Nyugalom, semminek sincs vége

Hirtelen érte a nyakába és a gerincébe nyilalló, elviselhetetlen fájdalom, majd a tompa koppanás, ami jóval az előtt terjedt szét a levegőben, hogy meghallotta volna. Fejébe lüktetés költözött, a szíve irreális gyorsasággal dörömbölt vadul hullámzó mellkasában, ahogy hirtelen levegő után kapott. Szemei tágra nyíltak, pupillája vadul cikázva keresett valamit. Igyekezett feltérképezni minden apró szegletet – vajon hol lehet, mennyi az idő, mi történik jelen pillanatban?

Holdra szálltak már?

Az ajtón dörömböltek, a fejében úgy szintén; a dereka és a háta nyilallt, lapockái görcsben álltak, ahogy a hasizmai is vészesen égtek, karjai ernyedten terültek szét mellette.

Felix nyakatekert pozícióban feküdt a sokadik emeleti lakás puha szőnyegén. Hirtelen azt sem tudta, hogyan hívják – fejben még mindig zuhant, szemei előtt még elmosódva látta Jisung integető alakját és a köré gomolyodó sötétet, ami másodperceken belül elnyelte. Újra és újra visszajátszotta magában a képkockákat, ahogyan elveszíti egyensúlyát és lezuhan.

Nem akart megválni újonnan készült kis rövidfilmjétől. Kapaszkodott belé, erősen markolta és húzta a mellkasa irányába, azonban hiába marasztalta, az eseménysorozat mámorító emléke csupán emlék maradt. Fáradtan, elpilledve nézte a fekete plafont. Az ezüst betűk emlékeztetőként ragyogtak rá a távolból, mintha figyelmeztetni akarnak – még semminek sincs vége. Még semmi sincs veszve.

A dörömbölés mostmár olyan hangos volt, hogy azt még kótyagos fejének lüktetése sem tudta kizárni. Odakintről valaki kiabálva igyekezett bejutni a kicsiny szobába, ordítva követelve az ajtó kinyitását. Felix a fejét fogva igyekezett feltápászkodni, megingott a két lábán, mintha még álmodna. Fejben merengett egy darabig, igyekezett megfejteni, pontosan mi történt, amikor hirtelen mintha fejbe csapta volna valami. Villámgyorsan egyenesedett ki, ujjaival erősen kapaszkodott meg az asztalban, ahogy mély levegőket véve igyekezett feldolgozni, mi történt.

Átjutott. Nagyon is átjutott. Járt ott, ahová mindig is vágyott, a helyen, ahová mindig is tartozott. Sikerült. És találkozott egy furcsával is, bár Jisung különlegesként emlegette magát. És mostmár ez is teljesen biztos, hogy többen vannak. Sokkal többen.

A magány fullasztó burkába betüremkedő eszeveszett boldogságérzés ismét megingatta, ahogy végig pörgött benne az egész hajmeresztő eseménysorozat. Az erdő, a fények, a csillagok, a patak, a papírég, a körhinta, a plakátok, a fa, az ufó-veszély táblák. Minden. Jisung maga. A mosolya, a szemében csillogó gyermeki boldogság, az öröm, ahogy ujjait a hajában futtatva mesélt neki. Egy pillanatra olyan érzése volt, mintha még mindig ott lenne, ujjaival erősebben szorított az asztallapra.

Ujjpercei vékony, műanyag tapintású papírt gyűrtek meg. Oldalra nézett, szemügyre vette a fecnit. A papírdarab elsőre úgy nézett ki, mint egy átlagos, normális blokk, olyan, amilyet az ember vásárlás után kap; a rövidebb fajta, amit az emberek apró boltokban szereznek és szinte azonnal kidobjnak. Másodikra azonban már valahogy teljesen más volt. A betűk elmosódottak voltak, kézzel írottak, ott pedig, ahol a különböző termékek árainak kellett volna szerepelnie wonban, apró megjegyzések voltak. Felix a papír tetejét fixírozta, érdeklődve silabizálta az egybefolyt koreai jeleket.

Mellékhatások.

Fejfájást, hányingert, gyomorproblémákat és ehhez hasonló, szokásos, betegségre utaló tüneteket tüntettek fel a kis papíron, ami az elején teljesen átlagosnak tűnt. Aztán ahogy lejjebb siklott a tekintete, szemöldöke ráncba szaladt.

Hallucináció

Csontritkulás

Gerincesés

Koponyasüllyedés

Szédülés visszafelé (előfordulhat)

Körhinta-effektus

Végtagok természetellenes visszahelyezkedése

Érhálózat kifordulása

Keringési zavarok

Agyi bénulás

Kisebb idegsokkok

Adrenalin-sokk

Nyelő képesség elvesztése

Értetlenül nézte a blokkot, igyekezett kisilabizálni az értelmetlen betegségekhez és testi elváltozásokhoz fűzött üzeneteket.

Kisebb görcsök <nem túl nagyok, egész túlélhető, kivéve, ha a kisujjad görcsöl be, na, az elég nagy gond

Fejfájás <Elég durva; ha gyógyszert szedsz rá, csak rosszabb lesz

Érhálózat kifordulása <erről csak pletykák keringenek. Hyung állítólag már találkozott ilyen esettel, azt mondta borzasztó. Jó tanács: maradj magzatpózban – a lehető legkisebb felület a legbiztonságosabb.

Adrenalin-sokk <ne próbáld ki. Olyan, mintha ki akarna belőled szakadni valami olyasmi, aminek addig a létezéséről sem tudtál (a véred?), de nem tud, te meg megmerevedve állsz és nem mozdulsz. Teljesen kiszámíthatatlan, úgy sem tudod megjósolni, mikor jön. :D Lehetőleg ne fürdés közben törjön rád, mert nagyon meg tudja dobni a vízszámlát. :/

Pánikroham <Halálfélelem, légszomj, menekülési kényszer és begörcsölt izmok. Amolyan tünetegyüttes. Jó tanács: vegyél mély levegőket, és szagolgasd a barátod pulcsiját. Nekem bevált:D – Kezdetleges tünet, idővel elmúlik.

