Lódobogás törte meg a madarak csicsergésének szimfóniáját, ezért Jerry felugrott, hogy kaput nyisson az érkezőnek. Nem szívesen hagyta ott a könyvet, de hívta a kötelesség. Ahogy odaért a fehér kerítéshez, már ott is termett a lovas. Fekete haját összeborzolta a szél, táskája súlyosan csattant a ló lépéseinek ütemére az oldalához. Már ismerte a fiút látásból, együtt voltak tüzet oltani Gillisék házát. Meg különben már annyit hallott róla a Zöld Orom cserfes, vörös hajú árvájától, hogy álmában is felismerte volna.

Kinyitotta neki a kaput, és köszönésképp le is emelte szakadt sapkáját, mire a másik biccentett. Gilbert felfele bámult, egyenesen a ház egyik ablakába, ami mögött Anne szobája volt. E ábrándos tette miatt nem figyelt a lóra, aki egy előtte elrohanó tyúk miatt felágaskodott, ledobva magáról a bambulót. Ha Jerry nem rántotta volna arrébb a földön fetrengő fiút, a ló halálra taposta volna, de a hórihorgas franciának hála ez nem történt meg.

– Hó, paci, hóóó – kapta el Jerry a megbokrosodott ló kantárát. Nem kis erőt kellett kifejtenie, de a mindennap kemény háztáji munka miatt meg tudott birkózni a zavart állattal.

– Köszönöm – vette át a kötőféket Gilbert. – Ha te nem vagy, agyon taposott volna.

– Biztos. Akkor aztán hallgathattam volna Anne sírását! – nevetett. – Nem sok minden van, ami idegesítőbb egy kényes lánynál, de a sírás kenderbe veri.

– Igazad van. – Némán álltak egymás mellett, csak a ló prüszkölt bele a csendbe néha-néha. – Szerinted sírna miattam?

Jerry értetlenül nézett a másikra. Anne minden nap erről a fiúról mesélt neki a pajtában, miközben a leckéit csinálta, és csak akkor hagyta abban, amikor Marilla vacsorázni hívta. Ez volt az évek által kialakított rutinjuk, amikor mind ketten kibeszélték magukat. Jerry általában családi vagy francia történeteket mondott a lánynak, míg az az iskoláról vagy Gilbertről mesélt. Ezen beszélgetések által jóval több mindent tudott meg a fiúról, mint amennyi érdekelte volna, de mivel Anne az egyik legközelebbi barátja volt, mindig készségesen meghallgatta.

– Persze. A lányok mindig sírnak. – Nem akarta elárulni, hogy Anne teljesen belezúgott ebbe – a szerinte – kalácsképűbe, ezért inkább hazudott.

Gilbert arcáról teljesen eltűnt a rejtett reménykedő kifejezés, és teljesen elkomorult.

– Ja, igen, persze – mondta minden meggyőződés nélkül a fiú, miközben érdeklődve fürkészte a cipője orrára ragadt sárdarabot. Egészen különleges darab lehettet azzal a pár szál beleragadt szénával meg fűvel, mert igencsak sokáig nézte pislogás nélkül a fekete hajú.

– Szép.

Gilbert értetlenül bámulta a franciát, mert nemcsak azt nem tudta, mire jött a megjegyzés, azt se tudta ő maga mit mondott alig fél perccel ezelőtt. Értetlen arcát látva gyorsan korrigálta magát Jerry.

– Mármint... – Hirtelen eszébe jutott, hogy mégse mondhatja egy sárdarabra a másik cipőjén, hogy „szép", mert az nagyon furán venné ki magát. Ritkán fordult elő, mikor teljesen őszintén, meggondolás nélkül mondta ki a gondolatait, és utána nem javította ki őket. Csak egy pár személy nyerte el a teljes bizalmát; a családja és Anne. – Mármint Anne. Anne nagyon szép.

