Már hosszú ideje  zuhanyoztam, mikor Noah üvöltését hallottam a szobájából

-PICSÁBA!-kiáltotta, majd valamibe beleboxolt.

-BASSZA MEG!-Újra beleboxolt valamibe.. Óvatosan bementem a fiú szobájába. Zuhanyzás után dús hajamat egy kontyba fogtam, így egy hatalmas ,,madárfészket" képezve fejem tetején. Testemet az egyik pólójába bújtattam, amit nem rég adott oda nekem. A ruha csak a combom közepéig ért, így megmutatta hosszú, lábaimat. Noah ledemedt. Összeráncolt szemöldökkel mértem őt végig. Csak egy melegítőnadrág volt rajta, semmi több. Tekintetem elidőzött kockás hasán, majd arcán. 

-Baj van?-kérdeztem. Noah nem válaszolt, csak felkapta telefonját és kiviharzott az erkélyére. Megtámaszkodott a korláton és elkezdte kémlelni a szomszéd házakat. Félve, de utána mentem. Meg álltam mellette. Még pár percig így voltunk, majd megszakította a köztünk beálló csendet.

-Az apám írt.-motyogta magam elé. Szavaim elakadtak. Levegő vételem másodpercekre megszűnt.

-É-és m-mit szeretett volna?-kérdeztem remegő hanggal.

-Szeretne beszélni velem.-nem nézett rám. Úgy beszélt, mintha egy érzelemmentes robot lenne, pedig pont ebben a percben érezte, hogy újra összetörik. Az emlékek újra eszébe jutottak. Rám pillantott. Én is lefagytam. Láttam szemében a megcsillanó könnycseppeket. Felsóhajtottam. Beleharaptam ajkaimba és ujjaimmal a korláton egyre gyorsabban kezdtem el dobolni.

-Hiányzik?-kérdeztem.

-Szerinted?-horkantott  fel.-Még mindig fáj, hogy elhagyott minket. Egyáltalán tudod, hogy miért tette?-most először nézett fel rám.

-Nem.-számban éreztem a keserű epe izét. Nehéz téma ez.

-A legszörnyűbb az, hogy látom anyát ahogy szenved miatta. Próbálja nem mutatni, álarcot húzni, de tudom, hogy mit érez.-motyogta-Minden nap látni ahogy az édesanyád összetörik a seggfej apád miatt.-hangja egyre erőteljesebb lett, tenyerét ökölbe szorította-Ahogy szenved és nem tudsz ellene mit tenni. Én próbálok neki segíteni, de semmi sem használ.-Noah összetört. A fiú könnyei elkezdtek patakokban folyni. Soha nem voltam jó abban, hogy az embereket vigasztaljam, de valahogy segíteni akartam Noahnak.. Fájt nézni, ahogy szenved.

-Minden rendben lesz.-érintettem meg vállát.. Kezemet tarkójára csúsztattam, majd magamhoz vontam őt. A védelmembe zártam Noaht, aki már zokogott. Ott álltunk percekig egymás karjaiban.

-Köszönöm, hogy itt vagy nekem.-a fiúval elválltunk egymástól. Noah vörös szemekkel nézett le rám.

-Tudom, hogy ez az ügy nehéz, de meg kell küzdened vele. -mosolyogtam rá lágyan.-És most gyere, ne sírj itt nekem egész éjszaka!-megragadtam bal karját, majd elkezdtem befelé húzni.

-Megh, ehhez most nincs kedvem.-motyogta..

-Nem úgy megy az.-csóváltam meg fejemet. - Itt most én parancsolok.-az ágyra löktem Noaht.-És most addig foglak csikizni, amíg nevetni nem kezdesz.-mondtam és a fiú felé hajoltam.

-Komolyan jobb ötlet nem jutott eszedbe?-vonta fel szemöldökét, de szája sarkába ott bújkált az a jól ismert mosolya.