Kedves Irina!

Régóta szeretném tőled megkérdezni, hogy mikor fognak ki engedni?

—Honnan?

A börtönből...

—De hát én nem vagyok börtönben!

Akkor mégis miért vesznek körül a vasrácsok?

—Nem tudom miről beszélsz!

Ó dehogyisnem! Tudod te...
Meddig hagyod hogy mások bántsanak? Meddig akarsz még a sötétben matatni? Meddig akarsz még hallgatni?
Mikor állsz talpra?

—Mi ez a sok kérdés?

Sötétben tapogatózol és keresed a kiutat! Elakarsz menni egyenest és magad mögött hagyni mindent. Tévedek?

—Nem tehetem!

Ezek csak kifogások! Folyton kifogásokat keresel!
Meddig akarsz még könnyet hullatni mások miatt? Bírod még?
Meddig hagyod még hogy megalázzanak és földbe tiporjanak?
Mondd csak, van még erőd?
Meddig akarod magad bántani azért mert mások hibának látnak és csak a rosszat keresik benned?

—...Nem ismersz!

De igen, ismerlek! És látom hogy tönkre mentél lelkileg!
Látom a szemed mikor rám nézel.
Látom bennük a fájdalmat!
Tudod, nem fogom bírni sokáig.
Egyszer én is elfáradok majd...
Már gyenge vagyok ahhoz hogy felálítsalak!

—Sajnálom!

Soha ne tedd! Soha ne mondd hogy sajnálod! Ne kérj tőlem bocsánatot, hisz újra bántani fogsz!
Kérlek ébredj fel! Látod a sötétséget? Csak egy karnyújtásnyira vagy a fénytől.
Meddig hiszed még el nekik hogy nem vagy rá képes?
Én segíteni akarok...de te nem hagyod!
Fáj mikor bántasz...
Nem akarok sírni miattad.
Kérlek értsd meg én már gyenge vagyok. Kérlek...

—Nem tudom ki vagy!

Hát nem tudod? Én vagyok TE!

________

Ha megszólalna a lelked, mit kérdezne tőled?
Írj magadnak egy levelet, de úgy, hogy az a lelkedből jöjjön! Csak próbáld meg. Otthon, vagy akár itt. ☺

U.I. hogy vagy? Hogy telt a napod? ☺