Már évek óta ismerte a vörös hajú lányt, és évek óta hallgatta a locsogását, de még sosem gondolt rá úgy, mint lányra. Talán egyszer, de hamar el is vetette a kósza gondolatot, mert egyrészt furán vette volna ki magát, másrészt nem tudott volna a Cuthbert testvérek, a munkaadói szemébe nézni. Arról nem is beszélve, mennyire szüksége volt neki és a családjának az ő szerény keresetére.

– Hogy tessék? – Gilbert kissé előre dőlt, miközben mély levegőt véve mellkasa térfogatát megsokszorozta, így egy támadó pozícióba helyezve önmagát.

– É-én csak azt mondtam, hogy Anne szép lány – mentegetőzött Jerry. Nem akart balhét, főleg nem egy olyas valakivel, akit megütni se tudna, félvén attól, hogy olyan kárt tesz benne, amit a vörös nem tud neki megbocsátani. – Miért, szerinted nem?

– De, nagyon is – jött zavarba az orvostanonc a pillanat töredéke alatt. Majd hirtelen kissé megrázta a fejét, összeszedve gondolatait, és újra agresszív üzemmódba kapcsolt. – Viszont tudnod kell, hogy Anne már az enyém. Lesz. Majd valamikor. – Az arca lángolt, és a fülei a nyakával karöltve ugrottak fejest a piros festékbe.

– Én leszek az első, aki hazakíséri, aki elhívja randevúra, aki megcsókolja. Én leszek, aki feleségül veszi, és az első, akivel az ágyán osztozni fog, világos? – Jerry ugyan sokat tudott már a vele szembe álló fiúról, ilyen dühöt még sose hallott felőle. Állkapcsa megfeszült (remekül kiemelve a pompás állvonalát – a szerző), teste remegett, arca lángol, és a szemében az akarat olyan szikrája csillogott, ami azt a tüzet képes lángra lobbantani, ami nem alszik ki egy életen át.

De sajnos Jerry nem igazán értett az emberekhez, főleg nem a szerelmes emberekhez (még saját magához se), ezért közbeszólt.

– Hát, az ágyát már velem megosztotta egyszer, de a többi a tied lehet. – Próbálta oldani a feszültséget, de csak egy ideges nevetésre futotta.

Gilbert robbanni tudott volna az idegtől, mert úgy érezte egy olyan kincstől fosztották meg, ami örökre elveszett, és már soha nem lehet az övé. Ez a kincs pedig Anne volt, a legdrágább rubin, amit embert valaha meglelhet, és ezt a kincset érezte kicsúszni a markából. De az, hogy pont egy ilyen ágrólszakadt, szegény béres előzte meg, még jobban felhergelte.

Rávetette magát a másikre, ott ütötte, ahol érte. Még az sem tudta leállítani, hogy ezzel valószínűleg Anne-t is bántja, amit végképp nem akart, de az indulatai átvették az irányítást. Nem volt kíméletes, minden eddigi harctudását bevetve küzdött, és a nagy koncentrálásban még az se tűnt fel neki, hogy a másik egyáltalán nem üt vissza.

Jerry ugyanis tudta, mennyit jelent a Anne-nek ez az agresszív barom, és tudta jól, mennyire elszúrta ezt az egészet, ezért igyekezett a továbbiakban minél kevesebb gondot okozni. Nem ütött vissza, nem rúgkapált, nem kiabált, csak tűrt, izmait megfeszítve, és várta a dühroham végét. Ám amikor a két nadrágszára találkozásánál vágódott be egy csontos térdkalács, nem tudta visszafogni magát; felordított.

A hang Gilbertet nem zökkentette ki, de Matthewt annál inkább. Olyan gyorsan szaladt ki a pajtából, amilyen gyorsan csak a korosodó ízületei engedték. Amint meglátta a verekedőket, magasabb fokozatra kapcsolt, szóval már a térdeit is behajlította a nagy igyekezetben. Rutinos és szakszerű mozdulattal választotta szét a verekedőket, és azzal a lendülettel a fekete hajút ledobta a porba, a barnát pedig egy sárkánymozdulattal visszarúgta a koszba. Így mindkettőjük fölé magasodva kezdte meg a vallatást.

