak vettem.

"Szia! Ezt vehetem egy kihívásnak? Mert akkor: Challenge accepted! ;)"

Elküldtem ezt is. Közben Niki kijött a fürdőből. Elújságoltam nekik, hogy mi történt amíg ők mást csináltak. Együtt örültek velem. És ez annyira jól esett. Ilyenek az igaz barátok. Majd amikor kibeszéltük magunkat és megtárgyaltunk mindent, Nikinek beszámoltam Adamről.

-Beszéltem vele. – jelentettem ki.

-És? Mi volt? – kérdezte és az ágyon még jobban felém fordult. A hangja izgatottá vált.

-Hát, elmondtam neki, hogy nem úgy értetted és hogy teljesen odáig vagy érte.

-Hogy mit mondtál neki? – kicsit mérges lett.

-Azt hogy neked sem csak egy csók volt. – próbáltam terelni azt a dolgot.

-Az előbb nem ezt mondtad.

-Jó, tudom. De nem mondott rá semmit. Vagyis csak annyit, hogy komolyan mondom-e. És mondtam, hogy igen, hihet nekem. – magyarázkodtam, pedig nem kellett volna.

-Hát ezt nem hiszem el. Minek kellett ilyet mondanod?! – kezdett hangosabban beszélni velem a kelleténél.

-Figyelj! Nem én mondtam neki olyat, amin felhúzta magát! Nem az én dolgom lett volna, hogy beszéljek vele! Tehát te se engem hibáztass, inkább megköszönnéd meg! Sőt még azt sem kell, hiszen bármikor megtenném újra, csak hogy neked jobb legyen. De utána, ha lehet, ne én legyek a hibás mindenért! – mondtam én is hangosabban, lassan már kiabálva. Szegény Szimi csak ült és nézett minket.

Vágtam egy hátra arcot majd kimentem az ajtón beleütközve valakibe.