Miután a kedves családommal megreggeliztünk, én elkezdtem készülődni. A  fiúk meccse hamarosan kezdődik. Szívesen elmegyek megnézni őket, csak egy baj van. Ott van Noah. Noah Blake. Aki ezen a héten majdnem lesmárolt. Aki teljesen az őrületbe kerget. Utálom őt. Ahogy játszadozik mindenkivel. Ahogy játszadozik velem. Fárasztó.

Jessica-val és Becky-vel léptem be a csarnokba. A lányok felmentek a lelátóra, én meg a pálya széléhez álltam. Rengeteg képet lőttem és a meccs is izgalmas volt. Fáj beismernem, de nem hiába Noah Seggfej Blake a csapatkapitány. Elképesztően játszik. És Ty? Ezek ketten tényleg tehetségesek. Így látva elég sok esélye van a csapatnak a bajnoki aranyra. 

A meccs vége kettő-null lett nekünk. A fiúk hajtottak és nem tudom mikor láttam őket nem magukért, hanem egymásért küzdeni. Talán van szívük. Talán....

Az öltözők előtt vártam, hogy kiderüljön, az edző szerint ki volt ma a legjobb játékos. Róla is kell csinálnom egy fotót, hogy a suliújság-ban megjelenhessen. Ez hagyomány és eddig minden évben így volt.

Az ajtón, az egyik osztálytársam Aiden lépett ki.

-Mizu Bigfoot?-mosolygott rám. A becenevem hallatán felnevettem. Már ötödik óta így hív. Akkor még sokkal nagyobb voltam mint ő. Sőt az összes fiúnál.

-Te lettél a legjobb játékos?-vontam fel a szemöldökömet.

-Ki más?-nevetett fel.- Na lőjél rólam pár fotót. De ajánlom, hogy jól nézzek ki!

-Te olyat nem tudsz.-kacagtam fel majd lefotóztam a fiút.-Kész. Megfelel őfelségének a kép?-toltam az orra elé a kamerát.

-A lényeg az, hogy helyes vagyok rajta. És mindenhol.

-És sosem vagy egoista.-forgattam meg a szemeimet.

A hosszú folyosón elindultam, mikor szembe találtam magam az ellenfél csapatával. Sokan rám emelték tekintetük. Egy csapat kanos fiú vigyorgott rám öntelten. Próbáltam nem foglalkozni velük és csinálni a saját dolgomat, de nem hagyták. Egymás közt sutyorogtak és egyszer-egyszer hangosan felnevettek, majd egy magas, barna hajú fiú elindult felém. Rám villantott egy ezer wattos mosolyt és hozzám lépett.

-Matthew vagyok.-nyújtotta kezét.

-Meghan.-mormoltam magam elé és tovább nyomkodtam telefonomat, nem foglalkozva felém irányuló tenyerével. Megbeszéltem Sam-mel, hogy ő visz haza és az üzenetére vártam, hogy mikor lesz kész.

-Te is ebbe a suliba jársz?-nézett le rám.

-Mit érdekel az téged?-vontam meg a vállam flegmán. A fiú még egyett lépett előre.

-Akkor mesélj, van barátod?-kérdezte és egyik kezét a falnak döntötte. Újra megvontam vállamat és szememsarkából láttam, hogy a mi csapatunk is kezd feljönni az öltözőkből. Végre.

-Elég jól nézel ki. Melyik gyökér barátnője vagy?-Matthew az arcomhoz hajolt és már csak suttogta a szavakat.

-Az enyém!-hirtelen Noah ugrott közénk és derekamat átkarolta. Dühösen mérte végig a másik fiút.-Megh az én barátnőm és ha egy ujjal is hozzá érsz kitekerem a nyakad!-a fiú szürkés-kék szemei villámot szórtak, ami kellő képen hatott az ellenfél játékosára.

-Gratulálok Blake! Dugni való csaj.-nevetett fel és vissza indult a csapatához. Noah keze ökölbe szorult. Erei kidagadtak és készült fel robbani.

-Nyugi Blake.-simítottam végig a karján.-Csak egy beképzelt szarházi. Azt hiszi mindent megkaphat.-forgattam meg szemeimet.

-Esküszöm megölöm.

-Hagyjad, amúgy sem kell engem pátyolgatnod.-néztem rá.- Inkább gyere, keressük meg Sam-et.-ráncigáltam a fiút.

-Sam már elment. Valamilyen csajjal kell találkoznia.-mondta-

-Dehát azt mondta haza visz!-mormoltam, majd ránéztem telefonomra. Két új üzenetem van.

Fönök úr: Sajnálom Meghan, de nem tudlak haza vinni téged. Amy-vel kell találkoznom.

Főnök úr: Bocsi!

-Úgy látszik gyalogolnom kell.-sóhajtottam fel.

-Majd én haza viszlek.-nézett le rám Noah. Mikor meghallottam őt lefagytam. Agyam kattogott és valamilyen kifogást keresett, de semmi jó nem jutotott eszembe.

-Oké.-sóhajtottam fel.-Haza megyek veled, de ha megpróbálsz befűzni, teniszezni fogok a golyóiddal!-böktem mellkasára fenyegetően. Ő csak fájdalmasan felszisszent.

-Akkor óvatosnak kell lennem.-húzta el száját és kikapta sluszkulcsát a zsebéből.