Sziasztok! Harmadik rész i guess. Kicsit rövid, mert moziban voltam, megnéztem a Bohemian Rhapsodyt szóval lehet sejteni, hogy holnap milyen fandom jön. MUHAHAAAAAAAAAAAAAAAA. Ah imádom az életem, hogy ilyen szarokat írhatok! Jóétvágyat Dylarrisonhoz!

A fákat kellemes szél rázta táncra, míg a nap baráti melegséggel köszöntötte a délre tartó madarakat. A tegnapi hó kezdet lassan olvadni, és a táj foltossá vált, akár egy dalmata.

A kisiskolás Jakob volt az, aki Bobot éppen lefoglalta. Éppen arról panaszkodott a kandalló mellől, hogy mi a fenéért kell vidéken lakniuk.

- Apaaa. Itt sehol sem lehet csokit vagy csalunk-ozni! – kiabál folyamatosan.

Talán ő benne változott meg valami, de ma nem is hallotta meg Jake idegesítő nyavalygását. Hirtelen belé villámlott a gondolat. Az a régi érzés, ami kísértetként követte évek óta. Az a furcsa bizsergés mindenhol, és az a hidegrázás, ha bármi hasonlót hallott, mint az Ő neve.

Pedig igazán kellett volna így reagálnia. Hiszen mi változott? Semmi. Csak egy buta telefonhívás volt. Nem?

- Ne aggódj, Anyátok elvisz titeket a városba – próbálta nyugtatni Jakobot.

- De te mér' nem jössz?

- Apát felismerik, Tücsök. Majd jövőre, oké?

A gyerekek kénytelenek lettek belenyugodni. Felvették a kalóz, orvos, és bohóc jelmezeket, és izgatottan indultak a városba.

Bob elkezdett aggódni. Ha egyedül marad a gondolataival, annak nem mindig akad jó vége. Talán neki is mennie kellett volna. Vesz egy maszkot, és huss neki. Most már késő.

Vajon visszahívja? Elmondja, hogy mit érez? Vagy csak hagyja lógva a levegőben. Nézzen át rajta. Mintha most is itt lenne. Ott állna vele szemben, és mosolyogna. Úgy mosolyogna, mint aki tudja jól, hogy Bob bármit megtenne egy árva érintéséért. Egy szóért, vagy csak az illatának egy foszlányának.

Fejbe csapja magát.

- Fejezd be! ELÉG! – szól Bobby az agyához, ami gonosz játékot űzött vele. – Hagyd abba kérlek! – ez inkább hangzott könyörgésként.

Még mindig ott van.

A fény oda.

Bob hatalmasat ugrik a karosszékből, és a földre esik. Elment az áram, és vagy sötét van. Nem elég, hogy a vágyai zsinóron lengetik, most még a természet is szívózni kíván vele. Hogy mit követett el, hogy ezt érdemelte? Sorolhatnánk...

Ki kell mennie. Feltápázkodik, és a falakat tapogatva elindul az ajtó felé. Ahogy megtalálja a kilincset kicsit megnyugszik, és a kitár ajtón át hűvös fény süt rá. Többet lát, mint eddig, de a szél elkezdett felerősödni. Bob erősnek tettetve magát magabiztosan a biztosíték dobozhoz lép, és könnyedén visszakapcsolja az, mikor valami a hátához ér. Próbálja lesöpörni magáról a havat, ami valószínűleg a vállára esett, de ahogy az ujjai a kabátjához közelednek egy idegen kezet vél felfedezni.

Megáll benne az ütő és félelmében elsikítja magát. Remegve fordul meg, ahol Ő várja.

- Hi! – mondja halál nyugodtan, miközben Bobby a szívét markolja.

- Te szemét! – üti vállon. – Ez mire volt jó?

- Halloween van nem? Ti így szoktátok.

- Ez akkor sem jogosít fel rá, hogy ilyet csinálj. Sőt semmit. Ha itt tartunk, meg is hallhatnál.

- Vagy te.

- Mi van, ha csak egy szellem vagyok?

- Nem olyan kegyes az ég, hogy megülje George Harrisont.

Vagy mégis?