AVAGY : NAPPAL HÚGOM, ESTE DU-... JA, MI?!

Bevallom őszintén, mikor én először szembesültem a testvérszerelmes sztorik népszerűségével, én meglepetéssel vegyes hitetlenséggel fogadtam a jelenséget. Mert az errefelé tevékenykedő önjelölt megmondóemberek ugyan előszeretettel veszik elő a témát [a mellékelt példát épp most olvashatod], de általában végtelen szakértelemmel csak annyit közölnek, hogy: „Beszéljünk a testvérszerelemről! Fúj, ez undorító, inkább ne is beszéljünk róla!" Pedig ha kicsit belegondoltok, erre az alapra egy igazán komoly művet is föl lehet építeni [bár itt a zárójelben azért megjegyezném, hogy a valóságban beleszeretni abba a testvéredbe, akivel együtt nőttél fel gyakorlatilag esélytelen]. Hiszen egy ilyen történet „lényege" az lenne, hogy egy a kapcsolat résztvevői mindketten össze meg vissza szenvednek [a Word szerint a „visszaszenvedni" egy teljesen létező szó]; az érzelmeiket még maguk előtt is szégyellik és tagadják; ráadásul a legjobb esetben is életük végéig bujkálniuk és titkolózniuk kell majd még a családjuk előtt is. Szóval még mindig értetlen fejjel meredtem a kijelzőre, és fel nem bírtam fogni, hogy a „Szertárban egy rosszfiúval [plusztizennyóc!!]" és a „Huncut kislány extrákkal" olvasótábora [akik lincshangulatba kerülnek, ha legkésőbb a harmadik fejezet vége előtt nem következik be egy ágyjelenet], miért ugrik rá nekifutásból a harminc fejezetnyi kilátástalan tépelődésre.

Aztán megnyitottam a sztorit, és rájöttem.

Há' mert ebben aztán annyi tépelődés sincs, mint a faszénben önkritika. [Egy perces néma csenddel emlékezünk azokra, akik értették életem legbénább szóviccét.]

Komolyan, ezek két sorban lerendezték minden erkölcsi gátlásukat, amolyan „ah, de ő a bátyám, talán nem kéne szobára menni vele... pedig olyan izmos a karja a sok kapálástól... meggondoltam magam, szerelmes vagyok!"

Azt hiszitek túloztam.

[Gyorsan meggyőzte...]

Mondjuk ezek a kreálmányok testvért és szerelmet is legfeljebb nyomokban tartalmaznak. Mármint valószínűleg kínosan kellett volna éreznem magam, miközben erotikusnak gúnyolt vergődésüket olvastam, de egyszerűen nem voltam rá hajlandó. Mert ezek ott nem testvérek voltak, hanem két kartonbábú, történetesen éppen azonos vezetéknévvel. A cselekedeteikben és a mondataikban semmi, egyáltalán semmi nem utalt arra, hogy ezek ketten nemhogy testvéri, bármilyen kapcsolatban álltak egymással ezelőtt.
Ami meg a szerelem részét illeti... az egy dolog, hogy egy fejezeten belül többször hangzik el szerelmi vallomás, mint a „család" szó a Halálos iramban szériában – de az attól még nem lesz hiteles.

Egyébként azt vettem észre, sokszor még maga az író is ódzkodik a testvérkapcsolat gondolatától, és rettentő eredeti csavarral kitalálja, hogy a testvérek valamelyikét igazából örökbe fogadták, és így már minden oké. Komolyan, olvastam már olyan „Lefeküdtem a bátyámmal!!!" sztorit, aminek már a fülszövegében ez fogadott: „Ne aggódjatok, nincs benne vérfertőzés!" Pedig már pont aggódni kezdtem volna, hogy a „lefekvés a bátyáddal" esetleg vérfertőzés lehet, de most már megnyugodtam, köszi...

Ám itt és most akkor felmerül a kérdés: hogy ha még maguk az írók is így állnak hozzá a témához, akkor mégis mi a túrógombócért használják ilyen szívesen [jó-jó, mármint azon felül, hogy „ez most a trendi"].

Van egy elméletem, amit ti most jól meghallgattok: ez az alapfelállás tökéletes arra, hogy nulla kreativitással is össze tudjanak igénytelenkedni valamit.