A "mellékhatások" összegzése alatt rövid értesítő állt.

Remélem azért valamennyit segítettem, így tudod, mire kell számítanod legközelebb. Mert igen, lesz legközelebb, ne aggódj! Remélem egyben visszaértél! Ne felejtsd el megnézni, hogy az ujjaid jó irányba állnak-e -Felix gyorsan a kezére pillantott, azonban szerencsére minden a megszokott irányba állt és fordult-Sajnálom, ha durvának tűntem, amikor lelöktelek, de ez szükséges volt ahhoz, hogy biztosan visszaérj épségben. Itt valószínűleg kitört a nyakad, de ne aggódj, ha megint jössz, addigra ugyan úgy fog állni, ahogy eddig. Nem kell félned – bár tudom, hogy nem fogsz – vigyázok rád. Mondjuk kicsit messze leszek, de azért innen is próbálkozni fogok! Sok sikert a hullához, hamarosan látlak!

Jisung, a barátod

Ui.: Tartsd meg a csillagokat!!!! ⋆*･ﾟ:⋆*･ﾟ

Kikerekedett szemekkel és ráncba szaladt homlokkal bámulta a nyugtát, szája sarkában apró mosoly játszott. Megfordította, a hátulján nagy, kacirnyás betűk hirdették, hogy a blokk neki szól.

A kis figyelmeztetés valamiért indokolatlan mértékben boldoggá tette, mégha egyenlőre nem is értette, mit jelent.

Az ajtó ekkor már szabályosan remegett a kívül álló ütései alatt, az ordítás fokozatosan érte el őt is.

-...zt mondtam azonnal nyissa ki!! Nem hallja?! Kötelessége azonnal kinyitni és beengednie! Lee Felix! Azonnal nyissa ki!!! – ordibált hisztérikusan az ajtó túl oldaláról Jin.

Felix kótyagosan nézte az ajtót. Ezek szerint amíg ő ott járt, addig Jin utolérte őket, és mivel Jisung nem zárta be az ajtót, könnyű szerrel be is jutott.

Kábultan nézte az őket elválasztó egyetlen, vékony falapot, miközben átfutott a fején az, hogy vajon valójában honnan tudta Jin, hová kell mennie. Már menekülésük legelején, szinte azonnal lerázták a madárcsontú asszisztenst, s bár ő maga nem emlékezett túl sok mindenre a lakásig vezető útból, az azonban halványan még égett benne, ahogy lakásokon vágtak át, kilométer hosszúságú lépcsőket másztak meg, ablakokon jutottak ki a gangra és elhagyatott folyosókra törtek be. Szintelehetetlennek tűnt, hogy Jin idáig kövesse őket, ráadásul ekkora lemaradással.

Tűnődve nézte a falapot, ködös elméje még nem ébredt fel eléggé ahhoz, hogy felfogja, pontosan mi is történik, az ajtó túloldalán hangoskodó, felpaprikázott asszisztensnek azonban úgy tűnt, elfogyott a türelme.

Az ajtó panaszos, tüdőt remegtető csattanással csapódott a falnak, túloldalán egy kipirult arcú Jin állt, kissé ijedt, lángoló tekintete lyukat égetett Felixbe, akinek torkára forrtak a még ki sem talált mondatok.

Az asszisztens most egészen másként festett. Felix eddig kizárólag Chin mellett látta a fiatal férfit, most azonban, hogy a két háztömbnyi szélességű nyomozó nélkül jelent meg, teljesen másként festett. Arcára a kifulladás pírja költözött, szemeiben vad, rá nem jellemző fény villogott, haja kócos és csapzott volt, ruhájára fehér rózsaszirmok tapadtak. Felix kikerekedett szemekkel nézte a zöldre színeződött, hófehér inget, és a szirmokat, amik automatikusan, lágyan simultak a ruhadarabba, mintha mindig is a viselet részei lettek volna. A két fiatal egymást nézte, s akkor még csak elképzelésük sem volt arról, mennyire hasonlóak.

-Azt....azt mondtam, nyissa ki az ajtót! – motyogta megilletődve Jin, aki látszólag szintén zavarba jött saját testi erejétől. Felix pislogva nézte őt. A természetes, beazonosíthatatlan eredetű fény, ami körülvette a fiút, megszépítette az arcát és a mozdulatait. Olyan volt, mint Jisung a helyen. Sugárzott belőle a másság.

-Te....hogy jutottál ide? -ez volt az első és egyben valószínűleg leglényegtelenebb kérdés, ami elhagyta Felix száját. Jin kicsit zavarodottnak tűnt, gyakran pislogott és elnézett róla.

-Én... követtem magukat idáig, csak...

-Lehagytunk- közölte Felix tárgyilagosan. Ettől Jin még inkább zavarba jött.

-Követtem a rózsákat- Felix felvonta a szemöldökét.

-Milyen rózsákat?

-A fehéreket. Idáig minden tele van fehér rózsával! Szinte világítanak a folyosók és meg lehet fulladni a virágillatban. Nehéz lett volna nem követni őket, még akkor is, ha tudom, hogy nem Han úrhoz tartozik. De mivel a rózsák csak akkor jelentek meg, amikor elrohantak a fal mellett, gondoltam hogy önökhöz tartoznak. Bár mondjuk nem értem, hogyan lehetséges ez az egész...

Egy pillanatig még hezitált, majd mintha eszébe jutott volna eredeti szándéka és az ajtó berúgása előtti cél, ismét hevesen gesztikulálni kezdett.