– Fiúk! Azt gondoltam, ennél értelmesebbek vagytok – korholta a két porban fekvőt. Jerry arca véres volt, és néhol a piszokfoltoktól tarkított kopott inge is vérben tocsogott. Az orra valószínűleg eltört, és a szeme körül is egy lila monokli körvonalazódott halványan. Gilbert még mindig remegett a dühtől, bár próbálta lassítani szapora légzését a megnyugvás érdekében. Ökölbe szorított keze néha meg-megrándult, de ezen kívül a ver(eked)és semmi nyoma nem látszott rajta.

– Mindkettőtök vesz három mély levegőt, és miután megnyugodtatok, elmondjátok, mégis mi a jó fészkes fenét képzeltetek – kiáltott rájuk. Nem szeretett kiabálni, csak akkor tette, amikor muszáj volt; és ez bizony egy ilyen helyzetnek bizonyult.

A két fiú mélyeket lélegzett, majd Gilbert kezdett el beszélni.

– Épp Anne-ről beszélgettünk, amikor ez a lator olyasmit mondott, amit nem tűrhettem megtorlás nélkül. – Nem gondolta át rendesen, hogy ha elkezdi elmesélni a történéseket, akkor az ő kimondott szavait is el kell mondania, de annyira magával ragadta őt a hév, hogy mindent kitálalt. – Ez a gaz azt mondta, hogy szerinte Anne szép, mire én...

– Miért, szerinted nem az? – vágott közbe gyorsan Matthew.

– De, de, pont ez a lényeg! – kiáltotta Gilbert. – Hogy Anne a legcsodálatosabb lány a világon, a legokosabb, a legszebb, a legbátrabb, és teljesen beleszerettem, fel szeretném kérni táncolni az első bálján, udvarolni akarok neki, majd feleségül venni, és a gyerekeinkkel leélni az életünket. – Arca kipirult, a szeme csillogott. Talán ez homályosította el annyira a látását, hogy nem vette észre, miként bámulja őt nemcsak Matthew, hanem Jerry is. Az álluk a földet verte, szemük kidülledt, és még pislogni is elfelejtettek. – És ez a... ez a csupaszcsiga pofázmányú, sunyi nyúlbogyó, hogy tekeredne meleg sál a nyaka köré, de csakis a saját nyelvéből! * Azt merészelte mondani – mit mondani, tenni! –, hogy megosztotta ágyán Anne-nel! Ez kérem olyan mélyen sérti az én tökéletesen tiszta szándékaimat, hogy nem hagyhattam szó nélkül, jobban mondva elégtétel nélkül.

Mert engem teljesen felháborít ennek a szoknyapecérnek a... MR. CUTHBERT! – kiáltott rá az öregre, aki eszeveszettül nekiesett ütni a szerencsétlen bérest, de sok év tapasztalattal a háta mögött a legfájdalmasabb pontokra mérve a súlyosabb csapásokat.

Gilbert először csak ámult az idős férfi testi erején, de hamar visszatért a lélekjelenléte, és ő is beszállt a verésbe. Már ketten ütötték a pillanatokra eszméletét vesztő fiút, és talán a lelket is kiütögették volna belőle, ha nem rohan ki az ajtón Marilla, a kezében maradt fakanállal.

– Mégis mi folyik itt? – kiáltotta olyan messziről, ahonnan gyenge szemeivel még nem láthatta saját maga.

– Vér – nyögött fel Jerry, majd ismét elájult.

– Marilla, te ebbe ne szólj bele – állt fel Matthew, és térde hatalmasat roppant. – Annak idején megegyeztünk valamiben. Én nem szólok bele miként neveled Anne-t, te pedig nem szólsz bele, miként bánok a... fiúkkal. Én eddig tartottam a szavam, most te is tégy így!

