-Hanny?-hallottam meg egy ismerős hangot a hátam mögül. Megfordultam és egy szürkés-kék szempárral találtam szembe magamat.

-Noah?-ráncoltam szemöldökömet értetlenül.-Mit keresel te itt?

-Beszélni szeretnék veled.-jelentette ki a fiú ellentmondást nem tűrű hangon.

-Mégis miről? Már rég nem vagyunk olyan viszonyba, hogy mi bájcsevegjünk egymással!-meredtem a fiúra dühösen.-Nem vagyunk mi...

-Hiányzol!-vágott közbe Blake és egy lépést tett felém.-Szeretlek Hanny és bánom, hogy ezt nem mondtam ki korábban.

Dermedten álltam Noah előtt, de válaszolni már nem volt időm. Nee arca egyre közeledett. Már csak centik választották el ajkainkat.

Majd szemeim hirtelen kipattantak az ébresztőm vinnyogó hatására, kirántva engem így álmom mámorító hatásából. Gyorsan elhalgattattam a telefonomat és képernyőjére pillantottam.

2018. szeptember 3.

Virított a kijelzőn feketén-fehéren. Felsóhajtottam, majd kikászálódtam az ágyamból.

Kezdődjön az új tanév!

Fáradtan battyogtam az iskolánk előtti úton. A piros bőrdzsekim, egy fekete szoknya és egy combközépig érő barna csizma fedte testemet. Hajam hullámokban omlott vállamra, így félig elfedve karika fülbevalómat.

Noah tavaly novemberben ment el, és a döntő óta nem is találkoztunk egymással. Végre kezdek túl lenni rajta, hála a csodálatos nyaramnak, és Jessnek és Sámuelnek.

Mikor beléptem az iskolába mindenki rám emelte tekintetét. Magabiztosan sétáltam végig a folyosón, míg a lányok nagy része elég csúnyán mért engem végig. Az iskola hímegyedei inkább mosolyogva intettek nekem, vagy éppen kacsintottak rám. Végre jól éreztem magam, és végre úgy éreztem, hogy jól is nézek ki.

Hirtelen kitárult előttem az igazgatói iroda ajtaja. Megtorpantam és kíváncsian meredtem a helyiségből kijövő alakra. A folyosón lévő összes lánynak elakadt a lélegzete, a fiúk pedig ijedten néztek egymásra.

Szemtől-szembe álltam a sráccal, aki egy kaján vigyorral mért engem végig. Szőke haja arcába lógott és szemében csibészség rejlett.

-Szia Hanny!-köszönt  diadalittasan. Döbbenten álltam az iskola közepén, és érezni lehetett, ahogy az élet egy percre megfagyott a gimiben.

-Üdv újra itt Noah.-fintorogva meredtem a Blakere, miután túl tettem magamat a kezdeti sokkon. Az ismerős alak egyre közelebb lépett felém. Mikor már csak centik választottak el minket, dühösen néztem szürkés-kék íriszeibe. Tekintete boldogságot sugárzott, de valami egészen új dolgot is. Mintha dühös lenne rám. Mintha a bósszúvágy vezérelné minden tettét.

-Élvezted, mikor elutasítottál?-kérdezte, de csak úgy, hogy én halljam. Nem válaszoltam neki, csak rendületlenül meredtem szemeibe.

-A játék csak most kezdődik édesem.-suttogta és gyengéden végig simított arcomon. Ellöktem Noaht az utamból és a mosdó felé lépkedtem. Amint beértem neki támaszkodtam a pultnak és arcomat hideg vízzel mostam meg. Légzésem szapora lett, testem hőmérséklete meg emelkedett, mégis a hideg rázott. Szédülni kezdtem és muszáj volt leülnöm.

Hirtelen kicsapódott a wc ajtaja és Jessica lépett á a küszöbön.

-Itt van.-suttogtam magam elé rezzenéstelen arccal. Lelkem háborgott, mégis egy darab könnycseppet sem tudtam hullajtani. Ennyi hónap sírás után képtelen voltam rá.

-Igen, láttam őt.-motyogta barátnőm, majd leült mellém és átölelt.

-Nem fogom kibírni ezt. Újra nap mint nap a szemébe nézni. Nem akarom megint átélni ezt az egészet. Feltépni a régi sebeket. Vesszőt tenni a pont helyet.-a lány mellettem felsóhajtott és baljósan rám nézett.

-Valld be Meghan. Már a döntőben is vesszőt tettél a pont helyett.-elfintorodtam és ajkaimba harapva ráztam meg a fejemet. Igaza van...

Fülhallgatóval a fülemben lépkedtem haza felé az iskola parkolójában, mikor egy ismerős kocsi mellett egy csőröző párocska állt. Hát ki más, ha nem Noah Blake matatott egy gólya szájában? A fiú mosolyogva suttogott a lány fülébe, aki vihogva nyuktázta ezt az egészet. Nee rám pillantott, miközben az új szerzeményét a derekánál fogva magához vonta. Egy szemtelen vigyort villantott, majd rám kacsintott.

Megforgattam szemeimet, majd elkaptam tekintetemet és dühösen folytattam a haza vezető útat.-Seggfej.-motyogtam magam elé.

Másnap reggel kipattantam az ágyamból és szekrényem elé siettem. Végig néztem ruháimon, és megakadt a szemem egy régi darabon. Magamhoz vettem, majd elindultam be a fürdőszobába. Gyorsan lezuhanyoztam, majd fogat mostam. Felvettem az általam kiválasztott szettemet és egy nagyon kevés szempillaspirált vittem még fel. Sosem szoktam sminkelni, ez a maximum, ami belefér képességeim limitébe. Utolsó simításként beraktam karikafülbevalómat.

A házunk előtt már ott állt Samuel, és mikor megpillantott dermedten nézett rám.

-Ennyire rossz?-kérdeztem aggodalmasan és újra végig néztem magamon. Egy combközépig erő fekete csizma, szürke testhezálló ruha és az elmaradhatatlan piros bőrdzsekim volt rajtam.

-Te mikor kezdtél el jó nő lenni?-nézett rám vigyorogva, én pedig beleboxoltam a vállába, miután bepattantam kocsijába.

-Csak fogd be és vezess!-utasítottam Samuelt. A fiú még utoljára végig mért, majd mosolyogva megrázta a fejét.

-Veszélyesen játszol Meghan James.