Figyeltem Emeraldot még a rendezvényen. Valójában egy pillanat nem volt mikor letudtam volna venni a szemem róla. Hogy nem vettem észre milyen gyönyörű is ő? Miért hagytam hogy egy ilyen csoda kicsússzon a kezeim közül?
Látom rajta hogy nem érzi jól magát. Sőt az egyik pillanatban észreveszem hogy meginog a járása. Francba! Biztosan most se evett egésznap.
-Andy? Figyelsz?-kaptam fel Bryan szavaira a fejem.
-Tessék?-kérdeztem vissza.
-Azt kérdeztük neked mi a véleményed a mostani piacról.-szerencsére Emerald jelent meg mellettünk így mégse lett olyan kellemetlen a szituáció hogy egész végig a figyelmem máson volt. Meghallottam ahogy azt mondja Bryannek nem érzi jól magát és hazamegy. De én nem akarom hogy újra csak úgy elsétáljon az életemből. Francba Andy, szólalj már meg!
-Majd én hazaviszem.-ajánlottam fel és szemmel láthatólag Emeraldnak egyáltalán nem tetszett ez az ötlet. De szerencsére Bryan nem nagyon engedte ellenkezni így elindultunk át a tömegen egymás mellett. Ahogy a tömeggel szembe mentünk a kezem gyengéden a derekára csúsztattam hogy támogassam kifelé menet.-Elviszlek vacsorázni.-mondtam neki miután nem tagadta hogy a mai nap még szinte semmit se evett.
A kocsimhoz vezettem ahol azonnal kinyitottam neki az ajtót. De ő nem szállt be.
-Tényleg hazatudok menni taxival is vagy sétálhatok.
-Emlékeztetnelek kell mennyire utálod a taxikat? Főleg a rengeteg rémhír után hogy mennyi késelés történik a járműben?
-Én...
-A volt férjed vagyok Em. Nem egy idegen aki ártani akar neked. Kérlek ülj be rendben?-valamelyik része a szövegemnek megnyugtathatta mert beült. Én pedig azonnal átsiettem a sofőr oldalra. Hűvösebb volt a mai éjszaka mint szokott így azonnal fűtést kapcsoltam ahogy beindítottam az autót. Ránéztem Emeraldra akinek a szeme egy pontot nézett a kocsiban. A szemem követte és megláttam mit néz. Összeszorult a szívem.

••••••••••••••••••••••••Múlt••••••••••••••••••••••

-Hova vigyelek gyönyörűm? Mit kívánsz? Olasz vagy japán, kínai?-kérdeztem a mellettem ülő barátnőmet. Szinte elválaszthatatlanok lettünk ahogy egymásba szerettünk. Minden percet egymással töltenénk. De sajnos én is rengeteg időt töltök apám munkahelyén, és ő neki is dolgoznia kell. De minden alkalommal boldogan megyek érte tudva hogy miután kisétál azon az ajtót végre ő az enyém lesz. Csakis az enyém.
-Mielőtt elindulunk adnék valamit neked.
-Nekem?-kaptam fel a fejem.-Basszus! Elfelejtettem a hónapfordulónkat? Nem negyedike?-vert le a víz.
-De.-nevetett.
-Akkor....? Nincs szülinapom se.
-Ez...csak úgy.-mondta annyira édes mosollyal.-Tessék.-nyújtott át egy apró dobozt. Izgatott volt. Így én azonnal átvéve a dobozt már nyitottam is azt ki.
Egy apró kis szívecske volt egy kis fűzéren.
-Ez....nyaklánc?-néztem. Valójában kételkedtem benne de vártam hogy megmondja mi is ez.
-Bolond, nem!-nevetett majd kivette a kezemből. Egyenesen a visszapillantó tükrömhöz akasztotta.-Ez egy védelmező kis amulett. A szív pedig azért hogy tudd én mindig nagyon várlak és hogy biztonságban visszatérj mindig hozzám.-valójában rengeteget utazam az apám cége miatt az utóbbi időben és ettől Emerald minden alkalommal szörnyen ideges volt. Nem az hogy bennem nem bízott, másokban nem bízott ha az életemről volt szó.-Nem muszáj felraknod csak....-vette volna le de én megakadályoztam.
-Nem! Az ott marad. Örökre.-vágtam a szavába.-A tudat hogy te minden alkalommal vársz rám, hoz engem mindig biztonságban haza. Köszönöm kicsim.-hajoltam át hogy egy csókot nyomjak az ajkaira.

••••••••••••••••••••••••Jelen•••••••••••••••••••••

-Azt hittem már...nincs is meg.-figyelte meg még mindig a kis tárgyat.
-Soha se vettem le. Csak ha új kocsit vettem áthelyeztem a másikba. De ez a kis amulett a mindennapjaim része. Hihetetlen módon rengetegszer kerülhettem volna már bajba, de ez mindig megvédett.-nagyot nyelt és ahogy én is csak jobban és jobban az emlékekbe merültem be kellett látnom hogy mindaz ami köztünk volt....hiányzott. Szörnyen hiányzott.
De erre miért csak most ébredek rá?
-Lehet hogy nyakláncot is vennem kellett volna akkor?-kérdezte egy apró mosollyal.-Akkor...az talán a házasságunk is megvédte volna?
-Emerald...
-Bár...ha azt nézem ezt a szerepet a gyűrűink töltötték be. De...mégse sikerült megvédeniük a házasságunk. Amilyen gyönyörű volt kezdetben, olyan csúnya vége lett.
-Em...
-Talán nem megfelelő személynek húztad rá az ujjára.-egy könnycsepp gördült le az arcán amit ő azonnal letörölt.
-Soha se bántam meg mert megkértem a kezed.-tettem azonnal hozzá.-A mai napig úgy hiszem és gondolom, hogy te voltál az életemben a legjobb történés és döntés.
-Valóban?-egy keserű mosollyal nézett rám.-A házasságunk amiről azt hittük tündérmesébe illő inkább egy tragikomédia lett. Együtt voltunk, mégis....szinte soha se voltunk együtt. Az utóbbi időben te is szinte csak azért jöttél haza hogy a munkád folytasd vagy hogy aludj. És én egyedül maradtam. Hiába volt az ujjamon a gyűrű, úgy éreztem egyedül vagyok.
-Képes lettem volna megváltozni.
-Te is tudod hogy ezt egy párszor elmondtad. Én pedig minden alkalommal esélyt adtam neked. Ne értsd félre Andy, nem csak a te hibád hogy idáig jutottunk. Mindketten kellettünk ahhoz hogy a házasságunkba törések és szakadékok legyenek.
-Emerald....-kimondjam? Ki kellene mondanom?
-De ez a múlt és...
-Adj még egy esélyt.-vágtam a szavába.
-Mi?-nézett rám hatalmas szemekkel.
-Had legyek újra az a férfi akibe régen beleszerettél. Adj nekem egy esélyt hogy bebizonyítsam hogy az a fiú akit te megismertél még mindig az énem része.
-Andy....
-Engedd meg hogy megmutassam én érted képes vagyok megváltozni. Adj nekem egy esélyt Emmie.

*Kérlek szavazzatok ha tetszett és iratkozzatok fel az oldalamra ❤️*