– Na de agyonverni szegény gyereket nem lehet megoldás! – háborodott fel a Zöld Orom asszonya, és letérdelt az ájult kölyök mellé a porba. Ekkor vette észre Gilbertet is, aki Jerry vérétől mocskos kezeit bámulta meredten. – És te meg nem állítottad le?

– Őt se kellett félteni, ne aggódj! – nevetett fel karcosan az Matthew. – Derék legény ez, tele jó szándékkal.

Olyan jelentőségteljes pillantással illette Gilbertet, hogy az tisztességesen elpirult, de vörösségét csillapítva beszélni kezdett. Gyorsabban és kevésbé értelmesen, mint ahogy azt tervezte, de legalább visszatért normál bőrszíne.

– Ms. Cuthbert, kérem hallgasson meg. Az egész új történt, hogy beszélgettem, ezzel a... – mérgében majdnem leköpte az ájult és szétvert fiút, de fékezte magát – béressel, amikor azt állította...

– Elég, Gilbert, most ez nem érdekel. A legfontosabb, hogy ellássuk ezt a szegény párát, mielőtt megfullad a saját hátracsúszott nyelvétől! – sikított hatalmasat, realizálva a véres fiú lilás árnyalatú arcának jelentését. Oldalra rántotta az ájultat, és közben két akkora pofont kevert le neki, amitől azonnal felpattantak a barna szemek.

Jerry levegőért kapkodva köhögött, és igyekezett nem meghalni, mert már félig holtnak érezte magát. Nem hagyhatja, hogy a családja éhezzen. A húgai nem nélkülözhetnek többet. Nem keletkezhet napról napra több ránca és ősz hajszála a szüleinek, a megélhetés miatt aggódva. Nem hagyhatja el a családját. Se Anne-t. Ó Anne, ha tudnád mennyire szeret téged ez a barom!

– Gilbert, Matthew, vigyétek be a házba, és óvatosan – hangsúlyozta ki külön. Félelmetes volt a felbőszült Marilla, ezt még soha senki nem kérdőjelezte még meg, ezért mindketten fülüket-farkukat behúzva emelték fel óvatosan a fájdalomtól nyöszörgő fiút.

Bevitték a házba, és lefektették az étkezőasztalra, ahonnan az asszony gyorsa lekapta a terítőt. Hiába tartozik a vérfoltok kiszedése az alapvető női praktikák közé, nem szándékozott tönkre tenni a szívének leg kedvesebb terítőt, ami még a kelengyéje része volt annak idején. Valahol, a hímzett virágok alatt megbújt egy J.B. monogram, amit még szerelmes leánykorában készített, de a tragédia után első dolga volt eltűntetni a nyomot. A szívén lévő sebet is így fedte el; díszesen, hogy messziről semmi ne látszódjon, és csupán az láthassa meg, aki eléggé ismeri. Mert nem tudta teljesen kivágni azt a részt, se a szívéből, se a terítőből, ezért volt az egész szöveten egyedül egy ponton kék virág.

Az eddig kezesbárányként cipelők még nem felejtették el dühöket, ezért – minden előzetes megbeszélés nélkül – keményen tették, vagyis inkább dobták le a fiút a falapra.

– Kifele, mind a kettő! – kiáltotta. Mind a hárman szó nélkül kimentek; Matthew, Gilbert és a forrongó düh. A szobára nyugtalan csönd telepedett, amit csak néhány fájdalmas nyögés tört meg.

– Jól van, gyermekem, semmi gond. – Marilla hangja nyugtató volt, de belülről majd szétvetette az ideg. Nagyon csúnyán elbántak a legénnyel, pedig Gilbert és Matthew is jámbor lélek volt. Valamit nagy badarságot kellett tennie, ha ennyire durvám megbüntették érte. – Megtisztítom a felsőtested, mert különben el fog fertőződni.

