"Megszoktam a sebeid a nyakadon, de ezeket még nem láttam."
A szőke lány egymásra pakolgatta a pulton lévő poharakat, majd lebontotta, és ismét felrakta. Ez mehetett már egy ideje, mert ahogyan a két fiú kilépett az ajtón, felderült arckifejezéssel tolta arrébb magát a székkel együtt, a felépített üvegtorony legfelső emelete pedig hangos csattanással ért földet.

"Unatkoztál nélkülünk?" Szólalt meg a feketehajú, és egy Toga melletti székhez sétált. Shigaraki egy ideig figyelte őket, de végül úgy döntött, nem érdekli, ezért szemeit lehunyva rendezett le pár dolgot magában. Őszintén, majdnem elaludt az asztalon.

"Kurogiri nem ad több poharat." Toga legújabb problémáját panaszolta el, miközben beszélgetőtársa a földön lévő szilánkokat bámulta.

"Én komolyan nem értem miért." Nézett fel egy félmosollyal a pult túloldalán áldogáló megterhelt személyre. Az unatkozó szőke ujjait egy még ép pohárra vezette, és óvatosan az ölébe helyezte azt. Majd elengedte. Könnyedén, mosolyogva elengedte. Az üveg újabb hangos zajjal ért földet, az elődje törött darabjaival összekeveredve.

A kékhajú felriadva kutatta szemeivel a zaj forrását, az épp Toga haját húzogató Dabiról pedig egyenesen a törött üvegszilánkokig jutott. A kezeit, amivel eddig a fejét támasztotta, most az ölébe vezette egy kissebb, fáradt sóhaj kíséretében.
"Takarítsátok fel."

"Várj, ne haragudj már-" Próbált menekülni a haját feltehetőleg büntetésből húzogató embertől. "Nézz rájuk!" Mutatott a földön heverő kupackára, csodálattal figyelve azt.
"A törött sokkal szebb mint az unalmas, ugyanolyan poharak."

"Ezeket még használtuk volna." Hitetlen mosollyal az arcán nézett bele a sárga szemekbe.

"Őket már nem használja senki. Egyik embernek sem kellenek törött tárgyak, igaz? Nekik pedig nem kellenek emberek. Így együtt sokkal szebben ragyognak." Magyarázta teljes beleéléssel a két szilánkosra tört üveg történetét.

"Azért törtem el a másik poharat is, mert az első magányos volt. Most mosolyognak, látod?"
Mutogatott erőteljesen a földre, nehogy Dabi véletlenül ne a poharakat nézze.

"Hű. Szinte inni tudnék a mosolyukból."
Mondta Dabi tettetett szomorúsággal a hangjában, majd hogy kiheverje a poharas traumát, kért magának valamit inni.
Talán nem is különböztek annyira a két pohártól.
Sok helyen eltörtek, ez tette mindegyikőjüket olyan leírhatatlanul széppé. Az, hogy mind ebben a teremben ültek, volt a bizonyíték rá.

"Úgy érzem ti nem fogjátok, szóval feltakarítom én."
Nos, igen. Azon kívül, hogy az lényegében még mindig csak két pohár.

                              
                                    *
                           
"Ne adj már neki, kiskorú!"
Húzta el a sötéthajú az italosüveget Shigaraki kezéből.

"Ne adj már neki, kiskorú!" Utánozta vékony hangon a másikat, válaszul pedig egy gúnyos horkantást és egy "Gyerekes vagy."-ot kapott.

"Gyerekes vagy." Szált be Toga szintén vékony hangon, közben az üveg visszaszerzésére koncentrált.

"Ma mindketten nagyon szerettek engem." Sóhajtotta fáradtan, és eldugta az italt a pult mögé.
"Azért illúzióromboló volt, hogy rögtön Toga monológja után kivágtad két új barátunkat a kukába."

"Nem tudhattam, hogy sírni fog!"
Csattant fel Shigaraki, visszaidézve a pillanatot.

"Mindegy, mindegy." Dabi megitta az utolsó kortyot a poharából, és nyugodtan a pultra helyezve kezeit mosolyodott el.
"Boom boomra fókuszálunk, nem?"

"A neve Katsuki Bakugo."

"Boom boom Bakugo." Nézett határozottan Shigaraki szemeibe.

"Katsuki."

"Boom boo-"

"Akkor legyen boom boom Bakugo." Nyakához vezetve ujjait kezdte idegesen kaparni azt, közben erősen próbálkozott legyűrni a gondolatot, miszerint társa mennyivel csendesebb lenne por formájában.

"Nem hiszem el, hogy kimondattam veled."