-Azonnal velem kell jönnie! A nyomozási helyszín elhagyásáért súlyos büntetések járnak, a feladat megtagadása és a munkafolyamat akadályozása szintén komoly dolog! A felettesei csalódottak lesznek és esetleg az elbocsátását is figyelembe vehetik! Nem mellesleg ezzel Chin urat is bajba sodorta, aki számít magára!

Felix ismét pislogott. Igyekezett szokásos, rideg stílusát hozni, ez azonban valahogy most nehezebben ment.

-Technikailag nem hagytam el a nyomozási helyszínt, az épületben tartózkodom. Továbbá egy esetleges tanúval távoztam a nyomozás idejére kijelölt partnerem mellől, aki információkat szolgáltatott és segítette a nyomozásunkat is, ez határozottan nem számít munkakerülésnek. Egyedül azért vonhatnak felelősségre, mert nem figyelmeztettem előre a társamat és elszakadtam tőle, azonban ebből is könnyen ki tudom magamat magyarázni, ha a helyzet úgy kívánja.

-Akkor is vissza kell jönnie! Segítenie kell Chin úrnak!

-Boldogul egyedül, nem? Talpraesett, tapasztalt nyomozó akinek egyértelműen több van már a háta mögött, mint nekem, tudja mit csinál. Te nem a bébiszittere vagy, hanem az asszisztense. Kettőnk közül téged vonnak előbb felelősségre, amiért nem vagy mellette.

-Egy idegen lakásában tartózkodik, egyáltalán nem a munkájával foglalkozik! Egyértelműen hátráltatja az ügyet!

-A tulajdonos engedélyével vagyok itt, veled ellentétben, tegyük hozzá. Amíg engem ő hívott meg, addig te szó szerint berúgtad az ajtaját.

-Honnan tudjam, hogy nem csak betört ide? Hisz nincs itt senki!

Felix kelletlenül elhúzta a száját. Jin ebben a pontban nem tévedett, hiszen Jisung valóban nem volt a lakásban, sőt, ha jól vette ki a fiú zavaros magyarázatából, nem is tervezett visszatérni ide, így nagyjából lehetetlen lett volna bebizonyítani, hogy tényleg a fiú invitálta be őt.

-Jisung hyung engedett be, majd magamra hagyott, mint láthatod, mert neki sürgős dolga akadt.

-Hatalmas udvariatlanság volna részéről ily módon hátra hagynia a vendégét- közölte Jin dühösen meredve a nyomozóra. Felix tudta, hogy nem hisz neki. Igyekezett taktikát váltani.

-Nyomozó vagyok, írásos engedélyem és irataim vannak arról, hogy oda léphetek be a nyomozás érdekében, ahová csak akarok.

-Csakhogy maga nagy ívben tesz a nyomozásra! Már a legelején ellenezte, hogy belefogjunk a kutatásba, most pedig igyekszik kibújni a munka és a felelősség alól, ha netalántán semmire sem menne, mindent Chin úrra háríthasson!

-Nyomozó vagyok, az a munkám, hogy néha a legnagyobb baromságok után rohanok, csak mert a munkáltatóim azt hiszik, ezzel bárkinek is segítenek. Hát nem, egyáltalán nem! Már évekkel ez előtt megoldottam ezt az ügyet és akkor nem találtam semmit. Most pár hamis nyom miatt újra kezdjük ezt a felesleges hajkurászást, amikor itt mindenki pontosan tudja, hogy amit csinálunk, az időpocsékolás!

-Talán csak rosszul oldotta meg az ügyet! Lehet, hogy Chin úrnak sikerül valami olyat találnia, amit magának nem!

-Hogy véded a felettesed- jegyezte meg gúnyosan Felix – Házkutatást végzek- tette hozzá kurtán, mert nem volt kedve tovább vitatkozni a feldühödött asszisztenssel.

-Han úr lakásán? Akkor már inkább Park úrnál kellene. Végtére is ő az eltűnt személy.

-A lakásán nincs semmi érdekes- mordult Felix -Megmondtam, évekkel ez előtt átkutattam mindent. Semmilyen használható nyom nincs ott. Ha a felettesed még négyszer átfésüli sem talál semmi újat, aki megjegyzem ugyan annyira kevéssé hiszi az ügy sikerét, mint én.

-Akkor mégis hol lehetne Park úr? Ide jöttünk, de ha nem a lakását próbáljuk meg átkutatni és nem is a szomszédokat kérdezzük ki, akkor mégis miért vagyunk itt? Mindenki más a folyóparton keres vagy az erdőt ássa, sikátorokat néz át vagy csatornákba ereszkedik le, nekünk is ott volna a helyünk, hiszen a nyomok arra vezetnek, nem? Nem véletlenül nincs itt rajtunk kívül senki!

Felix percekig csöndben nézett maga elé. A gondolatai pörögtek, agyában végigfuttatta a lehetséges rejtekhelyeket. Hiába hagyta teljesen hidegen az ügy, mégis kötelességének érezte, hogy legalább egy kicsit tegyen a megoldásért. Talán munkahelyi ártalom.

Megkérdezték a legnormálisabb üzleti eladót a környéken, aki személyesen ugyan nem tudott segíteni, mégis bejuttatta őket az épületbe. Az unokája elvitte őket a házmesterhez, akitől valószínűleg további információkat tudtak meg. Egészen biztosan kikérdeztek már pár szomszédot is, akikkel ugyan nem valószínű, hogy előrébb vannak, de legalább próbálkoznak. Mr. Park eltűnt.