Gyengéden felültette a fiút, majd óvatosan lehúzta az ingét. Jerry felsőteste meglepően izmos volt, de a nő ezt észre se vette, csak a durva lila foltokat, amiket alvadt vér szennyezett. Odatett vizet forrni, és egy másik tálba sima vizet töltött, majd egy tiszta konyharuhával elkezdte lemosni a mocskot a fiúról, kerülve a nyílt sebeket. Jerry elhatározta, hogy semmiképp nem fog hangoskodni, de amint hozzáért az asszony a vélhetőleg eltört bordájához felkiáltott.

– Nyugalom, kedvesem, nincsen semmi baj. – Komolyabb sérülések voltak a fiún, mint elsőre tűntek, olyanok, amikhez az ő tudománya kevésnek fog bizonyulni. – Mindjárt visszajövök, addig próbálj eszméletednél maradni.

Kisietett az udvarba, és felkészült a rohanásra, de szerencséjére a lépcsőn ült mindkét jómadár. Különös látványt nyújtottak a görnyedt hátukkal, lehajtott fejükkel, mint apa és fia, de ezt a világért se árulta volna el senkinek. A Blythe fiú mindig Johnra emlékeztette, meg arra az asszonyra, akit helyette vett el a férfi. Élete legnehezebb időszaka volt az, amikor ő volt a koszorúslányuk, ezért elsősorban nézhette végig a – John részéről is – nemkívánt frigyet. Amikor pedig megszületett a fiú, és a nő belehalt a szülésbe, életében másodjára támadtak bűnös gondolatai. Örült a nő halálának, mert titkon abban reménykedett, hogy végre hozzámehet a férfihoz, de amikor az összepakolt és a fiával együtt elköltözött Albertába, szíve végleg összetört. 

– Gilbert, segítened kell. Vagy bejössz, és te magad segítesz helyrehozni a hibádat, vagy mint a szél elszaladsz orvosért. – Marilla látta a bűnbánatot a fiú arcán, de a teste még meg-megremegett az elfojtott indulattól.

– Azonnal megyek – pattant fel, és már sietett volna be a házba, de az asszony kinyújtott karja megállította.

– Először nyugodj le, mert beteget ápolni nem lehet dühösen. Ne szólj bele, tapasztalat! – előzte meg a közbeszólást a Zöld Orom asszonya. – Vegyél három mély levegőt, gondolj szép dolgokra, és csak utána gyere be.

Gilbert igyekezett megnyugodni, mélyeket lélegzett és megnyugtató dolgokra gondolt, mint például az almáskertje, ahol mindig békés nyugalom töltötte el. Miután elég higgadtnak érezte magát, az asszony után ment.

A düh vörös köde nélkül látni az ébrenlétért küzdő szétvert Jerryt látnia rettenetes volt. Közben észre sem vette, milyen sebeket okozott a fiúnak, ami elborzasztotta. Mindig is elítélte a nyers erejükkel kitűnni próbáló falusi ficsúrokat, és életében először érezte magát közéjük valónak.

– Ne bambulj, segíts! – pirított rá Marilla.

Minden orvosi tudását bevetette. Csak a betegre koncentrál, így történhetett meg az, hogy szinte parancsokat osztogatott a nála jóval idősebb nőnek. Marilla nem szólt bele, szó nélkül hozott mindent, amit a Blyhe gyerek kért.

Marilla kitörölte a könnycseppet a szeme sarkából, még mielőtt az arcára folyt volna. Túlságosan emlékeztette az összpontosító arc a múltra. A finoman ráncolt orr és homlok, a dús szemöldök összehúzása, a karakteres áll megfeszülése.

– Ennél többet nem tehetek – sóhajtott mélyet Gilbert. – A sebeit lefertőtlenítettem és összevarrtam, ahol kellett. Sikerült elaludnia szerencsére. Kérem, Mrs. Cutberth, megágyazna neki, amíg felviszem? – tért vissza a fiú illedelmességéhez.

