Felvettem pólómat, majd visszamentem az ágyra. Mikor Noah belépett a szobába leült mellém, és egy ,,bocsánatot'' elmotyogott. Percekig néma csendben ültünk, majd egy fájdalmas sóhajt hallatttam.

-Azt hiszem én most haza megyek.-jelentettem ki, és felálltam. A fiú ijedten tekintett rám.

-De miért?-kérdezte.

-Nem hagyhatom, hogy ez mégegyszer megtörténjen.-mondtam, és cipőmet is elkezdtem felvenni.

-Nem értelek.-ráncolta Blake homlokát, és elindult felém.

-Nem is kell.

-Hanny.-sóhajtott fel.-Kérlek.

-Nem érdekes csak...-kezdtem el félénken.-csak mi ezt nem tehetjük meg.

-De miért?-egy újabb kérdés Noah részéről. Rámeredtem a fiúra, akinek tekintete aggodalomról árulkodott.

-Mondd meg te. Szeretsz engem?-a fiú nem válaszolt, csak idegesen csóválta meg a fejét.

-Miért kell folyton szerelmet keresned mindenben?-rivalt rám. Lefagytam, és éreztem, ahogy elkezdenek potyogni a könnyeim. Ez felért egy nemmel.

-Nem is értem, hogy mit keresek még itt.-motyogtam, majd kirohantam a szobából, és elindultam le a lépcsőn.

-Meghan kérlek várj!-futott utánam a fiú, de már egyáltalán nem érdekelt. Kinyitottam a bejárati ajtót, mikor egy kéz megragadott. A következő pillanatban már csak egy mellkast éreztem, ahogy neki csapódok, majd Noah ajkait az ajkamon.

-Szállj le rólam!-mondtam, miután sikerült kiszabadulnom Blake szorításából. Nem is törődött velem, felém kerekedett és villámló tekintettel meredt rám.

-Na és Megh, te szeretsz engem?-kérdezte dühösen. Makacsul álltam pillantásait, hisz egy percig sem engedhetem, hogy úgy érezze nyert. Nem akartam bevallani semmi pénzért sem, hogy én tényleg szerelmes vagyok Noahba. Önző vagyok, és pökhendi ez tény. Jessicán, Samuelen és Beckyn kívül senki sem tudott kiigazodni rajtam, és valamikor még nekik is hazudtam. Aztán jött Blake, és bumm. Legszívesebben a fejéhez vágnám, hogy mennyire gyűlölöm őt.

-Hogy szeretlek-e?-szavaim élesen vájtak bele a csendbe, és viszhangzottak a helyiségben.-Bár ne tenném.-mondtam, és hangom csöpögött a gúnytól. Nee döbbenten meredt rám, és ezt kihasználva kiviharzottam a házból, majd becsaptam az ajtót.

Sírva rogytam le egy hintára a közeli parkban. Október közepe van, egyre hamarabb megy le a nap, és egyre későbben jön fel. Késő este van, és fogalmam sincs, hogy mit tehetnék. Nem bírok felállni, a fájdalom amit érzek a földre taszít. Megalázva és butának érzem magam. Haza kéne mennem, de senkit sem akarok látni. A családom egyik fele elutazott, a bátyámat pedig nem akarom zaklatni ezzel. Nincs kedvem ahhoz, hogy visszafogjam őt, amikor Noah nyakának ront. És ami fájdalmasabb, ahhoz sincs kedvem, hogy kiröhögjön, és ő is lássa, hogy mennyire szánalmas vagyok. Becky, Jessica, és Samuel is kilőve. Nem akarom hallgatni, hogy ők bizony megmondták.

Amíg elmélkedtem az eső elkezdett cseperegni, ez pedig megkoronázta a hangulatomat mára. Tudom, hogy nem kéne, de automatikudan megnyitottam a telefonomat, majd tárcsáztam. Pár másodpercig kicsöngött, majd felvették.

-Haló?-szóltam és egy szégyenlős mosolyt villantottam könnyáztatta arcomra.

-Meghan?-kérdezte egy fáradt férfi hang.-Baj van?

-Ne haragudj, hogy zavarlak!-próbáltam nem sírni amíg beszélek, de nem jött össze.-Eltudnál jönni értem?-zokogtam bele a telefonba.

Tíz perccel később egy szőke hajú fiú tűnt fel. Egy zokni-papucs kombó fedte lábát és egy rövid gatya.

-Meghan!-kiáltott fel Tylar, mikor meglátott.-Mi történt?-kérdezte, és odafutott hozzám. Egy hálás mosolyt küldtem neki, majd hirtelen megöleltem. A fiú ledöbbent, de nem lökött el magától. Még jobban magához szorított, engem pedig elárasztott a biztonság érzete.

-Annyira sajnálom, hogy iderángattalak!-zokogtam fel újból. Ty nyugtatóan simogatta hátamat.

-Nem érdekes.-válaszolta.-Érted bármit.-mosolygott rám, én pedig viszonoztam gesztusát.

Perceken keresztül öleltük egymást, majd kibukott belőlem.

-Ugye, Ednek nem szóltál?-a fiú megcsóválta fejét.

-Köszönöm.-motyogtam hálásan.

-Mi lenne, ha haza mennék? A bátyád nincs otthon, már megint a barátnőjénél van.

-Mehetünk.-bólintottam egy aprót, majd a fiú megragadta karomat. Kézen fogva indultunk el a kocsija felé.