Mert egy „rendes" szerelmi történet cselekményének megalkotására esetleg áldoznod kell kettő és fél másodpercet az életedből [a tanárnéni egymás mellé ültette őket az első napon, a srác meghívta a csajt aznap este a buliba, ahol rögtön össze is gyűrték a lepedőt valami haver szüleinek az ágyában – the true story of the true love]. De egy testvérszerelmes írásban semmi szükség arra, hogy megfájdítsd a fejed ilyen hülyeségekkel – hiszen a delikvensek már amúgy is egy házban laknak, semmi fura nincs abban, ha egyszer csak fölbukkan a srác a főszereplőnk fürdőszobájában, mert történetesen a bátyja [azért ha egy random Casanova-Rómeó jelenne meg egyszer csak a vécékagyló mellett csábos mosollyal a képén, minimum felvonnánk a szemöldökünk kérdőn]. Szóval ja, felvetésem szerint azért születnek ilyen trehányságok, mert segítségükkel elhagyhatóak az amúgy is teljesen felesleges töltelékszálak [például a komplett cselekmény], és koncentrálhatunk arra, ami igazán fontos: az ungabungára!

Ez idő alatt a szülők meg persze a világ másik felén tartózkodnak, mert minden átlagos, magyar családban kéthetes üzleti utakra járnak a családfők, a kiskorú [egyébiránt szellemi fogyatékos] gyermekeiket meg felelősségteljesen felügyelet nélkül egyedül hagyják otthon.

Ha meg otthon vannak, akkor ők is fogyatékosak, mert:

[Mit baszki? Hogy miután dobott a barátnőd olyan kanos lettél, hogy rámásztál a saját húgodra is? Ha meg ő sem lett volna ott, akkor a szobafenyőt kívánod meg, nem?]

Meg persze van az az alfaj, amikor az hiperhelyes, überszexi nagytesó egy sztár. Mert hát ha Erzsike az író egy fedél alatt élne kedvencével, az illető előbb utóbb csak észrevenné őt, tekintettel arra, hogy közel s távol Erzsike az egyetlen elérhető nőnemű egyed... Abba viszont kedvenc alkotónk nem gondol bele, hogy a testvéri kapcsolatok rohadtul nem így működnek - és a nagytesójaként funkcionáló híresség abban a helyzetben venné őt észre a legjobban, amikor Erzsike már vagy két órája vakolja a képét a fürdőszobában, a bátyja pedig elkeseredetten dörömböl az ajtón, mert sürgős dolga lenne odabent...

Szóval, így a végére engedjétek meg, hogy adjak egy tanácsot: ha olyan történetet szeretnél írni, ahol a szerelmesek együtt laknak, de mindezt kínlódás és sötét hangulat nélkül, akkor írj lakótársakról! Vagy ha esetleg egyneműek, akkor legyenek kolis szobatársak. Így legalább azon sem kell gondolkoznod, vajon melyik legyen az örökbefogadott. Ha pedig mégis a testvérszerelemmel szeretnél foglalkozni, akkor ha lehet „reálisan" közelítsd meg a témát, és igyekezz a 98% szex, 2% tépelődés arányát megfordítani...

Zárásképpen pedig hadd mutassak meg néhány gyöngyszemet, amikre „anyaggyűjtés" közben bukkantam:

[Ezt főleg azért illesztem be ide, mert személyes sértésnek érzékelem – még helyesírási hibával együtt is -... meg mert azt a papírt minden alkalommal paprikának olvasom....]

[„Kinézel az ablakon, és látod, hogy két fok van!" közölte egyszer a fizikatanárom. Úgy sejtem, ez a delikvens a rokona lehet, csak ő kézrátétellel mondja meg a hőfokot.]

[Aham. Szóval ha valaki nem akar meghalni, az nem is fog. Látok némi hibát az érvelésben...
Amúgy ha jól emlékszem ebben a történetben a főszereplő úgy került halál közeli állapotba, hogy átesett egy gyökéren...]

CHRIS VOLTAM
[de ha nem volt elég belőlem ennyi, akkor tessék szépen beleolvasni az új sztorimba, ami ma került feltöltésre - jól látjátok, már olyan mélyre süllyedtem, hogy saját magamat reklámozom a saját cikkem alatt. no comment.]