– Természetesen. Az emeletre gyere.

Gilbert egyedül maradt a békésen alvó béressel, aki kíntól összeránduló arca nélkül jóval fiatalabbnak nézett ki. Karjaiba vette, és elindult vele fel a lépcsőn. A magas fiú teste miatt nem látott rendesen, a lábával tapogatta ki a lépcsőfokokat.

– Gilbert Blythe.

Hiába nem látta, pontosan tudta ki áll előtte. A hangjából kihallotta a dühöt és számonkérést, és előre érezte a vihar közeledtét, de nem tudott ezzel foglalkozni, mert a térde megremegett az alvó Jerry súlyától, mert a fiúról sok mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy könnyű.

– Segíts – szűrte fogai között. A lány megragadta Jerryt a két lábánál, és kihúzta Gilbert kezeiből, aki így a két hóna alatt tartotta. – Köszönöm.

Anne felhúzta az orrát, és tüntetőleg elfordította a fejét.

– Hozhatjátok! – hallatszott ki Marilla hangja a szobából. A két fiatal bevitte a még mindig alvót, és lefektette a gondosan megvetett ágyra. Anne gondosan megigazgatta a párnákat, és még a takarót is ráhúzta Jerryre. Elidőzött a sebesültön a tekintete, finoman végigsimított az szemöldöke fölötti zúzódáson.

Gilbert az ajtóban állt, karba tett kézzel, és belülről marcangolta a bűntudat és a féltékenység. A lány olyan szeretettel viszonyult az alvóhoz, hogy elszégyellte magát. El kellet volna tudnia fogadni a tényt, miszerint szívszerelme nem őt választotta.

– Kövess – suttogta Anne, és halk léptekkel kiosont a szobából. Nem nézett hátra, mert hallotta a padló nyikorgását a másik lépteinek nyomán. Kimentek a házból, ki az udvarból, és egészen az erdőig sétáltak. Ott aztán a lány minden előjel nélkül megfordult, de olyan vehemenciával, hogy azt még egy forgószél is megirigyelte volna.

– Te! – ütötte mellkason a másikat mutatóujjával. – Hogy merted... Hogy merészeltél vadállat módjára viselkedni, te... te... idióta vadállat! Egyszerűen nem találok rád szavakat, amelyekkel elmondhatnám mennyire egy eszement, erőszakos... – és azzal a lendülettel erősen felképelte a fiút, akit annyira váratlanul ért, hogy kibillent az egyensúlyából, és majdnem hanyatt vágódott.

– Nézz magadra, te agresszív disznó! Majdhogynem halálra verted Jerryt, erre egy pofontól elesel! – kiáltotta telitorokból Anne, és ismét kezet emelt a Gilbertre, viszont annak szeme se rebbent.

– Üss meg, mert megérdemlem. Karmolj, csípj, rúgj, megérdemlem. Bánts szavakkal, mert megérdemlem. Szidj, üvölts, olvasd fejemre bűneimet, megérdemlem. – Egyenesen Anne szemébe nézett, és egy közelebb lépett hozzá. – De utána kérlek, hallgass meg. Nem kérem, nem kérhetem, hogy megbocsáss. Azt sem várom el, hogy megérts, csak könyörgöm, Anne, hallgass meg!

Mindkettőjüknek folytak a könnyei, és remegő ajkakkal néztek egymásra.

– Nem érdemled meg. – Anne a szoknyájával babrált, és a földet nézte. – Én voltam az első, aki hitt benned és az álmaidban, aki többet látott benned, mint Avonlea ügyeletes szépfiúját, aki hitte, hogy többre fogod vinni, mint egy egyszerű földműves.

– Anne... – szólt közbe remegő hangon a fiú.

– De ez csak álca volt. Te is ugyan olyan vad és meggondolatlan vagy, mint a többiek. Félholtra verni valakit, aki nem támad vissza? Megverni valakit a semmi miatt? Őszintén csalódtam be...