A lakása üres, se nyom, se indíték, nem utazott el, mert az asszisztense szerint aznap fontos meetingje lett volna egy nagy cég vezetőjével, akit szintén kikérdeztek, de új ügyfél volt, semmi sem kötötte Parkhoz. Nem voltak drogos ügyei, senkivel sem ápolt komolyabb viszonyt, így nem szökhetett meg az élettársával, a családja is viszonylag tiszta a titkosított rendőrségi ügyek alapján. Nem volt oka menekülni sem. Politikai ellenlábasai természetesen akadtak szépszerével, de egyik sem piszkolta volna be érte a kezét közvetlenül, plusz évek óta nem találják, ami csak két dolgot jelenthetett, ha valóban (márpedig valóban) gyilkosságról volt szó. Vagy elrabolták és az egyik ellenlábasnál van a teste, ami ha igaz, a lehetőségek száma majdnem hogy végtelen, vagy pedig bérgyilkos végzett vele, akinek viszont nem volt túl sok lehetősége a test elrejtésére. Szinte biztos, hogy Park nem hagyta el az épületet, hiszen a kamerák mindenkit rögzítenek, aki kimegy és bejön a főkapun, ő pedig aznap nem távozott, ahogy új ember sem lépett be az épületbe. Ezt még azokról a videó felvételekről tudta, amiket jó pár éve nézett át tüzetesen, majd jegyzeteket készített róluk, hátha hasznosak lesznek majd a nyomozásában.

Ez azt jelenti, hogy a gyilkos vagy itt lakik, vagy más útvonalon jutott be, de nem is az a lényeg. Mivel az összes be-és kijárat kamerával van tele és Park úr semmilyen formában (se élve, sem pedig holtan) nem hagyta el az épületet, itt kell lennie valahol. Magas, díszes teteje van a háztömbnek, azonban valószínűleg funkcionalitás szempontjából semmi haszna. Kemény, tömör szerkezet, nincs benne elég hely egy döglött galambnak se, nemhogy egy megtermett politikus hullájának. A politikus személyes pincéjét is átkutatták már, még az első adandó alkalommal betörték a vastag, majd' hogy nem bombabiztos ajtaját. A lakásokat – mindet legalábbis – nem kutathatja át, hiszen hiába mondta azt Jinnek, hogy bárhová beléphet házkutatás címszó alatt, azért ez mégsem volt teljes egészében igaz. Mondjuk nagyjából félig.

Felix igyekezett végiggondolni minden sarok, minden lépcsőforduló és titkos ajtó lehetőségét, hiszen az iménti kis túrája után már semmit sem tartott lehetetlennek, ezzel azonban megint nem volt jelentősen előbbre, mert fogalma sem volt, hogyan néz ki az épület tervrajza, pontosan hány emelet van benne vagy merre mi található. Egyedül egy embertől tudott volna térképet szerezni, ő viszont már egyszer beszélt a főnökével és a morcos tekintetéből ítélve nem igazán örült volna további látogatóknak. Sóhajtva tűrt a hajába, miután végül arra jutott, egyedül Chin tud neki segíteni. Nem volt más választása, mint megkeresni az idősebb nyomozót.

Szenvedve indult el Jin irányába, kezében még mindig a vékony blokkot lóbálva. Elméje fogaskerekei még mindig lázasan pörögtek, amikor valami hirtelen bevillant neki.

Megdermedt.

„Mindig nagyon figyelj, hol kakukkolnak a madarak. Tudod, ők is élőlények, nem szeretik a sötétet. Se a vérszagot. Pedig mostanában.... Abból sok van. Nem is értem, pedig nem mai darab már, mégis nagyon büdös. Halmeoni lekvárjai szerintem össze-vissza penészedtek miattuk."

Ujjaival a kabátján dobolt, homlokán kiütközött a veríték, kissé megtántorodott. Ezt mondta neki Jinsug, mielőtt őt végleg elnyelte volna a sötét semmi. Ezt mondta, s a tekintetében valami bújkált, bíztatás, meggyőződés, remény? Jisung talán... nem, szinte biztosan tudta, hogy hol van Park. Erősen koncentrált, ahogy végigpörgette a gondolatait. Vérszag. Tehát tényleg megölték. Sötét. Annyi sötét hely van.... Büdös. Szemétledobó? Nem valószínű, hogy ilyen ódivatú dolgok vannak itt. Nem szeretik a sötétet... lekvár..... csak nem....?

Lehet segít valamit a pince. Itt lehet az ideje megnézni, mi van lent az ember saját tárolójában...

Szemei kipattantak, pupillái gombostűnyire szűkült, úgy meredt a halálra vált Jinre.

Az ember saját tárolójában. Nem Mr. Parkra értette, hiszen egyértelmű volt, hogy az ő tárolóját már átnézték. Hanem a sajátját. A Han család tárolóját?

Jin holtsápadtan nézte a nyomozót, akit mintha megszállt volna valami, úgy indult meg felé, hogy erőszakosan félretolja és kironthasson az ajtón.

Hát persze. Miért is nem gondolt erre korábban? Pedig annyira egyértelmű lett volna! Hol rejt el valaki egy hullát, amit nem vihet el a tett színhelyéről? A pincében! Mindig, mindenki a pincében rejt el dolgokat, egyértelműnek kellett volna lennie! Tényleg nem érti...A különbség csak az, hogy rossz pincét néztek, rossz pincében keresgéltek! Hiszen miért is ragaszkodtak görcsösen ahhoz, hogy Mr. Park majd a saját alagsori tárolójában rohad? A gyilkos nem Mr. Park pincéjét szemelte ki.... Hanem Jisungét. Hiszen honnan máshonnan tudhatta volna a fiú, ha nem innen? Egészen biztosan nem nézte végig, ahogy egy idegen embert bevonszolnak egy idegen pincébe. Ő legalábbis nem tette volna. Viszont ha már a saját tárolójáról van szó... az egészen más.... Az is lehet, hogy Jisung valamilyen ismerősének a keze van a dologban. Így minden összeáll....

