180 nap a bajnokság végéig

Nulla életkedvel léptem be az iskolába. Este nem bírtam aludni. Csak arra tudtam gondolni, amit Ed mondott.

Noah Blake el fog menni pár hét múlva. Itt hagy engem, ahogy az egész csapatot, és ebbe fáj belegondolnom.

Nem akarom, hogy elmenjen.

Szerelmes vagyok belé.

Ami csak ront a helyzeten.

Éjszaka bekattant nálam egy védekező ösztön, így azóta csak egy dolgon jár az eszem.

El kell löknöm magamtól Nee-t, mielőtt valamelyikünk sérül.

A szekrényemhez léptem, mire Noah mosolyogva lépett mellém. Rápillantottam gyönyörű arcára.

Miért ilyen tökéletes?

És miért néz rám így? Ilyen szerelmesen...

-Ma csak úgy ragyogsz ezektől az élénk színektől.-ironizált a fiú. Ma élni sem volt kedvem és úgy is öltöztem. Fekete csizma, fekete nadrág és fekete bőpulcsi.

Csak el akarok rejtőzni a világ elől.

Egy halvány mosolyt erőltettem arcomra és fájdalommal tele pillantottam Blakere. Egy nagy sóhajt vettem, majd belekezdtem.

-Noah beszélnünk kéne.-mondtam fáradt hangon.

-Igen?-nézett le rám a fiú boldogan. Egy mély levegőt vettem és ki mondtam.

-Nekem ez nem megy.-a fiú vigyora lefagyott acáról.

-Mi az, hogy nem megy?-kérdezte ijedten.

-Nem tudok veled együtt lenni!-csattantam fel.-Csak kerüljük el egymást és tegyünk úgy, mintha soha nem lett volna köztünk semmi.-mondtam, majd elindultam be az osztály terembe. Noah a csuklóm után kapott és magafelé fordított.

-Én ezt nem értem Hanny, azt hittem, hogy kedvelsz.-pillantott rám a fiú aggódóan.

-Én-én.-kezdtem el dadogni.

Gyerünk Meghan mondd ki!

Mind kettőtöknek jobb lesz.

-Én nem kedvellek.-suttogtam a könnyeimmel küszködve. Éreztem a keserű epe ízét a számba, és azt a bizonyos kis hangot a fejembe. Hazug.

Nee lefagyott. Egy pillanatra megcsillant szemében a fájdalom szikrája, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment. Noah tökéletes arc mimikája átváltozott. Kék íriszei ridegséget sugároztak. Elengedte a csuklómat és mereven mért engem végig.

-Akkor dugasd meg magad azzal a köcsög Tylarrel!-közölte mogorván, majd sarkon fordult. Az egész iskola minket bámult. Felhúztam fejemre a kapucnimat, miközben könnyeim potyogtak.

Szeretem őt.

Noah becsapott egy nyitott szekrény ajtót, majd kiviharzott az iskolából. Minden szempár rám szegeződött. A gimiben egy pillanatra megállt az élet. A folyosó elhalkult és csak az én szipogásomat lehetett hallani.

Még nem késő.

Fuss utána, mondd meg neki, hogy szereted és csak önvédelemből lökted el őt magadtól. Fuss utána és csókold meg, hogy érezze a szerelmedet.

Megráztam a fejem a gondolatok hatására.

Ennek így kellett történnie.

Könnyeimmel küszködve rohantam be az osztálytermembe.

Idegesen baktattam a jégcsarnokunk felé. Mérhetetlenül dühös voltam. Csak kiszerettem volna tombolni magam.

Egyetlen egy lányba szeretek bele, ő meg elutasít.

A gondolat hatására hitetlenül felnevettem. 

És én még kezdtem elfelejteni annak az okát, hogy mért csak egy éjszakás kalandokba bonyolódok bele.

Berontottam az öltözőbe és a helyemre siettem. Gyorsan felvettem korcsolyámat, felkaptam magamra hokikesztyűmet, majd az ütőmmel a kezemben indultam ki a jégre. Kiöntöttem magam elé a korongokat, majd a kapuval szembe fordultam.

-Akkor nyalakodj azzal a szarházi Tylarrel!-motyogtam magam elé mérgesen, majd minden erőmet bevetve kezdtem el lövöldözni.

Miután egy fokkal higgadtabb lettem, és a dühömet felváltotta a csalódottság a lelátón ültem és figyeltem az üres jeget. Gondolataim csak úgy cikáztak. 

Minden olyan tökéletesnek tűnt mellette. Elvarázsolt a lány vonzó alakja, puha ajka és különleges humorérzéke.

A mosolya az, ami elveszi az eszem. 

-Nélküle nem tudok tovább itt maradni.-motyogtam magam elé, majd feloldottam telefonomat és a híváslistámba léptem.

-Haló?!-szólt bele a mobilba egy rekedtes hang.

-Üdvözlöm Mr. Cross, Noah Blake vagyok. Az ajánlatukról lenne szó. Szeretném aláírni azt a szerződést.