– Állj! – Gilbert hangja komoly volt és határozott. Bal kezével előrenyúlt és megragadta a lány jobbkezét. – Tudom, hogy nincs mentségem, de nem úgy volt, ahogy azt te gondolod. Elborult az agyam Jerry egyik kijelentésére...

– Mit mondott? – a lány öntudatlanul, de finoman megszorította Gilbert kezét.

– Hogy... – fülig vörösödött – hogy te már megosztottad vele az ágyát.

Anne arcán értetlenség látszott, majd megvilágosodás, és végül ő is belepirult a helyzetbe.

– Most én tartozom magyarázattal – mondta rákvörös fejjel.

– Inkább ne. Nem tartozol magyarázattal, azt csinálsz, amit akarsz, azzal, akivel te akarod, nekem ebbe nincs beleszólásom – hajtotta le a fejét a fiú.

– Gilbert... – szorította meg most szándékosan a kezét.

– Nem, Anne. Szeretlek, és ezért engedlek el. Féltékeny voltam, na meg persze dühös, hogy nem engem választottál, és ezt a – elcsuklott a hangja, de nyelt egyet és folytatta – a szerelmed szenvedte meg.

– Gilbert.

– Segíteni fogok neki a felépülésben, végtére is miattam van ilyen rossz állapotban. – Elengedte Anne kezét, és hátrált egy lépést. – Sok boldogságot. Sajnálom.

– Gilbert! Figyelnél már rám végre?  – kiáltott fel a lány. – Egyáltalán nem úgy történt, ahogy te azt gondolod. – A feje még mindig pipacsvörös volt, és nem tudta sírjon-e vagy nevessen a félreértésen. Ám hősszerelmesünk szeme a habozás és a furcsa arckifejezés láttán kikerekedett.

– Én azt a tagot megölöm. – Két kezével eleve kócos sötét hajába túrt. – Uram atyám, Anne, miért nem mondtad? Én... rettenetesen sajnálom, eszembe se jutott. De akkor miért voltál vele olyan kedves, és miért... miért nem szoltál Cuthbertéknak, vagy Ms. Stacynek, vagy Dianának, vagy nekem? Én... bassza meg, kinyírom! – ordított. Anne döbbenten nézett, nem tudta miről hadovál a fiú.

– Bocsánat, nem kellene ordibálnom veled, mikor ilyen szörnyűségen mentél keresztül, csak ideges vagyok arra a...

– Te meg miről beszélsz? – szakította félbe a lány Gilbertet.

– Hogy az az istenverte megerőszakolt, arról! – A fák ágairól elreppentek a madarak, hangosan kinyilvánítva nemtetszésüket a hangoskodásról.

– Fogd már be te idióta, még a végén meghall minket valaki – szorította kezét a fiú szájára a vöröshajú. – Egyáltalán nem erőszakolt meg, és nem is... szóval nem történt köztünk semmi. Amikor Josephine néninél voltunk, nem tudott éjszaka aludni. Tudod, ők elég szegények, és sokan vannak testvérek, így nincs külön szobája. Sőt, szinte egymás hegyén hátán férnek csak el, és ezért rosszul érezte magát egyedül a szobában a hatalmas ágyon. – Gilbert megpróbált közbeszólni, de a lány nem vette le róla a kezét. – Átjött hozzám, és befeküdt mellém az ágyba, de az ellenkező irányba nézett a feje, és mindkettőnkön volt hálóruha is természetesen.

Óvatosan emelte el a kezét, készen arra, hogy ha kell, másodpercek alatt hallgattassa el a másikat.

– Ezek szerint nem történt semmi? – Anne a fejét rázta. – Akkor miért mondta rád, hogy szép vagy?

– Szerinted nem vagyok szép? Bár persze, a hajam olyan, mint egy répa és ráadásul vézna is vagyok, mit is gondoltam – törölte le gyorsan a kósza könnycseppet a szeme sarkából.