Hosszú, harcias léptekkel vágtatott kifelé a lakásból, mögötte Jin rohant, igyekezett szóra bírni a felbőszült nyomozót, akinél azonban mintha elvágtak volna mindent – se kép, se hang. Nem érdekelte, hogy Jisung lakásának ajtaja tárva-nyitva áll elsuhanó alakja mögött, sem az, hogy tulajdonképpen fogalma sincs, merre is van a lépcsőház, azonban mintha ösztönösen tudta volna, úgy fordult balra és vetette le magát a kilométer hosszúságú lépcsősoron.

Hangosan trappolva igyekezett lefelé, mögötte az asszisztens lihegett; a korlát hangos csattogása és lépteik zaja visszhangzott végig az apró épületrészben.

Jisung tényleg tudta, hol van az az átkozott Park.

Dübörögve igyekezett lefelé, búgott mögötte a keskeny lépcsőház, most azonban nem volt ideje elmerülni a hangban. Futott, szinte már ugrált lefelé, miközben megpróbálta magában visszaidézni, pontosan hanyadik emeletet is mondta Jisung, amikor Park lakásához adott útbaigazítást Chinnek. A nyomozó egészen biztosan ott lesz – ha szerencséje van, hamar megtalálja és értesítheti a fejleményekről, illetve az úgy látszik időközben megoldódott rejtélyről. Ahogyan azonban ráfordult a következő lépcsősorra, hangos kiabálás ütötte meg a füleit.

A még egyenlőre tompa zajok felülről, a fejük fölül, pontosan fél emelettel arrébbról szűrődtek ki, és határozottan egy nagyon dühös emberhez tartoztak. A mély basszus valahogy ismerősnek tűnt, főleg amikor már elég közel ért a hang tulajdonosa a lépcsőkhöz és tisztán kivehetővé váltak az addig összefolyt szavak.

-Lee Felix! Azonnal álljon meg, ha kedves magának az állása!

Felix állkapcsát összeszorítva bólintott. Remek, egy gonddal kevesebb: már nem kell megkeresniük Chin nyomozót. Ő ugyanis előbb talált rájuk.

A két háztömbnyi széles vállak hamar feltűntek a lépcsősor tetején, ahogy Chin berobbant a méretéhez képest igencsak szűkös kis lépcsőházba. A nyomozó villogó, éjfekete szemei semmi jót nem ígértek, Felix azonban úgy ítélte meg, hogy ráérnek még később a nyomozó haragjával szembenézni.

-Te!- kezdte ordítva Chin, egyrészt a még mindig jelentős távolság miatt, amit ő sietős léptekkel igyekezett áthidalni, másrészt pedig a méregtől. Jin lábai megremegtek feledtese vörösödő orcái láttán – Hogy képzeled, hogy csak úgy elrohansz a nyomozás kellős közepén?! Egyetlen dolgod van, megtalálni azt a nyomorultat, de nagyon úgy tűnik, hogy még erre sem vagy képes! Egyetlen, ismétlem egyetlen feladatod volt: az, hogy dolgozz rendesen! Ezért minimum utcára kerülsz, fiam, ezt jól vésd az eszedbe! Lehet akármekkora híred, lehetsz akármilyen jó, ezért se-perc alatt kidobnak majd! Fegyelmezetlen vagy és beszámíthatatlan, semmire sem megyek veled! Ha....- Felix a szóáradat közepébe vágott.

-Tudom, hol van Park.

Chinben bent rekedt a szó. Dübörögve közeledett a fiatal nyomozóhoz, nyomában ott száguldott a két másik rendőr is, Felix pedig határozottan állta a tekintetét. Nem volt itt az idő a veszekedésre.

-Hol van?

-A pincében, halott. Hívja a helyszínelőket, és szedjen össze pár biztonsági embert is, akik távol tudják tartani a tömeget a helyszíntől. Nagy szenzációk leszünk; nem kizárt, hogy még maga a gyilkos is látni fog mindent – adta ki az utasításokat, mielőtt visszafordult és ismét neki vágott a lépcsőnek lefelé.

A ház zengett, ahogy a kis csapat letrappolt a földszintre, majd elvágtatott a lakások és a házmester parányi zugának ajtaja előtt, és ráfordult a lefelé vezető lépcsősorra, ami egyenesen a pincébe vitte az embert. Felix robogott elöl, ismeretlen okokból pontosan tudva, merre kell fordulniuk és hol kell aláereszkedniük, hogy egyesen a pincesor legmélyére jussanak.

A hatalmas, modern társasház látszata ellenére egy ősrégi, belülről korhadó épületben voltak, ezt Felix már rég óta tudta, most azonban mindenki más is megbizonyosodhatott róla. A pince falai szó szerint rohadtak, a szigetelés vagy ősrégi volt vagy egyáltalán nem is létezett, mert mindent a padlótól a plafonok óriási vízfoltok borítottak. A penész alattomosan húzódott a falak és az alacsony mennyezet találkozásánál, rákúszott az érkezésükre felvillanó, kattogó lámpákra, amikkel szintén igyekeztek elérni valamiféle modern hatást, azonban ez nem igazán sikerült, mert a világosság forrásai kétségbeesett villogáson kívül nem igen csináltak semmit. Felix tompa árnyékként suhant el mellettük, bakancsa hangosan csattogott a betonon felgyűlt vízben. A magas mennyezetről rájuk csöpögött valami, amit ő nagyon szeretett volna vízként azonosítani, de a szaga alapján valószínűleg valami egészen más volt. Az alig észrevehető boltívek alatt apró, felismerhetetlenségig bemocskolódott ablakok nézték, ahogyan a kis csapat elrohan előttük.

Felix magabiztosan trappolt végig a folyosón a közös teret keresve a végtelennek tűnő pincelabirintusban, miközben mélyen magában fohászkodott, hogy még véletlenül se tévedjenek el véglegesen a világosnak egyáltalán nem nevezhető útvesztőben.

