*Niki szemszöge*

Miután Juccy bement, Adammel beszélgettünk. Nem csak jól néz ki, de igen intelligens is, vicces, jófej és jó a beszélőkéje.

-És mi az a nagyon jó hír, ami ennyire felvillanyoz téged, illetve titeket? – kérdezte, majdnem ugyanolyan izgatottsággal, mint amilyennel én válaszoltam neki.

-Hát...Ismered a One Directiont, ugye? – csak egy bólintással felelt – Na, és arról is tudsz, hogy ma találkoztunk Harryvel? – megint csak bólintott – És visszakövetett Twitteren Niall és Harry is!! – a végét már szinte sikítottam. Komolyan, még én is alig tudom feldolgozni. Ránézve Adamre ő is mosolygott, de őt ez annyira nem érdekelte, mégis velem együtt örült.

-Na, ez akkor nagyon jó, igaz? – kérdezte a féloldalas mosolyával.

-Igen. – válaszoltam.

-És van kedvenced? Mármint, ha jól tudom, többen vannak.

-Igen, pontosan 5-en vannak. – mondtam és mosolyogtam, hiszen rájuk gondoltam, a sok ökörségre, amiket csinálnak, a koncertfelvételekre, amiken bohóckodnak – És van kedvencem. Persze, mindegyikőjüket imádom.

- Ki az?

-Niall. – elég értetlenül nézett rám, ezért elkezdtem neki magyarázni. – Tudod, ő a szőke kék szemű. Aki imád enni. És nem angol, hanem ír. – még mindig elég érdekes fejet vágott, de ennél jobban nem tudtam elmagyarázni. Plusz ha nem is ismeri őket így személy szerint, akkor hiába próbálkoznék. – Mindegy... - legyintettem, ő pedig csak mosolygott és mosolygott és mosolygott. – Miért mosolyogsz? – kérdeztem most én értetlenkedve.

-Semmi, semmi. – mondta, de még mindig mosolygott, csak most már a féloldalas mosolyával. Esküszöm, ezzel még meg fog ölni!

-De mondd már! – böktem oldalba.

-Áááúúú... - csinált úgy, mintha fájt volna neki és rögtön oda nyúlt, ahol én megböktem. – De semmi lényeges.

-Mondd! – szóltam rá komolyan és a karom keresztbe tettem – vagy különben itt hagylak.

-Jó, csak könyörgöm ne hagyj itt egyedül a sötétben, még a végén félnék. – úgy mondta el ezt a mondatot, mint egy vérbeli "plázapudli". Még a kéztartása is megvolt hozzá. Ezen nevetnem kellett, de úgy, hogy már fájt a hasam tőle.

-Na, de kérlek mondd el... - mondtam a nevetést befejezve.

-Oké, szóval azt mondtad hogy szőke, kék szemű. Ezért ő a kedvenced? – és arcára megint kiült az a bizonyos féloldalas mosoly.

-Hát...öhhmm... - nem tudtam hirtelen mit mondani. Az ütő is megállt bennem. Éreztem hogy elpirulok, még szerencse hogy a sötétben ez nem látszódik.

-Hahó! – integetett az orrom előtt. Úgy látszik elég sokáig gondolkodtam. Megráztam a fejem és próbáltam értelmes dolgot kinyögni.

-Hát...szóval...azért mert szőke és kék szemű és babapofija van. – mondtam lehajtott fejjel.

-Szóval, neked bejönnek a szőke, kék szemű fiúk? – kérdezte és egyre közelebb hajolt felém.

-Igen. – szinte suttogva mondtam. Már közelebb nem is lehetett volna hozzám.

-És én tetszem neked? - ennél a kérdésnél felkaptam a tekintetem. Alig hittem a fülemnek. Most komolyan ezt kérdezte?! Válaszul csak bólintottam egyet. Egy szó se jött volna ki a torkomon, így célszerűbbnek láttam ezt a megoldást.

A következő pillanatban pedig már csak annyit éreztem, hogy a köztünk lévő távolságot - ami még volt – átszelve megcsókolt.