– Anne, én nem mondtam ilyet. Jó, egyszer igen, hogy felkeltsem a figyelmedet, de azt nem gondoltam komolyan. – Megragadta a lány két kezét. – Szerintem igenis szép vagy, akárki akármit mondjon.

A lány elkapta a tekintetét, és az összekulcsolt kezüket kezdte vizsgálni. Pont összeillet a két körmöléstől tintafoltos kéz.

– Tisztázzunk valamit, mert mára elég volt a félreértésekből – nézett bele a mogyoróbarna szemekbe. – Soha nem volt köztünk semmi olyan Jerryvel. Nem belé vagyok szerelmes.

– Ismerem? – kérdezte Gilbert. – Akibe szerelmes vagy.

– Elég jól – mondta Anne.

– Jókiállású?

– A legjobb. – Lázasan törte a fejét Gilbert ki lehet a szerencsés, sikertelenül.

– Legalább okos? – A fiú próbálta elengedni a másik kezét, de az nem engedte.

– Rettenetesen. A legokosabb, akit ismerek – mosolygott Anne.

– Nálam is okosabb?

– Te vagy az, te buta – borult Gilbert mellkasára lány, hogy csontropogtató ölelésben részesítse.

A fiúnak hosszú pillanatok múlva ért el mindez a tudatáig. Eltolta magától az örömkönnyeket hullató Anne-t, és mélyen a szemébe nézett.

– Anne Shirey-Cuthbert, megtisztelnél azzal, hogy a barátnőm leszel?

Egy csók volt az egyértelmű felelet a kérdésre. Gilbert felkapta a lányt, és megpörgette a levegőben, ám egy kövön megcsúszva mindketten a puha fűben végezték, elég félreérthető pózban. Ágreccsenést hallottak, de mire odanéztek, már senkit nem láttak.

– Úgy látom, nem csak mi értettünk félre dolgokat – mondta Gilbert, és nem törődve a dologgal ismét Anne-nek szentelte minden figyelmét.

Avonlea legfrissebb pletykája lett a három fiatal szerelmi drámája, mert természetesen a francia béres esete sem maradhatott titokban egy ilyen kicsi faluban. Egyre vadabb és képtelenebb híresztelések kaptak szárnyra, de Anne és Gilbert igyekezett nem foglalkozni a rosszalló vénasszony-tekintetekkel. Nemsokára elköltöztek, hogy továbbtanuljanak, és egy jó darabig vissza se néztek Prince Edward szigetére, csak amikor az esküvőjüket tartották. Jerry hamar felépült, és rá is rátalált a szerelem, akivel boldogan és jómódban élte le az életét. Sem neki, sem a családjának nem kellett soha többé nélkülöznie.  

*: idézet Böszörményi Gyula Ármány és kézfogó c. könyvéből

Oké, erre az agymenésre nincs mentségem, de egy kis magyarázatot azért fűznék hozzá. Minden egy fizika órával kezdődött, amin, mint mindig, naggggggyon figyeltünk. A leghátsó padsorban kedves barátnőmmel az új Awae részről folytattunk eszmecserét, mikor valahogy megfogalmazódott bennünk ennek a résznek a cselekménye úgy nagyjából. És igen, ez lett belőle. Sajnálom, tudom, hogy ez nagyon random volt, de olyan régóta ért bennem, hogy muszáj voltam leírni. 

Elég elborult és beteg ötlet volt szegény Jerryt így megveretni, de remélem sem ő, sem ti nem haragszotok nagyon érte.

Arra sincs mentségem, hogy miért hoztam ilyen későn az új részt. Így jött össze, szégyellem is magam miatta, de örüljünk annak ami van: egy extra hosszú, 3500+ szavas fejezetnek.

Ha van valami jó Shirbert ötleted, nyugodtan oszd meg velem privátban, hátha így kicsit megszaporodnak a részek :) 

2020. 06. 14 takacse