-Tudod egyáltalán, hová kell mennünk? -hallotta meg Chin lihegéstől eltorzult hangját maga mögött.

-Reméltem, hogy maga majd tudja, de mivel számítottam rá, hogy nem így lesz, megkeressük a közös beosztást- kiabált vissza a válla fölött. Igyekezett végigpásztázni a sötétet, hiszen elméletben egy ilyen hatalmas területhez valahol térképnek is kell lennie, amikor jóformán majdnem beleütközött a szembe falba. Sietve vágta be a satuféket, nehogy nekimenjen a szétázott falnak, azonban hiába állt meg, a mögötte érkező így is teli erőből neki szaladt, így végül mégis majdnem sikerült egyenesen belefejelnie a penészbe.

A kopott, gigantikus, falra pingált térkép számok szerint mutatta a személyre szabott tárolók elhelyezkedését, amelyek a mellé rögzített névjegyzék alapján roppant kreatívan a tulajdonosuk lakásának számát viselték. Felix igyekezett memorizálni az utat, amin eljutottak idáig, miközben Chin mögötte morogva silabizálta a megkopott betűket. Jin remegve és tanácstalanul nézelődött, a két helyszínelő pedig látszólag teljesen el volt veszve a szó szerint véresen komoly fordulatot vett szituációban.

-Ott-mutatta Chin komoran a tőlük igen csak távol eső tárolót. 914 – Felix igyekezett megjegyezni a számokat. Az útvonal odáig nem volt nehéz, ám hosszúnak bizonyult. Felix bólintott, majd mostmár Chinnel fej-fej mellett haladva indult meg a pincehelység felé. A főnyomozó időközben hangosan telefonálva értesítette a főkapitányság helyszínelőit és azonnali hatállyal az épület köré rendelte őket.

Gyorsan szelték a sötét, hűvös folyosókat, amik halk zúgásba kezdtek, ahogy egyre közelebb értek a pincehelységhez. A penészfoltok suttogtak Felixnek. A nyomozó igyekezett kizárni a baljós hangokat és a vészesen összemosódó folyosó apró részleteire koncentrálni, de a táncoló fénycsíkok össze-vissza úszkáltak a tekintete előtt és ő szédelegve kapott a fal után. Nem lassíthatott, ez most fontos volt – meg kellett találnia azt, amiről Jisung beszélt. Mert egyértelmű volt, hogy a fiú nem csak azért küldte őt a pincébe, hogy segítsen neki. Jisungot nem érdekelték az efféle ügyek. Nem. Felix tudta, hogy vár ott rá valami. Valami, ami csak neki szól majd.

Éles kanyarokon fordultak be, hosszú folyosókon lépkedtek végig sietősen, gyorsan fordultak jobbra, aztán megint és megint. Felix magában számolta a hátra hagyott kis tárolókat, a tekintetével a számokat kereste és igyekezett megjegyezni, merre mennek. Egyik rozsdás ajtó után a másik jött, némelyekről hiányzott a szám vagy a névtábla, másokat szép rendben tartott a tulajdonosuk. A por az orrába kúszott, visszatartott tüsszentésektől könnyes szemekkel silabizálta a számokat és feliratokat, amikor hirtelen valami megállásra késztette. Megtalálták a 915-ös tárolót.

A tároló ajtaja alatt sötétre száradt vérfolt éktelenkedett. Felix felvont szemöldökkel nézte a nyomot, majd vissza pillantott arra, amerről jöttek. Ezek szerint elég lett volna követniük a vér nyomait, hogy eljussanak a tárolóhoz. Három hosszú lépéssel mögötte Jin nagy hanggal az egyik helyszínelő karjaiba ájult.

Chin türelmét vesztve trappolt Felix mellé, majd azonnal az ajtónak esett. Amikor az nem nyílt ki az első kilincsrángatásra, a főnyomozó egyetlen, határozott mozdulattal berúgta az ajtót.

A nehéz vaslap dörgedelmes robajjal engedett a tekintélyes méretű nyomozó erejének és hatalmas csattanással vágódott a mögötte árválkodó falnak. Odabentről förtelmes bűz és elviselhetetlen mennyiségű por áramlott ki. Chinék lábai alatt halk motoszkálással suhantak el a patkányok, apró körmeik ütemes kopogására ordítva ugrottak szét a helyszínelők; Jin, aki épp akkor kecmergett lábra, egy hangos sikollyal ájult ismét a rendőrökre. Egy pillanatig mindenki csendben bámult a kellemetlen rágcsálók után, majd Chin nagy lendülettel belépett a tárolóba. Felix és a kis csapat ( az ájult Jin-t behúzták, miközben az egyik helyszínelő óvatosan pofozgatta) utána tódult.

Felix dühösen rohant Chin széles háta mögött, bosszantotta, hogy a háztömbnyi nyomozó előtte trappolt a befelé vezető rövid folyosón, elvégre mégiscsak ő derítette ki, hol van Park. Sikertelenül igyekezett elfurakodni a nyomozó széles vállai mellett, amikor hirtelen egyenesen a férfinak csapódott, mögötte pedig ugyan ilyen hirtelenséggel torlódtak fel az emberek. Felix igyekezett átlesni Chin válla fölött, de a nyomozó rendkívüli magassága miatt ez szinte lehetetlennek bizonyult, így teljesen tanácstalanul dobolt ujjaival bőrkabátján – hiába. Chin satuféket nyomott a keskeny folyosó legvégén, s mint valami mázsás szikla, elmozdíthatatlannak bizonyult.

A nyomozó döbbenten állt, nem is érzékelte a mögötte türelmetlenkedő fiú jelenlétét. Teljesen elhomályosította a tekintetét a bűz és letaglózta az elé táruló látvány.

