Valahonnan nagyon messziről (számításuk szerint a végéről)
Azt hiszem, még nem vették észre, hogy eltűntem. Nem fognak keresni, mert nem számítok. Csak egy porszem vagyok, egy újabb feltörekvő, tehetséges név; arc és tulajdonságok nélkül. Csak egy vetélytárs, akit már amúgy is épp ideje volt eltenni láb alól. És amúgy sem kutatnának utánam, még ha jelentenék is nekik valamit, hiszen fogalmuk sincs, hogyan tegyék. Biztos pontjaik nem léteznek. Hisz nem tudják mi után kutassanak. Keressenek egy megrögzött, ambíciózus pszichopatát? Egy ezüst hajú ex-nyomozót, aki eltűnt az évszázad eltűnéssorozatának kellős közepén? Egy mániákust? Egy beteget? Illegálisan működő szervezetük által elrabolt túszt? Bejelentenék, hogy elvesztem? Adnának ki körözést? Mit kéne írniuk a papíromra, amihez csatolnák az arcképemet, mint egy elveszett kiscicáét, akit hazavár az aggódó gazdája? Hogy őrült? Vigyázzanak vele, mert veszett és harap? Esetleg azt, hogy hol keressenek? Valószínűleg ráírnák az irodám címét. Nem is kerestetnek majd, igaz? Államtitok leszek, a rendszer következő szerencsétlenje, aki csak úgy kámforrá vált. Egy újabb megoldandó ügy. Egy papír az akták között, amit talán sohasem vesz elő senki. Szerintem nem emlékeznek majd rám. Hyung azt mondta, ilyenkor elfelejtenek. Lehet nem teljesen, de akkor is úgy maradsz meg az emlékeikben, mint aki magától, búcsúval távozott, és sosem kíván visszatérni. Én nem búcsúztam, de a többi stimmel. Hisz ki vágyik vissza oda, ahol minden normális? Beleértve magamat is.
Neve: Lee Felix
Eltűnt(mert egy idő után mindenki eltűnik): ?
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro