Egy gyönyörű kis helyet csinált az erdőben. Két fához kikötözött egy függőágyat és karácsonyfa égőkkel díszítette a fákat. Meg nem mondom, hogy juttatta áramhoz azokat, mert én sehol sem láttam konnektort, de valahogy mégis megoldotta, hiszen világítottak. Annyira csodás volt. Komolyan, ilyenről a mai napig csak álmodtam. Ez a nap életem egyik legszebb napja!

Csak feküdtünk a függőágyban és beszélgettünk. Elmeséltem neki a mai napomat, hogy találkoztam Harryvel és hogy, hogyan csináltam hülyét magamból előtte.

-Hát ti tényleg nem vagytok normálisak... - röhögött, már szinte fuldokolva.

-Kösz! – böktem oldalba finoman, ami hatására kiesett az ágyból. Na, ennél a pontnál állt be nálam az a jól ismert röhögőgörcs. Minimum 5 percig tartott, mikor hirtelen az égősor lekapcsolódott. Abban a pillanatban abbahagytam a röhögést, és ijedten néztem Adamre.

-Ez mi? – kérdeztem remegő hanggal – Én félek a sötétben...ráadásul egy erdőben vagyunk... – adtam, talán kicsit túl hisztérikusan, hangot az aggályaimnak.

-Nyugi! - állt fel a földről egy széles mosoly kíséretében, amit látni ugyan nem láttam, de hangján lehetett hallani, hogy mosolyog, és haladt a függőágy felé – Ez csak ilyen ideiglenes égő volt.

-Értem, de most mi lesz? Én félek!!

-De nem kell, megvédelek. – mondata, és közben befeküdt mellém az ágyba.

-De ha nem, én kinyírlak!! – fenyegettem meg, olyan komolysággal amennyire csak tudtam, de a végét így is elnevettem.

-Húha, most félnem kéne? – ment bele a "játékba".

-Igen, kéne! – és hirtelen rávetettem magam, elkezdtem csikizni, ott, ahol értem.

-Jó, jó félek... csak...hagyd...abba... - mondta kicsit hangosabban a kelleténél és elég érdekes hangszínen. Körülbelül olyan volt, mintha egy lány szólalt volna meg.

-Addig nem, amíg ki nem mondod, hogy erősebb vagyok tőled.

-Azt...soha...

-Hát, te akartad! – próbáltam még intenzívebben csikizni és úgy láttam, be is jött.

-Na, jó...erősebb...vagy tőlem. – nyögte ki nagy nehezen. Nekem pedig egy önelégült vigyor ült az arcomra. – Ezt még visszakapod! – fenyegetett meg levegő utána kapkodva.

-H a h a... - tetettem nevetést.

-Igen? Kinevetsz? – kérdezte és gyanúsan higgadtan közeledett felém.

Nem válaszoltam, nem is lett volna időm. Most ő támadott le, de még időben ki tudtam szökni a kezei közül és elfutottam előle. Ám ő nem adta fel. Követett. Tettem egy nagy kört az erdőben, majd visszaértem a függőágyhoz. Már nem bírtam futni, sosem volt erősségem, plusz enyhe asztmám is van.

Kifulladva dőltem az ágyba.

-Neeee...feladom! – tettem a kezem védekező üzemmódba.

-Jó. - mondta és felfedezni véltem a hangjában egy kis fáradtságot.

-Na, mi van? Kifáradtunk? – kezdtem a kötekedést újból, de még mindig levegőhiánytól szenvedtem.

-Hát, hogy te igen, az biztos. – Felelte nevetve.

-Nem vicces! - dobtam hozzá az egyik párnát, ami az ágyon volt.

-De az. - nevetett tovább. Közben csatlakozott hozzám.

Mivel az égő már nem égett, így lehetett látni a csillagos eget. Annyira hihetetlenül szép. Minden egyes csillagon végigjárattam a szemem, és minden egyes csillagnál szebb volt a következő. Nem tudom miért, de engem ezek a világító kis pontok mindig magukkal ragadnak. Ha tehetném, nézném őket éjjel nappal.

Lépteket hallottunk, ami megzavarta a csillaglest. Felültem az ágyban és megláttam a barátnőmet, aki telefonnal világított maga elé, hogy fel ne bukjon.

-Na végre megtaláltalak titeket! – mondta egy ezer wattos mosoly kíséretében.

-Te mióta nem félsz a sötétben? – kérdeztem csodálkozva.

-Az most lényegtelen, hogy összefostam magam, de miután te leléptél, történt valami...- kezdte, de hatásszünetet tartott. 

*Szimi szemszöge*

-Adam hívott. – mondta Juci nem kicsit meglepődve.

-Minek? – kérdezte Niki.

-Hogy menjek ki a kiserdőbe.

-Most?- kerekedett ki a szeme.

-Igen. - válaszolta gyorsan, majd ezzel a lendülettel össze is kapta magát és lelépett.

Ketten maradtunk Nikivel. Először csak beszélgettünk, majd telefonáltunk otthonra. Ezután nem tudtunk mit csinálni, és úgy döntöttünk, fellépünk Facebookra és Twitterre. Mivel csak egyikünknél volt laptop, így én voltam az első. A Facebook megint elhalmozott értesítésekkel. Mindet megnéztem és válaszoltam az üzenetekre, majd átléptem Twitterre. Ott viszont egyáltalán nem történt semmi.

Nikin volt a sor, és amíg ő tanulmányozta a távollétében történteket, én elfoglaltam magam. Nézegettem a ruhákat, amiket aznap vettem, és közben próbáltam eldönteni, mit vegyek fel holnap.

-Uram Isten!!! Szimi, gyere! Nézd meg! Jól látok? – ordított Niki, a hangjában óriási izgatottsággal. Abbahagytam, amit csináltam és szaladtam Nikihez. – Ezt nézd! – mutatott rá az említett dologra.

Én is alig hittem a szememnek. Ez most komolyan megtörténik?

-Ha ezt Juccy meglátja... - mondtam izgatottan. Ez annyira hihetetlen!