Az apró pincetároló valóban elég apró volt. Ahhoz képest, hogy a Han család személyre szóló pinceterme tűnt kívülről a legmodernebbnek és felújítottabbnak mind közül, belülről ugyanúgy rohadt, ahogyan az egy átlagos alagsori tárolótól elvárható volt. Falai valaha fehérek lehettek és látszott, hogy évekkel ez előtt valaki rendszeresen foglalkozott is az apró helység karbantartásával, mára azonban csak megszürkült, érthetetlen okokból elkékült falak maradtak gyanús, mélyvörös és sárga beázási foltokkal a plafon vonalában. Az említett terület festékét kismillió repedés szelte át, többségük óriási, pattogzó szelekre szabdalta a sok helyen már hiányzó vakolatot. A cső néhol felsejlett az átlátszóvá fakult festék alatt, a víz kísérteties, végtelen csíkokban futott lefelé a falakon. A penészes betontömbökhöz alacsony, szekrényes polcokat állítottak, a többségük tele volt régi kacatokkal, lomokkal és alkatrészekkel. És lekvárokkal, amik Jisung jóslatához híven be us penészedtek. A padló vasbeton alapja koszos volt, és véres. Közepén pedig egy bűzölgő, felnyílt hulla feküdt.

A sötétből, valahonnan Chin nyomozó háta mögül öklendezés és hányás, illetve undor hangjai hallatszottak (Jin valószínűleg telibe hányta a helyszínelőket). A férfi sokkoltan nézte a döglött patkányokkal teli tetemet, amiből kiálltak a bordák és látványosan hiányzott a test legtöbb része. Felix (akinek időközben sikerült átlesnie a nyomozó válla felett) szintén elkerekedett szemekkel nézte a halottat. Élete során [fiatal kora ellenére] sok megrázó gyilkosság áldozatához rendelték már ki, de a természet lebontó munkájának förmedvényével nem találkozott gyakran. A patkányok a fél mellkast, az egyik lábszárat és mind a két kezet elpusztították már, valami az arc háromnegyedét lemarta és nagyjából mindenhonnan hiányzott a bőr. Förmedvényes volt, Felix mégis teljesen biztos volt benne az eltorzulások ellenére is, hogy a rég elveszett politikust találták meg. Elképedve tapasztalta, hogy sajnos ő is tévedhet. Valószínűleg ha évekkel ez előtt megtalálja a férfi holttestét, most nem kéne így látniuk.

Egy percre elfogta a bűntudat, de tudatába hamar visszakúszott a nyomozás izgalma és a megoldott ügy elégedetlen türelmetlensége.

Határozottan tolta félre a megkövült Chint és közelebb lépett az iszonyú bűzt árasztó testhez. Nem kellett alapos vizsgálatokat végeznie, hogy megállapítsa; a holttest már nem két napos. Mint eddig megállapította, az is valószínűtlen volt, hogy csak úgy magától múlt ki az áldozat.

Aki pedig megölte, a nyomok alapján lehúzta őt, ha jól sejthető, nem egyenesen egy fenti lakásból, mert az túlságosan is feltűnő lett volna, ha több emeletnyi lépcsősoron állna a vér. Az is biztos, hogy az áldozatot nem behozták a kapun, mert a kamerafelvételeket nem hamisították és azokon nem látszik az eltűnés időintervallumában senki sem. Egy udvarhoz közeli lakás vagy üzlet tulajdonosa lehet kizárólag a tettes. Vagy tettesek...

Ekkor tekintete megakadt valamiben.

Valami apró és piros árválkodott az egyik polcon. Kicsiny, formátlan test volt, Felix valahogy mégis azonnal észrevette. Talán a belőle áradó különös fény, talán a halk suttogás miatt, ami határozottan arra irányította a figyelmét. Egy pillanatra még a lélegzete is elállt. Hangosan trappolt át a szobán, nem érdekelte már se a holttest, se a nyomozás, se Chin, se a helyszínelők, se a lábadozó asszisztens. Átszelte a szobát, acélbetétes bakancsa hangos csattanásait egyedül a por tompította valamennyire, ami minden lépésénél úgy kavarodott fel, mintha tornádó söpört volna végig a helységen.

A kis polc, amin a piros test feküdt, nem volt poros, pedig az is legalább annyi ideje ott pihenhetett, mint a holttest, mégis; ezt a területet mintha teljesen elkerülte volna a por. Az apró tárgy egy pici papíron feküdt, nyakában cédula lógott, mint a kiállított tárgyakéban szokott. A vékony lap tele volt írva.

Felix már az előtt biztos volt benne, hogy mit is forgat a kezében, mielőtt a címkére nézett volna. A díszes, cikornyás papírdarabon kecses betűk feszültek.

𝕻𝖎𝖗𝖔𝖘 𝖐𝖆𝖐𝖚𝖐𝖐

Az apró, kakukkos órába illő figura úgy simult Felix ujjaihoz, mintha mondani akarna valamit. Piciny, fekete szemei értelmesen csillogtak, és a fiúnak olyan érzése támadt tőlük, mintha már hallotta volna valahol a kisállat kakukkolását. Lehetséges.... h ᵒᵍʸ ᵛᵃˡóᵇᵃⁿ hallo ᵗᵗᵃ?

Tekintete azonnal a papírdarabkára tapadt, ami a kicsiny test alatt hevert. A lapot valami félholtra gyűrte, még sok-sok évvel ez előtt, koszos, ujjlenyomatra hasonlító foltok derengtek a papíron és az írás is elmosódott volt már, Felix azonban mintha mindent tökéletesen értett és látott volna. A kapkodva írt betűk ismerősek voltak.

Kedves különleges!

Hát megtaláltad.... Amikor ezeket a sorokat írom, még nem ismerjük egymást, legalábbis személyesen biztosan nem. Nem kizárt, hogy én már tudom, ki vagy. Kérlek, engedd meg, hogy ne mutatkozzak be, hiszen mikor ezt a darab papírt megtalálod, már úgy is tudod majd, ki vagyok. A nevek amúgy is teljesen feleslegesek. Min hyung is mindig ezt mondja.

Lehet hogy félreértésnek érezed, de amit látsz, az ̷v̷a̷l̷ó̷b̷a̷n̷̷̷ az, aminek tűnhet. Park Sun Don holtteste, teljes életnagyságban. Bár nem vagyok benne biztos, hogy mire megtalálod is teljes életnagyságú lesz-e. Most azon gondolkodsz, gyilkos vagyok-e. Azt hiszem nem vagy zaklatott és nem is félsz tőlem, egyszerűen csak kíváncsi vagy (Felix elképedve tapasztaltam, hogy a levél írójának igaza van) Válaszolva a fel sem tett kérdésre: nem öltem meg senkit. De valaki, aki kedves a szívemnek igen, és én nem hagyhatom, hogy emiatt az ember miatt bajba kerüljön.

Ha megtaláltad ezt a levelet, az két dolgot jelenthet: vagy elég okos voltál és sikerült megtalálnod ezt a balfácánt minden igyekezetem ellenére is idő előtt, vagy végre eljött a megfelelő ı̣pő és a rendőrségen nekiálltak újraboncolni az ügyet a buta hamisítvány nyomok alapján, amit a főnökeidnek küldtem. Nagyon remélem, hogy egyedül vagy, mert ezt a levelet nem találhatja meg senki sem. Nem keverhetek vajba nekem fontos embereket. MÁrpedig, kedves különleges, te nagyon is az vagy számomra.

Még nem értesz mindent, sőt, lehet, hogy semmit sem, de ha ott vannak a csillagok a hajadban, akkor tudnod kell, hogy nagyon jó úton jársz. A f̴̣͖̉͌̆̈ͅụ̶̣̯̩̭̎̅̌͌̔r̸̫̰̜͓͚̈̃̋́́c҉̮͕̒̈́͂s̷̪͍͖̜̯̿̀̆̅ã̷̝̰̓̐̃ h҉̰̗̳̙̅͋ͅe҉̞̙̟̱̦̔̽̈́̏͛l҉͉̤̦̌̈́̉́͐ͅy̵̞̣͗͒̚҉͕͍̋͊͒͛҈͖͔̮̆͑̂ tudja, hogy létezel és megtalált. Már csak neked kell megtalálnod Ő҈̝͓͈̙͋͐t҉̬͔͗̀̆͒̓ ҈̙̪̬̘̯͗͂̋̑. Tegyél meg minden tőled telhetőt, és kérlek sose felejts el különleges maradni. Nagyon fontos, hogy mindig különleges maradj! Találkozunk még, nem hagylak egyedül, legyek bármilyen messze is! A kakukkot tartsd magadnál - nem véletlenül hagytam ott. I̵̪͕͋̉̔ṱ̵͚͈̃̏̆̎̏t҈̶̦͎͔̮̱̦̭̮̱̎̄̉̎̏̄̽̚ sok van belőlük, legyen neked is egy ( ha esetleg mégsem tudnál olyan jól vigyázni magadra, ő majd segít). Remélem hamarosan újra találkozhatunk és akkor te is befonhatod az én hajamat (remélem Min hyung nem lesz féltékeny). A mielőbbi viszontlátás reményében üdvözöl:

Csillagfiú

Ui.: vigyázz halmeonira. Kérlek. Csak amíg el nem felejt.

Felix csendben nézte a papír fecnit. Valóban nem félt vagy tántorodott meg a hír hallatán. Pontosan tudta, hogy Jisung nem gyilkos, ahogy azt is, hogy még csak nem is bűnös. Mert idő közben rájött, ki követte el a gyilkosságot.

„Valaki, aki kedves a szívemnek"

„Te is messze állsz a családodtól?"

„Egy udvarhoz közeli lakás vagy üzlet tulajdonosa lehet kizárólag a tettes."

A kedvesen mosolygó idős hölgyek is hazudhatnak, csakhogy megakadályozzák egy rég elfeledett gyilkosság felgöngyölítését. Ezt már megállapította.

Szíve összeszorult, ahogy végig nézett az utolsó soron. "Csak amíg el nem felejt". Ezt olyan fájdalmas volt látni, hogy inkább nem is olvasta el újra a sorokat. Hiszen Jisung megmondta. Az emberek elfelejtik őt. Őket. És ebbe halmeoni is beletartozok.

Kabátja zsebébe süllyesztette a piciny lapocskát a kakukkal és a cikornyás cédulával együtt. Az apró, ám jelentőségteljes bizonyíték az agyon gyűrött papírdarab mellé pottyant, Felix pedig védelmezően húzta összébb magán a kabátját. Megóvja Jisung titkát, az élete árán is. A piros kakukk jóleső melegséget árasztott a ruhadarabban és a lelkében egyaránt. Számít rá. A csillagfiú számít rá és ő nem okoz neki csalódást. Át fog jutni a furcsa helyre. Ha törik, ha szakad.

Igyekezett nem mosolyogni, ahogy visszafordult az idő közben erőre kapott Chin nyomozóhoz. Az ajtón ekkor tódultak be az egyenruhás helyszínelők, akiket a főnyomozó odarendelt, Jin még mindig kissé sápadtan, de határozottan állva vette jegyzőkönyvbe a Chin által diktált információkat, valahol az alagsorban, a tárolótól távolabb pedig halk pusmogás jelezte, hogy a ház lakossága is leözönlött a hirtelen rendőri jelenlétre - pont úgy, ahogyan arra számítani lehetett. Nagyon igyekezett elrejteni boldogsága nyomait. Hosszú évek óta először érezte az elégedett, izgatott bizsergést a gyomrában és az őszinte mosolyt az ajkain.

Végre lett egy barátja. Egy különleges barátja.